41.

                                   Eyo Bananasok! Hosszú idő óta most van rész!
                             Remélem elnyeri a tetszéseteket, és komiztok, iratkozzatok fel!
                          Jó olvasást! :) ♥♥♥♥♥♥♥♥♥

                                                                                  D xoxo



Emily Ross; 

Reggel sajnos egyedül ébredtem. Harry-ről semmi hír nincs, még egy cetlit se hagyott nekem. A nap nagy részét Lux-al a házban töltöttük,  kint nincs túl jó idő. Az ég fekete színbe öltözik, míg  a szél fúj. A kanapéra telepedek le, az óra a délután kettőt üti.  Vajon hol lehet most?Mit csinálhat ? Kivel van? Talán épp most végez vele Louis? Agyamon ezer s ezer gondolat fut át, s mind csak is Róla szól.  A szívem hevesen ver, már-már ki ugrik helyéről. A levegő gyorsan jár ki-be szervezetembe.
Hol van már Harry? Egyáltalán minek ment el? Igaz, a tegnap nem volt a legeslegszebb napja, az életemnek. De, akkor is! Szeretem Őt! Sóhajtva borulok a kannapé támlájára, szemhéjam lezárul.

Magam előtt látom. Látom ahogyan  rám néz, látom a düht szemeiben. Látom a tegnapi énét. Látom a benne lakozó szörnyet. Könnyeim folyni kezdenek, akaratom ellenére sírásban török ki. Arcom a puha anyagba fúróm, majd Harry ingének gallérjával megtörlöm szemeim. Lábaimat a mellkasomhoz húzóm, fejem térdemre hajtom.

-Szeretlek.-suttogom. Zokogásom hangosabb lesz, talán örökre hagyott itt. Nem csak egy napra, vagy kettőre. Hanem örökre.  Karjaimmal át ölelem lábaimat, s így sírdogálok még egy darabig. Annyi minden jár a fejemben, mert annyi minden történt velem. Harry mellett az életem 360-fokos fordulatot vett. Aminek örülök, mert új dolgokat ismerhettem meg.  Például, a szerelmet. Amelyről megtudtam azt. hogy bonyolult, kiszámíthatatlan és valódi. Létező érzés, nem csak beszélünk róla. Hanem érezzük  is,  Egy ajtó csapódás hangja üti meg fülemet,sírásom abba marad egy pillanatra. Majd lassan le mászom a kannapéról, amikor rá jövők valaki itt van. Kézfejemmel durván törlöm le könnyeimet. Fejem az előszoba irányába fordítom, ahol megpillantom Őt. Azonnal fölpattanok a helyemről, s Felé kezdek rohanni. Gyorsan eltüntettem a köztünk lévő távolságot, s átölelem derekát.

/ /ZeNe/  /

-Hol voltál? -duzzogva kérdezem. Fejem mellkasába fúrom. Könnyeim ismét folyni kezdnek. és az Ő pólóját áztatják. Erős karjai csípőmre siklanak, s annál fogva emel meg. Elengedem derekát, és nyakát ejtem 'foglyul' . Lábaim elemelkednek a talajtól, amelynek következtében megijedek és Harry köré fonóm lábaimat.

-Mi a baj? -bársonyos hangja aggódással telt. Mély levegőt veszek, így próbálom lenyugtatni magam. -Hozzá teszem, kevés sikerrel-. A dagadt, sós könnycseppek szakadatlanul folynak le arcomon. S nem bírom megállítani őket. -Emily, bébi? -ujjpercei gerincemen csúsznak le-s fel. Testem libabőrös, érintése miatt. Mély husky hangja, még mindig cseng fülemben. Kérdése visszhangzik fejemben, és válaszolnék rá, de nem tudok mit. Mert, igazából, nincs baj, csak...Félek, hogy elveszítem.

-N-Ne, h-hagyj. e-el. -zokogom, ujjaim haját szorongatják. A levegőt egyenletlenül veszem, s pulzusom is valahol a fellegekben jár. -H-Harry, szeretlek. -hangom elcsuklik, mind a két kézfejemmel pólóját szorítom.  Karjai s teste is megfeszül, védelmezővé válik.

-Miért hagynálak el? -hangja kicsit szórakozottnak hangzik, ám cseppet  sem az. Kezei lecsúsznak testemen, fenekemen, s a combomon állapodnak meg. Megemel, így lábaimmal a csípőjét fogom közre. Fejem a vállán pihentettem, szemhéjaim lezárulnak férfias illata átjárja szagló járatom, amely beködösíti elmémet. Annyira szerettem ezt a férfias illatot. Pár pillanattal később, hátam találkozik a puha, bőr kannapéval. Fejem hátravettem a kényelmes díványon, s kinyitom szemeimet.  Harry gyönyörű jade zöld íriszeivel találkoznak, az én átlagos barna szemeim. Egyik kézfejem arcát cirógatja, végig a csontvonalán, az állán majd az ajkain. Azokon a rózsaszín, telt ajkakon.

-Nem hagysz el? -kérdem halkan. Arca eltorzul, -valószínűnek tartom, a gondolat miatt. De, azonnal vissza tér a barátságos, nyugodt Harry. Ami egy kissé meg lep. általában összetör valamit ha dühös. Vagy kiabál. és akaratoskodik. Mi lehet vele? Keze megfogja enyémet, s ajkához emeli azt. Csókot lehel rá, majd egyesével az ujjaimra is.

-Miért hagynék el egy ilyen, -hüvelykujj- gyönyörű, -mutatóujj- okos, -középső-ujj-  nyugodt, -gyűrűs ujj -elbűvölő, -kisujj- Nőt? -arcom vörös színre váltott, a bókjai miatt. Ajkaimra levakarhatatlan mosoly (? ) vigyor, ül ki. Fejem elfordítom, így próbálom elrejteni a vigyoromat. -Emily, -suttogja fülembe, -kellesz nekem.  Szükségem van rád. -apró csókokat hagy a fülem alatti részen, míg lehelete csiklandozza bőröm. - Mint, egy vadásznak az áldozatra. Mint a termésnek a vízre, mint a sötétségnek a világosságra.  Mint Nekem, Rád, kislány. - utolsó szavait már a szemembe nézve mondja, ajkára pillantok. S lassan fölemelkedve Hozzá megcsókolom. Lassú, szenvedélyes csókban forrnak össze éhes ajkaink. Nyelve könnyedén csúszik át ajkaim közt, s játszadozik az én nyelvemmel. Csókunkat Lux köhécselése zavarja meg, amely egyenesen mellőlünk jön.

-Harry. -motyogom két csók között, -elég. -bele mosolygok  a csókba. Mohósága szinte már gyerekes. s akármennyire is akarom most Őt, nem lehet. -Hazza. -hajába túrok és megpróbálom annál fogva eltávolítani Őt. -Lát minket. -mondom, de még mindig csókolózunk.

-Nem baj, -morogja, s tovább mozgatja felettibb ügyes ajkait. Még pár másodpercig tart a kis 'csók csatánk', de mivel én nyerek így ez abba marad. -Ezt még folytatjuk. -motyogja orra alatt, lemászik rólam és mellém ül. Megigazítom a rövidnadrágom és az ingem, majd követve Harry példáját föl ülök.

-Undójító', fúj. -Lux fejti ki véleményét ahogy hallom, a csókolózásról. Kuncognom kell aranyos megjelenésén, Harry ölbe veszi a kis gyermeket. Közelebb ülök hozzájuk, hogy halljam a csevegést.

-Undorító? Miért kicsim? -figyelmét teljesen a kislánynak szenteli, karjaival körül öleli a kis testét.
Fejét enyhén lehajtja, így fürtjeivel kitakarja  Lux gyönyörű arcát. Törökülésben ülök melléjük, hogy lássam a csöppség reakcióját.

-Mejt' , -a Göndör ajkára mutat, -össze ér, és...Fúj! -Harry-vel felnevetünk. Kiegyenesedik és a kannapénak dönti hátát, fejével felém fordul. Majd váltunk egy gyors szájra puszit, amire Lux megint csak megjegyzést tesz. A délután további részét együtt töltjük hárman, mint, egy család... Jó érzés tudni azt, hogy nekem is van családom. Ha nem is a vér szerinti, de akkor is van. Ma újabb dolgot tudtam meg Harry-ről, tökéletesen tud főzni. Ami, nagy meglepetés volt számomra. Mondhatni,  kellemes csalódás.


Ui; Bocsánatot kérek a rövid rész miatt. :/ D xoxo

40.

                                   Sziasztok! 40.Részt olvashatjátok! Köszönöm a
                               44. Feliratkozott!! ♥ ♥ Remélem ez a rész is tetszeni fog,
                          és ha így lesz akkor komizzatok,  iratkozzatok fel, vagy csatlakozzatok
                    a csoportba. Jó Olvasást! :) ♥ ♥ ♥

                                                                                              D xoxo





A doki, mint kiderült nő. Aminek kissé örültem. Egy nem túl nagy irodában vagyunk, aminek különösen jó illata van. Általában, a kórházban mindennek fertőtlenítő szaga van. Ami nem igazán
kellemes. Egy fehér fotelban ülök, velem szemben egy fekete íróasztal helyezkedik el mögötte a Doktor nővel. Hátra dőlök a kényelmes díványon, bokámat térdemre illesztem. Egyik karom

végig fektettem a fotel karfáján, míg a másik bokámon pihen meg. Liam már rég elhagyta a helységet. Ezzel magunkra hagyva minket.

-Nos, Mr Styles. -felnéz az asztala mögül, kék szemeit smaragdjaimba fúrja. -Bizonyára tudja, hogy miért van itt. -bólintok egy aprót- Elmondaná, a saját szavaival döntését? -kérdi, egy kisebb sóhaj szökik ki ajkaimon. Tekintettem elveszem a nőről, s a fal mellett húzódó szekrényeket kezdem pásztázni. Ám, ez nem tart sokáig.

-Természetesen. -bólintok, - A dühkitöréseim, ellen tennem kell. Ez, azt hiszem tény. Viszont... Most van egy, olyan dolog az életemben, amely ezt a döntést megköveteli. -válaszomat egyenesen a szemébe nézve mondom. Lenéz a lapjára, majd vissza rám.

-A 'dolog', -csinál macska körmöket a levegőben- a szerelem lenne? -lenyelem a torkomban lévő gombócot.  Itt az ideje a vallomásnak ? A lelkizésnek? Ez lennék én valójában? Egy gyenge, tetovált, idióta punk? Nem, nem, ...Most, Emily-ről van szó, nem Rólam. Bólintásommal jelzem egyetértésemet. -Biztosan fontos személy az életében. -jegyzi meg halkan. Halvány mosoly kúszik ajkaimra, amelyeket a doktor is észre vesz. -Mesélne róla? -szemöldököm az egekbe szökik.

-Miért kéne beszélnem Róla? -teszem fel a -számomra- leglogikusabb kérdést. A szöszit kémlelem, aki engem figyel.

-Nézze, Mr. Styles. A szerelme miatt van itt nem de? -bólintok, válaszom jeléül- Akkor nyilvánvalóan nagyon fontos szerepet tölt be az életében. Azaz, -előre dől, így mellei kilátszódnak fehér blúza alól. Vissza térve a valóvilágba, válaszolok; -Ő a megoldás. -

-Pontosan! Ha beszél róla, azzal feltárja nekem az érzelmeit. Azon keresztül pedig, a düh probléma okát.  -egészíti ki. Biztosra veszem, hogy ez a nő volt az egyetem strébere. Így került ide, ilyen pozícióba. Általában az okostojások -akiket porig aláznak az iskolában- kapják a jó munkákat. Belegondolva a dolgokba, örülök hogy nem lettem ilyen. Ilyen átlagos.  -Szóval, kérem kezdje el. -karjaira támaszkodva várja a mesedélutánt. Ezeket ezért fizetik? -Talán, kételyei vannak a munkámmal kapcsolatban? -homlok és szemöldök ráncolva mered rám.

-Kezdjük el oké? Szarok a munkájára, magával együtt. A munkája az, hogy segítsen. -mondom kissé ingerülten, nem szerettem ha valaki húzza az időt. Jobban bírom a lényegre töröket.
-Körülbelül egy hónapja vagyok belé szerszerelmes. - kezdem mondandom.

-Ne csak a boldog időkről beszéljen, hanem a kezdeti nehézségekről is. Mindenről. Minden apró információ fontos lehet. -mosolyogja. Sóhaj hagyja el ajkaimat. 

"Liam ment elől, mert ő ismerte a helyet. Beléptünk a poklok poklába, s kerestük a lányt. Emily Ross-t. Ahogy megbeszéltük, úgy oszlottunk ketté. Én Liam-el mentem, míg a többiek együtt az az Zayn, Perrie és Niall. Elindultunk a 200-as szoba felé, mivel a lány állítólag abban a szobában élt már kerek négy éve. Pár lépés választ el minket az ajtótól, -a lánytól. A falhoz préselem testem, a pisztolyt izzadt ujjaim közt fogom. Liam-re vetek egy pillantást, bólint. Ami annyit jelent 'nyomás'! Az ajtó elé áll, majd berúgja bakancsával a régi, kopott fadarabot. Szerencsénkre, senki se hallott semmit. Átlépem a küszöböt, a koszos helyiséget egy halk szuszogás töltötte ki.  Amely csakis egy személlyé lehetett, az ágyához lépek. Fegyverem nadrágom hátsó részébe csúsztatom, közelebb lépek a lányhoz. S ahogyan a terv megköveteli, felveszem karjaimba. Nem fog felébredni, a parti drog a szervezetében kellően kiüti egy pár órára. Annyira, amennyire nekünk szükségünk van. Liam felé fordulok, kezében egy táskát, és egy dobozt tart. Kérdőn nézzek rá; -Meg találtad? -bólintásával jelzi válaszát. Megkönnyebbülök azért,  mert a küldetés nem volt hiába való. Kisiettünk a piszkos kis szobából, és a kijárat felé igyekszünk.  A többiek már valószínűleg az autóban várnak, ugyan is sehol sincsenek. Kifele menet, véletlenül bekapcsol a riasztó. Össze nézzünk Liam-el, s gyorsabbra vesszük a tempót. 

                                             *           *           *

-Mit találtál Liam? -lehuppanok mellé a kannapéra, épp a doboz tartalmát vizsgálja. Képek, egy ócska telefon, és néhány levél van benne. A képeken a lány van, a szüleivel. Mr Ross-al, akire most vadászik a Banda. Sokkal tartozik Liam-nek, -milliókkal. A lánya csak is ezért kell nekünk, semmi másért. Csak addig lesz velünk, ameddig az apja ki nem csengeti a tartozást.

-Ő az. Marshall Ross lánya. -a dolgokat vissza pakolja a dobozba. Majd felém nyújtja, kérdőn vizslatom arcát. De, választ nem kapva a kezembe nyomja a kis dobozt.

-A lány nálad lesz, az akció végéig. -evvel föl áll, és elindul az előszoba felé. Azonnal fölpattanok én is, és megragadva karját vissza húzóm.

-Mi a fenét csináljak egy árva kislánnyal? -üvöltöm képébe a kérdést. Mély levegőt vesz, megdörzsöli halántékát és vissza csücsül a díványomra. -Liam, ezt nem gondoltad komolyan. -jegyzem meg, és én is vissza ülök. A dobozkát a dohányzó asztalra dobom.

-Ide figyelj kölyök, -rosszul kezdődik- nem érdekel mit csinálsz vele. A lánynak addig a banda mellett kell lennie, amíg az apja nem fizet. Érted? -aprót bólintok, -Ne bántsd, ennyit kérek. Csak, próbáld meg elviselni, vagy tudom is én. -ismét állásba tornázza magát, -Vigyázz rá, maximum három hónapig lesz itt. Utána meg mehet a rég nem látott szüleihez...-gúnnyal telt hangja, utálatra enged következtetést. Amit, részben meg is értek. Mire észbe kapok, Liam már a házon kívül van. Sóhajtva állok föl,és megyek föl az emeletre. Nem hiszem el, hogy az a hülye Niall pont az én ágyamba fektette azt az árvát. Lassan ballagok föl a lépcsőn, majd végig a végtelenül   hosszú folyóson. Amelynek anno vörös színű szőnyege volt, s a falakat képek borították. Ez a folyosó üres, rideg pont mint én..."

Hangosan fújom ki bent tartott levegőmet, hirtelen felállok a fotelból. És az ajtó felé indulok, -Hova siet Mr Styles? -cselekedeteimet egy női hang állítja meg- Még nem mondott semmit se. -hajamba túrva fordulok a dokihoz.

-Halasszuk el a mai beszélgetést, oké? -ennyivel le is tudom a szöszit, aki zavartan figyel. Lábaim földbe gyökereznek, torkom kiszáradt. Úgy érzem megfulladok. Miért van ez? Miért?!

-Valami gond van, Mr. Styles? -lágyabb hangon szólal meg, s a hang közelebbről jön mint gondolnám. -Az imént úgy tűnt, hosszasan elgondolkozott. -karjait össze fonja mellkasa előtt, az asztalnak támaszkodik. -Min? -teszi fel újabb kérdését. Hangosan lélegzem, s gyorsan. Mintha a gondolataim megtörténtek volna velem, megint.

-A kezdeten. -válaszolom, szembe fordulok vele- Amit csúnyán elbasztam. Nem csak azért, ami vagyok. Hanem azért is; mert elítéltem. Elítéltem azt, akit most szerettek, érti? -hümmög egyet válaszul. -És tudja, mi a legviccesebb az egészben? Hogy, pár hét és elveszítem. -hangom elhalt, riadt, halk. Idegesen túrók dús, göndör hajamba.

-Hogy érti, azt; "Ami vagyok"? Ön említette, így magát. Miért? -feje oldalra billen, sóhajtok egyet. Nem hiszem el, hogy nem látja mi vagyok. Egy szörnyeteg, a legrosszabb rémálom. Teszek pár lépést a doktor nő felé.

-Komolyan nem látja mi vagyok? -előtte állok meg, -Egy bűnözővel van egy irodában, nem tart attól hogy megölöm? Nem tart tőlem? -sziszegem a szavakat. -Egy szörnyeteg vagyok.-vallom be.

-Hogy teljesen őszinte legyek, Ön nem szörny. Fizikailag biztosan nem.-kis humoros- Figyeljen ide, nem tudok félni Öntől. Egyrészt azért nem, mert minden áldott nap találkozom magához hasonló alakokkal. Másrészt pedig tudom, hogy a dühkitörések oka egy olyan emlék, vagy tragédia amelyet az illető nem mond el senkinek. Inkább magában tartja, vagy, vagy máshogy oldja meg. -kezeivel mutogat beszéde közben. Kissé megnyugodtam, bár ökölbe fezsülnek tenyereim.

-Fején találta a szöget. -morgom, elfordulva tőle. -Netalántán, gondolat olvasó? -kérdezem, inkább magamtól mintsem tőle. Kuncogni kezd, vissza ülök a helyemre, vele szembe.

-Az sajnos nem vagyok, de a rutinom már meg van. Most pedig, meséljen Mr...-mondaná tovább, de muszáj közbe vágnom.

-Hagyja a 'Mr'-t, csak Harry. -legyintek, amire egy 'oké' a válasza. -Mire kíváncsi? -fejem hátra döntöm. Kezeimet a fejem alá helyezem, lehunyom szemhéjam.

-Mindenre. Főkként a kezdetekre. -mondja, amire kínosan felnevetek.

-A kezdet, a legnehezebb. De, ha ez kell a gyógyuláshoz, akkor oké. -adom be a derekam. Most először,érzem azt hogy ez fontos. Ez az egész.  Emily, mit műveltél velem? 

39. Változás

                                        Sziasztok! 39. Rész, itt is van! Remélem
                               mindenkinek tetszeni fog, bár előre bocsánatot kérek.
                       Szerintem nem lett olyan hű de jó, de ezt döntsétek el ti!
                    Jó olvasást! Ha esetleg tetszett, akkor tudjátok mit kell tennetek!

                                                                                            D xoxo

Liam Payne;

A telefonom csörgése zökkent ki mese szép álmaimból. Morogva nyúlok a készülékért, amely az éjjeli szekrényemen foglal helyet. Hátamra fordulok, s megragadom a mobilomat. A kijelzőre pillantok, amelyen a 'Harry' felirat villog.

-Mi a fenét akar? -kérdezem magamtól, majd a zöld csíkot végig húzóm a képernyőn és a fülemhez emelem a telefont. -Mi van? -hatalmasat ásítok, nem hiszem el , hogy reggel hétkor már zavarnak. Miért?

-Felkeltettelek? -figyelmen kívül hagyja kérdésem. Nem elég, hogy zavar de még b@sztat is.  Szemem forgatom, sóhajtást halok a vonal másik végéről. -Figyu...Én, öhm.. -keresi a szavakat, mi van vele? -Kéne, egy...kezelés. -motyogja. Nevetésben török ki, még nem hallottam Harry-t így beszélni. Pontosabban, ilyen bizonytalanak nem hallottam még.

-Kezelés? Minek? -halmozom kérdéseimmel, milyen kezelésről lehet szó (?) - Haver, minden oké? -teszem fel kérdésem, még egy hosszú sóhajt kapok válaszul. Majd egy sípolást, bontotta a vonalat. A telefont vissza helyezem az éjjeli szekrényre. Minek hív fel, ha nem tudja el mondani, hogy mi  a baja. Fejem a párnára ejtem, míg testemet elnyeli az ágy. Szemhéjam lezárul, lassan elszenderedek. 

-Lassan már fél órája fekszek mozdulatlanul, mégis éber vagyok.- Ez a baj velem, ha egyszer felkelek, utána már nem tudok vissza aludni. B@zd meg, Styles!  A párnába fúrom arcom, amikor is 

a csengő 'édes' hangja tölti ki a lakást. Szitkozódva mászok ki a meleg takaró alól, s hagyom el 

hálószobámat. Végig sétálok a hosszú folyóson, majd leballagok a lépcsőfokokon az előszobába. Az ajtóhoz lépek, és feltépem azt. Meg sem lepődök a tetovált srácon, aki nem más mint Harry. Ellépek az ajtóból,hogy ő  betudjon jönni. Lábát  át billenti a küszöb felett, a nappaliba megy. Becsapom a nagy fém darabot, lábaim a Göndör után vissznek. A kannapén foglal helyet, lábait a drága dohányzó asztalra helyezi. A fekete bőr fotelembe ülök,kezem az asztalon lévő cigis dobozért nyúl. Kinyitom,majd kiveszek belőle egy szálat. A dobozt Hazza felé nyújtom,  megkínálom őt a káros anyaggal. Fejét csóválja maga elé meredve. Vállat rántok, és a kis dobozkát az asztal közepére dobom. Ajkaim közé veszem a fehér szálat, s meggyújtom azt. Beleszívok, közben hátra dőlök a kényelmesnek nevezhető fotelban. Egyik karommal a karfán támaszkodom, ajkaim közt kiszökik a füst.

-Milyen kezelésről beszéltél? -térek a lényegre, tekintetét rám vezeti. Zöld szemei sötétséggel teltek, megismétlem az előző mozdulataimat. A tüdőmbe jutó nikotin átjárja testem minden egyes részét. Megnyugtat.

-Egy...-ujjaival babrál, -Egy, dühkontroll kezelésről. -feleli. Hangja kissé bizonytalan, szemöldököm az egekbe szökik. Mégis minek kellene dühkontrollra mennie? Oké, bevallom tud 'rossz fiú' lenni. De, valójában nincs semmi gond vele. Éppen feltenném kérdéseimet, mint pl; 'Minek beszélsz ilyen hülyeségetek?' Vagy, 'Ki miatt csinálod?'  amikor is, folytatja; Emily az oka. Nézd, Liam...Nem tudom miért, de szeretnék... -benyálazza alsó ajkát, lábait leveszi az asztalról. Könyökein támaszkodik meg, míg fejét lehajtja.

-Megváltozni? -fejezem be helyette a mondatott, mondhatni kérdezem tőle. Bólint egy aprót. Ajkaimra hatalmas mosoly kúszik, amelyet Harry nem ért. De nem is kell értenie, a mosolyom okát. Elég ha én tudom, hogy miért vigyorgok. Őszintén szólva, az elején butaságnak tartottam azt hogy Harry és Emily együtt. Nevetnem kellett ezen, hiszen Emily ártatlan -akárhogy is nézem. Harry pedig, olyan...Hát, rossz fiú. Nem rossz ember, hanem rossz a stílusa. Két év alatt teljesen megváltozott, nem volt ilyen. Ilyen, rideg. Habár, mostanában olyan...Olyan szerelmes. Talán Emily, majd kimenti Őt ebből az ördögi korszakból. A szülei halála mindent elvitt az igazi Harry Styles-ből. Voltak napok, amikor nem is evett. Nagyon mély ponton volt, s azt kell mondjam. Ő az egyik legerősebb ember akit ismerek. Egyetlen egy célja van; amiről remélem letudom beszélni. Vagy ha nem én, akkor majd Emily. Igen, Emily-nek menni fog.

-Liam? -szólít meg, evvel kizökkentve egem gondolataim közül. -Voltál már szerelmes? -kérdése kuncogást vált ki belőlem. Beleszívok a cigarettámba, és miután letüdőztem kifújom a füstöt ajkaimon.

-Már hogy ne lettem volna. -jelentem ki, azért huszonhat évesen  az ember már át esett egy-két dolgon. És, én a szerelmet is az 'át estem rajta' mappába tenném. A cigi csikket elnyomom az egyik hamutálcába. Bokámat a térdemhez illesztem, majd Harry-t fürkészem. Ki, kérdőn vizslat engem. -Nézd kölyök, a szerelem az egy nagyszerű dolog. Még nekünk, bűnözőknek is. Néha azt hisszük, megtaláltuk. Miközben még javában keressük, s néha megvan de mi nem vesszük észre. Én, a második kategóriába tartozom. Olyan lehetőséget hagytam ki, amely miatt most nincs mellettem senki. Ezt jól tudod. -bólint, -Figyelj, ha szereted, -utalok Emily-re, aprót bólint- ne hagyd el. Ne hagyd, hogy elmenjen. Harcolj érte, vagy egyedül maradsz életed végéig. Érted? Ráadásul, neked még ott van Lux is. -hangom komolyan cseng.

-Miatta ne aggódj amint eljön az ideje, vissza kerül a szüleihez. -feleli, tessék? Pupilláim kitágulnak, majd össze szűkülnek. Hátra dől a kanapémon.

-Ezt hogy érted? Úgy tudtam a szülei, elhunytak. -a vér lüktet a fülemben, s kezdek idegessé válni. Nem szerettem, ha hazudnak nekem. Azt meg főkként nem szerettem, ha az egyik legjobb 'alkalmazottam' teszi.

-Nem hunytak el, csak nyaralnak. A kislányt pedig rám bízták, így Emily-t még könnyebb volt az ujjaim köré csavarni. -válaszolja - Te adtad azt a feladatot, hogy csábítsam el. Nem de? -idegesen bólintok.

-Ez nem volt  a tervben Harry, nézd ha csak szórakozol Emily-vel. Azt ajánlom most hagyd abba, mert a lány heteken belül vissza kerülhet a szüleihez. És ha ez az információ Louis fülébe jut, elveszi tőled. -fejtem ki gondolataimat, Harry nem gondolta át a dolgokat. Túlságosan könnyeden veszi a rábízott feladatait.

-Nem fogom engedni, hogy elvegye. -szűri fogai mögül, a Göndör. Ekkor csatlakozik köreinkhez Perrie is. -Különben is, Emily szeret. -fejem ingatom. Elfogja cseszni.

-Attól mert érzéseket táplál irántad, még elhagyhat! -emelem meg hangomat, felállok s elé lépek -Ajánlom, hogy ne legyen gond. Mert, ha a te kis hülyeséged miatt elveszítjük a lány apját...Nagyon nagy bajban leszel Harold. -íriszei elsötétülnek, de egy bólintással jelzi hogy értette amit mondtam neki.

-Nem értem mit aggódsz. -szólal meg a szőkeség, mindketten rászegezzük tekintettünket. Egy újságot lapozgat, -A drága kis Emily-tek, fülig belé esett ebbe a f@szfejbe. -jelenti ki. Ökölbe feszült kezeimet -amelyeket eddig észre se vettem- vissza engedem testem mellé.

-Az lehet Perrie, de Louis ezzel az aprócska információval tönkre tehet mindent. Pluszba még, tud valamit rólad. -pillantok vállam fölött Harry-re- Amivel állítólag, Emily-t maga mellé tudja állítani. -magam elé meredek, ha Harry nem teszi meg a megfelelő lépéseket a szerelme iránt. Mindent elveszíthet, mindent. -Harry, kérlek viselkedj szerelmeshez méltóan. -farkas szemet nézek vele, miközben beszélek hozzá. -Fél óra múlva indulunk, elviszlek egy orvoshoz. -felállok, és az emeletre sietek. Talán, a Lux-os dolgot nehezen, de el lehet sikálni. -Ha a lány megtudja- Viszont, még mindig érdekelne az, hogy mit tud Harry-ről. Mert ha minden igaz, nekem, mint banda vezérnek mindent tudnom kell róla. És tudok is. De, vajon mi lehet az az aprócska dolog. Ami véget vethet a kis Styles-nak? -És kapcsolatának...- elővéve egy fekete nadrágot, és pólót magamra aggatom a ruhadarabokat. Felveszek egy zoknit, s már kint is vagyok a hálómból. Lesiettek a lépcsőfokokon, majd az előszobába lépdelek. Barna színű bakancsomat felveszem, a konyhapulthoz sétálok. Elveszem a kulcsot, a pénztárcámat a farzsebembe csúsztatom. Biccentek egyet Styles-nak, és már is a garázs lesz az új úti cél. Beülünk a fekete, sötétített ablakú Range Rover-be.

A kulcsot a helyére rakom, elfordítom. Az autó motorja felbőg, s már indulunk is. Természetesen a garázs ajtaját kinyitottuk, mielőtt beszálltunk volna. Lassan ki kanyarodunk az útra, majd egy kis gázt adva a belvárosba vezet utunk. A borzalmas csendet csak a rádióból szóló halk rock zene töri meg.

-Szereted? -kérdem kisebb idő elteltével. Harry hangulatingadozós fajta. Ezért mindig figyelek a szavaimra, nem akarom megbántani. Érzékeny lélek, még ha ezt nem is mutatja ki.

-Liam, ez olyan...Furcsa. -kezdi- Amikor vele vagyok, nem tudom...Nem én vagyok. Mellette nem a 'hírhedt Harry Styles' vagyok. Hanem, egy teljesen más ember, önmagam vagyok. És, -sóhajt- nem tudnék nélküle egy gyereket nevelni. Még így sem, hogy három hónapig bízták rám Lux-t. -akadozva beszél, és olyan szeretetteljesen ejti a szavakat. Kezdem elhinni Perrie-nek, hogy szerelmes. De, ha nem vigyázz elveszítheti.

-Hazza, mi van? Szerelmes vagy. -gúnyolódom, mire a válasza egy "kapd be" . Hajába túr, s feljebb tekeri a rádiót. Nevetek vele együtt, rég láttam ilyennek. Ilyen, boldognak. -Hazza szerelmes! -üvöltöm. A vállamba bokszol.

-Dögölj meg. -mondja, -és akkor mi van ha szerelmes vagyok? -vallja be, vigyorogva fordulok felé. Ő is velem együtt vigyorog, mint két vadalma. Tenyeremet felé tartom, amibe hezitálva, de belecsap.

-Szóval, mióta szereted? -tekerem lejjebb a hangerőt, felé pillantok majd figyelmemet az útnak szentelem. Nem akarok balesetet szenvedni. Hosszú perceken keresztül csöndben ülünk egymás mellett, csak a rádió tölti ki a teret. Ujjaimat a kormány kereken tartom, válaszra várok.

-Egy hónapja. Körülbelül. -gondolkodik, -Ja, egy hónapja. -az ablakon bámészkodik kifele. De, a mosoly még mindig ott ül az arcán. Jobbra kanyarodok, egy magán klinika parkolójába.

-Ebből az egy hónapból, csinálj egy életet. -mondom, felém pillant. Le állítom a motort, -Akarod a csajt nem? -teszem fel az egyik legalapvetőbb kérdésemet. Bólint, -Na hát akkor! Harry, a magunk fajtáknak, ezerévente egyszer adódik ilyen lehetőség. -vállára teszem kézfejemet- Ne enged, hogy elszakítsanak Tőle. -evvel ki szállok a járműből. -Változz ha akarsz, de ne enged el.-miután lezárom a járművemet, az épület bejáratához közeledünk. Egy nagyszerű orvost kértem fel e nemes feladatra. Mondhatom, hogy megtiszteltetés lesz Harry Styles-t kontrollálni. Hatalmas munka, és rengeteg energiájába fog kerülni az illetőnek. De, ha a kölyök boldogságáról van szó. Akkor bármi jöhet, tudom hülyén hangzik. De, próbálom terelni a sorsát. Még akkor is, ha nem vagyok az apja. Tudom, neki is szüksége van egy olyan személyre aki törődik vele.  Emily után, én vagyok ez a személy. S remélem, a Lux-os dolog csak hazugság volt. Nem szeretném, ha Harry ugyanazt a hibát véteni el amelyet én is.

Ui: Bocsánatot szeretnék kérni a rövid, illetve eseménytelen rész miatt. Azért remélem senki se haragszik rám e miatt. Puszi és ölelés. 
                                                                           D xoxo

38. You & I

                               Sziasztok! 38.Rész Tessék, jó olvasást! Köszönöm
                             a 43. Feliratkozott! Remélem lesz több is! :) Ha tetszett, hagyj
                          magad után nyomot! ;) ♥ ♥ ♥

                                                                                     D xoxo




-Mindened meg van? -kérdi Harry a kórterem ajtajában állva. Bólintok egyet, majd elindulok felé. Egyik kezével tartja az alvó Lux-ot, míg a másik karján egy sport táska lóg. Melyben az én cuccaim vannak, valamiért nem engedi hogy én cipeljem. Hallani se akar róla. Ki tárja a fém ajtót, majd maga elé enged engem. -Mily' udvarias.- Kilépek a folyosóra, meg állok és Felé fordulok. Karjaimmal a kislányért nyúlok, de Harry elfordul tőlem.

-Naa! -szólok utána- Kérlek, had vigyem én. -kérlelem szemébe nézve. Mellé sétálok, s kapva az alkalmon óvatosan át veszem Lux-t.  Kissé meglepődtem, hogy ilyen könnyen nyertem vele szemben. Ez nem így szokott lenni. Általában nem győzök. Diadalittas mosollyal az arcomon hagyom el a kórház területét. Lux feje a vállamon pihen, egyik kezemmel körül ölelem kicsinyke testét. Amíg a másik Harry ujjai közt veszik el. Ki érünk a parkolóba, Harry elő halássza autója kulcsait. Megkeressük a megfelelő járműt, majd beülünk. Lux-t beülteti hátulra a gyerekülésbe (?) -ami eddig nem volt- és becsatolja az övét. Becsukja a Range Rover ajtaját, s kinyitja a másik ajtót. Beülök előre az anyósülésre. Becsapódik az ajtó mellettem, a Göndör át kocog a saját oldalára be ül a volán mögé.
A Rover' motorja felbőg, s elindul. Ki tolat a parkolóból haza fele vesszük az utat. Kezemet Harry combjára helyezem, felém fordul. Apró mosolyt küldök felé amit viszonoz, majd tekintetét az útra szegezi. Fél óra elteltével ismét a 'Styles hotelban' találom magam. Azon belül is a nappaliban lévő kannapén. Harry felment a kislánnyal, hogy lefektesse. Valószínűleg, nagyon össze van zavarodva. Nem rég veszítette el a szüleit, aztán az az árvaház. Most pedig Harry, és.. Én. Fogalmam sincs mit fogunk mondani neki, ha felnő. Vagy ha nagyobb lesz. Én az igazságot szeretném a tudtára adni, majd egy szép napon. Most viszont, szeretném ha jól érzeni magág itt. A keresztapjával, aki nem mellesleg illegális utca versenyeken keresi kenyerét.

-Min kattogsz? -kérdi egy rekedtes hang mellőlem. Kissé megugrok, -túlságosan bele merültem a gondolataimba. Halk kuncogás hallok, felé fordulok. Kezemmel meg lököm vállánál fogva, így egy kicsit elmozdul helyéről. De a következő pillanatban mellkasán fekszek, miközben ölelő karjai körém fonódnak.

-Megijedtem. -morgom. Rekedt nevetése visszhangzik a hatalmas házban. Arcomat mellkasába fúrom. Én tényleg megijedtem. Előbb-utóbb -ha így folytatja- szívinfarktust kapok. Érzem ahogyan megemelkedik alattam a kannapén, majd eltol magától. Elhúzódom, figyelmem a hátára szegeződik.

Olyan nagy...

Nézem ahogy elsétál a tévé alatti kis szekrényhez, és ügyködik. Egy pillanatra hátra fordul, s egy ezer wattos mosolyt küld felém. Kérdőn vizslatom, vissza fordul és folytatja előző tevékenységét. Leguggol, és egy cd-t helyez a lejátszóba. Hirtelen felcsendül egy dallam, amelyet követ egy gyönyörű férfi hang. Harry megfordul, s felém közelít. A dal nem rossz, mondhatni tökéletesen illik Harry-hez. Határozott, erős, fenomenális. Lábai felém vonszolják hatalmas testét, előttem áll meg. Egyik kezét kinyújtja, fejem ingatom gesztusán. A tánc nem az én műfajom. Soha se volt az, és soha sem lesz az. Feje oldalra billen így fürtjei össze kuszálódnak feje tetején. Íriszei könyörögnek, miközben vár. Beadva derekamat, kacsómat övébe csúsztatom. Talpra állít, magával szemben. Szerencsére van elég helyünk a táncikáláshoz. A nappali közepén meg állunk, egymással szembe
fordulunk. Bal tenyerem vállára helyezem, míg a másikat a tenyerébe. Szabad tappancsa a csípőmre

csúszik. Tekintetét enyémbe mélyeszti. Lassan hátra lépek, míg Ő belép a két lábam közé. Majd a másik lábammal is hátra, aztán oldalra előre, és balra. Ezt a 'kört' ismételgetjük egymás után. De a szemkontaktus marad, nem szakad meg. Meg állunk az alaphelyzetben, s Harry megpörget. Mivel én 'két bal lábas vagyok' ezért -természetesen- megbotlok. Pörgés közben, nevetve Harry-re esek. Aki ügyesen elkap. Halkan elmondok egy 'köszönöm'-öt, és ajkainkat össze tapasztom.


 Nyelve könnyedén tör utat magának, ajkaink érzelmes táncot járnak egymással. Karjaim körül ölelik nyakát, miközben izmos karjai derekam köré fonódnak. Megharapja alsó ajkam, ami egy kisebb nyögést vált ki belőlem. Belemosolyog csókunkba, s amikor a zene véget ér csókunk abba marad.
Levegő hiány miatt vállunk el, egy újabb zene indul. Mi pedig mosolyogva tapadunk egymásra ismét. Hajánál fogva lehúzóm magamhoz egy újabb csókra. Ajkaink újabb és újabb csókban forrnak össze. Kezei lecsúsznak oldalamon a combomig, megemel. Lábaimmal körül ölelem csípőjét, bokáimat össze kulcsolom. Lassan elsétál velem a kannapéig, közben ajkaink vadul tépik egymást. Végig dönt a fekete bútor darabon,  ajkai ajkaimról nyakamra vándorolnak. Csókokkal hinti be a sérült testrészemet, s finoman megszívja a sebhely melletti részt. Ajkaim szét nyílnak cselekedeteire, fülébe zihálok miközben Ő végzi a 'munkáját'. Ujjaim tarkóját cirógatják, lábaimmal elengedem derekát. És a kannapéra teszem talpaimat, így két lábam közt fekszik. Elhúzódik tőlem, ezzel félbe hagyva a munkát. Féloldalas mosolyra húzza tökéletesen telt ajkait, amelyeket a következő pillanatban számon érezhetek. Hajába túrok, meghúzóm azt. Hirtelen elszakadok tőle, s ajkaimat hosszú nyakához vezettem. Végig csókolom tetovált bőrét, s néhol meg-megy szívom azt. Hirtelen bátorságom alább hagy, amikor is egy lágy hang megszólal;

-Fhú, ha tudjuk, hogy ennyire kanosak vagytok... Nem jövünk át. -mondja szórakozottan Zayn (?!). Harry teste megfeszül fölöttem, majd elernyed. A fülemhez hajol, míg én farkas szemet nézzek a falnak dőlt kreol bőrű férfival. Érzem amint arcom át vált pirosra. Ez annyira ciki.

-Menj fel, -sutyorogja -fent folytatjuk. Te, és én kislány. -harapja meg a fülcimpám. Le mászik rólam, s felsegít a díványról. Megcsókol, majd utamra enged. Felsiettek a lépcső fokokon, s egyenesen Harry hálójába igyekszem. Nem hiszem el, hogy Zayn és az a szőke démon látott minket. A francba!
Beérve a tágas helységbe az ágyra ülök, és gondolkodni kezdtek. Vajon most mi a véleményük rólam? Egyáltalán, miért izgat? Nem ismernek, őszintén szólva...Már én sem ismerem magam. Régen féltem a másik nemtől, most meg... Harry megváltoztat.


Harry Styles; 

Kikapcsolom a magnót, majd a két hívatlan vendég felé fordulok.

-Mit akartok? -hangom nem éppen a legkedvesebb. De a rohadt életbe is, pont a legrosszabbkor zavarnak! Karjaimat össze fonóm mellkasom előtt, magyarázatot akarok.

-Csak át jöttünk.-feleli váll rántva Perrie. Le vágódik a kannapéra, majd Zayn is helyet foglal. Mi a f@sz? Takarodó, dolgom van.

-Nos, ha át jöttetek. -nézzek a szőkére, majd a feketére- Akkor, távozhatok is. -bunkó vagyok tudom. De, ti sem cselekednétek máshogy a helyemben. Főleg nem, ha egy olyan nő várna titeket, mint Emily.

-Ennyire kanos vagy? -röhög rám Zayn. Oké, ha nem mentek akkor hallgatok. Leszarva az előző mondatát, a lépcsőhöz sétálok. Fel kocogok a fokokon, és a szobámba megyek. Végig sétálok a hosszú folyosón, s út közben Lux-ra is rá nézek. Mélyen szunyókál a kis ágyában.  Halkan becsukóm az ajtót, és tovább haladok. Elérem a szobám ajtaját, a kilincsre helyezem tenyeremet s lenyomom azt. Benyitok a kedvenc helységembe, át lépem a küszöböt. Becsukóm magam mögött az ajtót, és az ágyon fekvő lány fölé fekszem. Szemei csukva vannak, orromat övéhez érintem. Szemhéja feltárul, ajkaimon pedig egy mosoly keletkezik. Viszonozza mosolyomat, lehajolok hozzá. Ajkaink össze érnek , de nem csókolom meg. Ajkam ajkán húzóm végig, kínzom. Megnyalja alsó ajkát, majd megcsókol. Mosolyogva csókolom Őt. Miközben fordít rajtunk. Hirtelen elszakad tőlem, ami nyöszörgést vált ki belőlem. Kezeim két oldalán pihentettem, míg apró kézfejeivel mellkasomon támaszkodik.

-Elmentek? -felvonja az egyik szemöldökét, s a homlokát ráncolja. Fejem ingatom, és épp szólásra nyitnám a számat. De lemászik rólam, és az ágy szélére ül. Most mi van?

-Nem, de kit érdekel. -ülök mellé, meg rázza a fejét. Kínosan felnevet, majd rám néz. Arca vörös színbe burkolózik, egyre gyakrabban látom ezt a színt. -Emily, jól vagy? -kérdezem pár perc csönd után. Fel áll, majd az ajtó irányába halad. Egyből utána loholok, kefélni akarok.

-Nem akarok így, -mutat a padlóra, vagyis inkább a földszinten lévőkre- semmit se csinálni. -vallja be. Mi van? Szórakozik velem? ~Teszem fel magamnak a kérdést. Karjaimmal körül ölelem derekát, majd felemelem s az ágyra fektettem. Kicsit erősebben, mint ahogyan azt eredetileg szerettem volna. Felkönyököl, így a szemembe tud nézni.

-Nem érdekel, hogy mit akarsz. -hangom komolyan cseng, állkapcsom megfeszül- Én vagyok a főnök, Emily. -alkaromon támaszkodom meg, a lány két oldalán. -Világos voltam? -kérdezem egy cseppet se jó kedvel. Egyik kezemmel bele markolok hajába, így arcunk közt nincs több pár miniméternél. -Megértetted? -sziszegem. Heves bólogatásba kezd, elengedem a haját. Fejem a nyaka hajlatában rejtem el, s szívni kezdem bőrét. Durva vagyok, tudom. De, szeretem ha a dolgok, úgy zajlanak ahogy én szeretném.

-Harry, -ejti ki a nevemet, mire beleharapok bőrébe- Harry! -sikítja. Elhúzódóm, pont annyira hogy a szemébe tudjak nézni. Arcáról a döbbentet, és a félelem keverékét lehet leolvasni. Míg szemei a csalódottságot tükrözik.

-Mi van?! -köpöm felé a szavakat. Teste remegni kezd, ami azonnal rá döbbent arra;hogy agresszívvá váltam. Megint. Le mászom róla, a földet pásztázom miközben a tarkómat vakargatom. A rohadt életbe!

-Uhm, Emily én...-kezdem, de azonnal befejezem. Amikor is látom az első könnycseppeket, gyönyörű arcán. Az ágyhoz közelítek, de ő csak távolabb megy tőlem. Menekül... Az ágy támlához ül, lábait felhúzza és a mellkasához nyomja őket. Letérdelek elé, nem akartam ezt. Nem akartam, hogy lássa a szörnyeteget... Óvatosan a kezéért nyúlok, amit elhúz. -Sajnálom. -nyelek egyet, -Emily, bocsáss meg. -lassan felpillantok rá. Zokog. Ujjbegyemmel letörlöm könnyeit. Fel állok, s mellé ülök.

-H-Hagyj békén, j-jó? -dadogja, majd föl áll és ki siet. Fel pattanok az ágyról, és az öklömet a falba vágom. Hogy a f@szban lehetek ekkora idióta? Tudnia kell, hogy kettőnk közt ki irányít. De, nem akartam megijeszteni. Többször is a falba mélyesztem kezem. Megérdemlem a fájdalmat, de amit Ő érez. Azt sajnos, soha sem fogom érezni. Csak, ha elhagy. "Elveszem tőled Harry, át fogod élni azt a fájdalmat amit én..." ~ Louis szavai visszhangzanak. Most már szó szerint verem a falat. A düh, és az idegesség át járja testemet, s erőt ad nekem. A vérem a falon, illetve néhány bútor darabon is szét fröcskölődik. Mostanra, biztosra veszem hogy eltört legalább egy csontom.

-Harry, -suttogja egy hang, a kezem meg áll a levegőben. Nem fordulok meg, mert tudom kihez tartozik a hang. Sóhajtok egyet, s lassan leengedem a karomat. Vékony karok fonódnak csípőm köré, lepillantok az imént említett testrészekre. - ne csináld. Kérlek. -hanga megtört. Csönd telepszik ránk, sokáig egyikünk se szólal meg. A kínzó csöndet Ő töri meg;

-Ne tedd ezt magaddal, könyörgöm. -sírja. Hezitálva megfordulok, elenged és hátrébb lép. Fejét leszegezi, közben könnyeit törölgeti. - Szeretlek, -motyogja, de nem néz rám. Véres mutató ujjamat álla alá helyezem, s fel emelem fejét. Félve rám pillant, el veszem ujjamat. De a vérem ott marad állán.

-Tudom.- suttogom bágyadtan. Ölelésbe vonom, karjait szorosan fonja körém. Át ölelem én is, államat fején támasztom meg. -Bocsáss meg. -csókot nyomok feje tetejére. - You and I, We don't want to be like them. We can make it 'till the end. Nothing can come between. You and I. Oh You and I. - éneklem, amit gondolok. Igen, ezt gondolom. Azt; hogy senki se veheti el tőlem. Mert Emily az enyém. Louis pedig, menjen a f@szomba. Emily szeret engem. -Szeretlek. -suttogom.

-Én is. -motyogja. Feje mellkasomon pihen, míg én össze vérezem pólója hátulját. Muszáj kezeltetnem a dühkitöréseimet. Ha így folytatom, el hagy... Abba pedig, bele halok.

37.

                                      Sziasztok! Hoztam Nektek egy 37.Részt.
                               Nagyon remélem hogy tetszeni fog nektek, és hogy
                        hagytok magatok után nyomot. Minden Olvasónak Jó Olvasást!

                                                                                       D xoxo


Emily Ross;

Az éjszaka különösen jól telt, a történek után. A "balesetem"-et követte egy műtét, furcsa volt. Ott feküdni, és reménykedni abban; hogy nem halok meg. Sok minden megfordult akkor ott a fejemben. Például; hogy elveszíthetem Őt. A zavaros, aggereszív  szívtiprót. Tudom, sokat ártott. De, annál többet tett értem. Sok mindent adott nekem. Befogadott, -pedig idegen voltam. Bemutatott a barátainak, és valamilyen szinten az Én barátaimmá is váltak. Bár Perrie nem igazán kedvelt, de a jég megtört. Pont mint mindenki mással. A lakásában élhettem, Vele. Vásárolt nekem, kiállt értem.

Harcolt értem...

És éppen ezért tudom Őt oly' annyira szeretni. Vagyis, ezért is. A gyönyörű mosolyáért, a smaragd zöld szemekért. A játékosabb feléért. Mert tudom, neki is van egy olyan oldala, amit eddig csak én láthattam. Csak előttem fedte fel, s ez az ami igazán megfogott benne. Az igazi Harry. Meg akartam ismerni azt aki Ő. Az igazi Harry Styles-t szerettem volna megismerni. A többi ember csak az; erőszakos, banda tagot látja. Mert Ő nem mutat meg többet. Csak is annyit, amennyitől az emberek félni kezdenek. Különlegesnek érzem magam, amiért Én ismerem az igazi Harry Styles-t. Mosolyogva nyitom ki szemeimet, de a mosoly eltűnik. Amikor is hűlt helyét találom a göndör hercegnek. Megdörzsölöm szemeimet, majd felülök az ágyban. Ám felszisszenek, a vállamban lévő éles szúrás alább hagy. Kezemmel a területet simogatom, hogy enyhüljön a fájdalom. Kis idő elteltével észre veszem a virágcsokrot, és a rajta ágaskodó levelet. Reménykedve a
levélért nyúlók. "Emily" van firkantva, a közepére. Óvatosan feltépem a borítékot, s kicsúsztatom a

Harry Styles 

benne levő papiruszt.

"Ne ijedj meg. Nem sokára ismét ölelő karjaim közt lehetsz, Drága.

                                   Csókol Harry" 

Piruló arccal vissza rakom a levelet a borítékba, majd a virág mellé  helyezem. Egy újabb ismeretlen oldala Harry-nek. Egyáltalán volt olyan nő az életében, akinek mást is vet óvszeren kívül? Mert őszintén szólva nem tudom elképzelni Harry-t, mint romantikus barát. Aki tervezgeti a randikat, hogy lenyűgözze szerető barátnőjét.
Ahogy csokorral áll egy kapu előtt, és várja hogy a lány ajtót nyisson. Vicces. Mert soha se tenne ennyit egy nőért sem. Hiszen minek? Ha az összes nőnemű lény a földön, a lába előtt hever? Habár Harry "kicsit" tetovált, és félelmetes azért a nők ragadnak rá. Akárhova megy megbámulják. Hozzá teszem -van mit.

-Nagyon szeret a barátod. -mondja egy női hang. Ezzel kiszakítva engem a kis világomból, ahol csak Harry és Én vagyunk. Fejem az ápolónő felé fordítom, kérdőn nézzek rá. Mondott egyáltalán valamit?

-Tessék? -teszem fel a kérdést. Nem hallottam az előzőt, ezért kényelmetlenül érzem magam. Hogy tudok csak magamra figyelni?! És így elkalandozni? A nő közelebb jön hozzám, majd elismétli előző mondatát;

-A barátod, nagyon szeret. -jegyzi meg halkan. Érzem ahogyan arc színem kezd átváltani, fehérről pirosra. S lassan olyan leszek, mint egy érett paradicsom a kertben. Mosoly kúszik ajkaimra, és lehetetlenség lenne elrejteni -egy ilyen mondat után.

-Uhm..Köszönöm. -szólalok meg késve, nem tudom mit mondhatnék. Erre nagyon -szerintem- semmit se lehet mondani. A nőre pillantok aki éppen kuncog, valószínűleg rajtam.

-Nincs mit. Csak ez az észrevételem. -elfordul, és ismét a munkájával foglalkozik. Be veti az én ágyam melletti fekvőhelyt. Nézem egy ideig, ahogyan rendet rak. Legszívesebben segítenék, de nem tehetem.

-Észrevételed? -tegezem le. Törökülésbe tornázom magam, újra felém fordul. Eltűr egy tincset a hajából, és közelebb jön.

-Igen, tegnap nagyon ideges lehetett, miattad. -meséli, csillogó szemekkel hallgatom- Aggódott érted. És, egész este bent volt nálad. Ráadásul a csokor. -áradozza. Pirulva hallgatom a kis "mesét". Nagyon tetszik, hogy mások szerelmes pár ként tekintenek ránk. Pedig valójában, mi nem alkotunk egy párt.
A mosoly szám-űzetik ajkaimról, s helyét az üresség veszi át. Lehetséges, hogy ez butaság. De, akkor sem vagyunk; barát és barátnő. Csak...Nem tudom, barátság extrákkal? Észre se veszem, hogy amint ezen kezdek el gondolkodni könnyek gyűlnek a szememben. Miért fáj ez nekem ennyire?


-Emily! -sikítja egy gyermek hang. Fejem a hang irányába fordítom, szemeim kikerekednek. Ajkaimra hatalmas mosoly húzódik, amint megpillantom Lux-t Harry karjaiban.

-Lux! Te-jó-ég. -mondom, ahogy karjaim közt foghatom az apró teremtményt. Kis karjai nyakamat fogják közre, míg én kicsiny testét ölelem. Az ápolónő elhagyja a kórtermet egy hatalmas mosollyal az arcán. -Olyan régen találkoztunk. -tudom csak pár napja, de az sok. Főleg egy négyéves gyereknek, na meg nekem is. Egy szóval; örülök hogy újra láthatom a csöppséget.

-Lux, ne fojtsd meg Emily-t. -lép hozzánk a Göndör. Lux le ül elém, tekintette engem fürkész. Figyelmem elveszem egy kicsit az előttem lévő kislányról, és keresztapjához fordulok. Lehajol hozzám, s csókot lehel ajkaimra. Ujjaimmal hajába túrok, s közelebb vonom magamhoz. -Fúj! -szakít félbe minket Lux ellenvetése. Mindketten nevetünk a kicsi megjegyzésén. Szemeimet, ismételten az "ünnep rontóra" terelem.

-Nem sokára te is ezt fogod csinálni. -felelem gúnyosan, nevetve. Amit Lux nem tud hova tenni. Ha nagyobb lesz, megérti majd. Megérti, hogy milyen az ha van melletted valaki. Valaki aki vigyázz rád.

-Soha, senki nem mehet a keresztlányom közelébe. -ül le Harry az említett személy mögé. Az ölébe húzza az ártatlan cukiságot. Tetovált karjait védelmezően fonja Lux köré, ajkait a feje búbjára nyomja. Apró puszit ad neki, amitől mosolyognom kell. Olyan aranyos e gesztusa. Kezeim az ölembe pihentettem, a gondolataim rólunk kezdenek el pörögni. Az életkedvem csökken ez miatt az apró, mégis fájó dolog végett. Miért nem akarja hogy a barátnője legyek? Talán, nem vagyok elég jó hozzá? Erről lenne szó? Hogy, mi ketten nem vagyunk egy szinten? Egy sós könnycsepp gördül le arcomon, de még mielőtt letörölhetném Harry ujjai megteszik. Ujjai állam alá tévednek, s lassan felemelik azt. Ujjbegyei megcirógatják állkapcsom, közben megszólal;

-Minden rendben? -kérdi halkan, aprót bólintok válaszom jeléül. Nem bírom állni tekintetét, ezért elfordítom fejem az ajtó irányába. Hátha jön valaki aki meg ment, aki félbe szakítja Harry kutakodását érzelmeim iránt. -Emily? -szólít, óvatosan felé fordítom fejem. Megbillenti fejét, így haja össze kócolódik feje tetején. Előhalássza telefonját a zsebéből és feloldja azt, majd a kislány kezébe adja azt. Szemei fel csillannak a készülök láttán, nyomkodni kezdi. Feltérképezi a telefon minden egyes miniméterét. Harry elengedi a gyermeket, s hagyja hogy a mobilja lekösse figyelmét. Míg Ő elszökik mögüle, talpra áll. Lábai felém hozzák, előttem áll meg. Keze enyémért nyúl, s elkapja azt. Leül elém, szabad kezével hajamat birizgálja. -Nem szerettem ha titkolózol. -nyomja ajkait kézfejemre. Az érintett terület bizseregni kezd, s bensőm is bele remeg érintésébe.

-Nem titkolózom. -jelentem ki. Nincs itt szó titkokról, csak egy.. egy fajta üres érzésről lenne szó -ha észre venné. -Semmi gond nincs Harry. -szabad kézfejem arcára simítom. Néhányszor megsimítom hibátlan arcát.

-Kérlek Emily, -suttogja a szavakat, -ne hazudj. Nekem soha. - csókot hint kézfejemre, majd ujjaimra egyesével. -Nos, -szólal meg a középső ujjamnál, -beavatnál szépségem?- sóhajtva elhúzóm kézfejem szájától. Nem akarok önző lenni, és semmi ehhez hasonló. Csak...Csak az övé akarok lenni.

-Nincs mibe beavatnom. -motyogom. Tudom, hisztis vagyok. De fáj, fáj a tudat hogy nem szeretne többet. Nem akar többet extráknál. Valószínűleg soha nem is vágyott többre. -Emily. -Harry rekedt hangja zökkent ki a szánalmas gondolataimból. Felemelem kobakom, majd ránézzek. Most kezd elegem lenni belőle.

-Csak bánt hogy nem vagyunk együtt! -vallom be.  Az előttem lévő férfi szemei tágra nyílnak, majd össze szűkülnek. Kínos csönd áll be, az ujjaimat birizgálom. Minek mondtam el? Semmi se fog megváltozni, és nem is kell megváltoznia. Most már nem. Nem leszek a párja szánalomból, és sajnálatból. Tekintette lyukat éget bennem ahogy bámul zöldes szemeivel. -Csak...Rosszul esik, hogy mi...Mi nem alkottunk semmit se... -suttogom. Felemeli fejem, majd eltűri a kóbor tincseket.

-Mi egy családot alkotunk. -mondja szemembe nézve. Íriszeiben az őszinteséget vélem felfedezni, közelebb hajol hozzám. -A családom tagja vagy, kislány. -folytatja, sokkal jobban érzem magam. Mondhatni megkönnyebbültem. -Te alkotod a családom egy részét, -ujjai ajkamon siklanak végig- én pedig a másik részét. Mi, egy egészet alkotunk... - ajka enyémnek nyomódik, s lassú, szenvedélyes csókba olvadunk. Szívem dübörög a mellkasomban szavaitól, melyet elmém egy öröké valóságig megőriz. A nap hátra levő részét együtt töltjük, mivel egy család vagyunk.

36.

                                      Eyo x.x Nagyon szépen köszönöm a 42. Feliratkozott!
                              Sokat jelent, ahogyan a komentjeitek is!! Mindent nagyon nagyon
                           szépen köszönök Bananasok!! :) Jó olvasást, a viszonylag hosszú
                         részhez! Pusszancs ♥♥♥♥♥

                                                                                                            D xoxo

Ötödik kávémat szürcsölgetem, az óra talán már az éjfélt is ütötte. Liam-ket haza kültem, reményeim szerint eltüntetik Clare-t. Vajon bántani fogja Emily-t? Mondjuk, nincs túl sok esélye velem szemben. Egyetlen egy napot kap. Ha nem megy el, azzal aláírja a halálos ítéletét. Kezem ökölbe feszül amint arra a nőszemélyre gondolok. Lehunyom szemhéjamat s végig gondolok mindent. Emily. A lány, aki nővé vált mellettem. Ki nem adta fel velem szemben sose. Kitartó, erős, bátor, okos, kedves gyönyörű. Fejem hátra vetem, ajkam beszívom.

Azok az elfojtott nyögések...

Milyen nagyszerű pillanatok voltak. Ahogy bőr a bőrön gördült, ahogy ajkai elnyíltak. Hazz miken jár a fejed? Lehetséges lenne, hogy szerelmes vagyok? Én? A szívtelen seggfej. Hogy lehetséges ez?

- Mr Styles?- szólítja egy  női hang a nevemet. Felnyitom a szemhéjamat, fejem előre hajtom. -A műtét véget ért. -informál mire testem megfeszül. Fejem zsong, ereim lüktetnek. Feszülten bólintok, hogy folytassa. - A hölgy állapota stabil. Valószínű hogy egy-két hét múlva, teljesen felépül. De, nem ajánlott a házi munka, vagy a váll és a kar megterhelése. Ami kötelező, az a pihenés. - ajánlja. Féloldalas mosolyt eresztek felé, állásba tornázom magam.

- Értem. Mikor vihetem haza? - térek a lényegre. Mély levegőt vesz, majd mappáját hónalja alá csapja.

-Minimum két napig itt marad. Jöjjön, meg mutatom Miss Ross kórtermét.- Bólintásommal jelzem egyet értésemet. Előttem sétál a harmincas éveiben járó nő, de én csakis Emily-re gondolok. Lelkem elmémmel együtt megnyugszik. Nincs életveszélyben, hamarosan olyan lesz mint régen.  

Ó azok a régi szép idők, együtt.

-Itt is volnánk. -értesít a nő, bólintok majd benyitok a sötét helységbe. A szobát halovány fény tölti be. Halkan csugom be magam mögött az ajtót, Emily-hez sétálok. Ágya mellett állok meg, mely körül gépek pityegnek, villognak. Tenyerem arcára simítom, puha, selymes bőrén végig futatom ujjaim. Arccsontjától álla vonaláig húzum hosszú, fehér ujjam. Benyálazom alsó ajkam, majd lehajolok a lány arcához. Nyelvem végig szántja ajkát, lágy csókban részesítem Őt. Tudom, nem fog vissza csókolni -nyugtatokkal a szervezetében hogy is tudna? Elszakadok telt ajkaitól, hajába siklanak ujjperceim. Meg simogatom feje tetejét s csókot lehelek rá. Lehunyom szemhéjam. Ezt még nagyon megbánják. Louis-t tönkre fogom tenni.

Tönkre fogom tenni.

Elhúzódom a lánytól, ki elrabolta szívemet. A lány, aki nő lett mellettem. A nőm lett. Leülök az ágy melletti székre, s merengek. Magam elé bámulva, Emily-re nézve.

Liam Payne;

Be lépek a raktárba mögöttem pedig Zayn, Niall és Perrie sétál -Zayn ujjai közt Clare-t fogja. Perrie feloltja a lámpát, így az egész épületet fény árasztja el. Azért jöttünk a raktárba, hogy vallasuk Clare-t. Aki valószínűleg mindegyikünket felzaklatott. Köztük engem is. Mert tudom,hogy Harry-t a lány jelenléte zavarja. Nagy gondot okozhat vele Louis. És, ezt a bandám,a családom érdekében kötelességem megakadályozni. Amíg agyaltam Zayn egy székhez kötözi Clare-t. Sóhajtok egyet, majd a lány elé lépek. Mindenki feszülten figyel.

-Mit akarsz itt Clare? -kérdezem,- Louis küldött,igaz?- ravasz mosolyra húzóm ajkait- Tönkre szeretnétek tenni Harry-t. -vettem fel elképzelésemet, csak ezért lehet most itt.

-Ó, Liam te egy csöppet se változtál. -csiripeli, - Ugyan olyan okos és fontolt vagy,mint voltál. -hizeleg,- De most tévedtél,- informál, szemeim tágra nyílnak. Várok. -nem csak Harry-t fogjuk tönkre tenni. Hanem titeket is-folytatja magabiztosan, majd hátra döl a nem éppen kényelmes székben. Olyan biztosan mondta mintha már megtörtént volna. Lehajolok Clare elé, kezeimmel térdemen támaszkodom.

-Clare, régóta ismerjük egymást. És jól tudod, hogy mennyire dühös tudok lenni, ha a bandámmal szórakoznak. -oktatom- Nos, mond el hogy mi a terve Louis-nak. Gondolom, a "hű" barátnőjének mindent elmondott. -hangom gúnnyal telt. A lány arca eltorzul, és mosolyogni kezd. 

-Te vagy a banda vezér. Derítsd ki. - vigyorogja. Kiegyenesedek Zayn felé biccentek egyet. El lépek a nőtől, át adva a helyet Zayn-nek. Ő az egyik legfélelmetesebb köztünk. Nem csak a stílusa rossz fiús, de valójában ő is az. Van egy olyan oldala amit jobb nem megismerni. Azt hiszem ez is ilyen lesz most. Zayn a falnál levő asztalhoz lép s egy fogót vesz el róla. Niall-höz lépek.

-Vidd ki Perriet. - bólint. Azon nyomban eltereli a szőkeség figyelmét,kivezeti innen. Zayn hálálkodó pillantással köszöni meg tetemet. Őszintén szólva ezt nem kell meg köszöni. Az amit most Zayn tenni fog, jobb ha nő nem látja. Sosem tetszett amikor egy nőt bántottak, de Clare rossz fát tett a tűzre. Ide tolta a képét két év után és felszakítja a régi sebeket.

-Clare, adok neked tizenöt másodpercet, hogy eláruld a tervet. Utána pedig kapsz ötöt,hogy ígéretet tegyél. Arról, hogy elmész a picsába. Oda ahonnan jöttél. - vázolja az ötletét Zayn. -Ha ez nem sikerül, levágom a kisujjadat, majd a gyűrűst és stb. És stb. A választás a tied, vagy épségben mész el. Vagy megcsonkítva nekem oly mind egy. - árgus szemekkel nézem Zaynt, nem akarunk időt vesztegetni. Nem engedhetjük meg magunknak.

-Azt teszel velem amit akarsz Zayn. Nem árulom el Louist. -feleli a lány.

-Megint?-kérdezi tőle.  A fekete hajú a fogot végig húzza Clare állkapcsán, a nyakán,mellén majd... Megfogja kézfejét azon belül is a kisujját. A fogót kinyitja s a nő kisujját a két penge közé helyezi.
A mellkasa gyorsan emelkedik fel-le. Látszólag nem pánikol, látszólag. -Biztosan ezt akarod Clare? Kár lenne érte. -ekkor elkezdi össze zárni a pengéket, amelyek bele mélyednek a puha bőrbe. A lány száján egy sikoltás szalad ki.

-Hagyd abba! Fáj, hagyd abba! Kérlek!- ordítja Clare. Zayn keserűen felnevet.

-Beszélsz?- kérdezi bájosan Zayn. Az áldozat heves bólogatásba kezd, ajkai elnyílnak.

-Louis... -lihegi- Louis...Elfogja csábítani Emily-t. -hebegi. Várjuk hogy folytassa. -Olyan információja van Harry-ről, amivel Emily-t maga mellé tudja állítani. -könnyek gyűlnek kék szemeiben, nyilvánvalóan az árulása miatt. 

-Mit tud Harry-ről?- kérdezem, fejét ingatja.-Nem bízik bennem annyira, hogy ezt elárulta volna. -szípogja  .-Enged el. -utasítom Zaynt. Értetlenkedve figyel rám;

-Minek? -sóhajtok egyet, és elkezdem eloldozni Clare-t. -Mert haza megy, vagy ahova akar. - miután sikerül kioldozni a kötelet a lány fel áll. Megtörli szemeit, ujját vizslatja.

-Nem vágtam meg. Épp hogy hozzá ért a penge.- mondja Zayn. Niall és
Perrie vissza térnek cigitől bűzlötten. Amit kissé furcsállok, mert úgy tudtam Niall nem dohányzik. Perrie egyből barátjához siet, ölelésbe vonják egymást. Csókban forrnak össze. Clare- t megragadom, s Niall-el együtt kivezetem az autóhoz. A szőke hajú a volán mögé ül míg  a lányt mellé, az anyós ülésre ültettem be. Nem nézve a szőke nőre, beszédbe kezdek.

-Niall, vidd a reptérre Clare-t. Adj neki némi pénzt, és hadd húzón el a picsába. -a lányhoz fordulok- Ha nem tűnsz el most,nem lesz több lehetőséged. Megtalálunk, és valószínűleg kivégezlek. -mosolyt húzok bűnös ajkaimra. -Jó utat. -evvel becsapom a kocsi ajtót és meg várom amíg elindulnak. Vissza sétálok a raktárba, majd a gerle párral a lakásomra vonulunk. 

Harry Styles; 

Szemeim majd leragadnak a fáradtságtól, de tudom, most nem aludhatok el. Most nem szabad. Fel állok a székből, Emily-hez lépek. Megsebzett vállára terelődik tekintettem. Az én hibám. Nem lett volna szabad megtörténnie  ennek. Ha nem ismerne engem ez a lány, most nem lenne ekkora slamasztikában. Annyira ártatlan, védtelen. Egyedül kellett élnie az élete első -majdnem- két évtizedében. De én nem hagyom, hogy a hátra levő idejét egyedül töltse. Vele akarok lenni. S vele is leszek. Ujjperceim végig simítanak arcán, puha ajkán. Hosszú barna hajába túrok, mely selymesen omlik vállára. Kecses alakja ágyba kényszerül miattam. Sóhajtva vissza rogyok a székbe. Ha nem lenne ilyen hírnevem, és ha...Más lennék. Nem lennének ilyen gondjaim. Nem a múltamat akarom megváltoztatni, mert azt már nem tudom. Viszont, a jövőmön tudok javítani. Muszáj lesz, hiszen Lux-t is rám bízták. Csak rám. Istenem! Lux! Telefonom azonnal elő veszem zsebemből, Liam-et tárcsázom. Nevét ki keresem a névjegyzékből, s megnyomva a zöld kis telefont a kijelzőn, fülemhez emelem a készüléket. Csörög párszor, majd Liam mély hangja szól bele;

-Elhagytál valamit Styles? -kérdi szórakozottan, -Talán,  egy szőke hajú kislányt? -folytatja, amivel megnyugtatja sajgó lelkemet. Megkönnyebbülve dőlök hátra a székben, szabad tenyerem a homlokomhoz emelem. Masszírozom halántékom, hogy lehetek ennyire felelőtlen?

-Életmentő vagy Liam. -sóhajtom a szavakat. Kinevet, majd beszélni kezd. Elmeséli a vallatást, és azt miként törték meg Clare-t. Mondanom se kell, leszarom. Tovább mesél, szóba kerül keresztlányom Lux. Liam szavai szerint a kannapén ült, és nézte a tv-t. El képzelem a jelenetet, ahogy a szőke tincsei szemébe hullanak amint megmoccan. Képzelem hogy milyen nagy szemekkel bámulhatta a képernyőt. Meg mosolyogtat a gondolata e dolognak.

-Min mosolyogsz...Harry? -szólal meg egy halk, gyengéd hang. A telefon kiesik ujjaim közül, elnyílt ajkakkal nézek Emily nagy barna szemeibe. Felállok és vigyorral az arcomon, közel hajolok hozzá. Halovány mosoly tündököl barátnőm ajkán. Lehajolva hozzá, csókot nyomok szájára. Óvatosan érintik meg egymást ajkaink, s finom, lassú csókban forrunk össze. Fájdalmasan elszakadok tőle, de nem egyenesedek ki. Zöld szemeimmel arcát fürkészem, valamiféle érzelmet próbálok leolvasni. Boldog. Boldognak tűnik annak ellenére, hogy még két hétig ágyban fog feküdni. Valamilyen hihetetlen oknál fogva, nem bírok le állni a mosolygással. Ami, kissé megijeszt. Nem vagyok "mosoly ember". A banda miatt nem igazán tudtam nevetni, és persze, azóta a nap óta sem... Mélyen szívom be a levegőt. A valóságba csak Emily érintése végett térek vissza. Íriszeimmel hibátlan bőrét fürkészem, ujjait arccsontomon vontatja végig. Furcsa érzés keríti hatalmába testem, libabőr fut végig rajtam. Emily felkönyököl az ágyban, majd ajkai súrolják enyéimet. Kínoz. Nem csókol meg, csak kínoz...  Fülemhez hajol, de amint egy fájdalmas hangot hallat elhúzódom. Arcom át vált aggódóvá, gyengéddé.

-Rendben vagy? -suttogom a szavakat. Aprót bólint válaszul, vissza süpped a párnájára. Fölé tornyosodom, bemászom mellé. Hirtelen nevetni kezd, fejét rázza.

-Te normális vagy? -kérdezi, le vigyorgok rá. -Bárki bejöhet Harry, mit fognak szól...-nem hagyom hogy befejezze mondatát. Mert elcsendesítem ajkaimmal, természetesen csókom nem marad viszonzatlan. Sőt, vadabbá teszi. Nyelve könnyedén tör át ajkaim közt, s hívja gyors táncra enyémet. Hajamba túr kicsinek nevezhető kézfejével, közelebb von magához. Finoman elhúzódom, -ezzel megszakítva aktív csókunkat- értetlenül néz rám. -Pihenned kell. -lerúgom bakancsomat magamról, amely ennek következtében a padlón csattan. Be takarózok a nagy kórházi takaróval, Emily-t a mellkasomra húzóm. Karomat át lendítem   vállán, míg másikkal derekát ölelem. Fejét mellkasomban temeti el, míg ujjaival a pólóm szegélyét fogdossa. -Nem hagyom,hogy bajod essen.- sutyorgom fülébe. Feje tetejére csókot lehelek, s lehunyom szemhéjamat. Szívem gyors ütemet ver, amit biztosra veszem, hogy Emily is hall. Most először alszom együtt nővel, olyan nővel aki...Aki nem kurva, és nem...Nem rossz "kislány". Emily egy ártatlan szépség. S szeretném ha az maradna, de tudom...Mellettem senki se maradhat jó kislány... 

35.Rész

                                         Eyo x.x Hoztam egy 35.Részt. Nagyon
                                      szépen köszönöm a 42.Feliratkozót. Remélem
                                   tetszik majd Nektek ez a rész, és feliratkoztok, komiztok
                                illetve csatlakoztok a facebook csoporthoz :)

                                                                                                 D xoxo



Emily Ross;

Egy kórházi szobában ülök, és erőt gyűjtök. Mihez? A műtéthez. Igen, műtéten kell át esnem, mert a lövedék be fúródott két csontom közé. Hosszan fújóm ki levegőmet, remegő kézfejeimmel eltakarom arcom. Mi lesz ha meghallok a műtét közben? Ha elveszítem Őt?  Itt lesz egyáltalán ha felébredek?
Kérdések százai fordulnak meg elmémben. S a válasz, most az egyszer hidegen hagy a kérdésekkel együtt. Nem akarok mást, csak azt hogy velem legyen. Itt és most. E pillanatban remegő ujjaimra ujjak fonódnak, s enyhén megszorítják enyéimet. Fejem fel emelem pont annyira, hogy megbizonyosodjak arról hogy Ő az. Lassan, egyetlenül veszem a levegőt. Szinte, már nem is lélegzek. Tenyerét arcomra csúsztatja majd, lehajol s megcsókol. Ajka finoman mozdul enyémen, és gyengéd, lassú játékra hívva ajkaim. Ujjperceimmel orcáját érintem meg, elválik tőlem. Ajkaim bele

/Zene/

remegnek e csókba, akárcsak bensőm.

-Minden rendben lesz. -suttogja. Fel tárom szemhéjamat, s mélyen a szemébe nézek. Gyönyörű smaragd zöld íriszei könnyel teltek.
Ujjaim még mindig érintik, selymes, puha, tökéletesen hibátlan bőrét. Szemei aggódásról árulkodnak, de szíve is így érez? Aggódik értem? Ajka újra és újra megérint, s egy ölelésbe olvadva  várok vele. A percek óráknak, sőt napoknak tűnnek. De, ölelése, ajkai kényeztetése mindent szebbé tesz. Így, a várakozást is. Ajkát homlokomra nyomja, karjai szorosan fogják közre derekam. Mintha, nem akarna el engedni. S lehetséges, hogy nem is akar. Fejem mellkasában rejtem el, nem akarok és nem is tudok sírni. Csak, túl akarok lenni a műtéten, hogy utána megint vele lehessek. Vele, a kislánnyal, az idegesítő barátaival. Az életében szeretnék lenni. Az ajtó kicsapódik, és egy kék ruhás ember lép be rajta. Kezein kék kesztyű van, és a fején valami sapka szerű valami.

-Emily, mennünk kell. -jelenti be az orvos. Mire Harry felmordulva elenged, de előtte csókot lehel megrémült ajkaimra.

-Ígérem minden rendben lesz. -motyogja nyakamba. Elhúzódik tőlem, majd egy féloldalas mosollyal az arcán odébb áll, hogy az orvosok át vigyenek a műtőbe. Az ajtóból még vissza nézzek rá, intek egyet. Ő csak áll, zsebre tett kezekkel, könnyes szemekkel. Előre fordulok, és az életem szó szerint a kék ruhások kezébe adom.

Harry Styles;

Hajamba túrok, és ökölbe szorított kezekkel a falnak vágódom. Nekem kellene a műtétet át élnem, nem pedig Emily-nek. Engem akartak lelőni, az én véremet akarták. Csakis kizárólag az enyémet. Milyen barát az ilyen? Hagytam hogy lelőjék.

Hagytam...

-Harry, -szólítja nevemet egy női hang, mely nagyon ismerősen cseng számomra. Mély levegőt veszek, és azzal a lendülettel megfordulok. Testem megfeszül a látott személy miatt. -Szia édes. -mondja bájosan, majd közelebb lép hozzám, körbe sétál. -Megváltoztál. -állapítja meg, szemem forgatom, és a hajánál fogva a falhoz lököm.

-Mit keresel itt. -sziszegem össze szorított fogakkal.Ujjaim szorosan fogják össze a haját, hogy-hogy nem fáj neki?

-Ez kérdés? Téged Harry. -feleli, felhúzott szemöldökkel nézek rá- Szükségem van rád, úgy mint régen neked rám. -cirógatja meg államat, elengedem és két lépést hátrébb lépek.  Föl és alá járkálok pár percig, majd szembe fordulok ismét a lánnyal.

-Nekem soha sem volt szükségem rád Clare. -mondom szemébe nézve, közben egyre közelebb és közelebb lépek hozzá. Míg ő egyre inkább a zöld falnak nyomódik. Pillanatokon belül a falhoz préselem a vékony testet, kezeimmel feje két oldalán támaszkodom meg.

-Igen Harry? Soha? -kérdezi, -Akkor miért vettél el Louis-tól, ha nem kellettem? -kérdéseit leszarva vállnak el ajkaim s egy szép "mesét" mondok a lánynak.

-Figyelj Clare, neked itt már semmi hasznod nincs -nem mintha eddig lett volna. Most ki mész azon az ajtón, -mutatok az említett tárgyra- és soha többet nem jössz vissza. Mert ha igen, esküszöm hogy én foglak lelőni. -elhúzódom a lánytól, ki nem csak hogy nem rémült meg. Meg se rezzent.

-Nem ölnél meg engem soha Harry, -mondja, -mert szeretsz engem. -e pillanatban Liam állít be a helyiségbe, mögötte pedig a csapat többi tagja figyel. Liam beljebb merészkedne, de Clare be csapja az ajtót, hogy csakis én halljam mondandóját. Tekintettem követi a nőét, ki előttem áll meg. -Jól figyelj Styles, mert csak egyszer mondom el. -néz mélyen a szemembe kék szemeivel, -Te az enyém vagy, mindig is az enyém voltál. Nem engedlek el ilyen könnyen. -el lép tőlem, az ajtóhoz  sétál. Kézfejét a kilincsre helyezi, vissza néz rám. -Üzenem a te kis Emily-nek, hogy jobban jár ha feladja. Még mielőtt nagyobb baja is esik, egy kis horzsolásnál. -kitárja az ajtót, de én abban a pillanatban vissza csukom azt. Ha jól értettem, ő lőtte meg Emily-t. A lányt nyakánál fogva fel rakom a falra, és olyan erővel szorítom amilyennel embert még talán soha.

-Te tetted. -morgom.

-Igen, én. Élveztem a látványt, ahogy folyt a vére. -mondja, mire ledobom a földre. Mellé lépek, lábam nyakára teszem oda szorítom. Ekkor az ajtó kicsapódik, Liam, Zayn és Perrie lép be rajta. Bár nem nézzek hátam mögé, tudom ők azok.

-Enged el Harry. -szól rám Liam. De mit sem törődve vele, előrántom pisztolyom s a lányhoz szegezem. Ne szórakozzon már velem ez a mihaszna! Kibiztosítom a fegyvert, mutató ujjam a ravaszra helyezem. Tedd meg Harry!  ~üvölti bensőm. A düh forr ereimben, ez miatt kell Emily-nek szenvednie.

-Harry! -le eresztem a pisztolyt oldalam mellé. Le hajolok a lányhoz, majd hajánál fogva föl húzóm őt. -Adok neked egy napot, hogy eltűnj az országból. Ha nem teszed meg, meg kereslek Clare, és Louis szeme láttára foglak kivégezni. Értettél? Édes. -elengedem, és kisétálok a kórteremből. Utánam jön Zayn, majd idővel Perrie is. Liam bent marad, vallatja Clare-t gondolom. A falnak dőlök, és egy szál cigit előhalászva zsebemből rágyújtok. Nem érdekel a kórház, meg az ostoba szabályaik. Ott dohányzom ahol akarok, akkor amikor akarok.  Kifújóm a füstöt, miután számból kivettem a cigarettát.

-Min gondolkodsz? -kérdezi a fekete hajú. Ismét kifújóm a füstöt, majd magam elé bámulva megszólalok.

-Clare-n. Emily-n. Lux-on. Mi lesz ha Clare előbb végzi ki Emily-t, mint én Clare-t? -kérdezem, válaszra nem várva folytatom- Tomlinson megfenyegetett, hogy elveszi Emily-t. Nem tudom mi lesz, ha tényleg el veszítem. -mondom őszintén. Ennél őszintébben még sosem beszéltem, most az egyszer tartok valamitől. Attól, hogy Emily elhagy. De, miért tenné? Szeret. És Lux-ot is kedveli, -azt hiszem.

-Itt nem lehet dohányozni Mr! -közelít meg minket egy ápoló nő. Meg áll előttünk, és tovább rikácsol. A cigi szálat kiveszem ajkaim közül, a füstöt a nő arcába fújóm. A cigit pedig eloltom tenyerén. -Neked Mr Styles. -mondom, és elsétálok az automatához. Kell valami erős ami életben tart, és ez most a kávé lesz. Valószínű hogy az egész éjszakát a folyóson fogom végig aggódni. A műtétnek jól kell sikerülnie, Emily-nek élnie kell. Sokáig, velem.


Ui: Nagyon sajnálom a rövid részt. Ezért bocsánatot kérek.