38. You & I

                               Sziasztok! 38.Rész Tessék, jó olvasást! Köszönöm
                             a 43. Feliratkozott! Remélem lesz több is! :) Ha tetszett, hagyj
                          magad után nyomot! ;) ♥ ♥ ♥

                                                                                     D xoxo




-Mindened meg van? -kérdi Harry a kórterem ajtajában állva. Bólintok egyet, majd elindulok felé. Egyik kezével tartja az alvó Lux-ot, míg a másik karján egy sport táska lóg. Melyben az én cuccaim vannak, valamiért nem engedi hogy én cipeljem. Hallani se akar róla. Ki tárja a fém ajtót, majd maga elé enged engem. -Mily' udvarias.- Kilépek a folyosóra, meg állok és Felé fordulok. Karjaimmal a kislányért nyúlok, de Harry elfordul tőlem.

-Naa! -szólok utána- Kérlek, had vigyem én. -kérlelem szemébe nézve. Mellé sétálok, s kapva az alkalmon óvatosan át veszem Lux-t.  Kissé meglepődtem, hogy ilyen könnyen nyertem vele szemben. Ez nem így szokott lenni. Általában nem győzök. Diadalittas mosollyal az arcomon hagyom el a kórház területét. Lux feje a vállamon pihen, egyik kezemmel körül ölelem kicsinyke testét. Amíg a másik Harry ujjai közt veszik el. Ki érünk a parkolóba, Harry elő halássza autója kulcsait. Megkeressük a megfelelő járműt, majd beülünk. Lux-t beülteti hátulra a gyerekülésbe (?) -ami eddig nem volt- és becsatolja az övét. Becsukja a Range Rover ajtaját, s kinyitja a másik ajtót. Beülök előre az anyósülésre. Becsapódik az ajtó mellettem, a Göndör át kocog a saját oldalára be ül a volán mögé.
A Rover' motorja felbőg, s elindul. Ki tolat a parkolóból haza fele vesszük az utat. Kezemet Harry combjára helyezem, felém fordul. Apró mosolyt küldök felé amit viszonoz, majd tekintetét az útra szegezi. Fél óra elteltével ismét a 'Styles hotelban' találom magam. Azon belül is a nappaliban lévő kannapén. Harry felment a kislánnyal, hogy lefektesse. Valószínűleg, nagyon össze van zavarodva. Nem rég veszítette el a szüleit, aztán az az árvaház. Most pedig Harry, és.. Én. Fogalmam sincs mit fogunk mondani neki, ha felnő. Vagy ha nagyobb lesz. Én az igazságot szeretném a tudtára adni, majd egy szép napon. Most viszont, szeretném ha jól érzeni magág itt. A keresztapjával, aki nem mellesleg illegális utca versenyeken keresi kenyerét.

-Min kattogsz? -kérdi egy rekedtes hang mellőlem. Kissé megugrok, -túlságosan bele merültem a gondolataimba. Halk kuncogás hallok, felé fordulok. Kezemmel meg lököm vállánál fogva, így egy kicsit elmozdul helyéről. De a következő pillanatban mellkasán fekszek, miközben ölelő karjai körém fonódnak.

-Megijedtem. -morgom. Rekedt nevetése visszhangzik a hatalmas házban. Arcomat mellkasába fúrom. Én tényleg megijedtem. Előbb-utóbb -ha így folytatja- szívinfarktust kapok. Érzem ahogyan megemelkedik alattam a kannapén, majd eltol magától. Elhúzódom, figyelmem a hátára szegeződik.

Olyan nagy...

Nézem ahogy elsétál a tévé alatti kis szekrényhez, és ügyködik. Egy pillanatra hátra fordul, s egy ezer wattos mosolyt küld felém. Kérdőn vizslatom, vissza fordul és folytatja előző tevékenységét. Leguggol, és egy cd-t helyez a lejátszóba. Hirtelen felcsendül egy dallam, amelyet követ egy gyönyörű férfi hang. Harry megfordul, s felém közelít. A dal nem rossz, mondhatni tökéletesen illik Harry-hez. Határozott, erős, fenomenális. Lábai felém vonszolják hatalmas testét, előttem áll meg. Egyik kezét kinyújtja, fejem ingatom gesztusán. A tánc nem az én műfajom. Soha se volt az, és soha sem lesz az. Feje oldalra billen így fürtjei össze kuszálódnak feje tetején. Íriszei könyörögnek, miközben vár. Beadva derekamat, kacsómat övébe csúsztatom. Talpra állít, magával szemben. Szerencsére van elég helyünk a táncikáláshoz. A nappali közepén meg állunk, egymással szembe
fordulunk. Bal tenyerem vállára helyezem, míg a másikat a tenyerébe. Szabad tappancsa a csípőmre

csúszik. Tekintetét enyémbe mélyeszti. Lassan hátra lépek, míg Ő belép a két lábam közé. Majd a másik lábammal is hátra, aztán oldalra előre, és balra. Ezt a 'kört' ismételgetjük egymás után. De a szemkontaktus marad, nem szakad meg. Meg állunk az alaphelyzetben, s Harry megpörget. Mivel én 'két bal lábas vagyok' ezért -természetesen- megbotlok. Pörgés közben, nevetve Harry-re esek. Aki ügyesen elkap. Halkan elmondok egy 'köszönöm'-öt, és ajkainkat össze tapasztom.


 Nyelve könnyedén tör utat magának, ajkaink érzelmes táncot járnak egymással. Karjaim körül ölelik nyakát, miközben izmos karjai derekam köré fonódnak. Megharapja alsó ajkam, ami egy kisebb nyögést vált ki belőlem. Belemosolyog csókunkba, s amikor a zene véget ér csókunk abba marad.
Levegő hiány miatt vállunk el, egy újabb zene indul. Mi pedig mosolyogva tapadunk egymásra ismét. Hajánál fogva lehúzóm magamhoz egy újabb csókra. Ajkaink újabb és újabb csókban forrnak össze. Kezei lecsúsznak oldalamon a combomig, megemel. Lábaimmal körül ölelem csípőjét, bokáimat össze kulcsolom. Lassan elsétál velem a kannapéig, közben ajkaink vadul tépik egymást. Végig dönt a fekete bútor darabon,  ajkai ajkaimról nyakamra vándorolnak. Csókokkal hinti be a sérült testrészemet, s finoman megszívja a sebhely melletti részt. Ajkaim szét nyílnak cselekedeteire, fülébe zihálok miközben Ő végzi a 'munkáját'. Ujjaim tarkóját cirógatják, lábaimmal elengedem derekát. És a kannapéra teszem talpaimat, így két lábam közt fekszik. Elhúzódik tőlem, ezzel félbe hagyva a munkát. Féloldalas mosolyra húzza tökéletesen telt ajkait, amelyeket a következő pillanatban számon érezhetek. Hajába túrok, meghúzóm azt. Hirtelen elszakadok tőle, s ajkaimat hosszú nyakához vezettem. Végig csókolom tetovált bőrét, s néhol meg-megy szívom azt. Hirtelen bátorságom alább hagy, amikor is egy lágy hang megszólal;

-Fhú, ha tudjuk, hogy ennyire kanosak vagytok... Nem jövünk át. -mondja szórakozottan Zayn (?!). Harry teste megfeszül fölöttem, majd elernyed. A fülemhez hajol, míg én farkas szemet nézzek a falnak dőlt kreol bőrű férfival. Érzem amint arcom át vált pirosra. Ez annyira ciki.

-Menj fel, -sutyorogja -fent folytatjuk. Te, és én kislány. -harapja meg a fülcimpám. Le mászik rólam, s felsegít a díványról. Megcsókol, majd utamra enged. Felsiettek a lépcső fokokon, s egyenesen Harry hálójába igyekszem. Nem hiszem el, hogy Zayn és az a szőke démon látott minket. A francba!
Beérve a tágas helységbe az ágyra ülök, és gondolkodni kezdtek. Vajon most mi a véleményük rólam? Egyáltalán, miért izgat? Nem ismernek, őszintén szólva...Már én sem ismerem magam. Régen féltem a másik nemtől, most meg... Harry megváltoztat.


Harry Styles; 

Kikapcsolom a magnót, majd a két hívatlan vendég felé fordulok.

-Mit akartok? -hangom nem éppen a legkedvesebb. De a rohadt életbe is, pont a legrosszabbkor zavarnak! Karjaimat össze fonóm mellkasom előtt, magyarázatot akarok.

-Csak át jöttünk.-feleli váll rántva Perrie. Le vágódik a kannapéra, majd Zayn is helyet foglal. Mi a f@sz? Takarodó, dolgom van.

-Nos, ha át jöttetek. -nézzek a szőkére, majd a feketére- Akkor, távozhatok is. -bunkó vagyok tudom. De, ti sem cselekednétek máshogy a helyemben. Főleg nem, ha egy olyan nő várna titeket, mint Emily.

-Ennyire kanos vagy? -röhög rám Zayn. Oké, ha nem mentek akkor hallgatok. Leszarva az előző mondatát, a lépcsőhöz sétálok. Fel kocogok a fokokon, és a szobámba megyek. Végig sétálok a hosszú folyosón, s út közben Lux-ra is rá nézek. Mélyen szunyókál a kis ágyában.  Halkan becsukóm az ajtót, és tovább haladok. Elérem a szobám ajtaját, a kilincsre helyezem tenyeremet s lenyomom azt. Benyitok a kedvenc helységembe, át lépem a küszöböt. Becsukóm magam mögött az ajtót, és az ágyon fekvő lány fölé fekszem. Szemei csukva vannak, orromat övéhez érintem. Szemhéja feltárul, ajkaimon pedig egy mosoly keletkezik. Viszonozza mosolyomat, lehajolok hozzá. Ajkaink össze érnek , de nem csókolom meg. Ajkam ajkán húzóm végig, kínzom. Megnyalja alsó ajkát, majd megcsókol. Mosolyogva csókolom Őt. Miközben fordít rajtunk. Hirtelen elszakad tőlem, ami nyöszörgést vált ki belőlem. Kezeim két oldalán pihentettem, míg apró kézfejeivel mellkasomon támaszkodik.

-Elmentek? -felvonja az egyik szemöldökét, s a homlokát ráncolja. Fejem ingatom, és épp szólásra nyitnám a számat. De lemászik rólam, és az ágy szélére ül. Most mi van?

-Nem, de kit érdekel. -ülök mellé, meg rázza a fejét. Kínosan felnevet, majd rám néz. Arca vörös színbe burkolózik, egyre gyakrabban látom ezt a színt. -Emily, jól vagy? -kérdezem pár perc csönd után. Fel áll, majd az ajtó irányába halad. Egyből utána loholok, kefélni akarok.

-Nem akarok így, -mutat a padlóra, vagyis inkább a földszinten lévőkre- semmit se csinálni. -vallja be. Mi van? Szórakozik velem? ~Teszem fel magamnak a kérdést. Karjaimmal körül ölelem derekát, majd felemelem s az ágyra fektettem. Kicsit erősebben, mint ahogyan azt eredetileg szerettem volna. Felkönyököl, így a szemembe tud nézni.

-Nem érdekel, hogy mit akarsz. -hangom komolyan cseng, állkapcsom megfeszül- Én vagyok a főnök, Emily. -alkaromon támaszkodom meg, a lány két oldalán. -Világos voltam? -kérdezem egy cseppet se jó kedvel. Egyik kezemmel bele markolok hajába, így arcunk közt nincs több pár miniméternél. -Megértetted? -sziszegem. Heves bólogatásba kezd, elengedem a haját. Fejem a nyaka hajlatában rejtem el, s szívni kezdem bőrét. Durva vagyok, tudom. De, szeretem ha a dolgok, úgy zajlanak ahogy én szeretném.

-Harry, -ejti ki a nevemet, mire beleharapok bőrébe- Harry! -sikítja. Elhúzódóm, pont annyira hogy a szemébe tudjak nézni. Arcáról a döbbentet, és a félelem keverékét lehet leolvasni. Míg szemei a csalódottságot tükrözik.

-Mi van?! -köpöm felé a szavakat. Teste remegni kezd, ami azonnal rá döbbent arra;hogy agresszívvá váltam. Megint. Le mászom róla, a földet pásztázom miközben a tarkómat vakargatom. A rohadt életbe!

-Uhm, Emily én...-kezdem, de azonnal befejezem. Amikor is látom az első könnycseppeket, gyönyörű arcán. Az ágyhoz közelítek, de ő csak távolabb megy tőlem. Menekül... Az ágy támlához ül, lábait felhúzza és a mellkasához nyomja őket. Letérdelek elé, nem akartam ezt. Nem akartam, hogy lássa a szörnyeteget... Óvatosan a kezéért nyúlok, amit elhúz. -Sajnálom. -nyelek egyet, -Emily, bocsáss meg. -lassan felpillantok rá. Zokog. Ujjbegyemmel letörlöm könnyeit. Fel állok, s mellé ülök.

-H-Hagyj békén, j-jó? -dadogja, majd föl áll és ki siet. Fel pattanok az ágyról, és az öklömet a falba vágom. Hogy a f@szban lehetek ekkora idióta? Tudnia kell, hogy kettőnk közt ki irányít. De, nem akartam megijeszteni. Többször is a falba mélyesztem kezem. Megérdemlem a fájdalmat, de amit Ő érez. Azt sajnos, soha sem fogom érezni. Csak, ha elhagy. "Elveszem tőled Harry, át fogod élni azt a fájdalmat amit én..." ~ Louis szavai visszhangzanak. Most már szó szerint verem a falat. A düh, és az idegesség át járja testemet, s erőt ad nekem. A vérem a falon, illetve néhány bútor darabon is szét fröcskölődik. Mostanra, biztosra veszem hogy eltört legalább egy csontom.

-Harry, -suttogja egy hang, a kezem meg áll a levegőben. Nem fordulok meg, mert tudom kihez tartozik a hang. Sóhajtok egyet, s lassan leengedem a karomat. Vékony karok fonódnak csípőm köré, lepillantok az imént említett testrészekre. - ne csináld. Kérlek. -hanga megtört. Csönd telepszik ránk, sokáig egyikünk se szólal meg. A kínzó csöndet Ő töri meg;

-Ne tedd ezt magaddal, könyörgöm. -sírja. Hezitálva megfordulok, elenged és hátrébb lép. Fejét leszegezi, közben könnyeit törölgeti. - Szeretlek, -motyogja, de nem néz rám. Véres mutató ujjamat álla alá helyezem, s fel emelem fejét. Félve rám pillant, el veszem ujjamat. De a vérem ott marad állán.

-Tudom.- suttogom bágyadtan. Ölelésbe vonom, karjait szorosan fonja körém. Át ölelem én is, államat fején támasztom meg. -Bocsáss meg. -csókot nyomok feje tetejére. - You and I, We don't want to be like them. We can make it 'till the end. Nothing can come between. You and I. Oh You and I. - éneklem, amit gondolok. Igen, ezt gondolom. Azt; hogy senki se veheti el tőlem. Mert Emily az enyém. Louis pedig, menjen a f@szomba. Emily szeret engem. -Szeretlek. -suttogom.

-Én is. -motyogja. Feje mellkasomon pihen, míg én össze vérezem pólója hátulját. Muszáj kezeltetnem a dühkitöréseimet. Ha így folytatom, el hagy... Abba pedig, bele halok.

37.

                                      Sziasztok! Hoztam Nektek egy 37.Részt.
                               Nagyon remélem hogy tetszeni fog nektek, és hogy
                        hagytok magatok után nyomot. Minden Olvasónak Jó Olvasást!

                                                                                       D xoxo


Emily Ross;

Az éjszaka különösen jól telt, a történek után. A "balesetem"-et követte egy műtét, furcsa volt. Ott feküdni, és reménykedni abban; hogy nem halok meg. Sok minden megfordult akkor ott a fejemben. Például; hogy elveszíthetem Őt. A zavaros, aggereszív  szívtiprót. Tudom, sokat ártott. De, annál többet tett értem. Sok mindent adott nekem. Befogadott, -pedig idegen voltam. Bemutatott a barátainak, és valamilyen szinten az Én barátaimmá is váltak. Bár Perrie nem igazán kedvelt, de a jég megtört. Pont mint mindenki mással. A lakásában élhettem, Vele. Vásárolt nekem, kiállt értem.

Harcolt értem...

És éppen ezért tudom Őt oly' annyira szeretni. Vagyis, ezért is. A gyönyörű mosolyáért, a smaragd zöld szemekért. A játékosabb feléért. Mert tudom, neki is van egy olyan oldala, amit eddig csak én láthattam. Csak előttem fedte fel, s ez az ami igazán megfogott benne. Az igazi Harry. Meg akartam ismerni azt aki Ő. Az igazi Harry Styles-t szerettem volna megismerni. A többi ember csak az; erőszakos, banda tagot látja. Mert Ő nem mutat meg többet. Csak is annyit, amennyitől az emberek félni kezdenek. Különlegesnek érzem magam, amiért Én ismerem az igazi Harry Styles-t. Mosolyogva nyitom ki szemeimet, de a mosoly eltűnik. Amikor is hűlt helyét találom a göndör hercegnek. Megdörzsölöm szemeimet, majd felülök az ágyban. Ám felszisszenek, a vállamban lévő éles szúrás alább hagy. Kezemmel a területet simogatom, hogy enyhüljön a fájdalom. Kis idő elteltével észre veszem a virágcsokrot, és a rajta ágaskodó levelet. Reménykedve a
levélért nyúlók. "Emily" van firkantva, a közepére. Óvatosan feltépem a borítékot, s kicsúsztatom a

Harry Styles 

benne levő papiruszt.

"Ne ijedj meg. Nem sokára ismét ölelő karjaim közt lehetsz, Drága.

                                   Csókol Harry" 

Piruló arccal vissza rakom a levelet a borítékba, majd a virág mellé  helyezem. Egy újabb ismeretlen oldala Harry-nek. Egyáltalán volt olyan nő az életében, akinek mást is vet óvszeren kívül? Mert őszintén szólva nem tudom elképzelni Harry-t, mint romantikus barát. Aki tervezgeti a randikat, hogy lenyűgözze szerető barátnőjét.
Ahogy csokorral áll egy kapu előtt, és várja hogy a lány ajtót nyisson. Vicces. Mert soha se tenne ennyit egy nőért sem. Hiszen minek? Ha az összes nőnemű lény a földön, a lába előtt hever? Habár Harry "kicsit" tetovált, és félelmetes azért a nők ragadnak rá. Akárhova megy megbámulják. Hozzá teszem -van mit.

-Nagyon szeret a barátod. -mondja egy női hang. Ezzel kiszakítva engem a kis világomból, ahol csak Harry és Én vagyunk. Fejem az ápolónő felé fordítom, kérdőn nézzek rá. Mondott egyáltalán valamit?

-Tessék? -teszem fel a kérdést. Nem hallottam az előzőt, ezért kényelmetlenül érzem magam. Hogy tudok csak magamra figyelni?! És így elkalandozni? A nő közelebb jön hozzám, majd elismétli előző mondatát;

-A barátod, nagyon szeret. -jegyzi meg halkan. Érzem ahogyan arc színem kezd átváltani, fehérről pirosra. S lassan olyan leszek, mint egy érett paradicsom a kertben. Mosoly kúszik ajkaimra, és lehetetlenség lenne elrejteni -egy ilyen mondat után.

-Uhm..Köszönöm. -szólalok meg késve, nem tudom mit mondhatnék. Erre nagyon -szerintem- semmit se lehet mondani. A nőre pillantok aki éppen kuncog, valószínűleg rajtam.

-Nincs mit. Csak ez az észrevételem. -elfordul, és ismét a munkájával foglalkozik. Be veti az én ágyam melletti fekvőhelyt. Nézem egy ideig, ahogyan rendet rak. Legszívesebben segítenék, de nem tehetem.

-Észrevételed? -tegezem le. Törökülésbe tornázom magam, újra felém fordul. Eltűr egy tincset a hajából, és közelebb jön.

-Igen, tegnap nagyon ideges lehetett, miattad. -meséli, csillogó szemekkel hallgatom- Aggódott érted. És, egész este bent volt nálad. Ráadásul a csokor. -áradozza. Pirulva hallgatom a kis "mesét". Nagyon tetszik, hogy mások szerelmes pár ként tekintenek ránk. Pedig valójában, mi nem alkotunk egy párt.
A mosoly szám-űzetik ajkaimról, s helyét az üresség veszi át. Lehetséges, hogy ez butaság. De, akkor sem vagyunk; barát és barátnő. Csak...Nem tudom, barátság extrákkal? Észre se veszem, hogy amint ezen kezdek el gondolkodni könnyek gyűlnek a szememben. Miért fáj ez nekem ennyire?


-Emily! -sikítja egy gyermek hang. Fejem a hang irányába fordítom, szemeim kikerekednek. Ajkaimra hatalmas mosoly húzódik, amint megpillantom Lux-t Harry karjaiban.

-Lux! Te-jó-ég. -mondom, ahogy karjaim közt foghatom az apró teremtményt. Kis karjai nyakamat fogják közre, míg én kicsiny testét ölelem. Az ápolónő elhagyja a kórtermet egy hatalmas mosollyal az arcán. -Olyan régen találkoztunk. -tudom csak pár napja, de az sok. Főleg egy négyéves gyereknek, na meg nekem is. Egy szóval; örülök hogy újra láthatom a csöppséget.

-Lux, ne fojtsd meg Emily-t. -lép hozzánk a Göndör. Lux le ül elém, tekintette engem fürkész. Figyelmem elveszem egy kicsit az előttem lévő kislányról, és keresztapjához fordulok. Lehajol hozzám, s csókot lehel ajkaimra. Ujjaimmal hajába túrok, s közelebb vonom magamhoz. -Fúj! -szakít félbe minket Lux ellenvetése. Mindketten nevetünk a kicsi megjegyzésén. Szemeimet, ismételten az "ünnep rontóra" terelem.

-Nem sokára te is ezt fogod csinálni. -felelem gúnyosan, nevetve. Amit Lux nem tud hova tenni. Ha nagyobb lesz, megérti majd. Megérti, hogy milyen az ha van melletted valaki. Valaki aki vigyázz rád.

-Soha, senki nem mehet a keresztlányom közelébe. -ül le Harry az említett személy mögé. Az ölébe húzza az ártatlan cukiságot. Tetovált karjait védelmezően fonja Lux köré, ajkait a feje búbjára nyomja. Apró puszit ad neki, amitől mosolyognom kell. Olyan aranyos e gesztusa. Kezeim az ölembe pihentettem, a gondolataim rólunk kezdenek el pörögni. Az életkedvem csökken ez miatt az apró, mégis fájó dolog végett. Miért nem akarja hogy a barátnője legyek? Talán, nem vagyok elég jó hozzá? Erről lenne szó? Hogy, mi ketten nem vagyunk egy szinten? Egy sós könnycsepp gördül le arcomon, de még mielőtt letörölhetném Harry ujjai megteszik. Ujjai állam alá tévednek, s lassan felemelik azt. Ujjbegyei megcirógatják állkapcsom, közben megszólal;

-Minden rendben? -kérdi halkan, aprót bólintok válaszom jeléül. Nem bírom állni tekintetét, ezért elfordítom fejem az ajtó irányába. Hátha jön valaki aki meg ment, aki félbe szakítja Harry kutakodását érzelmeim iránt. -Emily? -szólít, óvatosan felé fordítom fejem. Megbillenti fejét, így haja össze kócolódik feje tetején. Előhalássza telefonját a zsebéből és feloldja azt, majd a kislány kezébe adja azt. Szemei fel csillannak a készülök láttán, nyomkodni kezdi. Feltérképezi a telefon minden egyes miniméterét. Harry elengedi a gyermeket, s hagyja hogy a mobilja lekösse figyelmét. Míg Ő elszökik mögüle, talpra áll. Lábai felém hozzák, előttem áll meg. Keze enyémért nyúl, s elkapja azt. Leül elém, szabad kezével hajamat birizgálja. -Nem szerettem ha titkolózol. -nyomja ajkait kézfejemre. Az érintett terület bizseregni kezd, s bensőm is bele remeg érintésébe.

-Nem titkolózom. -jelentem ki. Nincs itt szó titkokról, csak egy.. egy fajta üres érzésről lenne szó -ha észre venné. -Semmi gond nincs Harry. -szabad kézfejem arcára simítom. Néhányszor megsimítom hibátlan arcát.

-Kérlek Emily, -suttogja a szavakat, -ne hazudj. Nekem soha. - csókot hint kézfejemre, majd ujjaimra egyesével. -Nos, -szólal meg a középső ujjamnál, -beavatnál szépségem?- sóhajtva elhúzóm kézfejem szájától. Nem akarok önző lenni, és semmi ehhez hasonló. Csak...Csak az övé akarok lenni.

-Nincs mibe beavatnom. -motyogom. Tudom, hisztis vagyok. De fáj, fáj a tudat hogy nem szeretne többet. Nem akar többet extráknál. Valószínűleg soha nem is vágyott többre. -Emily. -Harry rekedt hangja zökkent ki a szánalmas gondolataimból. Felemelem kobakom, majd ránézzek. Most kezd elegem lenni belőle.

-Csak bánt hogy nem vagyunk együtt! -vallom be.  Az előttem lévő férfi szemei tágra nyílnak, majd össze szűkülnek. Kínos csönd áll be, az ujjaimat birizgálom. Minek mondtam el? Semmi se fog megváltozni, és nem is kell megváltoznia. Most már nem. Nem leszek a párja szánalomból, és sajnálatból. Tekintette lyukat éget bennem ahogy bámul zöldes szemeivel. -Csak...Rosszul esik, hogy mi...Mi nem alkottunk semmit se... -suttogom. Felemeli fejem, majd eltűri a kóbor tincseket.

-Mi egy családot alkotunk. -mondja szemembe nézve. Íriszeiben az őszinteséget vélem felfedezni, közelebb hajol hozzám. -A családom tagja vagy, kislány. -folytatja, sokkal jobban érzem magam. Mondhatni megkönnyebbültem. -Te alkotod a családom egy részét, -ujjai ajkamon siklanak végig- én pedig a másik részét. Mi, egy egészet alkotunk... - ajka enyémnek nyomódik, s lassú, szenvedélyes csókba olvadunk. Szívem dübörög a mellkasomban szavaitól, melyet elmém egy öröké valóságig megőriz. A nap hátra levő részét együtt töltjük, mivel egy család vagyunk.

36.

                                      Eyo x.x Nagyon szépen köszönöm a 42. Feliratkozott!
                              Sokat jelent, ahogyan a komentjeitek is!! Mindent nagyon nagyon
                           szépen köszönök Bananasok!! :) Jó olvasást, a viszonylag hosszú
                         részhez! Pusszancs ♥♥♥♥♥

                                                                                                            D xoxo

Ötödik kávémat szürcsölgetem, az óra talán már az éjfélt is ütötte. Liam-ket haza kültem, reményeim szerint eltüntetik Clare-t. Vajon bántani fogja Emily-t? Mondjuk, nincs túl sok esélye velem szemben. Egyetlen egy napot kap. Ha nem megy el, azzal aláírja a halálos ítéletét. Kezem ökölbe feszül amint arra a nőszemélyre gondolok. Lehunyom szemhéjamat s végig gondolok mindent. Emily. A lány, aki nővé vált mellettem. Ki nem adta fel velem szemben sose. Kitartó, erős, bátor, okos, kedves gyönyörű. Fejem hátra vetem, ajkam beszívom.

Azok az elfojtott nyögések...

Milyen nagyszerű pillanatok voltak. Ahogy bőr a bőrön gördült, ahogy ajkai elnyíltak. Hazz miken jár a fejed? Lehetséges lenne, hogy szerelmes vagyok? Én? A szívtelen seggfej. Hogy lehetséges ez?

- Mr Styles?- szólítja egy  női hang a nevemet. Felnyitom a szemhéjamat, fejem előre hajtom. -A műtét véget ért. -informál mire testem megfeszül. Fejem zsong, ereim lüktetnek. Feszülten bólintok, hogy folytassa. - A hölgy állapota stabil. Valószínű hogy egy-két hét múlva, teljesen felépül. De, nem ajánlott a házi munka, vagy a váll és a kar megterhelése. Ami kötelező, az a pihenés. - ajánlja. Féloldalas mosolyt eresztek felé, állásba tornázom magam.

- Értem. Mikor vihetem haza? - térek a lényegre. Mély levegőt vesz, majd mappáját hónalja alá csapja.

-Minimum két napig itt marad. Jöjjön, meg mutatom Miss Ross kórtermét.- Bólintásommal jelzem egyet értésemet. Előttem sétál a harmincas éveiben járó nő, de én csakis Emily-re gondolok. Lelkem elmémmel együtt megnyugszik. Nincs életveszélyben, hamarosan olyan lesz mint régen.  

Ó azok a régi szép idők, együtt.

-Itt is volnánk. -értesít a nő, bólintok majd benyitok a sötét helységbe. A szobát halovány fény tölti be. Halkan csugom be magam mögött az ajtót, Emily-hez sétálok. Ágya mellett állok meg, mely körül gépek pityegnek, villognak. Tenyerem arcára simítom, puha, selymes bőrén végig futatom ujjaim. Arccsontjától álla vonaláig húzum hosszú, fehér ujjam. Benyálazom alsó ajkam, majd lehajolok a lány arcához. Nyelvem végig szántja ajkát, lágy csókban részesítem Őt. Tudom, nem fog vissza csókolni -nyugtatokkal a szervezetében hogy is tudna? Elszakadok telt ajkaitól, hajába siklanak ujjperceim. Meg simogatom feje tetejét s csókot lehelek rá. Lehunyom szemhéjam. Ezt még nagyon megbánják. Louis-t tönkre fogom tenni.

Tönkre fogom tenni.

Elhúzódom a lánytól, ki elrabolta szívemet. A lány, aki nő lett mellettem. A nőm lett. Leülök az ágy melletti székre, s merengek. Magam elé bámulva, Emily-re nézve.

Liam Payne;

Be lépek a raktárba mögöttem pedig Zayn, Niall és Perrie sétál -Zayn ujjai közt Clare-t fogja. Perrie feloltja a lámpát, így az egész épületet fény árasztja el. Azért jöttünk a raktárba, hogy vallasuk Clare-t. Aki valószínűleg mindegyikünket felzaklatott. Köztük engem is. Mert tudom,hogy Harry-t a lány jelenléte zavarja. Nagy gondot okozhat vele Louis. És, ezt a bandám,a családom érdekében kötelességem megakadályozni. Amíg agyaltam Zayn egy székhez kötözi Clare-t. Sóhajtok egyet, majd a lány elé lépek. Mindenki feszülten figyel.

-Mit akarsz itt Clare? -kérdezem,- Louis küldött,igaz?- ravasz mosolyra húzóm ajkait- Tönkre szeretnétek tenni Harry-t. -vettem fel elképzelésemet, csak ezért lehet most itt.

-Ó, Liam te egy csöppet se változtál. -csiripeli, - Ugyan olyan okos és fontolt vagy,mint voltál. -hizeleg,- De most tévedtél,- informál, szemeim tágra nyílnak. Várok. -nem csak Harry-t fogjuk tönkre tenni. Hanem titeket is-folytatja magabiztosan, majd hátra döl a nem éppen kényelmes székben. Olyan biztosan mondta mintha már megtörtént volna. Lehajolok Clare elé, kezeimmel térdemen támaszkodom.

-Clare, régóta ismerjük egymást. És jól tudod, hogy mennyire dühös tudok lenni, ha a bandámmal szórakoznak. -oktatom- Nos, mond el hogy mi a terve Louis-nak. Gondolom, a "hű" barátnőjének mindent elmondott. -hangom gúnnyal telt. A lány arca eltorzul, és mosolyogni kezd. 

-Te vagy a banda vezér. Derítsd ki. - vigyorogja. Kiegyenesedek Zayn felé biccentek egyet. El lépek a nőtől, át adva a helyet Zayn-nek. Ő az egyik legfélelmetesebb köztünk. Nem csak a stílusa rossz fiús, de valójában ő is az. Van egy olyan oldala amit jobb nem megismerni. Azt hiszem ez is ilyen lesz most. Zayn a falnál levő asztalhoz lép s egy fogót vesz el róla. Niall-höz lépek.

-Vidd ki Perriet. - bólint. Azon nyomban eltereli a szőkeség figyelmét,kivezeti innen. Zayn hálálkodó pillantással köszöni meg tetemet. Őszintén szólva ezt nem kell meg köszöni. Az amit most Zayn tenni fog, jobb ha nő nem látja. Sosem tetszett amikor egy nőt bántottak, de Clare rossz fát tett a tűzre. Ide tolta a képét két év után és felszakítja a régi sebeket.

-Clare, adok neked tizenöt másodpercet, hogy eláruld a tervet. Utána pedig kapsz ötöt,hogy ígéretet tegyél. Arról, hogy elmész a picsába. Oda ahonnan jöttél. - vázolja az ötletét Zayn. -Ha ez nem sikerül, levágom a kisujjadat, majd a gyűrűst és stb. És stb. A választás a tied, vagy épségben mész el. Vagy megcsonkítva nekem oly mind egy. - árgus szemekkel nézem Zaynt, nem akarunk időt vesztegetni. Nem engedhetjük meg magunknak.

-Azt teszel velem amit akarsz Zayn. Nem árulom el Louist. -feleli a lány.

-Megint?-kérdezi tőle.  A fekete hajú a fogot végig húzza Clare állkapcsán, a nyakán,mellén majd... Megfogja kézfejét azon belül is a kisujját. A fogót kinyitja s a nő kisujját a két penge közé helyezi.
A mellkasa gyorsan emelkedik fel-le. Látszólag nem pánikol, látszólag. -Biztosan ezt akarod Clare? Kár lenne érte. -ekkor elkezdi össze zárni a pengéket, amelyek bele mélyednek a puha bőrbe. A lány száján egy sikoltás szalad ki.

-Hagyd abba! Fáj, hagyd abba! Kérlek!- ordítja Clare. Zayn keserűen felnevet.

-Beszélsz?- kérdezi bájosan Zayn. Az áldozat heves bólogatásba kezd, ajkai elnyílnak.

-Louis... -lihegi- Louis...Elfogja csábítani Emily-t. -hebegi. Várjuk hogy folytassa. -Olyan információja van Harry-ről, amivel Emily-t maga mellé tudja állítani. -könnyek gyűlnek kék szemeiben, nyilvánvalóan az árulása miatt. 

-Mit tud Harry-ről?- kérdezem, fejét ingatja.-Nem bízik bennem annyira, hogy ezt elárulta volna. -szípogja  .-Enged el. -utasítom Zaynt. Értetlenkedve figyel rám;

-Minek? -sóhajtok egyet, és elkezdem eloldozni Clare-t. -Mert haza megy, vagy ahova akar. - miután sikerül kioldozni a kötelet a lány fel áll. Megtörli szemeit, ujját vizslatja.

-Nem vágtam meg. Épp hogy hozzá ért a penge.- mondja Zayn. Niall és
Perrie vissza térnek cigitől bűzlötten. Amit kissé furcsállok, mert úgy tudtam Niall nem dohányzik. Perrie egyből barátjához siet, ölelésbe vonják egymást. Csókban forrnak össze. Clare- t megragadom, s Niall-el együtt kivezetem az autóhoz. A szőke hajú a volán mögé ül míg  a lányt mellé, az anyós ülésre ültettem be. Nem nézve a szőke nőre, beszédbe kezdek.

-Niall, vidd a reptérre Clare-t. Adj neki némi pénzt, és hadd húzón el a picsába. -a lányhoz fordulok- Ha nem tűnsz el most,nem lesz több lehetőséged. Megtalálunk, és valószínűleg kivégezlek. -mosolyt húzok bűnös ajkaimra. -Jó utat. -evvel becsapom a kocsi ajtót és meg várom amíg elindulnak. Vissza sétálok a raktárba, majd a gerle párral a lakásomra vonulunk. 

Harry Styles; 

Szemeim majd leragadnak a fáradtságtól, de tudom, most nem aludhatok el. Most nem szabad. Fel állok a székből, Emily-hez lépek. Megsebzett vállára terelődik tekintettem. Az én hibám. Nem lett volna szabad megtörténnie  ennek. Ha nem ismerne engem ez a lány, most nem lenne ekkora slamasztikában. Annyira ártatlan, védtelen. Egyedül kellett élnie az élete első -majdnem- két évtizedében. De én nem hagyom, hogy a hátra levő idejét egyedül töltse. Vele akarok lenni. S vele is leszek. Ujjperceim végig simítanak arcán, puha ajkán. Hosszú barna hajába túrok, mely selymesen omlik vállára. Kecses alakja ágyba kényszerül miattam. Sóhajtva vissza rogyok a székbe. Ha nem lenne ilyen hírnevem, és ha...Más lennék. Nem lennének ilyen gondjaim. Nem a múltamat akarom megváltoztatni, mert azt már nem tudom. Viszont, a jövőmön tudok javítani. Muszáj lesz, hiszen Lux-t is rám bízták. Csak rám. Istenem! Lux! Telefonom azonnal elő veszem zsebemből, Liam-et tárcsázom. Nevét ki keresem a névjegyzékből, s megnyomva a zöld kis telefont a kijelzőn, fülemhez emelem a készüléket. Csörög párszor, majd Liam mély hangja szól bele;

-Elhagytál valamit Styles? -kérdi szórakozottan, -Talán,  egy szőke hajú kislányt? -folytatja, amivel megnyugtatja sajgó lelkemet. Megkönnyebbülve dőlök hátra a székben, szabad tenyerem a homlokomhoz emelem. Masszírozom halántékom, hogy lehetek ennyire felelőtlen?

-Életmentő vagy Liam. -sóhajtom a szavakat. Kinevet, majd beszélni kezd. Elmeséli a vallatást, és azt miként törték meg Clare-t. Mondanom se kell, leszarom. Tovább mesél, szóba kerül keresztlányom Lux. Liam szavai szerint a kannapén ült, és nézte a tv-t. El képzelem a jelenetet, ahogy a szőke tincsei szemébe hullanak amint megmoccan. Képzelem hogy milyen nagy szemekkel bámulhatta a képernyőt. Meg mosolyogtat a gondolata e dolognak.

-Min mosolyogsz...Harry? -szólal meg egy halk, gyengéd hang. A telefon kiesik ujjaim közül, elnyílt ajkakkal nézek Emily nagy barna szemeibe. Felállok és vigyorral az arcomon, közel hajolok hozzá. Halovány mosoly tündököl barátnőm ajkán. Lehajolva hozzá, csókot nyomok szájára. Óvatosan érintik meg egymást ajkaink, s finom, lassú csókban forrunk össze. Fájdalmasan elszakadok tőle, de nem egyenesedek ki. Zöld szemeimmel arcát fürkészem, valamiféle érzelmet próbálok leolvasni. Boldog. Boldognak tűnik annak ellenére, hogy még két hétig ágyban fog feküdni. Valamilyen hihetetlen oknál fogva, nem bírok le állni a mosolygással. Ami, kissé megijeszt. Nem vagyok "mosoly ember". A banda miatt nem igazán tudtam nevetni, és persze, azóta a nap óta sem... Mélyen szívom be a levegőt. A valóságba csak Emily érintése végett térek vissza. Íriszeimmel hibátlan bőrét fürkészem, ujjait arccsontomon vontatja végig. Furcsa érzés keríti hatalmába testem, libabőr fut végig rajtam. Emily felkönyököl az ágyban, majd ajkai súrolják enyéimet. Kínoz. Nem csókol meg, csak kínoz...  Fülemhez hajol, de amint egy fájdalmas hangot hallat elhúzódom. Arcom át vált aggódóvá, gyengéddé.

-Rendben vagy? -suttogom a szavakat. Aprót bólint válaszul, vissza süpped a párnájára. Fölé tornyosodom, bemászom mellé. Hirtelen nevetni kezd, fejét rázza.

-Te normális vagy? -kérdezi, le vigyorgok rá. -Bárki bejöhet Harry, mit fognak szól...-nem hagyom hogy befejezze mondatát. Mert elcsendesítem ajkaimmal, természetesen csókom nem marad viszonzatlan. Sőt, vadabbá teszi. Nyelve könnyedén tör át ajkaim közt, s hívja gyors táncra enyémet. Hajamba túr kicsinek nevezhető kézfejével, közelebb von magához. Finoman elhúzódom, -ezzel megszakítva aktív csókunkat- értetlenül néz rám. -Pihenned kell. -lerúgom bakancsomat magamról, amely ennek következtében a padlón csattan. Be takarózok a nagy kórházi takaróval, Emily-t a mellkasomra húzóm. Karomat át lendítem   vállán, míg másikkal derekát ölelem. Fejét mellkasomban temeti el, míg ujjaival a pólóm szegélyét fogdossa. -Nem hagyom,hogy bajod essen.- sutyorgom fülébe. Feje tetejére csókot lehelek, s lehunyom szemhéjamat. Szívem gyors ütemet ver, amit biztosra veszem, hogy Emily is hall. Most először alszom együtt nővel, olyan nővel aki...Aki nem kurva, és nem...Nem rossz "kislány". Emily egy ártatlan szépség. S szeretném ha az maradna, de tudom...Mellettem senki se maradhat jó kislány...