48.

                                       Sziasztok! Új rész, jó olvasást!
                                  Köszönöm szépen az 50-dik Feliratkozót, és a
                              több mint 54,000 ezer megtekintést! Remélem a
                           most következő rész elnyeri tetszéseteket. Jó olvasást!
                       Ne felejtsetek el kommentelni, feliratkozni vagy csatlakozni
                    a csoporthoz. Ölel és puszil ♥♥♥♥♥♥
                               
                                             D xoxo




Beszélgetés, poharak koccanása, feltörő emlékek. A mai este ezt rejti számunkra. Se többet, se kevesebbet. Csak ezt; átlagos estét. Van úgy, hogy azt hiszük többek vagyunk az átlagosnál. S van

DAL

úgy. hogy inkább azt mondjuk; átlagosak vagyunk. A többi ember pedig nevet rajtunk. Miért? Hisz ők nem átlagosak? Senki sem több a másiknál. A pénz, az nem egyenlő a kivívott tisztelettel. A pénz csak egy papír fecni. Amivel nem vehető meg egy oly' szép, s okos nő szerelme, mint Emily-é. Talán te megveheted a szeretettet?

Nem.

A pénzt csak a boltokban fogadják el. A sikerhez, a kitűzött cél eléréséhez, te magad kellesz. Te, és a kitartásod. A pénz értéktelenné válik. Egy időben én is csak az anyagiakat figyeltem. De kimondom, -ha más nem teszi meg- szart sem ér a pénz. Lehet akár mennyi, nem fog boldoggá tenni.

Soha.

Újabb koccintás következik, amelyhez ismét föl áll a banda. A porcelánok halkan érnek egymáshoz, s válnak el egymástól. Most is egy tószt hangzik el, mint ahogy ma már sok. A pincérek hozzák a következő fogást nekünk. Megkocogtatom a mellettem ülő Niall vállát, és  jelzem hogy lelépek. Persze, csak egy cigaretta erejéig.  Föl egyenesedem az asztaltól, majd hátat fordítva a társaságnak elhagyom az étkezőt. Amint kilépek az erkélyre, rögtön utánam megérkezik Zayn is. Figyelmem egy pillanatra rajta hagyom, -míg ad egy szál cigit- majd a semmibe merengve rágyújtunk. Érzem a gyilkos füstöt mely végig szántja légcsövem, majd azt ahogy távozik a füst.

-Vége van? -kérdi társam, fejem felé fordítom. A banda jövőjéről beszél, s tudja mi a válasz. De hallani akarja. Fekete szemöldöke az égig emelkedik, míg ajkai elnyílnak ahogy a cigit ki veszi közülük. Csak pár perc, mégis óráknak tűnik. A várakozás, a gondolkodás a válasz adásra.

-Azt hiszem, igen. -mondom halkan, majd szívok még egyet a cigiből. Megtámaszkodom a korlátban, és előre meredek. A fákra, és a gyönyörű tájra. Az emlékeimre. Amelyek rám törnek.

-Akkor vége. -jelenti ki -inkább magának, mint nekem-, és felveszi ugyan azt a testhelyzetet amit én. Fejét egy pillanatra lehajtja, majd felém fordul.  Kiegyenesedik, és kezét nyújtja felém. Szemöldök s homlok ráncolva nézek a velem egykorú bajkeverőre, aki megtöri a csendet; -Jó volt együtt. - ajkamra halovány mosoly ül, és belecsapok kezébe. Vállon veregetem, s megszólalok;

-Ne hamarkodjuk ezt el.- kérdőn tekint rám. Fejemmel biccentek egyet, az út felé ahol is két fekete terepjáró közelít a ház felé. Zayn bólint, és eloltva a cigarettánkat be megyünk a szüleim házába. -Liam, váratlan vendégeink érkeztek. -jelentem be. Mindenki arca megfagy, s Emily kivételével mindenki érti amit mondok. A banda tagjai föl pattannak helyükről, egyedül az amnéziás lány marad ülve. Ahogy sejtettem.

(dal)

-Liam, Zayn ti gyertek velem. Niall te Emily-vel maradsz, és te Perrie őrködj. -adom ki a parancsot, majd kiloholok az étkezőből, át a nappaliba. Idegesen megyek a könyves szekrényhez, s veszem ki az egyik könyvet.

-Harry, ne olvasgass Louis csapata bármikor ide érhet. -nyafogja Zayn, mire mosolyogva felé fordulok. A könyvek, és a szekrény eltűnt. Pontosabban megfordult, és most egy falat látnak fegyverekkel tele. -Nem szóltam. -teszi fel kezeit védekezés kép. Leveszünk egy-egy fegyvert, és már indulunk is tovább. Újabb utasításokat kapnak tőlem, a srácok. -A cél, Emily ki mentése. -közlöm velük. Amire bólintanak, mindenki a helyére áll s várjuk Louis-t. Tudom mit akar, de nem kaphatja meg. Nem kaphatja meg Emily-t, hiszen csak most lett jobban.

Csak most kaptam vissza.

Nem engedhettem el, most már nem. Ő és én nekünk együtt kell lennünk. Szemhéjam mélyen lehunyom, lelki szemeim előtt egy vigyorgó Emily -t látok. Mély levegőt veszek, feltárom szemhéjam. Meg kell védenem Louis-tól, s mindentől ami ártalmas. Idegesen markolom a gyilkos eszközt ujjaim közt.

Emily Ross;

-Erre Emily. -mondja a szőke, égnek álló hajú férfi. Nem értem. Mi folyik itt? Végig futunk a gyönyörű lakás folyosóján és gőzöm sincs, hogy miért kell rohannunk. -Siess. -sürget, és az egyik ajtón próbál be menni. De az zárva van, így próbálkozik a következőnél.

-Várj,  hova siettünk? -kérdem kétségbeesetten. Egy pillanatra megáll, és felém fordul. Kék íriszeit az én barnáimba mélyeszti.  Arca meggyötört, és mintha tudná min megyek keresztül. Együtt-érző.

-Értelmetlen elmondanom. Ha az emlékeid vissza térnek, a kép össze áll. -közli velem, majd egy hatalmas csapódás csöndet teremt az egész házon. A kék szemű fölkapja fejét a zajra, majd magabiztosan rám néz. -Nincs sok időnk, gyere. - mintha hipnotizált volna. Egy csöpp  félelemmel követem a -jelenleg- idegen férfit. Aki sorra próbálja feltörni az ajtókat. De csak is az utolsónál jár sikerrel. Ám ekkor egy lövés hangja üti meg fülünket. Hátra fordulunk mind ketten, egy kabátos
alacsony férfit pillantunk meg a folyosó végén. Az ő kezében is fegyver, akár csak a szőke hajúéban.

Louis Tomlinson

Az előbb említett elém áll, ezzel eltakarva engem.
-Maradj mögöttem. -suttogja. Szemöldököm ráncolom. Olyan ez az egész. Mint egy rossz álom. Vagy..mint egy akció film. Mindenki kezében fegyver van. Érzem a veszélyt, még sem remegek, sírok vagy teszek bármit. Mintha moziban lennék, csak figyelem azt ami történik.

Mint egy kívül álló.

-Állj meg Niall, semmi esélyed ellenem.  -kiabálja az ismerős hang. De vajon miért ismerős? És ki a fene ez a pasas? Csöndben marad -mint kiderült- Niall.  Fejét felém fordítja, kék szemei csillognak.

-Ott a kijárat, Perrie már vár. -ennyit mond, majd elő ránt egy pisztolyt és lövöldözés veszi kezdetét. Fejemet kezemmel védem, s próbálok kijutni a házból. Futni kezdek abba az irányba, amit Niall javasolt. Egy szűk folyosóra tévedek, de mielőtt bármit tehetnék lábaim már tovább visznek. Egy ajtóval állok szemben, kezem a kilincsre siklik -s most már remegve az idegtől- kinyitom azt. A fatákolmányt kitárom. Még mielőtt bármit csinálnék, vissza pillantok a szőkeségre aki a falnál áll. Épp a fegyverét tölti újra. Arca fájdalomtól torzult. Kérdőjel bukkan föl bennem, hogy miért ilyen az arca. De hamar észre veszem a sérült lábát, amelyet valószínűleg meglőttek. Kézfejem szám elé rakom, szemeim megtelnek könnyel.

Ő kockáztatja a testi épségét, értem? 

Rohanni kezdek a sérült felé, aki épp kihajol a fal mögül s lő. Amint elérek hozzá megnézem a sebét. Amelyből csordogál a vér, s tudom komoly a baj.

-Mit keresel itt! Menj innen. -üvölti, figyelmen kívül hagyom szavait. Leveszem a vékony kardigánom, és a sebéhez kötözőm. El kell állítani a vérzést, különben abba hal bele.

-Orvosra szorulsz, most! -tájékoztatom. Gorombán erre csak egy "na ne mond"-ot motyog. Megragadom karját, és húzni kezdem az ajtó felé. De mivel ellenkezik, nem érek el sokat. Ereje

Perrie Edwards 

hatalmas enyémmel szemben. -Kérlek, nem akarom hogy meghalj. -szinte sírva ejtem ki a szavakat a számon. Sikerül két lépést tenni az ajtó felé, ahol feltűnik egy lila hajú lány; Perrie.
Gépfegyverrel a kezében, csípőre tett kézzel. Más esetben megijednék tőle, de most szükségem van  a segítségére. Felénk igyekszik, majd át veszi Niall helyét. Most ő áll a falnál, s lő míg én kivonszolom a sérült férfit. Egyik karját át dobom vállam fölött, így a súlya egy részét én cipelem. Nagy nehezen, de sikerül kijutni. Ahol egy harmadik tag vár minket. Kiugrik a fekete "Range Rover"-ből egy fekete hajú férfi, aki Niall segítségére siet.

-Szent sz@r. Ez Louis műve? -kérdi szitkozódva, miközben beülteti az autóba. Perrie futva jön ki a ház hátsó ajtaján, -ahol mi is- közben azt kiabálja, hogy siessünk. Beültetnek engem is a járműbe. Pillanatokon belül megérkezik a barna hajú Liam is, majd elindulunk.

-Várjatok! -minden szempár rám nehezül, de ez most a legkevésbé sem izgat. -Hol van Harry? -teszem föl a legfontosabb kérdést. Szívem zakatol, ha arra gondolok talán az a Louis megölte. Az autó le lassít, és ezt a pillanatot egy óriási robbanás töri meg. Mindannyian a ház felé kapjuk tekintetünket, amely felrobbant?! Állam a padlót súrolja, könnyeim szúrni kezdik szemem. S abban a pillanatban ahogy eljut a tudatomig az, hogy Harry bent volt...Könnyek áztatják el arcom. Mindenki megmerevedve ül  a helyén. De én nem bírom tovább. Ki szállok az autóból, és az égő romhalmazhoz rohanok. Nem halhat meg! Nem!

47. Az ígéret

                                      Sziasztok! Köszönöm az 50-dik feliratkozott!
                                     Remélem ez a rész is tetszik Nektek. Jó olvasást!
                                   Ha tetszett jelezz vissza. :) ♥♥♥♥♥
                   
                                                  D xoxo


Ötletek százezrei fordultak meg bennem. A fejemben csak egy mondat él, "Kápráztass el."  Fogalmam sincs mi az, amivel letudnám Őt nyűgözni. Mit tegyek, hogy újra meleg mosolyával üdvözöljön? Hogy újra megcsókoljon? Hogy minden újra a régi legyen? Ujjaimmal idegesen túrók kusza fürtjeim közé. Mit tévő legyek? Föl egyenesedem az ágyról, és a teraszra megyek. Kezeimet a korlátra helyezem, s testemmel előre dőlök. Tekintettem a messze lévő belvárosra irányul. A nyüzsgő Londonra.  A bűnözés, és a veszély városa. Akik úgy élnek mint Mi , a banda. Azok tudják mit rejtenek London sötét utcái. S tudják mi mivel jár, az életben.

Tudják milyen az élet.

Fejem megrázóm, így rakoncátlan göndör tincseim még jobban össze kuszálódnak. Fülem megcsapja az ajtó nyikorgása, amire figyelmem a szobára irányul. S ott is marad. Hosszú lábakon akad meg szemem, s egy karcsú csípőn siklik végig. És szép lassan meglesz a szemkontaktus a nővel, akibe
szerelmes vagyok. Kecsesen mozog, és csípőjét ringatja ahogy felém közeledik. Ajkamba harapok

DAL

e gyönyörű látvány végett. Nyelvem kibukik ajkaim között, s végig szántja alsó ajakam. Kiegyenesedek, mély levegőt veszek. Vékony karja derekamra csúszik lepillantok a karjára, majd oldalra, Rá. Az egyik kedvenc fekete ingem viseli.  Érzem a vágyat, mely hatalmába kerít. De türtőztettem a bennem lakozó démont, és nem engedek a csábításnak.  Elém áll, kézfejét mellkasomra rakja. Bőröm felforrósodik érintése helyén. Óvatosan végig simítja a madarakat, majd a pillangót. Ujjbegyét végig húzza a V vonalamon elhelyezett virág levelén. Kezét áthelyezi karomra, és ott is megismétli e tettét. A szívecskére nyomja mutató ujját, mintha egy festmény lennék. Úgy fürkészi minden egyes négyzet méterét testemnek. Ujja lecsúszik a hajóra, a szögekre s így tovább. Alkaromhoz érve, elkapom kézfejét s ujjainkat össze kulcsolom. Míg másik kezem a dereka köré csavarom. Mellkasa enyémnek préselődik, és semmi esélye nincs most már ellenem. Arca magabiztosságról árulkodik, de tudom ez csak a felszín. Belül ő is érzi azt amit én, érzi a szerelmünket. Azért teszi ezt velem.

Ezért őrit meg.

-Játszol az oroszlánnal? -hangom csábító, s rekedt. Pont az, amitől a nők beindulnak. Íriszeim  mélyen az övébe fúróm. Ajkai mosolyra húzódnak, s elválnak;

-Talán nem szabad? -kérdéssel válaszol a kérdésemre.

Cseles.

De nálam a csel nem elég, ahhoz hogy túl járjon az eszemen. Mellkasa folyamatosan emelkedik, és érzem amint felforr a levegő kettőnk közt. Ujjammal köröket írok le bőrén. Lassan lehajolok hozzá, s megcsókolom gyönyörű ajkait. Bejutásért könyörgök amit, nem kapok meg. Szabad kézfejét arcomra helyezi, ajkam elveszem övéről. S csak pásztázom hibátlan arcát, szemhéja feltárul. Szemei azonnal ajkamra tévednek, és a következő pillanatban ajka enyémen gördül. Nyelve erőszakosan tör utat magának számban, s hívja kalandra az én nyelvem. Csókja egy másodpercre sem marad viszonzatlan, abban a pillanatban reagálok amint ajkunk össze ér. Elengedem kezét, s mind két karom köré fonóm. Felemelem, így lábaival derekamat fogja közre. Megfordulok és neki nyomom az üveg ajtónak. Hallom ahogy háta koppan az üvegen, de tudom hogy nem fáj neki. Maximum az, amit majd este kap tőlem. Hajam tépi, amelynek hatására abba hagyom ajkai ostromlását. Zihálva vállunk el egymástól. Ujja tarkóm cirógatja. Mélyeket lélegzik, míg tartja a szemkontaktust. Leengedem a földre, s egy apró csók után elengedem.

-Készülődj, este vacsorára megyünk. -jelentem ki. Szemöldöke az égig emelkedik, de bólint beleegyezéskép s már el is hagyja az erkélyt. Majd a hálószobámat. Föl pillantok az égre. s magamban egy imát mondok el. Mindenért, a bandáért, a napért amikor elhoztuk Emily-t s a történtekért.

                                                                                    *           *            *

Ingemen begombolóm az utolsó gombot, s a tükör előtt állva bámulom magam. Bele túrók hosszú, göndör hajamba. Ajkamra halvány mosoly kerül, így a táskák szemem körül még jobban látszanak. Mosoly ráncaim is előtévednek, kezdesz öregedni Styles! ~Jegyzi meg egy belső hang  a fejemben. Huszonkét évesen már más a világ, mint tini ként. Gondolataimat egy fiatal, hosszú lábú lány zavarja meg. Cipője kopog a padlón, a lépéseinek hangot adva ezzel. A tükör segítségével tartjuk a szemkontaktust. Közvetlenül a hátam mögött áll meg. Csönd ül rajtunk, bár most a szavak nem is kellenek. Elég ha figyelünk a másikra, telepatikusan kommunikálunk. Azt hiszem, már nincsenek kimondatlan szavaink. Szembe fordulok vele, tengelyem körül megfordulok. Szemeimet végig vezettem Rajta, alaposan feltérképezem testét. Fekete magassarkút visel, fekete testhez álló ruhával. Nyakában egy vékony repcsis nyaklánc lóg, mely melle közéig ér.

-Indulhatunk? -kérdi bájosan, fejét kicsit oldalra dönti. A székről elveszem a zakóm, és a lány vállára terítem. Majd kezét megfogva vezetni kezdem kifele a lakásból. Szerencsére a taxi már elő állt. Nem kell várnunk. Az ajtót kinyitom, s előre engedem így elengedi kézfejemet. Bezárom az ajtót, és tovább haladunk  a fekete autóhoz. Mely a ház előtt parkol. Valójában nem autó, hanem limuzin vár ránk. Amit Emily meglepetten fogad. Kezét szája elé helyezi, amin csak mosolyogni tudok. Aranyos.
Kiszáll a volán mögül Liam, aki ajtót nyit a hölgynek s megvárja míg beszáll.

-Köszönöm haver. -kezet fogunk, majd én is beülök az autóba. Emily mellett foglalok helyett, aki mellett Niall ül. Velünk szemben pedig Zayn oldalán barátnője Perrie.  Egyenként kezet fogok a barátaimmal. És várom, hogy megérkezzünk a várva várt helyre. Amelyről csakis én tudom, hogy hol van. Liam is csak az általam megadott koordinátákat tudja. Senki se tudja, hol van az ahol vacsorázni fogunk. Az út gyorsan telik,   Niall vicceivel és sztorijaival. Amelyek engem is megmosolyogtatnak.  És mindenki mást is a kocsiban. A titokzatos helyre elég hamar megérkezünk, és foglaljuk el azt. Amikor mindannyian beérünk a nagy családi házba, tátott szájjal merednek rám.

-Ez még csak a társalgó. Menjünk beljebb. -invitálom őket tovább, amit bólogatva helyeselnek. Kisebb idő elteltével, amikor is már leültek és megszokták a körülményeket; megszólalok. -Tudom, fogalmatok sincs arról, hogy hol vagytok. -mély levegőt veszek s folytatom. -Az egykori Styles család házában. Azért hoztalak titeket ide, mert amikor a vér szerinti családom meghalt. Ti jöttetek helyette. -szemem szúrják az emlékek, amelyek ebben a lakásban ragadtak.

-Az új családra. -áll föl Niall, és emeli poharát. Majd követik őt a többiek, s koccintunk a családunkra. Mosolyogva, könnyes szemekkel nézzem végig a legkeményebb bandát. Nem olyanok vagyunk, mint a bűnözök. Sokkal jobbak vagyunk annál. Mi család vagyunk.  Emily mellé sétálok, s a fülébe sutyorgom: -Remélem sikerült a kápráztatás. 

46.

                                       Sziasztok! Köszönöm az 50-dik Feliratkozott!
                                    Remélem tetszik a rész. Bocsánat a késés miatt!
                                   Jó olvasást! :)

                                                    D xoxo



Figyelmem le köti az út. De nem bírom ki, hogy ne vessek egy pillantást a mellettem ülő szépségre.
Nagy szemeivel engem néz, s ajkain játékos mosoly ül. Egy pillanatig elmerülök ragyogó tekintetében, majd szemeimet az útra tapasztom. A csend, mely ránk telepszik, káprázatos. Azt hiszem, soha nem volt még velem ilyen. Ehhez hasonló, érzés. Fogalmam se volt, hogy valaki ennyire fontos lehet az életemben. A tudat, hogy már biztonságban van. Velem, itt mellettem.

DAL

 Ajkaimon egy megkönnyebbült sóhaj szalad ki. Olyan... érzés kerít hatalmába, amelyet az ember csak akkor tud érezni, ha van szíve. S csak akkor, ha szerelmes. Ha reménytelenül szerelmes.

Mint én.

Reménytelen szerelmesnek lenni olyan, mint a világ legfélelmetesebb hullámvasútja. Tele van bizonytalan kanyarokkal, s meredek lejtőkkel. De a legfontosabb s egyben a leglényegesebb dolog mindenben, azaz amikor élve s adrenalintól remegve kiszállsz a kis kocsiból. Azt hiszem, nekem már megvoltak a lejtőim s a kanyarjaim is. Most viszont, kilépek s helyre állítom magam. Emily-ért, és mindenkiért.

-Hova megyünk? -gondolataim közül egy finom, halk hang zökkent ki. Mosolyogva fordítom fejem a lány felé. Tekintettünk össze akad egy pillanatra, de én gyorsan vissza vezettem figyelmem az útra. Hogy még véletlenül se történjen semmi baj.

-Hozzám. -válaszolom, röviden. Ujjaimmal a kormányon dobolok, míg ajkaimon hangok szöknek ki. Mire észbe kapok, már csak azt veszem észre; hogy énekelek. Nevetve fejezem be a dalt, amelyet a rádió halk dallamai kísérnek. Taps s nevetés tölti meg az autót. Leállítom a motort, ugyan is haza értünk. A kulcsot elfordítom, s hátra dőlök. Fejem a lány irányába fordítom. Még mindig tapsol. Szemei csillognak, ahogy rám néz.

-Erre nem számítottam Harold. -vallja be. Arcáról csak a döbbenetet lehet leolvasni. Ajkaimon széles vigyor játszik.

-Harry. -javítom ki. -A nevem, Harry. -egészítem ki, majd kiszállok az autóból. Átkocogok az Ő oldalára, s ajtót nyitok. Kezem nyújtom segítség kép, amelyet elfogad.

-A Harold, nekem jobban tetszik. -mondja büszkén és elindul a ház ajtaja felé. Lefagyva figyelem lépéseit, amelyeket megtesz. Ajkamba harapok, és a kocsim ajtaját becsapva utána megyek. Az ajtó előtt áll, tekintette a házat pásztázza. -Itt lakunk? -kérdi, szemeit lenem véve az ingatlanról. Kitárom az ajtót teljesen , s megszólalok.

-Igen, ez a mi lakásunk Emily. -válaszolom, s követem Őt a házba. Kezét végig húzza a falon, s mindent megvizsgál. Halkan csukóm be a fa tákolmányt magam mögött. -Emlékszel? -teszem fel kérdésem lassan, de biztosan közelebb lépek hozzá. A nappali szélén áll, karom derekára csúszik míg mellette termek. Fejét ingatja, szembe fordul velem.

-Nem emlékszem semmire Harold. -szemem forgatom a 'nevemre'. Majd folytatja, -Csak arra, hogy...kiabálok. És onnantól sötét minden. Sajnálom, ha tudom kéne valamit és nem tudok Harold. -hangja szomorúan cseng. S még az  sem tud zavarni, hogy nem úgy szólít ahogyan eddig.  Boldogságom egy pillanatra eltűnik, amint eszembe jut a tény; hogy minden az én hibám. -Hogy jöttünk össze? -kérdése megmosolyogtat. Lepillantok az alacsony termetű lányra, ki hatalmas barna szemeivel pásztáz.

-Ez egy...igazán bonyolult történet. És elég hosszú is. -mondom remélve azt, hogy annyiban hagyja a témát. De nem. Kérdésekkel bombáz, amelyeket alig tudom felfogni. Olyan sok kérdése van hozzám. S mindegyikre lenne egy válaszom. A dilemma az, hogy bele keverjem e Őt megint a dolgaimba? Vagy, hagyjam ki belőlük? Hisz a múltam sötétebb az éjszakánál. A dolgok másik fele, viszont neki csak részleges az amnéziája. Bármikor eszébe juthat a keserűen édes múlt.

-Hahó, Harold? -kezét lendíti orrom előtt. Ami vissza ráncigál a valóságba, pislogok egyet s bambulásom abba marad.

-Mit szeretnél tudni? -kérdem mosolyogva.

-Mindent. -válaszolja nemes egyszerűséggel. A kannapéhoz invitálom, s helyet foglalunk a bőr bútoron. Egymás mellett, egymással szembe fordulva. Térdemre helyezem bokámat, testemmel a lány felé fordulok.

-Mielőtt belekezdek meg kell ígérned, hogy ...nem ijedsz meg, és nem fogsz kiabálni sem mást csinálni. - figyelmeztettem. Tekintettem mélyen az övébe fúróm. Íriszei csillognak a kíváncsiságtól, attól, hogy megtudják a szörnyű múltat. Bólint egyet, beleegyezés kép s én már kezdem is.

-Minden ott kezdődött...Amikor elraboltalak. A szüleid egy árvaházba küldtek téged, s évekig nem kerestek. Ám, amikor apád adósságba került a bandával.A One Direction-al, akkor az ősöd téged 'adott' úgy mond, fizetségül. És, mivel máshogy nem sikerült kihozni téged...Elraboltunk. -ajkáról a mosoly lefagy, pont ahogyan a rózsa elhervad. Arca meglepett, sőt több annál. De folytatom, e történetet. -Bele keveredtél pár bonyolult ügybe, és...egy rossz napon az ellenségem Louis Tomlinson meglőtt. Itt. -ujjamat finoman végig húzóm a vállövén, ahol a heg maradt. Tekintette követi ujjam, s megnézi ott van e a nyoma, az emléknek. "o" alakot formál ajka, mikor is észre veszi a sebet. -De, mindent túléltünk. És az együtt töltött idő, össze hozott minket. -ujjaimat össze kulcsolom övével.

Mondandóm végére érve, elakadt a szava. Szemében látom, hogy kérdések százai fordulnak meg csinos kis fejében. S örömmel várom, hogy feltegye őket. Csak hogy halljam a gyönyörű hangját.

-Hát...ez nekem túl sok. -vallja be. Amit teljesen megértek, én se lennék másképp az ő helyében. Elhúzza kezét az enyémtől, és föl áll. -Te...te elmebeteg vagy. -szemöldök ráncolva meredek Emily-re, akinek reakciója elszomorít.

-Emily, -állok vele szembe, -amit mondtam mind igaz. És minden megtörtént. Kislány, miért találnék ki bármit is? Mi hasznom van nekem abból? -kétségbe esetten próbálom őt lenyugtatni, de kevés sikert érek el.

-Azt próbálod bemesélni nekem, hogy árva vagyok, elraboltál, és bele kevertél a rossz ügyeidbe. Ráadásul az a Tomlinson gyerek az ellenséged aki, bántott és...állítólag szerelmesek vagyunk egymásba? Már megbocsájts, de ez elég hihetetlen. -karjait össze fonja mellkasa előtt, próbál érvelni ellenem. A gond az, hogy nekem van igazam. S amikor az emlékei vissza térnek, ezt ő bánni fogja. Bánni fogja, hogy nem hit nekem.

-Hihetetlen, de igaz. -jelentem ki. -És, ha nem mondanék igazat. Akkor nem tudnék a hegedről, sem rólad semmit. -közel állok hozzá, szinte centik se maradnak kettőnk közt. -És ha nem ismernélek, tudnám hogy már tisztátalan vagy? -ajkaim mocskos vigyorra húzódnak. Meglök a mellkasomnál fogva, mire én karjait elkapom s magamhoz húzóm. -Mit tegyek, hogy higgy nekem? -suttogom a fülébe a kérdést. Amire csak annyit mond;

-Kápráztass el. -hatalmas barna szemeivel néz föl  rám. Olyan ártatlanul, mégis annyira vadul. Megőrjít, s megszelídít egyszerre. Agyam pörögni kezd az ötleteken, amelyeknek témája "Emily el kápráztatása. ".