Eyo x.x Mindenek előtt köszönöm a kommenteket,
az új feliratkozókat, és a több mint 50,000 megtekintést!!!
Remélem tetszeni fog a rész. Jó olvasást Bananasok! ♥♥♥♥
D xoxo
Reggel az ébresztőm zajára ébredek. Amit hamar le kapcsolok, -szerencsére. Szemhéjam felnyitom
s a plafonra meredve gondolkodom. Két és fél hónapja van ott. Ott a kórterem falai közt. Vajon, ha
felébredne megbocsájtana? Ha újra láthatna, rám nézne? Megérintene, ha lehetősége lenne rá?
A karjaimba omlana, vagy üvöltene? Mit tenne? Boldog lenne, esetleg szomorú? Fel kellek az ágyból, majd felvéve a melegítőmet elhagyom a lakást. Az útra lépve kocogni kezdek, egészen az egyik közeli parkba. A gondolatok csak úgy cikáznak bennem. S mind egyetlen egy személyre összpontosít. Emily-re. Fel kell ébrednie! Nem hagyhat engem egyedül. Túl sokáig voltam már úgy,és ő is. Elmémben él a tegnap előtti kép, amikor is ott jártam. Csak feküdt, és lélegzet. De nem mozdult, vagy beszélt. Csak volt. A gépek beszéltek helyette. Pityegtek hol gyorsan, hol lassan. Szemhéjam lehunyom egy pillanatra, amikor is megállok. Képek jelennek meg előttem Róla. Az együtt töltött napjainkról, rólunk. Mindenről amin át mentünk. Kifújom magam, majd helyet foglalok az egyik padon. Amely szintpatikus nekem. Tekintettem feltérképezi a körülöttem lévő parkot, az embereket, az itteni életet. Ezek az emberek olyan boldogok, s békések. Átlagosak. Tiszta élettel rendelkeznek, nem úgy mint én. Mint a banda. Mint, mi. Hangos sóhaj hagyja el ajkaim, amikor is telefonom csörgése megzavarja gondolatomat. Előhalászom a készüléket, s fogadom Liam hívását. Fülemhez emelem a készüléket, majd megszólalok mély, rekedt hangomon;
-Mondjad. -unottan ejtem ki a szót. Lábfejemet kezdem figyelni, és a mellette lévő kavicsot. Amibe finoman bele rúgok.
-Haver, hihetetlen hírem van. -közli. Hangja izgatottságtól zeng a fülembe, előre dőlök. Könyökeimmel térdeimen támaszkodom meg. Szemöldök ráncolva meredek a messzi távolba.
-Mi? -térek rá azonnal a tárgyra. Biztosan fontos, és nagy dolog ha Liam izgatott. Felkeltette az érdeklődésem. Kuncogást hallok a túl oldalról, ami összezavar. -Liam? -szólítom meg.
-Ja, ja vagyok. Figyelj, öltözz föl és gyere át. Igyekezz! -evvel bontja a vonalat, én pedig csak döbbenten meredek a képernyőre. Mi. A. Sz@r. Volt. Ez?
Lehet, hogy Emily-vel kapcsolatos? Talán, felébredt? Felébredt, s látni akar?
Gondolataim szárnyra kapnak, s csak úgy pörögnek a kérdések bennem. Amint arra gondolok, hogy él...Boldogabb leszek, jó érzés önt el. Lábaimat szedve, loholok vissza a lakásomba. S amint beérek le vettem cipőmet majd a többi felesleges ruha darabot. Felsprintelek a lépcsőfokokon, egyenesen a hálószobámba. A szekrény előtt állok, valami elfogadható ruhát keresve. Döntésem egy fekete szűk farmerre, egy mintás inge s egy fekete zakóra esik. Amint a megfelelő ruha darabok kerülnek föl rám, magamra öntöm a parfümöm egy részét s útnak indulok. Kulcsi kulcs a kezemben, telefon a zsebemben. A házam gyorsan zárom be, és a kocsimhoz érve szinte már vicsorgok a boldogságtól. Mi lesz ha meglát? Vagy, ha én meg látom Őt? A gyönyörű arcát, s az azt keretező hosszú barna haját. A mosolya, ha rám mosolyog elalélok. Azok a nagy arany barna szemek, megspékelve egy kis zölddel. Gyönyörűek. Kézfejeim a kormány kerékre csúsztatom. Izzad a tenyerem érzem, hogy jó dolog van készülőben. Emily jól van. Tudom. Mosolyogva kanyarodok ki az út testre, majd taposok bele a gázba. Mielőtt Liam-hez mennék, be ugrok az egyik virág boltba vörös rózsáért. Ez a kis kitérő hamar lezajlik, s máris az úti célom felé haladok.
Liam már a kapuban vár, az autójának dőlve. Öltönyt visel, bakanccsal.
Hű de elegáns.
Vajon miért öltözött ki? Leállítom a motort, s vigyorogva mint a vad alma kiszállok járművemből. Oda sétálok legjobb haveromhoz, és egy ölelés keretében üdvözöljük egymást.
-Mi ez a jókedv Styles? -kérdi mosolyogva, boldogan. Viszonozom ezt a mosolyt, s fej ingatással válaszolok. Kuncogni kezd, majd ismét megszólal; -Remek hírem van számodra! -kézfejét a vállamra teszi, komollyá vállunk. Barna íriszeibe meredek, és várom, hogy megerősítse gondolataimat. -Felébredt. -szívem ki hagy egy ütemet, ajkam széle a végtelenségig húzódik. Smaragdzöld íriszeimen keresztül homályosan látok. Könnyezek. Liam hátba vereget, biztatásul. -Most már minden rendben van, kölyök. -küldök felé egy ezer wattos mosolyt, majd lábaimmal az autómhoz gyalogolok. Beülök a volán mögé, beindítom a Range Roverem s elhajtok. Liam mögöttem jön, egész végig. A rádióból, Ed Sheeran 'Kiss Me' című száma szól, amely csak még jobban boldogít engem. Az anyóson lévő csokorra vetek egy gyors, mégis törékeny pillantást.
Biztosan örülni fog neki. Biztosan!
A szívem egyre gyorsabban, s gyorsabban ver ahogy megérkezek a kórházhoz. Leállítva a motort,
mély levegőt veszek. Hangosan fújom ki bent tartott levegőmet. Felébredt! Újra velem lehet, minden tökéletes lesz. Új életet kezdhetek vele, most már nincsenek titkok. Se hazugságok, se semmi ami a kettőnk útjába állhat. Ábrándozásomból egy kopogás rángat ki. Oldalra nézek, ahol is Liam áll -az ajtón kívül.
Mély lélegzetet veszek, s kiszállok a kocsimból. Ujjaim közt a csokrot szorongatom, miközben a kórház belsejébe haladunk. Lépésről-lépésre egyre közelebb kerülök ahhoz a teremhez. Nyelek egyet. A teremhez, ahova berakták 2 és fél hónapja. Lassacskán elérjük a 222-es kórtermet, ahonnan hangos nevetés, s kacaj hallatszik. Megállok az ajtó előtt két méterre. Szedd össze magad Harry! Itt a cél, két méterre. Gyerünk! Ideges sóhaj hagyja el kiéhezett ajkaim, majd elindulok. Lábfejem át billen a küszöb fölött, minden szempár rám szegeződik. Zayn-é, Perrie-é, Liam-é és...Az övé. Halvány mosolyra húzom ajkaim, és közelebb merészkedem az ágyban ülő lányhoz. Ki csak mered rám, mint egy idegenre. Elérve az ágyát, kezébe adom a vörös csokrot, s egy lágy csókot lehelek orcájára. Meglepődve veszem észre, hogy nem viszonozza. Elhajolok tőle, s a szemébe meredve várom a reakcióját.
- Köszönöm.De te ki vagy? -teszi fel legelső kérdését, amelytől az állam a padlót súrolja. Mi? Tekintettem végig siklik a "tömegen", akik szint úgy ledöbbenve figyelik a dolgokat.
-Nem emlékszel rám? -le hajolok, hogy egy magasságban legyek vele. Tartja a szemkontaktust, jó kedvemet hamar átváltja az idegesség. Nem tudja, hogy ki vagyok! Az isten szerelmére, miért nem? Erősen koncentrál az arcomra, majd ajkai elválnak;
-Harold? -kérdi, mire a fejem lehajtom. Lényegében eltalálta, de nem ez a nevem.
-Harry. -javítom ki. Leülök mellé az ágyra, majd fejemmel biccentek egyet az ajtó felé. A banda, ki ballag a helységből kettesben hagyva ezzel minket. Sóhajtva fordítom vissza kobakom, a lány felé. Karjai közt tartja a rózsákat, miközben figyelmét nekem szenteli. Hosszú haja vállára omlik, míg a köpenye gyűrötten takarja testét. Ujjperceit birizgálja, ideges. -Mond, kicsim tényleg nem emlékszel rám? -fejem kicsit megdöntöm, míg ujjbegyem arcára simul. -A szerelmünkre? -össze kulcsolom ujjainkat, miután kézfejem elemelem arcától. Nagyra nyitja szemeit szavaimra, ami igencsak meg mosolyogtat. Ezt a nagyszerű pillanatot egy kopogás, majd egy ajtó nyitás töri meg. Az orvos belép köreinkbe, és beszélni kezd.
-Á Mr, -kezdi, de tekintettem inkább Emily-nek szentelem. -gondolom tapasztalta, hogy a hölgy nem teljesen emlékszik magára. Illetve másra. Ezt ,a részleges emlékezet kiesés okozza. -ad magyarázatot a fel nem tett kérdéseimre.
-Kösz. -köpöm ki a szót, majd újra a lányhoz fordulok. Részleges, tehát...tudnia kell, hogy ki vagyok. És tudja is. Kisebb idő elteltével a doki távozik, én pedig megkönnyebbülök. Ha még egy percet itt lett volna, megvertem volna.
-Harold. -szólít meg a lány mosolyogva, majd folytatja; -Miért kaptam? -tekintette a rózsákra vándorol, aranyossága mosolygásra késztet, és nyugalomra. Olyan ártatlan az arca, a lénye.
-Mert...boldoggá teszel. -válaszolom, habozás nélkül.
az új feliratkozókat, és a több mint 50,000 megtekintést!!!
Remélem tetszeni fog a rész. Jó olvasást Bananasok! ♥♥♥♥
D xoxo
Reggel az ébresztőm zajára ébredek. Amit hamar le kapcsolok, -szerencsére. Szemhéjam felnyitom
s a plafonra meredve gondolkodom. Két és fél hónapja van ott. Ott a kórterem falai közt. Vajon, ha
felébredne megbocsájtana? Ha újra láthatna, rám nézne? Megérintene, ha lehetősége lenne rá?
-Mondjad. -unottan ejtem ki a szót. Lábfejemet kezdem figyelni, és a mellette lévő kavicsot. Amibe finoman bele rúgok.
-Haver, hihetetlen hírem van. -közli. Hangja izgatottságtól zeng a fülembe, előre dőlök. Könyökeimmel térdeimen támaszkodom meg. Szemöldök ráncolva meredek a messzi távolba.
-Mi? -térek rá azonnal a tárgyra. Biztosan fontos, és nagy dolog ha Liam izgatott. Felkeltette az érdeklődésem. Kuncogást hallok a túl oldalról, ami összezavar. -Liam? -szólítom meg.
-Ja, ja vagyok. Figyelj, öltözz föl és gyere át. Igyekezz! -evvel bontja a vonalat, én pedig csak döbbenten meredek a képernyőre. Mi. A. Sz@r. Volt. Ez?
Lehet, hogy Emily-vel kapcsolatos? Talán, felébredt? Felébredt, s látni akar?
Gondolataim szárnyra kapnak, s csak úgy pörögnek a kérdések bennem. Amint arra gondolok, hogy él...Boldogabb leszek, jó érzés önt el. Lábaimat szedve, loholok vissza a lakásomba. S amint beérek le vettem cipőmet majd a többi felesleges ruha darabot. Felsprintelek a lépcsőfokokon, egyenesen a hálószobámba. A szekrény előtt állok, valami elfogadható ruhát keresve. Döntésem egy fekete szűk farmerre, egy mintás inge s egy fekete zakóra esik. Amint a megfelelő ruha darabok kerülnek föl rám, magamra öntöm a parfümöm egy részét s útnak indulok. Kulcsi kulcs a kezemben, telefon a zsebemben. A házam gyorsan zárom be, és a kocsimhoz érve szinte már vicsorgok a boldogságtól. Mi lesz ha meglát? Vagy, ha én meg látom Őt? A gyönyörű arcát, s az azt keretező hosszú barna haját. A mosolya, ha rám mosolyog elalélok. Azok a nagy arany barna szemek, megspékelve egy kis zölddel. Gyönyörűek. Kézfejeim a kormány kerékre csúsztatom. Izzad a tenyerem érzem, hogy jó dolog van készülőben. Emily jól van. Tudom. Mosolyogva kanyarodok ki az út testre, majd taposok bele a gázba. Mielőtt Liam-hez mennék, be ugrok az egyik virág boltba vörös rózsáért. Ez a kis kitérő hamar lezajlik, s máris az úti célom felé haladok.
Liam már a kapuban vár, az autójának dőlve. Öltönyt visel, bakanccsal.
Hű de elegáns.
Vajon miért öltözött ki? Leállítom a motort, s vigyorogva mint a vad alma kiszállok járművemből. Oda sétálok legjobb haveromhoz, és egy ölelés keretében üdvözöljük egymást.
-Mi ez a jókedv Styles? -kérdi mosolyogva, boldogan. Viszonozom ezt a mosolyt, s fej ingatással válaszolok. Kuncogni kezd, majd ismét megszólal; -Remek hírem van számodra! -kézfejét a vállamra teszi, komollyá vállunk. Barna íriszeibe meredek, és várom, hogy megerősítse gondolataimat. -Felébredt. -szívem ki hagy egy ütemet, ajkam széle a végtelenségig húzódik. Smaragdzöld íriszeimen keresztül homályosan látok. Könnyezek. Liam hátba vereget, biztatásul. -Most már minden rendben van, kölyök. -küldök felé egy ezer wattos mosolyt, majd lábaimmal az autómhoz gyalogolok. Beülök a volán mögé, beindítom a Range Roverem s elhajtok. Liam mögöttem jön, egész végig. A rádióból, Ed Sheeran 'Kiss Me' című száma szól, amely csak még jobban boldogít engem. Az anyóson lévő csokorra vetek egy gyors, mégis törékeny pillantást.
Biztosan örülni fog neki. Biztosan!
A szívem egyre gyorsabban, s gyorsabban ver ahogy megérkezek a kórházhoz. Leállítva a motort,
 |
| Emily Ross |
Mély lélegzetet veszek, s kiszállok a kocsimból. Ujjaim közt a csokrot szorongatom, miközben a kórház belsejébe haladunk. Lépésről-lépésre egyre közelebb kerülök ahhoz a teremhez. Nyelek egyet. A teremhez, ahova berakták 2 és fél hónapja. Lassacskán elérjük a 222-es kórtermet, ahonnan hangos nevetés, s kacaj hallatszik. Megállok az ajtó előtt két méterre. Szedd össze magad Harry! Itt a cél, két méterre. Gyerünk! Ideges sóhaj hagyja el kiéhezett ajkaim, majd elindulok. Lábfejem át billen a küszöb fölött, minden szempár rám szegeződik. Zayn-é, Perrie-é, Liam-é és...Az övé. Halvány mosolyra húzom ajkaim, és közelebb merészkedem az ágyban ülő lányhoz. Ki csak mered rám, mint egy idegenre. Elérve az ágyát, kezébe adom a vörös csokrot, s egy lágy csókot lehelek orcájára. Meglepődve veszem észre, hogy nem viszonozza. Elhajolok tőle, s a szemébe meredve várom a reakcióját.
- Köszönöm.De te ki vagy? -teszi fel legelső kérdését, amelytől az állam a padlót súrolja. Mi? Tekintettem végig siklik a "tömegen", akik szint úgy ledöbbenve figyelik a dolgokat.
-Nem emlékszel rám? -le hajolok, hogy egy magasságban legyek vele. Tartja a szemkontaktust, jó kedvemet hamar átváltja az idegesség. Nem tudja, hogy ki vagyok! Az isten szerelmére, miért nem? Erősen koncentrál az arcomra, majd ajkai elválnak;
-Harold? -kérdi, mire a fejem lehajtom. Lényegében eltalálta, de nem ez a nevem.
-Harry. -javítom ki. Leülök mellé az ágyra, majd fejemmel biccentek egyet az ajtó felé. A banda, ki ballag a helységből kettesben hagyva ezzel minket. Sóhajtva fordítom vissza kobakom, a lány felé. Karjai közt tartja a rózsákat, miközben figyelmét nekem szenteli. Hosszú haja vállára omlik, míg a köpenye gyűrötten takarja testét. Ujjperceit birizgálja, ideges. -Mond, kicsim tényleg nem emlékszel rám? -fejem kicsit megdöntöm, míg ujjbegyem arcára simul. -A szerelmünkre? -össze kulcsolom ujjainkat, miután kézfejem elemelem arcától. Nagyra nyitja szemeit szavaimra, ami igencsak meg mosolyogtat. Ezt a nagyszerű pillanatot egy kopogás, majd egy ajtó nyitás töri meg. Az orvos belép köreinkbe, és beszélni kezd.
-Á Mr, -kezdi, de tekintettem inkább Emily-nek szentelem. -gondolom tapasztalta, hogy a hölgy nem teljesen emlékszik magára. Illetve másra. Ezt ,a részleges emlékezet kiesés okozza. -ad magyarázatot a fel nem tett kérdéseimre.
-Kösz. -köpöm ki a szót, majd újra a lányhoz fordulok. Részleges, tehát...tudnia kell, hogy ki vagyok. És tudja is. Kisebb idő elteltével a doki távozik, én pedig megkönnyebbülök. Ha még egy percet itt lett volna, megvertem volna.
-Harold. -szólít meg a lány mosolyogva, majd folytatja; -Miért kaptam? -tekintette a rózsákra vándorol, aranyossága mosolygásra késztet, és nyugalomra. Olyan ártatlan az arca, a lénye.
-Mert...boldoggá teszel. -válaszolom, habozás nélkül.
