a 43. Feliratkozott! Remélem lesz több is! :) Ha tetszett, hagyj
magad után nyomot! ;) ♥ ♥ ♥
D xoxo
-Mindened meg van? -kérdi Harry a kórterem ajtajában állva. Bólintok egyet, majd elindulok felé. Egyik kezével tartja az alvó Lux-ot, míg a másik karján egy sport táska lóg. Melyben az én cuccaim vannak, valamiért nem engedi hogy én cipeljem. Hallani se akar róla. Ki tárja a fém ajtót, majd maga elé enged engem. -Mily' udvarias.- Kilépek a folyosóra, meg állok és Felé fordulok. Karjaimmal a kislányért nyúlok, de Harry elfordul tőlem.
-Naa! -szólok utána- Kérlek, had vigyem én. -kérlelem szemébe nézve. Mellé sétálok, s kapva az alkalmon óvatosan át veszem Lux-t. Kissé meglepődtem, hogy ilyen könnyen nyertem vele szemben. Ez nem így szokott lenni. Általában nem győzök. Diadalittas mosollyal az arcomon hagyom el a kórház területét. Lux feje a vállamon pihen, egyik kezemmel körül ölelem kicsinyke testét. Amíg a másik Harry ujjai közt veszik el. Ki érünk a parkolóba, Harry elő halássza autója kulcsait. Megkeressük a megfelelő járműt, majd beülünk. Lux-t beülteti hátulra a gyerekülésbe (?) -ami eddig nem volt- és becsatolja az övét. Becsukja a Range Rover ajtaját, s kinyitja a másik ajtót. Beülök előre az anyósülésre. Becsapódik az ajtó mellettem, a Göndör át kocog a saját oldalára be ül a volán mögé.
A Rover' motorja felbőg, s elindul. Ki tolat a parkolóból haza fele vesszük az utat. Kezemet Harry combjára helyezem, felém fordul. Apró mosolyt küldök felé amit viszonoz, majd tekintetét az útra szegezi. Fél óra elteltével ismét a 'Styles hotelban' találom magam. Azon belül is a nappaliban lévő kannapén. Harry felment a kislánnyal, hogy lefektesse. Valószínűleg, nagyon össze van zavarodva. Nem rég veszítette el a szüleit, aztán az az árvaház. Most pedig Harry, és.. Én. Fogalmam sincs mit fogunk mondani neki, ha felnő. Vagy ha nagyobb lesz. Én az igazságot szeretném a tudtára adni, majd egy szép napon. Most viszont, szeretném ha jól érzeni magág itt. A keresztapjával, aki nem mellesleg illegális utca versenyeken keresi kenyerét.
-Min kattogsz? -kérdi egy rekedtes hang mellőlem. Kissé megugrok, -túlságosan bele merültem a gondolataimba. Halk kuncogás hallok, felé fordulok. Kezemmel meg lököm vállánál fogva, így egy kicsit elmozdul helyéről. De a következő pillanatban mellkasán fekszek, miközben ölelő karjai körém fonódnak.
-Megijedtem. -morgom. Rekedt nevetése visszhangzik a hatalmas házban. Arcomat mellkasába fúrom. Én tényleg megijedtem. Előbb-utóbb -ha így folytatja- szívinfarktust kapok. Érzem ahogyan megemelkedik alattam a kannapén, majd eltol magától. Elhúzódom, figyelmem a hátára szegeződik.
Olyan nagy...
Nézem ahogy elsétál a tévé alatti kis szekrényhez, és ügyködik. Egy pillanatra hátra fordul, s egy ezer wattos mosolyt küld felém. Kérdőn vizslatom, vissza fordul és folytatja előző tevékenységét. Leguggol, és egy cd-t helyez a lejátszóba. Hirtelen felcsendül egy dallam, amelyet követ egy gyönyörű férfi hang. Harry megfordul, s felém közelít. A dal nem rossz, mondhatni tökéletesen illik Harry-hez. Határozott, erős, fenomenális. Lábai felém vonszolják hatalmas testét, előttem áll meg. Egyik kezét kinyújtja, fejem ingatom gesztusán. A tánc nem az én műfajom. Soha se volt az, és soha sem lesz az. Feje oldalra billen így fürtjei össze kuszálódnak feje tetején. Íriszei könyörögnek, miközben vár. Beadva derekamat, kacsómat övébe csúsztatom. Talpra állít, magával szemben. Szerencsére van elég helyünk a táncikáláshoz. A nappali közepén meg állunk, egymással szembe
fordulunk. Bal tenyerem vállára helyezem, míg a másikat a tenyerébe. Szabad tappancsa a csípőmre
 |
Nyelve könnyedén tör utat magának, ajkaink érzelmes táncot járnak egymással. Karjaim körül ölelik nyakát, miközben izmos karjai derekam köré fonódnak. Megharapja alsó ajkam, ami egy kisebb nyögést vált ki belőlem. Belemosolyog csókunkba, s amikor a zene véget ér csókunk abba marad.
Levegő hiány miatt vállunk el, egy újabb zene indul. Mi pedig mosolyogva tapadunk egymásra ismét. Hajánál fogva lehúzóm magamhoz egy újabb csókra. Ajkaink újabb és újabb csókban forrnak össze. Kezei lecsúsznak oldalamon a combomig, megemel. Lábaimmal körül ölelem csípőjét, bokáimat össze kulcsolom. Lassan elsétál velem a kannapéig, közben ajkaink vadul tépik egymást. Végig dönt a fekete bútor darabon, ajkai ajkaimról nyakamra vándorolnak. Csókokkal hinti be a sérült testrészemet, s finoman megszívja a sebhely melletti részt. Ajkaim szét nyílnak cselekedeteire, fülébe zihálok miközben Ő végzi a 'munkáját'. Ujjaim tarkóját cirógatják, lábaimmal elengedem derekát. És a kannapéra teszem talpaimat, így két lábam közt fekszik. Elhúzódik tőlem, ezzel félbe hagyva a munkát. Féloldalas mosolyra húzza tökéletesen telt ajkait, amelyeket a következő pillanatban számon érezhetek. Hajába túrok, meghúzóm azt. Hirtelen elszakadok tőle, s ajkaimat hosszú nyakához vezettem. Végig csókolom tetovált bőrét, s néhol meg-megy szívom azt. Hirtelen bátorságom alább hagy, amikor is egy lágy hang megszólal;
-Fhú, ha tudjuk, hogy ennyire kanosak vagytok... Nem jövünk át. -mondja szórakozottan Zayn (?!). Harry teste megfeszül fölöttem, majd elernyed. A fülemhez hajol, míg én farkas szemet nézzek a falnak dőlt kreol bőrű férfival. Érzem amint arcom át vált pirosra. Ez annyira ciki.
-Menj fel, -sutyorogja -fent folytatjuk. Te, és én kislány. -harapja meg a fülcimpám. Le mászik rólam, s felsegít a díványról. Megcsókol, majd utamra enged. Felsiettek a lépcső fokokon, s egyenesen Harry hálójába igyekszem. Nem hiszem el, hogy Zayn és az a szőke démon látott minket. A francba!
Beérve a tágas helységbe az ágyra ülök, és gondolkodni kezdtek. Vajon most mi a véleményük rólam? Egyáltalán, miért izgat? Nem ismernek, őszintén szólva...Már én sem ismerem magam. Régen féltem a másik nemtől, most meg... Harry megváltoztat.
Harry Styles;
Kikapcsolom a magnót, majd a két hívatlan vendég felé fordulok.
-Mit akartok? -hangom nem éppen a legkedvesebb. De a rohadt életbe is, pont a legrosszabbkor zavarnak! Karjaimat össze fonóm mellkasom előtt, magyarázatot akarok.
-Csak át jöttünk.-feleli váll rántva Perrie. Le vágódik a kannapéra, majd Zayn is helyet foglal. Mi a f@sz? Takarodó, dolgom van.
-Nos, ha át jöttetek. -nézzek a szőkére, majd a feketére- Akkor, távozhatok is. -bunkó vagyok tudom. De, ti sem cselekednétek máshogy a helyemben. Főleg nem, ha egy olyan nő várna titeket, mint Emily.
-Ennyire kanos vagy? -röhög rám Zayn. Oké, ha nem mentek akkor hallgatok. Leszarva az előző mondatát, a lépcsőhöz sétálok. Fel kocogok a fokokon, és a szobámba megyek. Végig sétálok a hosszú folyosón, s út közben Lux-ra is rá nézek. Mélyen szunyókál a kis ágyában. Halkan becsukóm az ajtót, és tovább haladok. Elérem a szobám ajtaját, a kilincsre helyezem tenyeremet s lenyomom azt. Benyitok a kedvenc helységembe, át lépem a küszöböt. Becsukóm magam mögött az ajtót, és az ágyon fekvő lány fölé fekszem. Szemei csukva vannak, orromat övéhez érintem. Szemhéja feltárul, ajkaimon pedig egy mosoly keletkezik. Viszonozza mosolyomat, lehajolok hozzá. Ajkaink össze érnek , de nem csókolom meg. Ajkam ajkán húzóm végig, kínzom. Megnyalja alsó ajkát, majd megcsókol. Mosolyogva csókolom Őt. Miközben fordít rajtunk. Hirtelen elszakad tőlem, ami nyöszörgést vált ki belőlem. Kezeim két oldalán pihentettem, míg apró kézfejeivel mellkasomon támaszkodik.
-Elmentek? -felvonja az egyik szemöldökét, s a homlokát ráncolja. Fejem ingatom, és épp szólásra nyitnám a számat. De lemászik rólam, és az ágy szélére ül. Most mi van?
-Nem, de kit érdekel. -ülök mellé, meg rázza a fejét. Kínosan felnevet, majd rám néz. Arca vörös színbe burkolózik, egyre gyakrabban látom ezt a színt. -Emily, jól vagy? -kérdezem pár perc csönd után. Fel áll, majd az ajtó irányába halad. Egyből utána loholok, kefélni akarok.
-Nem akarok így, -mutat a padlóra, vagyis inkább a földszinten lévőkre- semmit se csinálni. -vallja be. Mi van? Szórakozik velem? ~Teszem fel magamnak a kérdést. Karjaimmal körül ölelem derekát, majd felemelem s az ágyra fektettem. Kicsit erősebben, mint ahogyan azt eredetileg szerettem volna. Felkönyököl, így a szemembe tud nézni.
-Nem érdekel, hogy mit akarsz. -hangom komolyan cseng, állkapcsom megfeszül- Én vagyok a főnök, Emily. -alkaromon támaszkodom meg, a lány két oldalán. -Világos voltam? -kérdezem egy cseppet se jó kedvel. Egyik kezemmel bele markolok hajába, így arcunk közt nincs több pár miniméternél. -Megértetted? -sziszegem. Heves bólogatásba kezd, elengedem a haját. Fejem a nyaka hajlatában rejtem el, s szívni kezdem bőrét. Durva vagyok, tudom. De, szeretem ha a dolgok, úgy zajlanak ahogy én szeretném.
-Harry, -ejti ki a nevemet, mire beleharapok bőrébe- Harry! -sikítja. Elhúzódóm, pont annyira hogy a szemébe tudjak nézni. Arcáról a döbbentet, és a félelem keverékét lehet leolvasni. Míg szemei a csalódottságot tükrözik.
-Mi van?! -köpöm felé a szavakat. Teste remegni kezd, ami azonnal rá döbbent arra;hogy agresszívvá váltam. Megint. Le mászom róla, a földet pásztázom miközben a tarkómat vakargatom. A rohadt életbe!
-Uhm, Emily én...-kezdem, de azonnal befejezem. Amikor is látom az első könnycseppeket, gyönyörű arcán. Az ágyhoz közelítek, de ő csak távolabb megy tőlem. Menekül... Az ágy támlához ül, lábait felhúzza és a mellkasához nyomja őket. Letérdelek elé, nem akartam ezt. Nem akartam, hogy lássa a szörnyeteget... Óvatosan a kezéért nyúlok, amit elhúz. -Sajnálom. -nyelek egyet, -Emily, bocsáss meg. -lassan felpillantok rá. Zokog. Ujjbegyemmel letörlöm könnyeit. Fel állok, s mellé ülök.
-H-Hagyj békén, j-jó? -dadogja, majd föl áll és ki siet. Fel pattanok az ágyról, és az öklömet a falba vágom. Hogy a f@szban lehetek ekkora idióta? Tudnia kell, hogy kettőnk közt ki irányít. De, nem akartam megijeszteni. Többször is a falba mélyesztem kezem. Megérdemlem a fájdalmat, de amit Ő érez. Azt sajnos, soha sem fogom érezni. Csak, ha elhagy. "Elveszem tőled Harry, át fogod élni azt a fájdalmat amit én..." ~ Louis szavai visszhangzanak. Most már szó szerint verem a falat. A düh, és az idegesség át járja testemet, s erőt ad nekem. A vérem a falon, illetve néhány bútor darabon is szét fröcskölődik. Mostanra, biztosra veszem hogy eltört legalább egy csontom.
-Harry, -suttogja egy hang, a kezem meg áll a levegőben. Nem fordulok meg, mert tudom kihez tartozik a hang. Sóhajtok egyet, s lassan leengedem a karomat. Vékony karok fonódnak csípőm köré, lepillantok az imént említett testrészekre. - ne csináld. Kérlek. -hanga megtört. Csönd telepszik ránk, sokáig egyikünk se szólal meg. A kínzó csöndet Ő töri meg;
-Ne tedd ezt magaddal, könyörgöm. -sírja. Hezitálva megfordulok, elenged és hátrébb lép. Fejét leszegezi, közben könnyeit törölgeti. - Szeretlek, -motyogja, de nem néz rám. Véres mutató ujjamat álla alá helyezem, s fel emelem fejét. Félve rám pillant, el veszem ujjamat. De a vérem ott marad állán.
-Tudom.- suttogom bágyadtan. Ölelésbe vonom, karjait szorosan fonja körém. Át ölelem én is, államat fején támasztom meg. -Bocsáss meg. -csókot nyomok feje tetejére. - You and I, We don't want to be like them. We can make it 'till the end. Nothing can come between. You and I. Oh You and I. - éneklem, amit gondolok. Igen, ezt gondolom. Azt; hogy senki se veheti el tőlem. Mert Emily az enyém. Louis pedig, menjen a f@szomba. Emily szeret engem. -Szeretlek. -suttogom.
-Én is. -motyogja. Feje mellkasomon pihen, míg én össze vérezem pólója hátulját. Muszáj kezeltetnem a dühkitöréseimet. Ha így folytatom, el hagy... Abba pedig, bele halok.
