Eyo x.x Hoztam egy 35.Részt. Nagyon
szépen köszönöm a 42.Feliratkozót. Remélem
tetszik majd Nektek ez a rész, és feliratkoztok, komiztok
illetve csatlakoztok a facebook csoporthoz :)
D xoxo
Emily Ross;
Egy kórházi szobában ülök, és erőt gyűjtök. Mihez? A műtéthez. Igen, műtéten kell át esnem, mert a lövedék be fúródott két csontom közé. Hosszan fújóm ki levegőmet, remegő kézfejeimmel eltakarom arcom. Mi lesz ha meghallok a műtét közben? Ha elveszítem Őt? Itt lesz egyáltalán ha felébredek?
Kérdések százai fordulnak meg elmémben. S a válasz, most az egyszer hidegen hagy a kérdésekkel együtt. Nem akarok mást, csak azt hogy velem legyen. Itt és most. E pillanatban remegő ujjaimra ujjak fonódnak, s enyhén megszorítják enyéimet. Fejem fel emelem pont annyira, hogy megbizonyosodjak arról hogy Ő az. Lassan, egyetlenül veszem a levegőt. Szinte, már nem is lélegzek. Tenyerét arcomra csúsztatja majd, lehajol s megcsókol. Ajka finoman mozdul enyémen, és gyengéd, lassú játékra hívva ajkaim. Ujjperceimmel orcáját érintem meg, elválik tőlem. Ajkaim bele
remegnek e csókba, akárcsak bensőm.
-Minden rendben lesz. -suttogja. Fel tárom szemhéjamat, s mélyen a szemébe nézek. Gyönyörű smaragd zöld íriszei könnyel teltek.
Ujjaim még mindig érintik, selymes, puha, tökéletesen hibátlan bőrét. Szemei aggódásról árulkodnak, de szíve is így érez? Aggódik értem? Ajka újra és újra megérint, s egy ölelésbe olvadva várok vele. A percek óráknak, sőt napoknak tűnnek. De, ölelése, ajkai kényeztetése mindent szebbé tesz. Így, a várakozást is. Ajkát homlokomra nyomja, karjai szorosan fogják közre derekam. Mintha, nem akarna el engedni. S lehetséges, hogy nem is akar. Fejem mellkasában rejtem el, nem akarok és nem is tudok sírni. Csak, túl akarok lenni a műtéten, hogy utána megint vele lehessek. Vele, a kislánnyal, az idegesítő barátaival. Az életében szeretnék lenni. Az ajtó kicsapódik, és egy kék ruhás ember lép be rajta. Kezein kék kesztyű van, és a fején valami sapka szerű valami.
-Emily, mennünk kell. -jelenti be az orvos. Mire Harry felmordulva elenged, de előtte csókot lehel megrémült ajkaimra.
-Ígérem minden rendben lesz. -motyogja nyakamba. Elhúzódik tőlem, majd egy féloldalas mosollyal az arcán odébb áll, hogy az orvosok át vigyenek a műtőbe. Az ajtóból még vissza nézzek rá, intek egyet. Ő csak áll, zsebre tett kezekkel, könnyes szemekkel. Előre fordulok, és az életem szó szerint a kék ruhások kezébe adom.
Harry Styles;
Hajamba túrok, és ökölbe szorított kezekkel a falnak vágódom. Nekem kellene a műtétet át élnem, nem pedig Emily-nek. Engem akartak lelőni, az én véremet akarták. Csakis kizárólag az enyémet. Milyen barát az ilyen? Hagytam hogy lelőjék.
Hagytam...
-Harry, -szólítja nevemet egy női hang, mely nagyon ismerősen cseng számomra. Mély levegőt veszek, és azzal a lendülettel megfordulok. Testem megfeszül a látott személy miatt. -Szia édes. -mondja bájosan, majd közelebb lép hozzám, körbe sétál. -Megváltoztál. -állapítja meg, szemem forgatom, és a hajánál fogva a falhoz lököm.
-Mit keresel itt. -sziszegem össze szorított fogakkal.Ujjaim szorosan fogják össze a haját, hogy-hogy nem fáj neki?
-Ez kérdés? Téged Harry. -feleli, felhúzott szemöldökkel nézek rá- Szükségem van rád, úgy mint régen neked rám. -cirógatja meg államat, elengedem és két lépést hátrébb lépek. Föl és alá járkálok pár percig, majd szembe fordulok ismét a lánnyal.
-Nekem soha sem volt szükségem rád Clare. -mondom szemébe nézve, közben egyre közelebb és közelebb lépek hozzá. Míg ő egyre inkább a zöld falnak nyomódik. Pillanatokon belül a falhoz préselem a vékony testet, kezeimmel feje két oldalán támaszkodom meg.
-Igen Harry? Soha? -kérdezi, -Akkor miért vettél el Louis-tól, ha nem kellettem? -kérdéseit leszarva vállnak el ajkaim s egy szép "mesét" mondok a lánynak.
-Figyelj Clare, neked itt már semmi hasznod nincs -nem mintha eddig lett volna. Most ki mész azon az ajtón, -mutatok az említett tárgyra- és soha többet nem jössz vissza. Mert ha igen, esküszöm hogy én foglak lelőni. -elhúzódom a lánytól, ki nem csak hogy nem rémült meg. Meg se rezzent.
-Nem ölnél meg engem soha Harry, -mondja, -mert szeretsz engem. -e pillanatban Liam állít be a helyiségbe, mögötte pedig a csapat többi tagja figyel. Liam beljebb merészkedne, de Clare be csapja az ajtót, hogy csakis én halljam mondandóját. Tekintettem követi a nőét, ki előttem áll meg. -Jól figyelj Styles, mert csak egyszer mondom el. -néz mélyen a szemembe kék szemeivel, -Te az enyém vagy, mindig is az enyém voltál. Nem engedlek el ilyen könnyen. -el lép tőlem, az ajtóhoz sétál. Kézfejét a kilincsre helyezi, vissza néz rám. -Üzenem a te kis Emily-nek, hogy jobban jár ha feladja. Még mielőtt nagyobb baja is esik, egy kis horzsolásnál. -kitárja az ajtót, de én abban a pillanatban vissza csukom azt. Ha jól értettem, ő lőtte meg Emily-t. A lányt nyakánál fogva fel rakom a falra, és olyan erővel szorítom amilyennel embert még talán soha.
-Te tetted. -morgom.
-Igen, én. Élveztem a látványt, ahogy folyt a vére. -mondja, mire ledobom a földre. Mellé lépek, lábam nyakára teszem oda szorítom. Ekkor az ajtó kicsapódik, Liam, Zayn és Perrie lép be rajta. Bár nem nézzek hátam mögé, tudom ők azok.
-Enged el Harry. -szól rám Liam. De mit sem törődve vele, előrántom pisztolyom s a lányhoz szegezem. Ne szórakozzon már velem ez a mihaszna! Kibiztosítom a fegyvert, mutató ujjam a ravaszra helyezem. Tedd meg Harry! ~üvölti bensőm. A düh forr ereimben, ez miatt kell Emily-nek szenvednie.
-Harry! -le eresztem a pisztolyt oldalam mellé. Le hajolok a lányhoz, majd hajánál fogva föl húzóm őt. -Adok neked egy napot, hogy eltűnj az országból. Ha nem teszed meg, meg kereslek Clare, és Louis szeme láttára foglak kivégezni. Értettél? Édes. -elengedem, és kisétálok a kórteremből. Utánam jön Zayn, majd idővel Perrie is. Liam bent marad, vallatja Clare-t gondolom. A falnak dőlök, és egy szál cigit előhalászva zsebemből rágyújtok. Nem érdekel a kórház, meg az ostoba szabályaik. Ott dohányzom ahol akarok, akkor amikor akarok. Kifújóm a füstöt, miután számból kivettem a cigarettát.
-Min gondolkodsz? -kérdezi a fekete hajú. Ismét kifújóm a füstöt, majd magam elé bámulva megszólalok.
-Clare-n. Emily-n. Lux-on. Mi lesz ha Clare előbb végzi ki Emily-t, mint én Clare-t? -kérdezem, válaszra nem várva folytatom- Tomlinson megfenyegetett, hogy elveszi Emily-t. Nem tudom mi lesz, ha tényleg el veszítem. -mondom őszintén. Ennél őszintébben még sosem beszéltem, most az egyszer tartok valamitől. Attól, hogy Emily elhagy. De, miért tenné? Szeret. És Lux-ot is kedveli, -azt hiszem.
-Itt nem lehet dohányozni Mr! -közelít meg minket egy ápoló nő. Meg áll előttünk, és tovább rikácsol. A cigi szálat kiveszem ajkaim közül, a füstöt a nő arcába fújóm. A cigit pedig eloltom tenyerén. -Neked Mr Styles. -mondom, és elsétálok az automatához. Kell valami erős ami életben tart, és ez most a kávé lesz. Valószínű hogy az egész éjszakát a folyóson fogom végig aggódni. A műtétnek jól kell sikerülnie, Emily-nek élnie kell. Sokáig, velem.
Ui: Nagyon sajnálom a rövid részt. Ezért bocsánatot kérek.
szépen köszönöm a 42.Feliratkozót. Remélem
tetszik majd Nektek ez a rész, és feliratkoztok, komiztok
illetve csatlakoztok a facebook csoporthoz :)
D xoxo
Emily Ross;
Egy kórházi szobában ülök, és erőt gyűjtök. Mihez? A műtéthez. Igen, műtéten kell át esnem, mert a lövedék be fúródott két csontom közé. Hosszan fújóm ki levegőmet, remegő kézfejeimmel eltakarom arcom. Mi lesz ha meghallok a műtét közben? Ha elveszítem Őt? Itt lesz egyáltalán ha felébredek?
Kérdések százai fordulnak meg elmémben. S a válasz, most az egyszer hidegen hagy a kérdésekkel együtt. Nem akarok mást, csak azt hogy velem legyen. Itt és most. E pillanatban remegő ujjaimra ujjak fonódnak, s enyhén megszorítják enyéimet. Fejem fel emelem pont annyira, hogy megbizonyosodjak arról hogy Ő az. Lassan, egyetlenül veszem a levegőt. Szinte, már nem is lélegzek. Tenyerét arcomra csúsztatja majd, lehajol s megcsókol. Ajka finoman mozdul enyémen, és gyengéd, lassú játékra hívva ajkaim. Ujjperceimmel orcáját érintem meg, elválik tőlem. Ajkaim bele
 |
| /Zene/ |
-Minden rendben lesz. -suttogja. Fel tárom szemhéjamat, s mélyen a szemébe nézek. Gyönyörű smaragd zöld íriszei könnyel teltek.
Ujjaim még mindig érintik, selymes, puha, tökéletesen hibátlan bőrét. Szemei aggódásról árulkodnak, de szíve is így érez? Aggódik értem? Ajka újra és újra megérint, s egy ölelésbe olvadva várok vele. A percek óráknak, sőt napoknak tűnnek. De, ölelése, ajkai kényeztetése mindent szebbé tesz. Így, a várakozást is. Ajkát homlokomra nyomja, karjai szorosan fogják közre derekam. Mintha, nem akarna el engedni. S lehetséges, hogy nem is akar. Fejem mellkasában rejtem el, nem akarok és nem is tudok sírni. Csak, túl akarok lenni a műtéten, hogy utána megint vele lehessek. Vele, a kislánnyal, az idegesítő barátaival. Az életében szeretnék lenni. Az ajtó kicsapódik, és egy kék ruhás ember lép be rajta. Kezein kék kesztyű van, és a fején valami sapka szerű valami.
-Emily, mennünk kell. -jelenti be az orvos. Mire Harry felmordulva elenged, de előtte csókot lehel megrémült ajkaimra.
-Ígérem minden rendben lesz. -motyogja nyakamba. Elhúzódik tőlem, majd egy féloldalas mosollyal az arcán odébb áll, hogy az orvosok át vigyenek a műtőbe. Az ajtóból még vissza nézzek rá, intek egyet. Ő csak áll, zsebre tett kezekkel, könnyes szemekkel. Előre fordulok, és az életem szó szerint a kék ruhások kezébe adom.
Harry Styles;
Hajamba túrok, és ökölbe szorított kezekkel a falnak vágódom. Nekem kellene a műtétet át élnem, nem pedig Emily-nek. Engem akartak lelőni, az én véremet akarták. Csakis kizárólag az enyémet. Milyen barát az ilyen? Hagytam hogy lelőjék.
Hagytam...
-Harry, -szólítja nevemet egy női hang, mely nagyon ismerősen cseng számomra. Mély levegőt veszek, és azzal a lendülettel megfordulok. Testem megfeszül a látott személy miatt. -Szia édes. -mondja bájosan, majd közelebb lép hozzám, körbe sétál. -Megváltoztál. -állapítja meg, szemem forgatom, és a hajánál fogva a falhoz lököm.
-Mit keresel itt. -sziszegem össze szorított fogakkal.Ujjaim szorosan fogják össze a haját, hogy-hogy nem fáj neki?
-Ez kérdés? Téged Harry. -feleli, felhúzott szemöldökkel nézek rá- Szükségem van rád, úgy mint régen neked rám. -cirógatja meg államat, elengedem és két lépést hátrébb lépek. Föl és alá járkálok pár percig, majd szembe fordulok ismét a lánnyal.
-Nekem soha sem volt szükségem rád Clare. -mondom szemébe nézve, közben egyre közelebb és közelebb lépek hozzá. Míg ő egyre inkább a zöld falnak nyomódik. Pillanatokon belül a falhoz préselem a vékony testet, kezeimmel feje két oldalán támaszkodom meg.
-Igen Harry? Soha? -kérdezi, -Akkor miért vettél el Louis-tól, ha nem kellettem? -kérdéseit leszarva vállnak el ajkaim s egy szép "mesét" mondok a lánynak.
-Figyelj Clare, neked itt már semmi hasznod nincs -nem mintha eddig lett volna. Most ki mész azon az ajtón, -mutatok az említett tárgyra- és soha többet nem jössz vissza. Mert ha igen, esküszöm hogy én foglak lelőni. -elhúzódom a lánytól, ki nem csak hogy nem rémült meg. Meg se rezzent.
-Nem ölnél meg engem soha Harry, -mondja, -mert szeretsz engem. -e pillanatban Liam állít be a helyiségbe, mögötte pedig a csapat többi tagja figyel. Liam beljebb merészkedne, de Clare be csapja az ajtót, hogy csakis én halljam mondandóját. Tekintettem követi a nőét, ki előttem áll meg. -Jól figyelj Styles, mert csak egyszer mondom el. -néz mélyen a szemembe kék szemeivel, -Te az enyém vagy, mindig is az enyém voltál. Nem engedlek el ilyen könnyen. -el lép tőlem, az ajtóhoz sétál. Kézfejét a kilincsre helyezi, vissza néz rám. -Üzenem a te kis Emily-nek, hogy jobban jár ha feladja. Még mielőtt nagyobb baja is esik, egy kis horzsolásnál. -kitárja az ajtót, de én abban a pillanatban vissza csukom azt. Ha jól értettem, ő lőtte meg Emily-t. A lányt nyakánál fogva fel rakom a falra, és olyan erővel szorítom amilyennel embert még talán soha.
-Te tetted. -morgom.
-Igen, én. Élveztem a látványt, ahogy folyt a vére. -mondja, mire ledobom a földre. Mellé lépek, lábam nyakára teszem oda szorítom. Ekkor az ajtó kicsapódik, Liam, Zayn és Perrie lép be rajta. Bár nem nézzek hátam mögé, tudom ők azok.
-Enged el Harry. -szól rám Liam. De mit sem törődve vele, előrántom pisztolyom s a lányhoz szegezem. Ne szórakozzon már velem ez a mihaszna! Kibiztosítom a fegyvert, mutató ujjam a ravaszra helyezem. Tedd meg Harry! ~üvölti bensőm. A düh forr ereimben, ez miatt kell Emily-nek szenvednie.
-Harry! -le eresztem a pisztolyt oldalam mellé. Le hajolok a lányhoz, majd hajánál fogva föl húzóm őt. -Adok neked egy napot, hogy eltűnj az országból. Ha nem teszed meg, meg kereslek Clare, és Louis szeme láttára foglak kivégezni. Értettél? Édes. -elengedem, és kisétálok a kórteremből. Utánam jön Zayn, majd idővel Perrie is. Liam bent marad, vallatja Clare-t gondolom. A falnak dőlök, és egy szál cigit előhalászva zsebemből rágyújtok. Nem érdekel a kórház, meg az ostoba szabályaik. Ott dohányzom ahol akarok, akkor amikor akarok. Kifújóm a füstöt, miután számból kivettem a cigarettát.
-Min gondolkodsz? -kérdezi a fekete hajú. Ismét kifújóm a füstöt, majd magam elé bámulva megszólalok.
-Clare-n. Emily-n. Lux-on. Mi lesz ha Clare előbb végzi ki Emily-t, mint én Clare-t? -kérdezem, válaszra nem várva folytatom- Tomlinson megfenyegetett, hogy elveszi Emily-t. Nem tudom mi lesz, ha tényleg el veszítem. -mondom őszintén. Ennél őszintébben még sosem beszéltem, most az egyszer tartok valamitől. Attól, hogy Emily elhagy. De, miért tenné? Szeret. És Lux-ot is kedveli, -azt hiszem.
-Itt nem lehet dohányozni Mr! -közelít meg minket egy ápoló nő. Meg áll előttünk, és tovább rikácsol. A cigi szálat kiveszem ajkaim közül, a füstöt a nő arcába fújóm. A cigit pedig eloltom tenyerén. -Neked Mr Styles. -mondom, és elsétálok az automatához. Kell valami erős ami életben tart, és ez most a kávé lesz. Valószínű hogy az egész éjszakát a folyóson fogom végig aggódni. A műtétnek jól kell sikerülnie, Emily-nek élnie kell. Sokáig, velem.
Ui: Nagyon sajnálom a rövid részt. Ezért bocsánatot kérek.
