40.

                                   Sziasztok! 40.Részt olvashatjátok! Köszönöm a
                               44. Feliratkozott!! ♥ ♥ Remélem ez a rész is tetszeni fog,
                          és ha így lesz akkor komizzatok,  iratkozzatok fel, vagy csatlakozzatok
                    a csoportba. Jó Olvasást! :) ♥ ♥ ♥

                                                                                              D xoxo





A doki, mint kiderült nő. Aminek kissé örültem. Egy nem túl nagy irodában vagyunk, aminek különösen jó illata van. Általában, a kórházban mindennek fertőtlenítő szaga van. Ami nem igazán
kellemes. Egy fehér fotelban ülök, velem szemben egy fekete íróasztal helyezkedik el mögötte a Doktor nővel. Hátra dőlök a kényelmes díványon, bokámat térdemre illesztem. Egyik karom

végig fektettem a fotel karfáján, míg a másik bokámon pihen meg. Liam már rég elhagyta a helységet. Ezzel magunkra hagyva minket.

-Nos, Mr Styles. -felnéz az asztala mögül, kék szemeit smaragdjaimba fúrja. -Bizonyára tudja, hogy miért van itt. -bólintok egy aprót- Elmondaná, a saját szavaival döntését? -kérdi, egy kisebb sóhaj szökik ki ajkaimon. Tekintettem elveszem a nőről, s a fal mellett húzódó szekrényeket kezdem pásztázni. Ám, ez nem tart sokáig.

-Természetesen. -bólintok, - A dühkitöréseim, ellen tennem kell. Ez, azt hiszem tény. Viszont... Most van egy, olyan dolog az életemben, amely ezt a döntést megköveteli. -válaszomat egyenesen a szemébe nézve mondom. Lenéz a lapjára, majd vissza rám.

-A 'dolog', -csinál macska körmöket a levegőben- a szerelem lenne? -lenyelem a torkomban lévő gombócot.  Itt az ideje a vallomásnak ? A lelkizésnek? Ez lennék én valójában? Egy gyenge, tetovált, idióta punk? Nem, nem, ...Most, Emily-ről van szó, nem Rólam. Bólintásommal jelzem egyetértésemet. -Biztosan fontos személy az életében. -jegyzi meg halkan. Halvány mosoly kúszik ajkaimra, amelyeket a doktor is észre vesz. -Mesélne róla? -szemöldököm az egekbe szökik.

-Miért kéne beszélnem Róla? -teszem fel a -számomra- leglogikusabb kérdést. A szöszit kémlelem, aki engem figyel.

-Nézze, Mr. Styles. A szerelme miatt van itt nem de? -bólintok, válaszom jeléül- Akkor nyilvánvalóan nagyon fontos szerepet tölt be az életében. Azaz, -előre dől, így mellei kilátszódnak fehér blúza alól. Vissza térve a valóvilágba, válaszolok; -Ő a megoldás. -

-Pontosan! Ha beszél róla, azzal feltárja nekem az érzelmeit. Azon keresztül pedig, a düh probléma okát.  -egészíti ki. Biztosra veszem, hogy ez a nő volt az egyetem strébere. Így került ide, ilyen pozícióba. Általában az okostojások -akiket porig aláznak az iskolában- kapják a jó munkákat. Belegondolva a dolgokba, örülök hogy nem lettem ilyen. Ilyen átlagos.  -Szóval, kérem kezdje el. -karjaira támaszkodva várja a mesedélutánt. Ezeket ezért fizetik? -Talán, kételyei vannak a munkámmal kapcsolatban? -homlok és szemöldök ráncolva mered rám.

-Kezdjük el oké? Szarok a munkájára, magával együtt. A munkája az, hogy segítsen. -mondom kissé ingerülten, nem szerettem ha valaki húzza az időt. Jobban bírom a lényegre töröket.
-Körülbelül egy hónapja vagyok belé szerszerelmes. - kezdem mondandom.

-Ne csak a boldog időkről beszéljen, hanem a kezdeti nehézségekről is. Mindenről. Minden apró információ fontos lehet. -mosolyogja. Sóhaj hagyja el ajkaimat. 

"Liam ment elől, mert ő ismerte a helyet. Beléptünk a poklok poklába, s kerestük a lányt. Emily Ross-t. Ahogy megbeszéltük, úgy oszlottunk ketté. Én Liam-el mentem, míg a többiek együtt az az Zayn, Perrie és Niall. Elindultunk a 200-as szoba felé, mivel a lány állítólag abban a szobában élt már kerek négy éve. Pár lépés választ el minket az ajtótól, -a lánytól. A falhoz préselem testem, a pisztolyt izzadt ujjaim közt fogom. Liam-re vetek egy pillantást, bólint. Ami annyit jelent 'nyomás'! Az ajtó elé áll, majd berúgja bakancsával a régi, kopott fadarabot. Szerencsénkre, senki se hallott semmit. Átlépem a küszöböt, a koszos helyiséget egy halk szuszogás töltötte ki.  Amely csakis egy személlyé lehetett, az ágyához lépek. Fegyverem nadrágom hátsó részébe csúsztatom, közelebb lépek a lányhoz. S ahogyan a terv megköveteli, felveszem karjaimba. Nem fog felébredni, a parti drog a szervezetében kellően kiüti egy pár órára. Annyira, amennyire nekünk szükségünk van. Liam felé fordulok, kezében egy táskát, és egy dobozt tart. Kérdőn nézzek rá; -Meg találtad? -bólintásával jelzi válaszát. Megkönnyebbülök azért,  mert a küldetés nem volt hiába való. Kisiettünk a piszkos kis szobából, és a kijárat felé igyekszünk.  A többiek már valószínűleg az autóban várnak, ugyan is sehol sincsenek. Kifele menet, véletlenül bekapcsol a riasztó. Össze nézzünk Liam-el, s gyorsabbra vesszük a tempót. 

                                             *           *           *

-Mit találtál Liam? -lehuppanok mellé a kannapéra, épp a doboz tartalmát vizsgálja. Képek, egy ócska telefon, és néhány levél van benne. A képeken a lány van, a szüleivel. Mr Ross-al, akire most vadászik a Banda. Sokkal tartozik Liam-nek, -milliókkal. A lánya csak is ezért kell nekünk, semmi másért. Csak addig lesz velünk, ameddig az apja ki nem csengeti a tartozást.

-Ő az. Marshall Ross lánya. -a dolgokat vissza pakolja a dobozba. Majd felém nyújtja, kérdőn vizslatom arcát. De, választ nem kapva a kezembe nyomja a kis dobozt.

-A lány nálad lesz, az akció végéig. -evvel föl áll, és elindul az előszoba felé. Azonnal fölpattanok én is, és megragadva karját vissza húzóm.

-Mi a fenét csináljak egy árva kislánnyal? -üvöltöm képébe a kérdést. Mély levegőt vesz, megdörzsöli halántékát és vissza csücsül a díványomra. -Liam, ezt nem gondoltad komolyan. -jegyzem meg, és én is vissza ülök. A dobozkát a dohányzó asztalra dobom.

-Ide figyelj kölyök, -rosszul kezdődik- nem érdekel mit csinálsz vele. A lánynak addig a banda mellett kell lennie, amíg az apja nem fizet. Érted? -aprót bólintok, -Ne bántsd, ennyit kérek. Csak, próbáld meg elviselni, vagy tudom is én. -ismét állásba tornázza magát, -Vigyázz rá, maximum három hónapig lesz itt. Utána meg mehet a rég nem látott szüleihez...-gúnnyal telt hangja, utálatra enged következtetést. Amit, részben meg is értek. Mire észbe kapok, Liam már a házon kívül van. Sóhajtva állok föl,és megyek föl az emeletre. Nem hiszem el, hogy az a hülye Niall pont az én ágyamba fektette azt az árvát. Lassan ballagok föl a lépcsőn, majd végig a végtelenül   hosszú folyóson. Amelynek anno vörös színű szőnyege volt, s a falakat képek borították. Ez a folyosó üres, rideg pont mint én..."

Hangosan fújom ki bent tartott levegőmet, hirtelen felállok a fotelból. És az ajtó felé indulok, -Hova siet Mr Styles? -cselekedeteimet egy női hang állítja meg- Még nem mondott semmit se. -hajamba túrva fordulok a dokihoz.

-Halasszuk el a mai beszélgetést, oké? -ennyivel le is tudom a szöszit, aki zavartan figyel. Lábaim földbe gyökereznek, torkom kiszáradt. Úgy érzem megfulladok. Miért van ez? Miért?!

-Valami gond van, Mr. Styles? -lágyabb hangon szólal meg, s a hang közelebbről jön mint gondolnám. -Az imént úgy tűnt, hosszasan elgondolkozott. -karjait össze fonja mellkasa előtt, az asztalnak támaszkodik. -Min? -teszi fel újabb kérdését. Hangosan lélegzem, s gyorsan. Mintha a gondolataim megtörténtek volna velem, megint.

-A kezdeten. -válaszolom, szembe fordulok vele- Amit csúnyán elbasztam. Nem csak azért, ami vagyok. Hanem azért is; mert elítéltem. Elítéltem azt, akit most szerettek, érti? -hümmög egyet válaszul. -És tudja, mi a legviccesebb az egészben? Hogy, pár hét és elveszítem. -hangom elhalt, riadt, halk. Idegesen túrók dús, göndör hajamba.

-Hogy érti, azt; "Ami vagyok"? Ön említette, így magát. Miért? -feje oldalra billen, sóhajtok egyet. Nem hiszem el, hogy nem látja mi vagyok. Egy szörnyeteg, a legrosszabb rémálom. Teszek pár lépést a doktor nő felé.

-Komolyan nem látja mi vagyok? -előtte állok meg, -Egy bűnözővel van egy irodában, nem tart attól hogy megölöm? Nem tart tőlem? -sziszegem a szavakat. -Egy szörnyeteg vagyok.-vallom be.

-Hogy teljesen őszinte legyek, Ön nem szörny. Fizikailag biztosan nem.-kis humoros- Figyeljen ide, nem tudok félni Öntől. Egyrészt azért nem, mert minden áldott nap találkozom magához hasonló alakokkal. Másrészt pedig tudom, hogy a dühkitörések oka egy olyan emlék, vagy tragédia amelyet az illető nem mond el senkinek. Inkább magában tartja, vagy, vagy máshogy oldja meg. -kezeivel mutogat beszéde közben. Kissé megnyugodtam, bár ökölbe fezsülnek tenyereim.

-Fején találta a szöget. -morgom, elfordulva tőle. -Netalántán, gondolat olvasó? -kérdezem, inkább magamtól mintsem tőle. Kuncogni kezd, vissza ülök a helyemre, vele szembe.

-Az sajnos nem vagyok, de a rutinom már meg van. Most pedig, meséljen Mr...-mondaná tovább, de muszáj közbe vágnom.

-Hagyja a 'Mr'-t, csak Harry. -legyintek, amire egy 'oké' a válasza. -Mire kíváncsi? -fejem hátra döntöm. Kezeimet a fejem alá helyezem, lehunyom szemhéjam.

-Mindenre. Főkként a kezdetekre. -mondja, amire kínosan felnevetek.

-A kezdet, a legnehezebb. De, ha ez kell a gyógyuláshoz, akkor oké. -adom be a derekam. Most először,érzem azt hogy ez fontos. Ez az egész.  Emily, mit műveltél velem? 

39. Változás

                                        Sziasztok! 39. Rész, itt is van! Remélem
                               mindenkinek tetszeni fog, bár előre bocsánatot kérek.
                       Szerintem nem lett olyan hű de jó, de ezt döntsétek el ti!
                    Jó olvasást! Ha esetleg tetszett, akkor tudjátok mit kell tennetek!

                                                                                            D xoxo

Liam Payne;

A telefonom csörgése zökkent ki mese szép álmaimból. Morogva nyúlok a készülékért, amely az éjjeli szekrényemen foglal helyet. Hátamra fordulok, s megragadom a mobilomat. A kijelzőre pillantok, amelyen a 'Harry' felirat villog.

-Mi a fenét akar? -kérdezem magamtól, majd a zöld csíkot végig húzóm a képernyőn és a fülemhez emelem a telefont. -Mi van? -hatalmasat ásítok, nem hiszem el , hogy reggel hétkor már zavarnak. Miért?

-Felkeltettelek? -figyelmen kívül hagyja kérdésem. Nem elég, hogy zavar de még b@sztat is.  Szemem forgatom, sóhajtást halok a vonal másik végéről. -Figyu...Én, öhm.. -keresi a szavakat, mi van vele? -Kéne, egy...kezelés. -motyogja. Nevetésben török ki, még nem hallottam Harry-t így beszélni. Pontosabban, ilyen bizonytalanak nem hallottam még.

-Kezelés? Minek? -halmozom kérdéseimmel, milyen kezelésről lehet szó (?) - Haver, minden oké? -teszem fel kérdésem, még egy hosszú sóhajt kapok válaszul. Majd egy sípolást, bontotta a vonalat. A telefont vissza helyezem az éjjeli szekrényre. Minek hív fel, ha nem tudja el mondani, hogy mi  a baja. Fejem a párnára ejtem, míg testemet elnyeli az ágy. Szemhéjam lezárul, lassan elszenderedek. 

-Lassan már fél órája fekszek mozdulatlanul, mégis éber vagyok.- Ez a baj velem, ha egyszer felkelek, utána már nem tudok vissza aludni. B@zd meg, Styles!  A párnába fúrom arcom, amikor is 

a csengő 'édes' hangja tölti ki a lakást. Szitkozódva mászok ki a meleg takaró alól, s hagyom el 

hálószobámat. Végig sétálok a hosszú folyóson, majd leballagok a lépcsőfokokon az előszobába. Az ajtóhoz lépek, és feltépem azt. Meg sem lepődök a tetovált srácon, aki nem más mint Harry. Ellépek az ajtóból,hogy ő  betudjon jönni. Lábát  át billenti a küszöb felett, a nappaliba megy. Becsapom a nagy fém darabot, lábaim a Göndör után vissznek. A kannapén foglal helyet, lábait a drága dohányzó asztalra helyezi. A fekete bőr fotelembe ülök,kezem az asztalon lévő cigis dobozért nyúl. Kinyitom,majd kiveszek belőle egy szálat. A dobozt Hazza felé nyújtom,  megkínálom őt a káros anyaggal. Fejét csóválja maga elé meredve. Vállat rántok, és a kis dobozkát az asztal közepére dobom. Ajkaim közé veszem a fehér szálat, s meggyújtom azt. Beleszívok, közben hátra dőlök a kényelmesnek nevezhető fotelban. Egyik karommal a karfán támaszkodom, ajkaim közt kiszökik a füst.

-Milyen kezelésről beszéltél? -térek a lényegre, tekintetét rám vezeti. Zöld szemei sötétséggel teltek, megismétlem az előző mozdulataimat. A tüdőmbe jutó nikotin átjárja testem minden egyes részét. Megnyugtat.

-Egy...-ujjaival babrál, -Egy, dühkontroll kezelésről. -feleli. Hangja kissé bizonytalan, szemöldököm az egekbe szökik. Mégis minek kellene dühkontrollra mennie? Oké, bevallom tud 'rossz fiú' lenni. De, valójában nincs semmi gond vele. Éppen feltenném kérdéseimet, mint pl; 'Minek beszélsz ilyen hülyeségetek?' Vagy, 'Ki miatt csinálod?'  amikor is, folytatja; Emily az oka. Nézd, Liam...Nem tudom miért, de szeretnék... -benyálazza alsó ajkát, lábait leveszi az asztalról. Könyökein támaszkodik meg, míg fejét lehajtja.

-Megváltozni? -fejezem be helyette a mondatott, mondhatni kérdezem tőle. Bólint egy aprót. Ajkaimra hatalmas mosoly kúszik, amelyet Harry nem ért. De nem is kell értenie, a mosolyom okát. Elég ha én tudom, hogy miért vigyorgok. Őszintén szólva, az elején butaságnak tartottam azt hogy Harry és Emily együtt. Nevetnem kellett ezen, hiszen Emily ártatlan -akárhogy is nézem. Harry pedig, olyan...Hát, rossz fiú. Nem rossz ember, hanem rossz a stílusa. Két év alatt teljesen megváltozott, nem volt ilyen. Ilyen, rideg. Habár, mostanában olyan...Olyan szerelmes. Talán Emily, majd kimenti Őt ebből az ördögi korszakból. A szülei halála mindent elvitt az igazi Harry Styles-ből. Voltak napok, amikor nem is evett. Nagyon mély ponton volt, s azt kell mondjam. Ő az egyik legerősebb ember akit ismerek. Egyetlen egy célja van; amiről remélem letudom beszélni. Vagy ha nem én, akkor majd Emily. Igen, Emily-nek menni fog.

-Liam? -szólít meg, evvel kizökkentve egem gondolataim közül. -Voltál már szerelmes? -kérdése kuncogást vált ki belőlem. Beleszívok a cigarettámba, és miután letüdőztem kifújom a füstöt ajkaimon.

-Már hogy ne lettem volna. -jelentem ki, azért huszonhat évesen  az ember már át esett egy-két dolgon. És, én a szerelmet is az 'át estem rajta' mappába tenném. A cigi csikket elnyomom az egyik hamutálcába. Bokámat a térdemhez illesztem, majd Harry-t fürkészem. Ki, kérdőn vizslat engem. -Nézd kölyök, a szerelem az egy nagyszerű dolog. Még nekünk, bűnözőknek is. Néha azt hisszük, megtaláltuk. Miközben még javában keressük, s néha megvan de mi nem vesszük észre. Én, a második kategóriába tartozom. Olyan lehetőséget hagytam ki, amely miatt most nincs mellettem senki. Ezt jól tudod. -bólint, -Figyelj, ha szereted, -utalok Emily-re, aprót bólint- ne hagyd el. Ne hagyd, hogy elmenjen. Harcolj érte, vagy egyedül maradsz életed végéig. Érted? Ráadásul, neked még ott van Lux is. -hangom komolyan cseng.

-Miatta ne aggódj amint eljön az ideje, vissza kerül a szüleihez. -feleli, tessék? Pupilláim kitágulnak, majd össze szűkülnek. Hátra dől a kanapémon.

-Ezt hogy érted? Úgy tudtam a szülei, elhunytak. -a vér lüktet a fülemben, s kezdek idegessé válni. Nem szerettem, ha hazudnak nekem. Azt meg főkként nem szerettem, ha az egyik legjobb 'alkalmazottam' teszi.

-Nem hunytak el, csak nyaralnak. A kislányt pedig rám bízták, így Emily-t még könnyebb volt az ujjaim köré csavarni. -válaszolja - Te adtad azt a feladatot, hogy csábítsam el. Nem de? -idegesen bólintok.

-Ez nem volt  a tervben Harry, nézd ha csak szórakozol Emily-vel. Azt ajánlom most hagyd abba, mert a lány heteken belül vissza kerülhet a szüleihez. És ha ez az információ Louis fülébe jut, elveszi tőled. -fejtem ki gondolataimat, Harry nem gondolta át a dolgokat. Túlságosan könnyeden veszi a rábízott feladatait.

-Nem fogom engedni, hogy elvegye. -szűri fogai mögül, a Göndör. Ekkor csatlakozik köreinkhez Perrie is. -Különben is, Emily szeret. -fejem ingatom. Elfogja cseszni.

-Attól mert érzéseket táplál irántad, még elhagyhat! -emelem meg hangomat, felállok s elé lépek -Ajánlom, hogy ne legyen gond. Mert, ha a te kis hülyeséged miatt elveszítjük a lány apját...Nagyon nagy bajban leszel Harold. -íriszei elsötétülnek, de egy bólintással jelzi hogy értette amit mondtam neki.

-Nem értem mit aggódsz. -szólal meg a szőkeség, mindketten rászegezzük tekintettünket. Egy újságot lapozgat, -A drága kis Emily-tek, fülig belé esett ebbe a f@szfejbe. -jelenti ki. Ökölbe feszült kezeimet -amelyeket eddig észre se vettem- vissza engedem testem mellé.

-Az lehet Perrie, de Louis ezzel az aprócska információval tönkre tehet mindent. Pluszba még, tud valamit rólad. -pillantok vállam fölött Harry-re- Amivel állítólag, Emily-t maga mellé tudja állítani. -magam elé meredek, ha Harry nem teszi meg a megfelelő lépéseket a szerelme iránt. Mindent elveszíthet, mindent. -Harry, kérlek viselkedj szerelmeshez méltóan. -farkas szemet nézek vele, miközben beszélek hozzá. -Fél óra múlva indulunk, elviszlek egy orvoshoz. -felállok, és az emeletre sietek. Talán, a Lux-os dolgot nehezen, de el lehet sikálni. -Ha a lány megtudja- Viszont, még mindig érdekelne az, hogy mit tud Harry-ről. Mert ha minden igaz, nekem, mint banda vezérnek mindent tudnom kell róla. És tudok is. De, vajon mi lehet az az aprócska dolog. Ami véget vethet a kis Styles-nak? -És kapcsolatának...- elővéve egy fekete nadrágot, és pólót magamra aggatom a ruhadarabokat. Felveszek egy zoknit, s már kint is vagyok a hálómból. Lesiettek a lépcsőfokokon, majd az előszobába lépdelek. Barna színű bakancsomat felveszem, a konyhapulthoz sétálok. Elveszem a kulcsot, a pénztárcámat a farzsebembe csúsztatom. Biccentek egyet Styles-nak, és már is a garázs lesz az új úti cél. Beülünk a fekete, sötétített ablakú Range Rover-be.

A kulcsot a helyére rakom, elfordítom. Az autó motorja felbőg, s már indulunk is. Természetesen a garázs ajtaját kinyitottuk, mielőtt beszálltunk volna. Lassan ki kanyarodunk az útra, majd egy kis gázt adva a belvárosba vezet utunk. A borzalmas csendet csak a rádióból szóló halk rock zene töri meg.

-Szereted? -kérdem kisebb idő elteltével. Harry hangulatingadozós fajta. Ezért mindig figyelek a szavaimra, nem akarom megbántani. Érzékeny lélek, még ha ezt nem is mutatja ki.

-Liam, ez olyan...Furcsa. -kezdi- Amikor vele vagyok, nem tudom...Nem én vagyok. Mellette nem a 'hírhedt Harry Styles' vagyok. Hanem, egy teljesen más ember, önmagam vagyok. És, -sóhajt- nem tudnék nélküle egy gyereket nevelni. Még így sem, hogy három hónapig bízták rám Lux-t. -akadozva beszél, és olyan szeretetteljesen ejti a szavakat. Kezdem elhinni Perrie-nek, hogy szerelmes. De, ha nem vigyázz elveszítheti.

-Hazza, mi van? Szerelmes vagy. -gúnyolódom, mire a válasza egy "kapd be" . Hajába túr, s feljebb tekeri a rádiót. Nevetek vele együtt, rég láttam ilyennek. Ilyen, boldognak. -Hazza szerelmes! -üvöltöm. A vállamba bokszol.

-Dögölj meg. -mondja, -és akkor mi van ha szerelmes vagyok? -vallja be, vigyorogva fordulok felé. Ő is velem együtt vigyorog, mint két vadalma. Tenyeremet felé tartom, amibe hezitálva, de belecsap.

-Szóval, mióta szereted? -tekerem lejjebb a hangerőt, felé pillantok majd figyelmemet az útnak szentelem. Nem akarok balesetet szenvedni. Hosszú perceken keresztül csöndben ülünk egymás mellett, csak a rádió tölti ki a teret. Ujjaimat a kormány kereken tartom, válaszra várok.

-Egy hónapja. Körülbelül. -gondolkodik, -Ja, egy hónapja. -az ablakon bámészkodik kifele. De, a mosoly még mindig ott ül az arcán. Jobbra kanyarodok, egy magán klinika parkolójába.

-Ebből az egy hónapból, csinálj egy életet. -mondom, felém pillant. Le állítom a motort, -Akarod a csajt nem? -teszem fel az egyik legalapvetőbb kérdésemet. Bólint, -Na hát akkor! Harry, a magunk fajtáknak, ezerévente egyszer adódik ilyen lehetőség. -vállára teszem kézfejemet- Ne enged, hogy elszakítsanak Tőle. -evvel ki szállok a járműből. -Változz ha akarsz, de ne enged el.-miután lezárom a járművemet, az épület bejáratához közeledünk. Egy nagyszerű orvost kértem fel e nemes feladatra. Mondhatom, hogy megtiszteltetés lesz Harry Styles-t kontrollálni. Hatalmas munka, és rengeteg energiájába fog kerülni az illetőnek. De, ha a kölyök boldogságáról van szó. Akkor bármi jöhet, tudom hülyén hangzik. De, próbálom terelni a sorsát. Még akkor is, ha nem vagyok az apja. Tudom, neki is szüksége van egy olyan személyre aki törődik vele.  Emily után, én vagyok ez a személy. S remélem, a Lux-os dolog csak hazugság volt. Nem szeretném, ha Harry ugyanazt a hibát véteni el amelyet én is.

Ui: Bocsánatot szeretnék kérni a rövid, illetve eseménytelen rész miatt. Azért remélem senki se haragszik rám e miatt. Puszi és ölelés. 
                                                                           D xoxo