Eyo x.x Bananas!! I'm D, és meghoztam a 23.Részt!
Próbáltam minél hosszabbra írni, hát ez lett belőle....
Remélem mindenkinek el nyeri majd a tetszését, és feliratkoztok,
komiztok, illetve csatlakoztok a csoportba, aminek a linkjét itt a
blogon is megtalálhatjátok.Jó olvasást Minden olvasónak!! ♥♥ :)
D xoxo
Emily Ross;
Ajkaink egymást tépik, göndör fürtjei csikizik arcom.Karjaim nyaka köré tekeredtek, a szívverésem
az egekbe szökött.Csupán néhány másodperc alatt.Az agyam zakatol azzal a kérdéssel hogy; "Mit művelünk?" . Nem is, inkább hogy ÉN mit művelek! Pár héttel ezelőtt ki nem állhattam ezt a férfit, most meg...Ez nem helyes.Nem kéne ezt tennünk, mégis csináljuk.Fura, nem? Mi emberek, olyan dolgokra vagyunk képesek amiket sose gondoltunk volna magunkról.Magunkról, vagy másokról.A csókunkat, s gondolataimat is egy bizonyos "khm" szakítja félbe.Szemeim ki pattannak helyükről, csókunk abba marad.Íriszeim az ajtóban álló férfiakat figyelik.Kik, tágra nyílt szemekkel néznek minket.Amint Harry felettem fekszik, valljuk be;ez engem is meg lepne.Le mászik rólam, majd az ágy szélére ül, talán őket se ismeri fel? ~Teszem fel magamnak a kérdést.Amire a válaszom egy nagy igen lenne.Vörösödő arccal ülök fel a nagy francia ágyban,és kellek fel.
Az ajtóban álló férfiakhoz sétálok, magam mögött be csukóm az ajtót s magára hagyom az amnéziás Harry-t.Arc színem kezd élénk vörösbe át váltani, ahogy fel pillantok Liam-re. Karjait össze fonja mellkasa előtt, az imént említett férfi, ajka sarkában ott bujkál a rossz fiús mosolya melyet az előbb látottak okoznak.
-Miért jöttetek? -szemeimmel a padlót vizslatom, nem akarok a szemébe nézni.Főleg nem most, hogy látta azt a csókot.Nem szeretném ha kérdezősködne e felől a dolog felől.Mert, őszintén szólva nincs semmi dolog, csak Én vagyok és a buta gondolataim.
-Beszélni szeretem volna Harry-vel de, úgy látom a Te szád jobban kell neki. -hangján hallani lehet azt ahogy mosolyog.Ha lehetne most el ásnám magam szégyenemben, az arcom ég.Miért kell ilyeneket mondania?
-Nagyon vicces. -motyogom orrom alatt.Mélyen szívom be a levegőt, és fel nézzek rá.
-Emily, beszélhetnénk négy szemközt? -kérdezi, oldalamról Niall.Felé fordulok, és bólintok.Liam veszi a lapot, és magunkra hagy minket.Egy ideig figyelem távolodó alakját, ami le sétál a lépcsőn majd az előttem álló szőkeségre szegezem tekintetem.Ezzel jelezve hogy beszéljen, amit meg is tesz.
Ki fújja bent tartott levegőjét.
-Emily, nem beszélhetek neked Louis-ról. Még nem, sajnálom ami délelőtt volt.Harry nem akadt ki annyira? -hangja aggódó, s ez az ír hang oly' annyira aranyossá teszi őt, hogy lehetetlenség haragudni rá.
-Ugyan, semmi gond.Nem üthetem az orrom minden félébe. -mondom maga biztosan, mosolyogva.
El mosolyodik, arca így sokkal aranyosabb mint alapból.És, így barátságosabbnak is tűnik.Bár, azt nem értem hogy hogy értette; "Még nem" talán, később akar beszélni nekem erről a személyről? A személyről, akinek a neve is olyat vált ki belőle amit embernél még nem tapasztaltam.Talán hagynom kéne ezt a Louis dolgot, hisz, ez csak egy név..Nem de? Akkor meg miért izgulok, a semmiért...Talán csak azért érdekel ennyire, mert köze van Hozzá. El búcsúzom Niall-től, és az üres folyóson maradok, egyedül.Hátam a falnak vettem, miért kell ilyen nehéznek lennie? Miért ilyen az élet? Ilyen, kegyetlen, és fájdalmas.Miért jó ez neki? Ha, ilyeneket csinálhat velünk.Bár nem kaptam rossz hírt, úgy érzem valami nincs helyén.Csak tudnám mi az, azonkívül hogy Harry így viselkedik velem.Habár, ezt csak az amnéziának és a gyógyszereknek tudhatom be.Ezt az "átmeneti kedvességet". Igen, azt hiszem, ez a kedvesség hazugság.Úgy ahogyan a viselkedése is, egy részem azt mondja "ez hülyeség" , a másik pedig azt hogy; ez a szín tiszta igazság.De, mit tudok én? Életem nagy részét egy kis szobában töltöttem, egyedül.Lehetséges hogy ez való nekem? Az egyedül lét? Ez lenne az Én sorsom? Vagy, az Én életemnek is van valami értelme? Fejem a falnak döntőm, idő közben észre se vettem hogy le csücsültem a drága parkettára.
-Jól vagy? -össze rezzenek a rekedtes hang hallatára, fejem oldalra fordítom.S a mellettem ülő Göndörre meredek.
Hogy került ez ide??!
El mosolyodik, de el fordítja fejét, így nem láthatom a -majdnem- gödröcskés mosolyt.Barna fürtjeit figyelem, hogy lehet egy embernek ilyen a haja? Minden reggel be göndöríti, vagy ilyen? Nem minden napi, s ez tetszik.Térdeim mellkasomhoz húzóm, karjaimmal át ölelem azokat.Állam az egyik térdemre helyezem, s a fehér falat bámulom.Csöndben vagyunk, egyikünk se szól.Elmémbe be véste magát a kép, melyen Ő és Lux, vannak.Igen, az a kislány nagyon meg lepett.Amikor tudomást szereztem róla, az ő létezéséről valahogy meg változott a véleményem Harry-ről.Hiszen, nem minden punk férfinak van egy olyan aranyos és imádni való keresztlánya mint Neki.
-Árulj el nekem valamit. -fejem felé fordítom, egy hümmögést kapok válaszul.Folytatom;- Lux-t mikor hozod el? Emlékszel még rá? Tudod kiről beszélek Harry? -halmozom el kérdéseimmel, melyekre szeretném ha válaszolna,
-Tudom kiről beszélsz, Emily. -mondja pár perc múlva- Nem tudom, talán ezen a héten. -mondja, s felém fordítja kobakját.Tágra nyílt szemekkel nézzek rá.
-Ezen a héten?Még nincs kész a szobája! -akadok ki, amin meg kell lepődnöm. -Nem, még nem hozhatod el. -teljesen ki kelve magamból mondom e szavakat.Őszintén szólva, tényleg nem tartom helyén valónak azt hogy ezen a héten Lux ebbe a házba kerüljön.Főleg nem úgy hogy a szobája még kész sincs, és az a pince...
Emily, vagy ki vered a fejedből azt a helyet vagy el mondod az Ördögnek...
(Zene)
-Akkor, mi lenne ha meg csinálnánk? -szakít ki gondolataimból, az Ördög rekedtes hangja.Kérdőn pillantok rá, majd bólintássommal jelzem hogy díjazom az ötletet.Fel áll, és kezét nyújtja.Amit szívesen el fogadok, fel segít a padlóról és az előbb említett helységhez sétálunk.Mellette ballagok egészen a rózsaszínre mázolt szobáig.Be nyit í helységbe, s maga elé engedve lépek be.Sokkal barátságosabb mint amilyen volt, a hely is és Harry is.Szemeim a rózsaszínű falat bámulják, a falat amelynek Mi adtunk életet. Elmémben be villan a kép, ahogyan a földön feküdtünk nevetve, egymáson.Vicces volt, és kellemes jó éreztem magam -azzal a Harry-vel. Aki talán, az igazi volt.
Halványan el mosolyodok, ezen az emléken, amit pár napja éltem át, Vele.
-Min mosolyogsz? -hallok meg magam mellől egy hangot.Az Ő hangját.Melyen hallani lehet, hogy boldog.Fel pillantok Rá, ajkain egy kisfiús mosoly ragadt.Ujjait össze fűzi enyémekkel, érdeklődve s fel vont szemöldökkel figyelem cselekedetét.Íriszeim fel vezetem karján, nyakán, telt rózsaszín ajkain időzök egy kicsit, végül pedig smaragd zöld szemein állapodnak meg.Hosszú fehér ujjait állam alá helyezi, arca enyém felé közelít.Ajkai ajkaimon érik el úti célját, s csókban forrunk össze.Tenyere tarkómra csúszik, szabad kezemet fel vezetem felső testén.Ujjbegyeim puha fürtjeit érintik.Lassú csókunknak vége szakad, lezárult szemhéjam fel tárom.Szemeim egy elégedett arccal találkoznak szembe.Vörösödő arcom el rejtem Előle, ujjaim ki veszem hatalmas tenyeréből.Hátrébb lépek tőle, olyan furcsán érzem magam.Barna szemeim a padlót vizslatják.
-Emily, te szeretsz engem? -szólal meg, pár perc kínos csönd után.Pupilláim kitágulnak kérdésére.A kérdésre melyre még magam se tudom a választ.Vagy, tudom? Csak nem merem be vallani magamnak? Szívverésem fel gyorsul s Istenhez fohászkodom hogy mentsen ki ebből a szituációból.
Istenem, miért ? Miért teszed ezt velem???
Próbáltam minél hosszabbra írni, hát ez lett belőle....
Remélem mindenkinek el nyeri majd a tetszését, és feliratkoztok,
komiztok, illetve csatlakoztok a csoportba, aminek a linkjét itt a
blogon is megtalálhatjátok.Jó olvasást Minden olvasónak!! ♥♥ :)
D xoxo
 |
Emily Ross;
Ajkaink egymást tépik, göndör fürtjei csikizik arcom.Karjaim nyaka köré tekeredtek, a szívverésem
az egekbe szökött.Csupán néhány másodperc alatt.Az agyam zakatol azzal a kérdéssel hogy; "Mit művelünk?" . Nem is, inkább hogy ÉN mit művelek! Pár héttel ezelőtt ki nem állhattam ezt a férfit, most meg...Ez nem helyes.Nem kéne ezt tennünk, mégis csináljuk.Fura, nem? Mi emberek, olyan dolgokra vagyunk képesek amiket sose gondoltunk volna magunkról.Magunkról, vagy másokról.A csókunkat, s gondolataimat is egy bizonyos "khm" szakítja félbe.Szemeim ki pattannak helyükről, csókunk abba marad.Íriszeim az ajtóban álló férfiakat figyelik.Kik, tágra nyílt szemekkel néznek minket.Amint Harry felettem fekszik, valljuk be;ez engem is meg lepne.Le mászik rólam, majd az ágy szélére ül, talán őket se ismeri fel? ~Teszem fel magamnak a kérdést.Amire a válaszom egy nagy igen lenne.Vörösödő arccal ülök fel a nagy francia ágyban,és kellek fel.
Az ajtóban álló férfiakhoz sétálok, magam mögött be csukóm az ajtót s magára hagyom az amnéziás Harry-t.Arc színem kezd élénk vörösbe át váltani, ahogy fel pillantok Liam-re. Karjait össze fonja mellkasa előtt, az imént említett férfi, ajka sarkában ott bujkál a rossz fiús mosolya melyet az előbb látottak okoznak.
-Miért jöttetek? -szemeimmel a padlót vizslatom, nem akarok a szemébe nézni.Főleg nem most, hogy látta azt a csókot.Nem szeretném ha kérdezősködne e felől a dolog felől.Mert, őszintén szólva nincs semmi dolog, csak Én vagyok és a buta gondolataim.
-Beszélni szeretem volna Harry-vel de, úgy látom a Te szád jobban kell neki. -hangján hallani lehet azt ahogy mosolyog.Ha lehetne most el ásnám magam szégyenemben, az arcom ég.Miért kell ilyeneket mondania?
-Nagyon vicces. -motyogom orrom alatt.Mélyen szívom be a levegőt, és fel nézzek rá.
-Emily, beszélhetnénk négy szemközt? -kérdezi, oldalamról Niall.Felé fordulok, és bólintok.Liam veszi a lapot, és magunkra hagy minket.Egy ideig figyelem távolodó alakját, ami le sétál a lépcsőn majd az előttem álló szőkeségre szegezem tekintetem.Ezzel jelezve hogy beszéljen, amit meg is tesz.
Ki fújja bent tartott levegőjét.
-Emily, nem beszélhetek neked Louis-ról. Még nem, sajnálom ami délelőtt volt.Harry nem akadt ki annyira? -hangja aggódó, s ez az ír hang oly' annyira aranyossá teszi őt, hogy lehetetlenség haragudni rá.
-Ugyan, semmi gond.Nem üthetem az orrom minden félébe. -mondom maga biztosan, mosolyogva.
El mosolyodik, arca így sokkal aranyosabb mint alapból.És, így barátságosabbnak is tűnik.Bár, azt nem értem hogy hogy értette; "Még nem" talán, később akar beszélni nekem erről a személyről? A személyről, akinek a neve is olyat vált ki belőle amit embernél még nem tapasztaltam.Talán hagynom kéne ezt a Louis dolgot, hisz, ez csak egy név..Nem de? Akkor meg miért izgulok, a semmiért...Talán csak azért érdekel ennyire, mert köze van Hozzá. El búcsúzom Niall-től, és az üres folyóson maradok, egyedül.Hátam a falnak vettem, miért kell ilyen nehéznek lennie? Miért ilyen az élet? Ilyen, kegyetlen, és fájdalmas.Miért jó ez neki? Ha, ilyeneket csinálhat velünk.Bár nem kaptam rossz hírt, úgy érzem valami nincs helyén.Csak tudnám mi az, azonkívül hogy Harry így viselkedik velem.Habár, ezt csak az amnéziának és a gyógyszereknek tudhatom be.Ezt az "átmeneti kedvességet". Igen, azt hiszem, ez a kedvesség hazugság.Úgy ahogyan a viselkedése is, egy részem azt mondja "ez hülyeség" , a másik pedig azt hogy; ez a szín tiszta igazság.De, mit tudok én? Életem nagy részét egy kis szobában töltöttem, egyedül.Lehetséges hogy ez való nekem? Az egyedül lét? Ez lenne az Én sorsom? Vagy, az Én életemnek is van valami értelme? Fejem a falnak döntőm, idő közben észre se vettem hogy le csücsültem a drága parkettára.
-Jól vagy? -össze rezzenek a rekedtes hang hallatára, fejem oldalra fordítom.S a mellettem ülő Göndörre meredek.
Hogy került ez ide??!
El mosolyodik, de el fordítja fejét, így nem láthatom a -majdnem- gödröcskés mosolyt.Barna fürtjeit figyelem, hogy lehet egy embernek ilyen a haja? Minden reggel be göndöríti, vagy ilyen? Nem minden napi, s ez tetszik.Térdeim mellkasomhoz húzóm, karjaimmal át ölelem azokat.Állam az egyik térdemre helyezem, s a fehér falat bámulom.Csöndben vagyunk, egyikünk se szól.Elmémbe be véste magát a kép, melyen Ő és Lux, vannak.Igen, az a kislány nagyon meg lepett.Amikor tudomást szereztem róla, az ő létezéséről valahogy meg változott a véleményem Harry-ről.Hiszen, nem minden punk férfinak van egy olyan aranyos és imádni való keresztlánya mint Neki.
-Árulj el nekem valamit. -fejem felé fordítom, egy hümmögést kapok válaszul.Folytatom;- Lux-t mikor hozod el? Emlékszel még rá? Tudod kiről beszélek Harry? -halmozom el kérdéseimmel, melyekre szeretném ha válaszolna,
-Tudom kiről beszélsz, Emily. -mondja pár perc múlva- Nem tudom, talán ezen a héten. -mondja, s felém fordítja kobakját.Tágra nyílt szemekkel nézzek rá.
-Ezen a héten?Még nincs kész a szobája! -akadok ki, amin meg kell lepődnöm. -Nem, még nem hozhatod el. -teljesen ki kelve magamból mondom e szavakat.Őszintén szólva, tényleg nem tartom helyén valónak azt hogy ezen a héten Lux ebbe a házba kerüljön.Főleg nem úgy hogy a szobája még kész sincs, és az a pince...
Emily, vagy ki vered a fejedből azt a helyet vagy el mondod az Ördögnek...
(Zene)
-Akkor, mi lenne ha meg csinálnánk? -szakít ki gondolataimból, az Ördög rekedtes hangja.Kérdőn pillantok rá, majd bólintássommal jelzem hogy díjazom az ötletet.Fel áll, és kezét nyújtja.Amit szívesen el fogadok, fel segít a padlóról és az előbb említett helységhez sétálunk.Mellette ballagok egészen a rózsaszínre mázolt szobáig.Be nyit í helységbe, s maga elé engedve lépek be.Sokkal barátságosabb mint amilyen volt, a hely is és Harry is.Szemeim a rózsaszínű falat bámulják, a falat amelynek Mi adtunk életet. Elmémben be villan a kép, ahogyan a földön feküdtünk nevetve, egymáson.Vicces volt, és kellemes jó éreztem magam -azzal a Harry-vel. Aki talán, az igazi volt.
Halványan el mosolyodok, ezen az emléken, amit pár napja éltem át, Vele.
-Min mosolyogsz? -hallok meg magam mellől egy hangot.Az Ő hangját.Melyen hallani lehet, hogy boldog.Fel pillantok Rá, ajkain egy kisfiús mosoly ragadt.Ujjait össze fűzi enyémekkel, érdeklődve s fel vont szemöldökkel figyelem cselekedetét.Íriszeim fel vezetem karján, nyakán, telt rózsaszín ajkain időzök egy kicsit, végül pedig smaragd zöld szemein állapodnak meg.Hosszú fehér ujjait állam alá helyezi, arca enyém felé közelít.Ajkai ajkaimon érik el úti célját, s csókban forrunk össze.Tenyere tarkómra csúszik, szabad kezemet fel vezetem felső testén.Ujjbegyeim puha fürtjeit érintik.Lassú csókunknak vége szakad, lezárult szemhéjam fel tárom.Szemeim egy elégedett arccal találkoznak szembe.Vörösödő arcom el rejtem Előle, ujjaim ki veszem hatalmas tenyeréből.Hátrébb lépek tőle, olyan furcsán érzem magam.Barna szemeim a padlót vizslatják.
-Emily, te szeretsz engem? -szólal meg, pár perc kínos csönd után.Pupilláim kitágulnak kérdésére.A kérdésre melyre még magam se tudom a választ.Vagy, tudom? Csak nem merem be vallani magamnak? Szívverésem fel gyorsul s Istenhez fohászkodom hogy mentsen ki ebből a szituációból.
Istenem, miért ? Miért teszed ezt velem???
