32. Romantic Night

                                    Hello, Köszönöm a 40.Feliratkozót, és a
                                 rengeteg komentet.Jó olvasást, ha tetszett iratkozz fel,
                           komiz, vagy csatlakozz a csoporthoz :) ♥ ♥  ♥ ♥

                                                                                       D xoxo




Össze fűzött ujjakkal sétálunk a Temze partjánál. Mosolyomat lehajtott fejemmel próbálom eltakarni, de hogy minek azt már nem tudom. Talán, idegesítően sokat mosolygok. Habár, ez amit én csinálok inkább a vicsorgásra hasonlít. Tekintettemmel a cipőm orrát vizsgálom, elmémben kétezernyi kérdés

fogalmazódik meg egyszerre. S nem tudom melyik az, a kérdés amelyre tudnám a választ. Harry a folyó melletti korláthoz vezet, és Én szó nélkül követem Őt. Akárcsak egy farkas, a falka vezért. A fekete korláthoz érünk elengedem Harry nagy kézfejét, majd tenyeremmel  a vasrudat fogom meg. Figyelmemet a folyó foglalja le, fülemmel hallgatom a halk -szinte suttogó- hangot, melyet a Temze hallat. Vad, mégis oly' szelíd. Keserű, ám de van benne valami ami édessé teszi. Szemhéjam lehunyom, s élvezem a sötét éjszakát Vele.  Karjai derekam köré fonódnak, állát vállamon tartja. Mentolos lehelete csiklandozza bőrömet, Piercingje időnként hozzá simul bőrömhöz, melynek hatására libabőrös leszek.
-Nem volt még előttem senkid, ugye? -sutyorogja fülembe, ezzel megtörve a csendet kettőnk között. Megfordulok karjai közt, s felnézek rá.
-Senkim. -mondom halkan. Ajkaira mosoly húzódik, melynek következtében én is elmosolyodom. Smaragd zöld íriszeibe bámulok, és közben...A múltunkon gondolkodom, mely annyira zavaros, és kalandokkal teli. Melyben, megismertem Őt, és a furcsa, pimasz barátait. Illetve a veszélyt -rajta keresztül. Arcomat mellkasába temetem, s mélyen szívom be egzotikus illatát. Olyan jó így lenni, nyugodtan, kettesben vele. Hosszú ideig maradunk itt a Temze partján, de utána utunk tovább vezet minket. Miután beülünk a fekete Range Rover -nek nevezett szörnyetegbe, London sötét utcáit rójuk.
Szemeimmel a fényes kiírásokat figyelem, amelyek az alattuk lévő klubok nevei. Sok fiatal nőt pillantok meg, kik gyanútlanul mennek be ezekre a "biztonságosnak tartott" helyekre. Annak reményében, hogy rátalálnak életük nagy szerelmére. Vagy, csak táncolni szeretnének segg részegen, a náluk is részegebbekkel. Magamban fejemet rázóm, hogy tudnak ilyen nyugodtan be lépni a pokolba? Mert  a klubok, valójában azok. Szórakozóhelynek álcázott poklok. A hely, amelybe annyi fiatal akar menni, és van. A hely, ahol több száz ember tűnik el, nyomtalanul. S ezek a fiatalok, csak úgy mit sem sejtve mennek "bulizni". Mert amit csinálnak az nekik bulizás; lerészegednek, másnap reggel pedig egy Isten se tudja milyen ember mellett ébrednek fel. Chh, szart sem érő emberek egytől egyig. Hangosan fújóm ki a levegőm, néha, jó lenne olyan nem gondolni a másnapra. Csak élni a mának.

Jó lenne Emily, jó lenne... 

-Harry? -szólítom meg, -Uhm... Hova megyünk?  -teszem fel, kérdésemet. Teljes testtel felé fordulva, várok. Beszélni szeretnék vele, úgy.. Nagyjából mindenről. Az elmúlt napok eseménnyel teliek voltak, túlságosan.

-Egy olyan helyre, ahol önmagam lehetek Emily. -válaszolja szemembe nézve. Tessék?! Ahol önmaga lehet? Akkor ezek szerint, az előző két hónapban, én csak azt a Harry-t láttam; akit mutatni szeretett volna? És hol van az igazi Harry Styles? Az eddig ismert; bunkó, rejtélyes, agresszív, makacs, érzelem mentes, drogos,  kemény, hideg szívű Harry, nem Ő volt? Ha az nem Ő volt, akkor kicsoda Harry Styles igazából? Elmém száguld a kérdések autópályáján, s a válaszok. Lehagynak engem, teljesen össze zavarodottan ülök az ülésben. A most -úgy érzem- ismeretlen férfi mellett.
Vajon, jobb mint ahogyan gondoltam eleinte? Kedves? Esetleg romantikus?

Emily, Harry Styles-ről beszélünk. Nem egy tündérmeséről...

~Morogja bensőm. Jogtalanul, mindenki megérdemli hogy megismerjük nem? Még akkor is ha, sejtelmes, és ha veszélyes akkor is! Főleg hogyha...Szeretjük azt a személyt. Ölembe bámulok, s közben próbálom kitalálni azt, hogy hova tartunk éppen. Mi lehet az a hely, ahol Ő önmaga tud lenni? Már alig várom hogy láthassam, azt a helyet. Tekintettem Harry-re vezetem, tappancsaival a kormány kereket fogja, s koncentrál az útra. Lassan egy órája hogy elindultunk Londonból, ,mert mostanra egy teljesen másik városba értünk át. Ha jól láttam a táblát; Holmes Chapel -ben vagyunk.
Mi lehet itt, amit annyira szerethet Harry, hogy önmaga lesz? Kíváncsiságom felülkerekedik rajtam, és már nem is akarom tudni milyen Harry valójában. Hanem, a helyet szeretném látni amely magává teszi Őt. Szemhéjam lezárul, s érzem amint álomba merülök hogy mindjárt itt vagyunk.


                        Harry Styles 


Át hajtva a város határon, egyből jobb kedvre derültem. Az étteremben látottak , nagyon megrendítettek. Tartottam bizonyos dolgoktól, de attól hogy elhagy. Attól nem, mert tudom nem tudná meg tenni. Szeret engem. Ami, furcsa. Mert a híres és nevezetes Harry Styles-t élőlény

Emily Ross 

önszántából nem szereti. De, furcsa módon a munkám megkedvelt. Emily Ross, az árva kislány. A szülei miatt kellett elhozni abból a redvás árvaházból. Persze, ő mindezt másként tudja. Jobb is, ha megtudja miért van itt. Biztosan meg akarja majd keresni a rég nem látott szüleit, kik anno berakták a pokolba. Nyomorult szülők. Nem érdemlik meg a gyermeküket. Lemondtak róla, most pedig, hogy gazdagok vissza szeretnék kapni. Ha nem jött volna  képbe a One Direction akkor. ez megtörténhetett volna. Csak hogy, Liam-nek van egy kis gonja Emily apjával. Mr.Ross-al.  Éveken keresztül szállította neki a drogot, most nem régiben megmondta. Hogy nem tud fizetni, a lánya. Nálunk van, amolyan letétben egy ideig. Legalábbis a terv ez volt.  De, mint tudjuk a legtöbb terv, -mint ahogy ez is- tönkre megy. Káromra, kedvelem a lányt. Ami nagy hiba, ebben a szakmában. Ha, Louis -az ellenségem- elveszi az a banda, és lehetséges, hogy az Én vesztemet is jelentené. Liam, viszont...Nem tűrné el, ha baja esne a bandának. Amelybe Emily-t is bele akarja rakni. Ez olyan, mintha egy ötéves nyalókát nyalogató lánynak, a kezébe adnék egy gépfegyvert. Nem jönne össze. S nem is akarom hogy össze jöjjön. Gondolataim elől elmenekülve, leállítom a Rover-em motorját és kiszállok a volán mögül. Hosszú lábaimat egymás után karodva térek át Emily oldalára. Kinyitom autóm ajtaját, s az alvó lányhoz lépek. Ki el szenderült mellettem. Hm, ilyen se volt még, hogy egy nő elaludjon mellettem. Tenyerem arcára simítom, s végig simítok puha bőrén. Ujjbegyeimet ajkán vonszolom el, míg nem mocorogni kezd, felébred. Nagyokat pislog rám, majd egy nyújtózkodás után, kimászik a járműből. Előttem áll meg, alacsony termetének köszönhetően le kell néznem rá. Kacsóját megragadva, kezdem el húzni a rét és a folyó találkozásához. Amelynél, már annyiszor lenyugodtam illetve melynél igazán magam voltam. Apró tenyere elveszik enyémben, s tudom ez pont így van jól. Szaporán szedi lábait, hogy lépést tudjon tartani velem. Mosolyommal az arcomon fordulok előre. Előre a helyhez, ahova eddig mindig egyedül mentem. A helyhez, amely látta az igazi énemet. Az igazi Harry Styles-t. Hajamba túrok, eközben elérünk a folyó torkolathoz. Megállok, szinte kővé dermedek. Évek óta nem jöttem ide. Amikor leléptem hazulról, azóta nem láthattam e -számomra- szent helyet. Annyi emlék fűz ehhez a kis részhez. Ezekhez a fákhoz, s a réthez. Lehunyom szemhéjam, és mélyen szívom be ezt a sz@r, oxigént. Hogy kerültem ide megint? Ismét itt állok, ahol anno először csókolóztam. Ahova mindig elmenekültem, hogyha úgy éreztem baj van. Ahol azon az estén aludtam, mikor szüleim...Elmentek...Most pedig, csak azért vagyok itt. Hogy lenyugtassam rohadó lelkemet.

-Harry...- vékony ujjak veszik birtokba arcomat. Letörli könnyeim, melyeket az emlékek idéztek elő belőlem. Még senki se látott így...Ilyen sebezhetően. Kicseszettül fáj a szívem, a retkes emlékeim miatt. A fiatalságom miatt, a vétkeim miatt. És, ami igazán fáj az az; hogy sose leszek senkinek se elég jó. Se a Nővéremnek, se a Bandának...Se Emily-nek. Mindig is ez voltam; egy rakás szerencsétlenség. Balszerencse vagyok, magamra és másokra nézve is. Szeretnék boldogan élni, de nem megy. Sosem ment, soha senki nem segített. Senkit se érdekelt, se a lelki se a fizikai állapotom.
Ez az oka annak, hogy ilyen elbaszott seggfej lettem. Mindent elbasztam, és... -Harry. -szólít meg ismét a hang, melyet oly' nagyon szerettek. Össze szedve minden erőmet, kinyitom szemeimet és lepillantok Rá. Aggódó barna íriszekre talál tekintettem. Kézfejével arcomat simogatja nyugtatóan.
Egy fél oldalas mosolyt mutatok, amitől remélhetőleg lenyugszik Ő is. -Harry. -motyogja, vékony karjait csípőm köré tekeri. Gyönyörű arcát erős mellkasomnak dönti. -Szeretnék veled maradni, örökké. -suttogja a sötét éjben. Az égre bámulva ismét lehunyom szemeimet, majd nagy levegőt véve kinyitom azt.

-Hey, -húzódok el, - semmi baj sincs. -mondom. Felnéz rám pillái alól, ujjpercemmel végig simítok arccsontján. Majd biccentek egyet, az egyik fa felé. Karomat válla fölött vettem át, miközben egyik kezével ölel. Elsétálunk, a közeli fatörzshöz. Le ülök, hátam az öreg kéregnek döntöm s hagyom hogy felhúzott térdeim közé üljön le. Hátát mellkasomnak dönti, karjaim közé zárom Őt.

-Ne aggódj, Emily. -csókol halántékon. -Jól vagyok...Jobban leszek, ha velem maradsz. -vallom be, felém fordítja tökéletes orcáját.  -Az elmúlt két hónapot pokollá tettem Neked. Enged meg, hogy jóvá tegyem. -ajkába harap, s bólint szavaimra. Halovány mosolyommal, hajolok le hozzá s csókolom szájon. Vágyom egy személyre, aki meg ment engem. Emily pedig...Ez a személy.

-Már jóvá tetted, Harry. -suttogja, tenyerei közé veszi arcom -De, azért szeretném megismerni az igazi Harry-t. -mondja szemembe nézve, -Megismerhettem ugye? -bólintok, ajka újra enyémet érinti.
S csókban forrunk össze, a sötétségben. A sötét éj a tanúja, kettőnknek. A kezdetnek.

A szerelmünk kezdetének...