44. Feliratkozott!! ♥ ♥ Remélem ez a rész is tetszeni fog,
és ha így lesz akkor komizzatok, iratkozzatok fel, vagy csatlakozzatok
a csoportba. Jó Olvasást! :) ♥ ♥ ♥
D xoxo
A doki, mint kiderült nő. Aminek kissé örültem. Egy nem túl nagy irodában vagyunk, aminek különösen jó illata van. Általában, a kórházban mindennek fertőtlenítő szaga van. Ami nem igazán
kellemes. Egy fehér fotelban ülök, velem szemben egy fekete íróasztal helyezkedik el mögötte a Doktor nővel. Hátra dőlök a kényelmes díványon, bokámat térdemre illesztem. Egyik karom
 |
-Nos, Mr Styles. -felnéz az asztala mögül, kék szemeit smaragdjaimba fúrja. -Bizonyára tudja, hogy miért van itt. -bólintok egy aprót- Elmondaná, a saját szavaival döntését? -kérdi, egy kisebb sóhaj szökik ki ajkaimon. Tekintettem elveszem a nőről, s a fal mellett húzódó szekrényeket kezdem pásztázni. Ám, ez nem tart sokáig.
-Természetesen. -bólintok, - A dühkitöréseim, ellen tennem kell. Ez, azt hiszem tény. Viszont... Most van egy, olyan dolog az életemben, amely ezt a döntést megköveteli. -válaszomat egyenesen a szemébe nézve mondom. Lenéz a lapjára, majd vissza rám.
-A 'dolog', -csinál macska körmöket a levegőben- a szerelem lenne? -lenyelem a torkomban lévő gombócot. Itt az ideje a vallomásnak ? A lelkizésnek? Ez lennék én valójában? Egy gyenge, tetovált, idióta punk? Nem, nem, ...Most, Emily-ről van szó, nem Rólam. Bólintásommal jelzem egyetértésemet. -Biztosan fontos személy az életében. -jegyzi meg halkan. Halvány mosoly kúszik ajkaimra, amelyeket a doktor is észre vesz. -Mesélne róla? -szemöldököm az egekbe szökik.
-Miért kéne beszélnem Róla? -teszem fel a -számomra- leglogikusabb kérdést. A szöszit kémlelem, aki engem figyel.
-Nézze, Mr. Styles. A szerelme miatt van itt nem de? -bólintok, válaszom jeléül- Akkor nyilvánvalóan nagyon fontos szerepet tölt be az életében. Azaz, -előre dől, így mellei kilátszódnak fehér blúza alól. Vissza térve a valóvilágba, válaszolok; -Ő a megoldás. -
-Pontosan! Ha beszél róla, azzal feltárja nekem az érzelmeit. Azon keresztül pedig, a düh probléma okát. -egészíti ki. Biztosra veszem, hogy ez a nő volt az egyetem strébere. Így került ide, ilyen pozícióba. Általában az okostojások -akiket porig aláznak az iskolában- kapják a jó munkákat. Belegondolva a dolgokba, örülök hogy nem lettem ilyen. Ilyen átlagos. -Szóval, kérem kezdje el. -karjaira támaszkodva várja a mesedélutánt. Ezeket ezért fizetik? -Talán, kételyei vannak a munkámmal kapcsolatban? -homlok és szemöldök ráncolva mered rám.
-Kezdjük el oké? Szarok a munkájára, magával együtt. A munkája az, hogy segítsen. -mondom kissé ingerülten, nem szerettem ha valaki húzza az időt. Jobban bírom a lényegre töröket.
-Körülbelül egy hónapja vagyok belé szerszerelmes. - kezdem mondandom.
-Ne csak a boldog időkről beszéljen, hanem a kezdeti nehézségekről is. Mindenről. Minden apró információ fontos lehet. -mosolyogja. Sóhaj hagyja el ajkaimat.
"Liam ment elől, mert ő ismerte a helyet. Beléptünk a poklok poklába, s kerestük a lányt. Emily Ross-t. Ahogy megbeszéltük, úgy oszlottunk ketté. Én Liam-el mentem, míg a többiek együtt az az Zayn, Perrie és Niall. Elindultunk a 200-as szoba felé, mivel a lány állítólag abban a szobában élt már kerek négy éve. Pár lépés választ el minket az ajtótól, -a lánytól. A falhoz préselem testem, a pisztolyt izzadt ujjaim közt fogom. Liam-re vetek egy pillantást, bólint. Ami annyit jelent 'nyomás'! Az ajtó elé áll, majd berúgja bakancsával a régi, kopott fadarabot. Szerencsénkre, senki se hallott semmit. Átlépem a küszöböt, a koszos helyiséget egy halk szuszogás töltötte ki. Amely csakis egy személlyé lehetett, az ágyához lépek. Fegyverem nadrágom hátsó részébe csúsztatom, közelebb lépek a lányhoz. S ahogyan a terv megköveteli, felveszem karjaimba. Nem fog felébredni, a parti drog a szervezetében kellően kiüti egy pár órára. Annyira, amennyire nekünk szükségünk van. Liam felé fordulok, kezében egy táskát, és egy dobozt tart. Kérdőn nézzek rá; -Meg találtad? -bólintásával jelzi válaszát. Megkönnyebbülök azért, mert a küldetés nem volt hiába való. Kisiettünk a piszkos kis szobából, és a kijárat felé igyekszünk. A többiek már valószínűleg az autóban várnak, ugyan is sehol sincsenek. Kifele menet, véletlenül bekapcsol a riasztó. Össze nézzünk Liam-el, s gyorsabbra vesszük a tempót.
* * *
-Mit találtál Liam? -lehuppanok mellé a kannapéra, épp a doboz tartalmát vizsgálja. Képek, egy ócska telefon, és néhány levél van benne. A képeken a lány van, a szüleivel. Mr Ross-al, akire most vadászik a Banda. Sokkal tartozik Liam-nek, -milliókkal. A lánya csak is ezért kell nekünk, semmi másért. Csak addig lesz velünk, ameddig az apja ki nem csengeti a tartozást.
-Ő az. Marshall Ross lánya. -a dolgokat vissza pakolja a dobozba. Majd felém nyújtja, kérdőn vizslatom arcát. De, választ nem kapva a kezembe nyomja a kis dobozt.
-A lány nálad lesz, az akció végéig. -evvel föl áll, és elindul az előszoba felé. Azonnal fölpattanok én is, és megragadva karját vissza húzóm.
-Mi a fenét csináljak egy árva kislánnyal? -üvöltöm képébe a kérdést. Mély levegőt vesz, megdörzsöli halántékát és vissza csücsül a díványomra. -Liam, ezt nem gondoltad komolyan. -jegyzem meg, és én is vissza ülök. A dobozkát a dohányzó asztalra dobom.
-Ide figyelj kölyök, -rosszul kezdődik- nem érdekel mit csinálsz vele. A lánynak addig a banda mellett kell lennie, amíg az apja nem fizet. Érted? -aprót bólintok, -Ne bántsd, ennyit kérek. Csak, próbáld meg elviselni, vagy tudom is én. -ismét állásba tornázza magát, -Vigyázz rá, maximum három hónapig lesz itt. Utána meg mehet a rég nem látott szüleihez...-gúnnyal telt hangja, utálatra enged következtetést. Amit, részben meg is értek. Mire észbe kapok, Liam már a házon kívül van. Sóhajtva állok föl,és megyek föl az emeletre. Nem hiszem el, hogy az a hülye Niall pont az én ágyamba fektette azt az árvát. Lassan ballagok föl a lépcsőn, majd végig a végtelenül hosszú folyóson. Amelynek anno vörös színű szőnyege volt, s a falakat képek borították. Ez a folyosó üres, rideg pont mint én..."
Hangosan fújom ki bent tartott levegőmet, hirtelen felállok a fotelból. És az ajtó felé indulok, -Hova siet Mr Styles? -cselekedeteimet egy női hang állítja meg- Még nem mondott semmit se. -hajamba túrva fordulok a dokihoz.
-Halasszuk el a mai beszélgetést, oké? -ennyivel le is tudom a szöszit, aki zavartan figyel. Lábaim földbe gyökereznek, torkom kiszáradt. Úgy érzem megfulladok. Miért van ez? Miért?!
-Valami gond van, Mr. Styles? -lágyabb hangon szólal meg, s a hang közelebbről jön mint gondolnám. -Az imént úgy tűnt, hosszasan elgondolkozott. -karjait össze fonja mellkasa előtt, az asztalnak támaszkodik. -Min? -teszi fel újabb kérdését. Hangosan lélegzem, s gyorsan. Mintha a gondolataim megtörténtek volna velem, megint.
-A kezdeten. -válaszolom, szembe fordulok vele- Amit csúnyán elbasztam. Nem csak azért, ami vagyok. Hanem azért is; mert elítéltem. Elítéltem azt, akit most szerettek, érti? -hümmög egyet válaszul. -És tudja, mi a legviccesebb az egészben? Hogy, pár hét és elveszítem. -hangom elhalt, riadt, halk. Idegesen túrók dús, göndör hajamba.
-Hogy érti, azt; "Ami vagyok"? Ön említette, így magát. Miért? -feje oldalra billen, sóhajtok egyet. Nem hiszem el, hogy nem látja mi vagyok. Egy szörnyeteg, a legrosszabb rémálom. Teszek pár lépést a doktor nő felé.
-Komolyan nem látja mi vagyok? -előtte állok meg, -Egy bűnözővel van egy irodában, nem tart attól hogy megölöm? Nem tart tőlem? -sziszegem a szavakat. -Egy szörnyeteg vagyok.-vallom be.
-Hogy teljesen őszinte legyek, Ön nem szörny. Fizikailag biztosan nem.-kis humoros- Figyeljen ide, nem tudok félni Öntől. Egyrészt azért nem, mert minden áldott nap találkozom magához hasonló alakokkal. Másrészt pedig tudom, hogy a dühkitörések oka egy olyan emlék, vagy tragédia amelyet az illető nem mond el senkinek. Inkább magában tartja, vagy, vagy máshogy oldja meg. -kezeivel mutogat beszéde közben. Kissé megnyugodtam, bár ökölbe fezsülnek tenyereim.
-Fején találta a szöget. -morgom, elfordulva tőle. -Netalántán, gondolat olvasó? -kérdezem, inkább magamtól mintsem tőle. Kuncogni kezd, vissza ülök a helyemre, vele szembe.
-Az sajnos nem vagyok, de a rutinom már meg van. Most pedig, meséljen Mr...-mondaná tovább, de muszáj közbe vágnom.
-Hagyja a 'Mr'-t, csak Harry. -legyintek, amire egy 'oké' a válasza. -Mire kíváncsi? -fejem hátra döntöm. Kezeimet a fejem alá helyezem, lehunyom szemhéjam.
-Mindenre. Főkként a kezdetekre. -mondja, amire kínosan felnevetek.
-A kezdet, a legnehezebb. De, ha ez kell a gyógyuláshoz, akkor oké. -adom be a derekam. Most először,érzem azt hogy ez fontos. Ez az egész. Emily, mit műveltél velem?
