35.Rész

                                         Eyo x.x Hoztam egy 35.Részt. Nagyon
                                      szépen köszönöm a 42.Feliratkozót. Remélem
                                   tetszik majd Nektek ez a rész, és feliratkoztok, komiztok
                                illetve csatlakoztok a facebook csoporthoz :)

                                                                                                 D xoxo



Emily Ross;

Egy kórházi szobában ülök, és erőt gyűjtök. Mihez? A műtéthez. Igen, műtéten kell át esnem, mert a lövedék be fúródott két csontom közé. Hosszan fújóm ki levegőmet, remegő kézfejeimmel eltakarom arcom. Mi lesz ha meghallok a műtét közben? Ha elveszítem Őt?  Itt lesz egyáltalán ha felébredek?
Kérdések százai fordulnak meg elmémben. S a válasz, most az egyszer hidegen hagy a kérdésekkel együtt. Nem akarok mást, csak azt hogy velem legyen. Itt és most. E pillanatban remegő ujjaimra ujjak fonódnak, s enyhén megszorítják enyéimet. Fejem fel emelem pont annyira, hogy megbizonyosodjak arról hogy Ő az. Lassan, egyetlenül veszem a levegőt. Szinte, már nem is lélegzek. Tenyerét arcomra csúsztatja majd, lehajol s megcsókol. Ajka finoman mozdul enyémen, és gyengéd, lassú játékra hívva ajkaim. Ujjperceimmel orcáját érintem meg, elválik tőlem. Ajkaim bele

/Zene/

remegnek e csókba, akárcsak bensőm.

-Minden rendben lesz. -suttogja. Fel tárom szemhéjamat, s mélyen a szemébe nézek. Gyönyörű smaragd zöld íriszei könnyel teltek.
Ujjaim még mindig érintik, selymes, puha, tökéletesen hibátlan bőrét. Szemei aggódásról árulkodnak, de szíve is így érez? Aggódik értem? Ajka újra és újra megérint, s egy ölelésbe olvadva  várok vele. A percek óráknak, sőt napoknak tűnnek. De, ölelése, ajkai kényeztetése mindent szebbé tesz. Így, a várakozást is. Ajkát homlokomra nyomja, karjai szorosan fogják közre derekam. Mintha, nem akarna el engedni. S lehetséges, hogy nem is akar. Fejem mellkasában rejtem el, nem akarok és nem is tudok sírni. Csak, túl akarok lenni a műtéten, hogy utána megint vele lehessek. Vele, a kislánnyal, az idegesítő barátaival. Az életében szeretnék lenni. Az ajtó kicsapódik, és egy kék ruhás ember lép be rajta. Kezein kék kesztyű van, és a fején valami sapka szerű valami.

-Emily, mennünk kell. -jelenti be az orvos. Mire Harry felmordulva elenged, de előtte csókot lehel megrémült ajkaimra.

-Ígérem minden rendben lesz. -motyogja nyakamba. Elhúzódik tőlem, majd egy féloldalas mosollyal az arcán odébb áll, hogy az orvosok át vigyenek a műtőbe. Az ajtóból még vissza nézzek rá, intek egyet. Ő csak áll, zsebre tett kezekkel, könnyes szemekkel. Előre fordulok, és az életem szó szerint a kék ruhások kezébe adom.

Harry Styles;

Hajamba túrok, és ökölbe szorított kezekkel a falnak vágódom. Nekem kellene a műtétet át élnem, nem pedig Emily-nek. Engem akartak lelőni, az én véremet akarták. Csakis kizárólag az enyémet. Milyen barát az ilyen? Hagytam hogy lelőjék.

Hagytam...

-Harry, -szólítja nevemet egy női hang, mely nagyon ismerősen cseng számomra. Mély levegőt veszek, és azzal a lendülettel megfordulok. Testem megfeszül a látott személy miatt. -Szia édes. -mondja bájosan, majd közelebb lép hozzám, körbe sétál. -Megváltoztál. -állapítja meg, szemem forgatom, és a hajánál fogva a falhoz lököm.

-Mit keresel itt. -sziszegem össze szorított fogakkal.Ujjaim szorosan fogják össze a haját, hogy-hogy nem fáj neki?

-Ez kérdés? Téged Harry. -feleli, felhúzott szemöldökkel nézek rá- Szükségem van rád, úgy mint régen neked rám. -cirógatja meg államat, elengedem és két lépést hátrébb lépek.  Föl és alá járkálok pár percig, majd szembe fordulok ismét a lánnyal.

-Nekem soha sem volt szükségem rád Clare. -mondom szemébe nézve, közben egyre közelebb és közelebb lépek hozzá. Míg ő egyre inkább a zöld falnak nyomódik. Pillanatokon belül a falhoz préselem a vékony testet, kezeimmel feje két oldalán támaszkodom meg.

-Igen Harry? Soha? -kérdezi, -Akkor miért vettél el Louis-tól, ha nem kellettem? -kérdéseit leszarva vállnak el ajkaim s egy szép "mesét" mondok a lánynak.

-Figyelj Clare, neked itt már semmi hasznod nincs -nem mintha eddig lett volna. Most ki mész azon az ajtón, -mutatok az említett tárgyra- és soha többet nem jössz vissza. Mert ha igen, esküszöm hogy én foglak lelőni. -elhúzódom a lánytól, ki nem csak hogy nem rémült meg. Meg se rezzent.

-Nem ölnél meg engem soha Harry, -mondja, -mert szeretsz engem. -e pillanatban Liam állít be a helyiségbe, mögötte pedig a csapat többi tagja figyel. Liam beljebb merészkedne, de Clare be csapja az ajtót, hogy csakis én halljam mondandóját. Tekintettem követi a nőét, ki előttem áll meg. -Jól figyelj Styles, mert csak egyszer mondom el. -néz mélyen a szemembe kék szemeivel, -Te az enyém vagy, mindig is az enyém voltál. Nem engedlek el ilyen könnyen. -el lép tőlem, az ajtóhoz  sétál. Kézfejét a kilincsre helyezi, vissza néz rám. -Üzenem a te kis Emily-nek, hogy jobban jár ha feladja. Még mielőtt nagyobb baja is esik, egy kis horzsolásnál. -kitárja az ajtót, de én abban a pillanatban vissza csukom azt. Ha jól értettem, ő lőtte meg Emily-t. A lányt nyakánál fogva fel rakom a falra, és olyan erővel szorítom amilyennel embert még talán soha.

-Te tetted. -morgom.

-Igen, én. Élveztem a látványt, ahogy folyt a vére. -mondja, mire ledobom a földre. Mellé lépek, lábam nyakára teszem oda szorítom. Ekkor az ajtó kicsapódik, Liam, Zayn és Perrie lép be rajta. Bár nem nézzek hátam mögé, tudom ők azok.

-Enged el Harry. -szól rám Liam. De mit sem törődve vele, előrántom pisztolyom s a lányhoz szegezem. Ne szórakozzon már velem ez a mihaszna! Kibiztosítom a fegyvert, mutató ujjam a ravaszra helyezem. Tedd meg Harry!  ~üvölti bensőm. A düh forr ereimben, ez miatt kell Emily-nek szenvednie.

-Harry! -le eresztem a pisztolyt oldalam mellé. Le hajolok a lányhoz, majd hajánál fogva föl húzóm őt. -Adok neked egy napot, hogy eltűnj az országból. Ha nem teszed meg, meg kereslek Clare, és Louis szeme láttára foglak kivégezni. Értettél? Édes. -elengedem, és kisétálok a kórteremből. Utánam jön Zayn, majd idővel Perrie is. Liam bent marad, vallatja Clare-t gondolom. A falnak dőlök, és egy szál cigit előhalászva zsebemből rágyújtok. Nem érdekel a kórház, meg az ostoba szabályaik. Ott dohányzom ahol akarok, akkor amikor akarok.  Kifújóm a füstöt, miután számból kivettem a cigarettát.

-Min gondolkodsz? -kérdezi a fekete hajú. Ismét kifújóm a füstöt, majd magam elé bámulva megszólalok.

-Clare-n. Emily-n. Lux-on. Mi lesz ha Clare előbb végzi ki Emily-t, mint én Clare-t? -kérdezem, válaszra nem várva folytatom- Tomlinson megfenyegetett, hogy elveszi Emily-t. Nem tudom mi lesz, ha tényleg el veszítem. -mondom őszintén. Ennél őszintébben még sosem beszéltem, most az egyszer tartok valamitől. Attól, hogy Emily elhagy. De, miért tenné? Szeret. És Lux-ot is kedveli, -azt hiszem.

-Itt nem lehet dohányozni Mr! -közelít meg minket egy ápoló nő. Meg áll előttünk, és tovább rikácsol. A cigi szálat kiveszem ajkaim közül, a füstöt a nő arcába fújóm. A cigit pedig eloltom tenyerén. -Neked Mr Styles. -mondom, és elsétálok az automatához. Kell valami erős ami életben tart, és ez most a kávé lesz. Valószínű hogy az egész éjszakát a folyóson fogom végig aggódni. A műtétnek jól kell sikerülnie, Emily-nek élnie kell. Sokáig, velem.


Ui: Nagyon sajnálom a rövid részt. Ezért bocsánatot kérek. 

34.

                                     Eyo,itt a 34.Rész  jó olvasást, ha tetszett
                                       komizz, iratkozz fel, csatlakozz!!

                                                                                   D xoxo




Ajkaim nyaka ívével foglalatoskodnak, egy darabig. Majd, kulcscsontján végig haladok nyelvem hegyével. Lejjebb megyek, csókokat helyezzek el mellkasán, izmos hasfalán, egészen V vonaláig. Ezek után fel pillantok Rá. Feje kissé lelóg a kannapéról, haja szét terül a bőrén, illetve a bútordarabon, melyen fekszünk.  Tekintettem tetoválásain időzik el, amelyek teste nagy részét "díszítik". Bár, azt nem merném mondani, hogy a látvány nem tetszik. Mert, tetszik. De, talán túl sok a minta Harry-n. Persze, ez is csak érdekesebbé teszi Őt -ahogyan minden más. Kisebb várakozás, -

/Zene/ 

bámulás- után, vissza mászom Harry felső részéhez. Mellé fekszem, mire feltárja szemhéját s gyönyörű íriszeivel engem fürkész. Egyik hatalmas karját fejem mögé helyezi, amolyan párna ként szolgál fejemnek. Oldalára fordul, majd teljes testével fölém magasodik.
Alsó ajkam beszívóm, s felnézek. Szabad kézfejét orcámra simítja s megcirógatja azt. Nagyokat pislogok, mikor is ajkaink ismét egymáséi lesznek. Nyelve utat tör magának számban, s próbálok meg nem fulladni e furcsa csóktól. Göndör fürtjei közé túrok, és gyengéden meghúzóm egyik puha, selymes tincsét. Felmordul, s lassan elszakad tőlem. Alsó ajkamat benyálazom és felkönyökölök, miután Harry eltűnt felőlem. Érdeklődve figyelem minden egyes mozdulatát, melyet csinál. Hátát figyelem, s azon belül is az izmait, amelyek együtt dolgoznak mozgásával. Pár percen belül megfordul, és egy fényképezőgéppel (?!) a kezében közelít felém. Homlok és szemöldök ráncolva meredek az alsó gatyás férfira, kinek kezében egy fényképezőgép van. Perverz mosoly ül ki arcára, majd felemeli a gépet, és egy kattintás után leereszti a készüléket. Körülbelül a mellkasa aljáig. A gépet nézi s közben mosolyog. Ne azt a jó fajta mosolyt képzeljétek el. Hanem amolyan "hm...Ezt kiteszem a falamra" mosoly. Egy szóval; perverz.

-Csodás. -jelenti ki, percek leforgása után. Pár pillanatig bámulom Őt, ahogyan a kezében lévő kamerát figyeli. Pontosabban azt ahogyan a képemet figyeli. Alsó ajkamba harapok amikor tekintetemmel végig mérem Őt. A tetoválásai, az izmai, a teste...Egyszerűen tökéletes. Ezt az egy szót tudom mondani Rá. Vagy, talán még a szívdöglesztő ami illene hozzá.  Ismét elszakítja íriszeit gépétől, majd rám tekint. Alsó ajkam beszívom, bal térdemet feljebb húzóm a bőr kannapén, fejem enyhén oldalra billentem. Ennek következtében hosszú, barna hajam hátam mögé lóg. Harry újabb és újabb fotót készít. Míg én élvezem annak a tudatát, hogy Ő ezt élvezi.

-Pózolj nekem Emily! -parancsol rám. Mire minden bátorságom összegyűlik bennem, s szinte a testem szabályozza elmémet. Nem pedig fordítva, -úgy ahogy lennie kellene. Egyik fotó követi a másikat -a pózolással szint így. Fogalmam sincs arról hogy mi a fene ütőt belém. Csak azt tudom , hogy Ő így szereti. És, ha Ő ezt akarja, akkor én is ezt akarom. Hasamról hátamra fordulok, majd felülök a díványon. Várok. Figyelek. Hallgatok. A csend mely' körül lengi terünket, nyugtató. Leteszi a -biztosan- drága gépet a dohányzó asztalra, és felém kezd el lépkedni. Meg áll előttem a bútordarab mellett. Halvány mosoly ül ajkain.

Ó, azokon a gyönyörű ajkakon. 

Ismételten fölém kerekedik hatalmas termetével, majd ajka enyémen találja meg foltját. Kisebb csókcsata után, kezei vándorolni kezdenek testem alsó részén, Nőiességemen. Ujjbegyei végig simítanak rajta néhányszor, amire elvált ajkakkal válaszolok. Vissza fekszek a puha bőrre, s lehunyt pillákkal élvezem, apró, kecses kényeztetését.

                                           *         *          *

Karjai derekam köré fonódnak, míg felhevült testünk egybe simulva dől a másikénak. Pulzusom még mindig az egekben, míg szívverésem kezd vissza állni a normálisra. Lélegzet vételeim nagyok, s szaporák.  Meztelen testünket egy csíkos pokróc öleli körbe, mely kissé lecsúszott vállamról. Óvatosan a melegséget adó anyagért nyúlók, s feljebb húzóm testemen/ testünkön azt. A mögöttem fekvő férfi felmordul, majd mocorogni kezd. Amitől kővé dermedek.

-Emily. - motyogja álmában (?!). Hátamon fekve, arcom az arca irányába fordítom s figyelem Őt. Göndör tincsei homlokára hullanak, és az izzadságtól nedves bőrhöz tapadnak. Kézfejemet homlokához érintem, amely tűz forró.

Talán, lázas? Ujjperceimmel eltűrőm tincseit, s csuklómat homlokához nyomom. Most is forró. Lázas. Fel akarok kelni, és felszeretnék öltözni csak hogy karja szorosan fogja közre csípőmet. Kisebb hezitálás után, úgy döntöttem kiszabadulok az Ördög karmai közül. Kezeit az óvatosabbnál is óvatosabban fejtem le testemről, majd miután ez sikerült ki mászok Mellőle. Megkeresgélem ruháimat, és felvéve őket a konyhát tűzöm ki célpontnak. Nem kellett túlságosan sokáig keresgélem, hamar szemet szúrt a tágasnak nevezhető ház rész. Át lépek a boltív alatt, egyenesen az ablakhoz megyek. A táj ragyog, akárcsak a nap. Oly' békés ez a hely. Már értem Harry miért tud itt önmaga lenni. De, nem értem. Ha szereti e számára szent helyet, miért nem lakik itt? Biztos vagyok abban, hogy ezt a helyet Lux is nagyon kedvelné.  Nincs semmi zajt hallató dolog, és ez annyira jó hatással lehet egy emberre. E pillanatban egy óriási puffanás hallatszik, s az előttem lévő hatalmas ablak. Milliárdnyi apró darabra törik, ijedtemben a földre zuhanok. És amikor azt hiszem jól vagyok, és nincs semmi bajom, a bal vállamból ömlik a vér. Ki tágult pupillákkal méregetem a vérző test részemet, de tenni valamit -bármit- nem tudok. A sok, eluralkodik elmémen, és csak ülök. És nézzem ahogy a vér végig csurog testemen. Mi a fene történt?

Meglőttek idióta!

Fejemben két ezer, s meg annyi kérdés fordul meg. Mit tegyek? Álljak fel? Vagy, maradjak így? Itt?!
Az egyik konyha szekrényhez vonszolom sebzett testem, Kitárom a fából készült bútordarab egyik ajtaját, és óriási szerencsémre pont egy törlő rongy van benne. Ki veszem azt, majd a vérző területhez nyomom azt. A rongy se perc alatt át ázik a vörös folyadékkal, melynek következtében azt el dobom. És újat helyezek a sebre.  Kicsit alább hagy a vérzés, de még mindig árad belőlem a vér. A fülem lüktet, és egy fenyegetően rossz érzés kerít hatalmába. Jobb kézfejemmel szorosan tartom a rongyot, hogy el álljon a vérzés. A padlóra tekintek, amely -miattam- vérben úszik. Fejem a bútornak döntöm, most mit tegyek? Hogyan tovább? Egyáltalán, meg tudok mozdulni? Harry még mindig alszik? Harry! Istenem Harry!

-Harry! -kiabálom. Szívverésem az eget verdesi, míg pulzusom a mennyezetig ér. A levegőt nagyon gyorsan veszem, szédülök, a sok vértől. Forog a konyha, állj, miért forogsz?

Ne ájulj el Emily! Nem szabad! 

Mély levegőt veszek, majd lassan és óvatosan megpróbálok talpra állni. Szabad kezemmel meg kapaszkodom a pultban, és felhúzom magam az üvegdarabokból. Nagyot sóhajtok miután, nehezen felállok. Ki nézzek a törött ablakon, két fekete dzsip  parkol a ház előtt. Kik ezek? És mit akarhatnak Harry-től? Mert az tény, hogy Harry miatt vannak itt. Asszem'.

-Emily? -kérdezi egy kétségbeesett hang. Fejem ebben a pillanatban elfordítom, és Harry ijedt tekintetébe ütközöm. Teljes testemmel felé fordulok, -már amennyire lehetséges. -Mi a f@sz? -közelebb jön, majd el veszi a rongyot sebemről és megvizsgálja Ő. Idegölő perceken keresztül méregeti a golyó helyét, illetve a lyukat a kulcs csontom és a lapocka csontom között. A vállövemben. Hosszakat, mélyeket lélegzek. Meghalok? Vagy mi lesz? Kórházban kellene már lennem. Hangosan fújom ki bent tartott levegőmet, miután Harry el lép tőlem. A hűtőhöz siet, és leveszi annak tetejéről az elsősegély dobozt. Vissza igyekszik hozzám, a pultra teszi a dobozt kinyitja azt. Ki vesz belőle egy kis tubust, és egy hosszú fülpiszkálót. A tubusos valaminek letekeri a tetejét, majd a fülpiszkálót bele rakja. És ezt így a pultra helyezi. Leveszi a fekete pólóját, majd a csap alá teszi és vizet enged rá. El zárja a csapot, és ki csavarja az ázót ruha darabot. Miután ezzel meg van, a pólót óvatosan a sebhez helyezi. Felszisszenek, a hideg anyagtól. De, pillanatokon belül lehűti forró bőrömet amely irtó jó érzést kölcsönöz számomra. Le törli enyhén barna bőrömről a vért, majd a fekete anyagot ismét víz alá helyezi. El ismétli az előző mozdulatokat, és visszakerül a hideg póló a sebre.

-Kórházba kell menned. -jelenti ki miután a fülpiszkálóval körbe kente a sebet. El pakolja a "felszerelését" , el mondja hogy hogyan tartsam a pólót hogy ne vérezzek. Majd le guggol és egyik karját térdhajlatomba helyezi, míg a másikkal hátamat támasztja meg. Most amolyan, "menyasszonyi" stílusban elindulunk az ajtóhoz, amin nehézségek árán de kijutunk. Elsétál a fekete szörnyetegig, le tesz az autó mellett. Ki nyitja az anyós ülés felőli ajtót, majd segít beülni. Ám, ekkor valaki fegyvert szegez Harry-re. És ez a valaki nem más, mint Louis Tomlinson.  Arcom fal fehér lesz, nem kell tükör ahhoz hogy tudjam hogy nézek ki. El lépek az autótól és Harry elé állok.

-Nem bánthatod! -kiabálom, mire elneveti magát. Valljuk be, érdekesen nézhet ki az: ahogy egy 160 centiméternyi lány meglőtt vállal egy férfi elé áll. -Hogy megvédhesse-. Louis le ereszti a pisztolyt teste mellé, majd  megszólal:

-Még mindig nem értem Hazz. Miért pont Ő ? -karba  fonja kezeit, és verseny autójának dönti csípőjét. - Hm? Mert Őt könnyen el tudod csábítani? Úgy mint Clare-t? -hergeli. Mély levegőt veszek, és hátam mögé pillantok. Megfeszülve áll mögöttem.

-Szállj be a kocsiba Emily. -mondja Harry, szembe fordulok vele. Tekintetét el nem venné Louis-ról, egy milliárdárt se. -De...- kezdenék bele, le néz rám és így szól:

-Azt mondtam szállj be abba a rohadt autóba. -üvölti vérben forgó szemekkel, amire össze rezzenek. Lehajtott fejjel indulok meg a járműhöz, s szállok be abba. Hihetetlen, miért kell üvöltenie? Ez nagyon sz@rul esik.

-Még mindig nem tudsz viselkedni egy nővel szemben. -mondja Louis. A vissza pillantó tükörből látom, ahogy elindul felém, a Range Rover felé.

-Mit akarsz Tomlinson? -köpi felé a kérdést a göndör. Meg állnak egymással szemben, szemem sarkából látom ahogy Harry ökölbe szorított kezekkel vár.

Harry Styles; 

Kérdésemet figyelmen kívül hagyja, meg nyalja alsó ajkát és biccent egyet a kocsim felé. Emily? Emily-t akarja?  Elő rántom pisztolyom, és a fejéhez teszem.

-Mit szólnál inkább egy golyóhoz? -kérdezem valami undorító vigyorral az arcomon. Halántékához nyomom a fegyvert, majd a ravaszra helyezem mutató ujjam. Ó, ha Emily nem lenne itt. Meg dögölnél Tomlinson.

-El veszem tőled Harry, át fogod élni azt a fájdalmat amit én éltem át Clare-nél. Szenvedni fogsz, miatta. Mert elárul majd, el fog árulni. Nem lesz melletted a te kicsi Emily-d. Garantálom. -a düh leírhatatlanul áramol ereimben, testemben, szívemben, elmémben. Mindenem forr a haragtól. Louis el lép a fegyveremtől, majd hátat fordítva nekem el sétál. Pár méterre tőlem, vissza fordul és felmutatja nekem a középső ujját. Szavai még visszhangoznak fejemben. "El árul majd, el fog árulni. Nem lesz melletted, a te kicsi Emily-d." lehunyom szemhéjam majd a fegyvert le baszva a földre üvöltök egyet. Nem teheti ezt velem! Sem Emily, sem Louis!

-Harry? -vékony, halk, félő hangja eloszlatja haragomat. Le pillantok a megsebzett kislányra, ki nagy barna szemeivel engem vizslat. Bízhatok vajon benne? Kézfejem óvatosan arcához helyezem, s egy tincsét füle mögé tűröm. -Ne hagyj el. -suttogom fülébe, majd át ölelem derekát.