várva várt, vagy várva nem várt :D 31.Rész. Nos,
ha tetszett, iratkozz fel, csatlakozz, illetve komiz.
Jó olvasást!! ♥ ♥ ♥
D xoxo
Ujjaimat finoman a sajgó részre teszem. Nem tudtam, hogy ilyen erős. ~Mondom magamban. Louis helyet foglal, ejt felém egy szelíd mosolyt. Haloványan én is elmosolyodom, arca láttán. Ám, örömöm nem tart túl sokáig. Harry, ismét markába veszi felkarom s elrángat az asztaltól. Hosszú léptekkel közelíti meg a kijáratot, Louis fel áll és megpróbál utánam -utánunk- jönni. De, Zayn és Liam vissza tartja. Előre szegezem fejem, és megpróbálok lépést tartani Vele. A teremben lévő emberek, ránk emelik tekintetüket s a mi kis színjátékunkat figyelik.Ki érve az éttermen kívülre, hirtelen meg állok, és kihúzom karomat csuklója fogságából.
-Mi ez az egész Harry? Miért kell felhajtást csinálnod mindenhol? -állok meg előtte, s halmozom el kérdéseimmel. Testével felém fordul, rezzenés telen arccal néz rám amitől a vér is megfagy bennem. De, dühöm át veszi felettem az irányítást; és gondolkodás nélkül kiabálni kezdek Vele;
-Ez csak egy vacsora volt... -akadok ki, -Miért nem tudod egy kicsit, -mutatom a mutató és hüvelyk ujjammal azt a bizonyos "kicsit" -tiszteletben tartani a magán életemet? Vagy, nekem nem lehet mert én árva vagyok? Tudok a kicseszett naplódról, és arról hogy csak egy feladat vagyok neked! Mindent tudok Harry! Mindent! -üvöltöm képébe. Most, telt be az a bizonyos pohár. Elegem van belőle! Belőle, és a hülyeségeiből a parancsolgatásából! Pulzusom az egekbe szökött, a kiabálásom miatt és levegőért kapkodva nézzek zöld szemeibe. Ugyan úgy, bámul rám. Talán, még pislogni se pislogott.
Hogy a fenében tud, egy ilyen hangos kiabálás után így maradni? És semmit se reagál rá. Levegőt vesz, majd benyálazza alsó ajkát s megszólal;
-Több vagy egy feladatnál. -lép elém. Össze fonóm karjaimat mellem alatt, farkas szemet nézve
egymással várom a további mondandóját. -Emily, -kézfejét két oldalt a testem mellett, az üvegnek nyomja. Ezzel el érve azt, hogy Közé és az ajtó közé kerüljek. Fejem a hideg üvegnek nyomom,
-kis tér reményében. Smaragdzöld szemeit enyéimbe mélyeszti, s e tettével eléri azt hogy teljes mértékben Rá szenteljem figyelmem. És, hogy csak Rá koncentráljak.
 |
| Harry Stlyes |
Manipulálni akar.
-Akármit is akarsz mondani, nem érdekel. -mondom, -Nem érdekelnek a hazugságaid. -a levegőt mélyen szívom be, majd fújom ki.
Szemei össze szűkülnek, s hamar kiderül hogy szavaimmal feldühítettem. Öklét az üveg ajtóba veri, ami apró darabokra törik szét hátam mögött. El lépve tőlem, megfordul és idegesen lépked jobbra-balra. Keze mellyel előbbi hülyeségét csinálta vérben úszik. És ahogy mozog, úgy hullanak a földre a vércseppek. Érdekes módon, meg se rezzentem az előbbitől. Már hozzászoktam, az ilyen és ehhez hasonló dühkitöréseihez.
-Mikor hazudtam neked Emily? -fordul felém, íriszei kétségbe esetten keresik enyéimet. Ökölbe szorított kezekkel áll előttem, megfeszített állkapoccsal. -Nem hazudtam egyszer sem. -felém kezd el sétálni, s lassan elér hozzám. Arcát enyémbe fúrja, felnézzek Rá. Tekintette őszinte séget sugároz, na de a szavai azok? Igazak? Vagy, ez is csak egy csapda? Könnyen elkövethettem újra, és újra a hibát. Hiszek neki. De, ezúttal nem fogok. Nem.
-És? Mi van akkor, ha nem hazudtál? A tényen, hogy egy parancsolgató punk idióta vagy nem változtat. -valószínűleg nem erre számított, mert pupillái a kétszeresére nőttek. -Orvoshoz kellene fordulnod, kezeltetned kell ezeket a hangulat ingadozásokat. -mondom neki mire hátrébb áll. Ismét elfordul tőlem, és az aszfaltot pásztázva csöndben áll. Mit akar még tőlem? Tudja jól, mit érzek iránta. Akkor minek ez a cirkusz? Miért kell ezt csinálnia? Semmi értelmét nem látom, talán mert nincs is. Louis kedves, de ennyi. Csak... Egy srác, nem ismerem. Pont úgy, ahogyan Harry-t sem.
-Mond csak, -zökkent ki Harry rekedt hangja gondolataimból, -te tényleg nem veszed észre? -felém fordul, -Te tényleg nem veszed észre, hogy miért teszem mind ezt? -közelíteni kezd, miről beszél? -Nem veszed észre, Emily? -újra Harry és az ajtó maradványok közé szorulok. Szemei égetnek, s lassan elporhadok tőlük. -Szeretlek...- suttogja, lábaim gyökeret eresztenek. Nem tudok meg moccanni, a hirtelen örömtől, a csalódástól, és Tőle. Csalódtam magamban, nem féltékeny?
-Tessék?! -kérdezem, halkan. Úgy hogy senki se hallja meg, soha. Nagyokat pislogok, még nem fogtam fel mit is mondott. Halvány, majd vadalma szerű mosolyra húzza rózsaszín ajkait. Melyektől nekem is mosolyognom kell, érzem a késztetést rá.
-Szeretlek, -mondja ki ismét, - és... szükségem van rád. -szívem a torkomban dobog, Nem tudom elhinni, hogy ez az egész...Valójában EZÉRT volt. Miatta, miattam...Miattunk... Hosszas szemezés és mosolygás után, lehajol hozzám és megcsókol. Telt ajka enyémmel táncol, míg karjaimmal körül ölelem nagy, tetovált nyakát. Piercingje, kicsit zavar de próbálom figyelmen kívül hagyni a fém darabot ajkában.
-N..Nekem is, rád. -szakadunk el, felpillantok pilláim alól rá. Mosolyog, s ennek következtében fehér, hófehér fogsora megmutatkozik. Lehet egy embernek ilyen fehér foga? -Tudom. -csókol hajamba, egyik kézfejével derekamat tartja. Ekkor jut eszembe, hogy az...Vérben ázik. Elkapom csuklóját, és szemügyre veszem sérülését. Néhány helyen, eléggé mélyre hatolt az üveg. Bár, ezt így most a tömőérdeknyi vértől lehetetlen megmondani.
-Nem olyan nagy gond. -utal a véres mancsára. Rá emelem tekintettem.
-Ez neked nem nagy gond? -tartom fel csuklójánál fogva tenyerét, és az arca előtt meg lóbálom azt. -Harry. -rosszallóan nézzek rá. Figyelmem továbbra, is csak a keze tudja lekötni. Miért kell mindig ostobaságokat tennie? Legalább tehetne olyat, amivel nem tesz kárt magában.
-Menjünk haza, oké? -vált témát, amit most helyeslek. Ujjainkat össze füzi s a fekete Range Rover
vesszük az irányt. Valamikor, bocsánatot kell kérnem Louis-tól. A közjátékért, és a ma estérért. Tudom, nem ezt akarta ki hozni a mai éjszakából. De, nem is olyan iszonyatos nagy gond az, hogy így alakult -szerintem. Elérünk a fekete szörnyeteghez, az anyósülés felőli részre sétálunk majd ki nyitja az ajtót. És beülök a kényelmes, bőr ülésbe. Becsapja az ajtót, átkocog a saját oldalára és beül a volán mögé. Hátra dőlök az ülésemben, s Őt fürkészem. Ujjaimat hajába rejtem el, a között a rengeteg selymes, barna hajszál között. Rám pillant, és egy ezer wattos mosollyal ajándékoz meg. Melynek köszönhetően láthatom gödröcskéit, amik ragyogóan kisfiúvá varázsolják Őt. Fejévvel biccent egyet, célozgatva arra, hogy üljek oda... Egyik lábaim óvatosan át helyezem, a váltó és a sebváltó fölött, és az Ő combja mellé rakom a vádlim. Ugyan ezt a másikkal is megcsinálom, és se perc alatt az ölébe kerülök, Vele szembe. Tappancsait csípőm két oldalán tartja, kézfejeimmel vállát fogom.
-Miért tetted ezt? -kérdezem, s e mondatommal az étteremben történtekre utalok. A veszekedésre, és a "kis" jelenetre. Ujjbegyeim nyaka ívén siklanak fel-s le, míg válaszára várok. Elbűvölő szemei engem vizslatnak, az én íriszeim viszont arcán ragadnak.
-Louis miatt. -böki ki, hosszú percek múltán. Keze arcomra simul, érintése bizsergést idéz elő bennem. De ezt most félre dobva, várok. -Tudom, hogy... Ő jobb mint Én. És, félek ha vele barátkozol elveszítelek. Emily, tényleg szeretlek. -mondja szemembe nézve, mire mondata végére csak mosolygok mint a tejbe tök. Lehajolok hozzá, és ajkát birtokba veszem. Nyelve könnyedén csúszik át a számba, s hagyjuk hogy hosszú harcokat vívjanak meg egymással. Hajába túrok, és élvezem csókját. A férfinak, ki elrabolt engem s a szívemet.
