Remélem tetszett az, amit alkottam és az amit olvastattok.
Ez a történek lezáródott, de nem adom fel az írást.
Lesznek még blogaim, nem egy-s nem is kettő. :)
Hálásan köszönöm az 52.Feliratkozót, és a több mint, 58,000
ezer oldalmegjelenítést. Nagyon szépen köszönöm!! Íme itt az utolsó rész,
várok véleményeket, és feliratkozókat, illetve olyanokat akik a csoporthoz
csatlakoznak. Rengeteg puszi és ölelés az Olvasóknak!!
D xoxo
Pár évvel később
A hónapok gyorsan teltek, és egy idő után már nem számoltam őket. Azt hiszem, a mi kapcsolatunk különlegesebb mindennél a Földön. Nem vagyunk együtt, mégis hűséget tartunk a másiknak. Talán ez egy ösztön, egy fontos ösztön. Amely megmutatja, mennyire tiszteljük és szeretjük egymást. A legtöbb kapcsolat már az elején megbukik. Nem mintha a mi kapcsolatunk, kapcsolatnak indult volna. De egész jó lett. Hiszen a végeredmény tökéletes. Egy gyönyörű gyermek, és két szerelmes szülő. Bár nem élünk együtt, mint egy család. Mégis együtt alkotunk egy egységes egészt. Ajkaimon halvány mosoly tündököl e gondolatra. Minden annyira tökéletesen, tökéletlen. A banda folyton folyvást azt hajtogatja, hogy jöjjünk össze. De ők, nem látják azt amit mi igen. Azt, hogy mi együtt vagyunk. Akkor is ha nem élünk együtt, vagy ha nem találkozunk minden egyes nap. Nem kell a nap huszonnégy órájában Harry-vel lennem ahhoz, tudjam egymáséi vagyunk.
-Emily, szabad? - kopogtat a dolgozó szobám ajtaján Louis. Ajkaimon automatikusan esik ki a 'szabad' szó. Gondolataimat elhessegetem Harry-ről és a családomról. Tekintettem a laptopomba mélyed. Ajkai finoman nyomodnak halántékomhoz, amelybe bele remegek. Ez amolyan 'üdvözlő puszi' féleség, -azt hiszem. Megfordulok székemben, hogy szemébe nézhessek és üdvözölhessem.
-Szia Louis. -köszönök, szemébe nézve. Egy mosollyal ajándékoz meg, amit természetesen viszonozok. Pár perc csönd után, elköszön és egy csókkal távozik ajkaimtól s tőlem. Furcsállnám viselkedését ha nem vallott volna szerelmet pár nappal ezelőtt. Persze, értesítettem őt arról, hogy szeretem Harry-t és nem szeretnék barátot. Louis kitartó, és azt mondta minden áron meg akar hódítani.
Hmm... Nem engedem.
~Szólal meg bensőm. Teljesen jogosan. Hisz Harry a családomat alkotja, ő a gyermekem édesapja. Hogy engedhetném meg magamnak azt, hogy Harry ellenségével legyek? Sehogy! És nem is leszek vele, Louis aranyos, és nagyon elragadó személyiség. De, nem számomra. Vissza fordulok a munkához, s folytatom annak befejezését. Vicces, hogy az a férfi próbál a közelembe férkőzni, aki miatt a kislányom apja raboskodik. Sóhaj siklik ki ajkaim közt, majd gondolataim a szombat este tartandó céges buli köré fonódnak. El kellene rá mennem? És ha úgy döntök, hogy el is megyek akkor mit viseljek? Ott lesz Ő is? A kérdések teljesen ellepik elmém. Úgy hogy inkább
 |
| Kathleen Styles |
-Nem vagy fáradt kicsim? -kérdezem lágyan. Fejét rázza válaszul. Kicsit előrébb hajolok, hogy lássam mit próbál olvasgatni. Hiszen, még nem tud olvasni csak négy éves. Olyan gyorsan elrepült az idő. Észre se veszem, és felnőtt nő lesz. Bár, titkon reménykedem, ennek ellenkezőjét. -Biztos? -kérdőjelezem meg, ásít egyet. Ami mindent elárul. Kuncogásban török ki, majd felveszem kis testét a padlóról. A macijával és a könyvvel együtt. Elindulok az emeletre, hogy a kislányomat elküldjem alukálni.
-Anya, mondasz esti mesét? -kérdi álmosan, ajkaimon boldog mosoly csúszik. Ez az esti szokásunk, a mese mondás. Véleményem szerint minden szülő szívesen teszi ezt meg, gyermeke kedvéért. -És ..apa nem mond mesét? -teszi fel a kérdést, ami hatására szívem kihagy egy ütemet. Beérünk Kath szobájába, majd az ágyba fektetem. Betakarom csöpp testét és leülök az ágy szélére. Nagy szemekkel bámul rám, miközben a kérdés válaszolatlan. Mély levegőt veszek, és megszólalok;
-De, biztosan mondana ha itt lenne. De most csak én vagyok itt. -arcára simul kezem, együtt érző mosolyt közvetíttek lányom felé. Aki szomorúan süti le tekintetét. Éppen ezért szinte, azonnal belekezdek a mesélésbe. Amit improvizálok. Mindig Harry-ről és Rólam szólnak a kitalált történetek. Csak csavarok rajta, egy kicsit. Mire a mese végére érek, addigra Kath elalszik. Puszival válok el tőle, leoltom az éjjeli szekrényén lévő lámpát majd elhagyom a helységet. Egy gyors zuhany, és vacsora után -ami egy szendvics- én is nyugovóra térek. Gondolataim a holnap esti bulira terelődnek. Szívem zakatol ha eszembe jut, Ő is ott lesz.
* * *
Tekintettem ide-oda jár az emberek között. Akik a hatalmas épület halljában gyülekeznek. Mindenkit látok, csak egy magas, göndör férfit nem. Enyhén csalódottan hajtom le fejem, majd kortyolok egyet a pezsgőmből. A vendégek nagy része, már itt van. Nem sokára az igazgató helyettes elkezdi a beszédét, amit senkinek nincs kedve végig hallgatni. Végképp nem nekem. Nem a csodálatos beszéd miatt jöttem el, hanem a vállalat feje miatt.
Harry miatt.
Egy halk sóhaj csúszik ki ajkaimon, amikor is a mikrofonba beszélő ember megnyitja az ünnepélyt. Bele kezd a hosszúnak hangzó monológjába, amire szó szerint csak én nem vagyok hajlandó figyelni. Még egyszer körbe pillantok a hihetetlenül nagy helységben. -Végtére is, a remény hall meg utoljára.-
Íriszeim bejárják a termet de azt, akit látni óhajtok nem láthatom. Sóhajtva szegezem tekintettem a
földre. Percekig csak magamba merülve nézzem a lábujjaimat.
-Mr Styles, kérem jöjjön ide. -kéri az igazgató helyettes. Tekintettem azonnal a mikrofonos személyre vezetem. Hatalmas tapsvihar keletkezik, amikor is a jól ismert szívtipró elő kerül rejtekhelyéről. Őt pásztázom, miközben előre halad a ketté nyílt tömegben. Mintha Isten lenne, áhítattal bámulom teste minden egyes szegletét. Kiér a közönség -az alkalmazottai- elé, és leinti a tapsot. Ajkain mosoly tündököl, és kezet fog a mellette álló Mr Payne-el. Meglepődve veszem észre, hogy nem visel inget, csak zakót amely alól tetoválásai tökéletesen kivehetőek.
Nem mintha zavarna a kilátás.
-Mr Payne kiválóan dolgozik. -mondja az említettnek, -És Önök is, akik itt vannak. Nem hittem volna, hogy egy nap cégem lesz. -vallja be, - De ha már így alakult, ünnepeljük meg azt; amit elértünk. Elértük azt, hogy az emberek bízzanak bennünk. És, hogy a mi termékeinket válasszák. Úgy gondolom, ez egy remek vissza jelzés. Folytatnunk kell azt, amit csinálunk. Köszönöm, a segítséget!- eljön Liam-től, ismét tapsot kap a férfi. Megint csak bámulom ahogyan mozog a tömegben, és ahogy megölel egy szőke hajú nőtt. Arcomról az öröm eltávozik, helyét a csalódottság s féltékenység veszi át. Ujjaim közül kicsúszik a pohár, és a drága márvány padlón ér földet. Darabokban, mint a szívem. Hirtelen minden szempár rám irányul. Lábaim megindulnak a kijárat felé, amint ki érek a teremből futni kezdek kifelé az épületből.
 |
| Dal |
-Hogy mi történt? -ismétlem el a kérdését, miközben teszek felé egy lépést. - Össze törtél, -könnyeim utat törnek maguknak, s orcámon folynak le a sós cseppek. -Csupán ez történt. -kézfejemmel letörlöm könnyeim és elfordulva tőle megpróbálok leinteni egy taxit.
-Emily, féltékeny vagy? -óvatosan fordítom fejem felé. Ajkain mocskosul vad vigyor játszik. Benyálazza alsó ajkát, miközben félre pillant. Szemei vissza térnek hozzám, ajkai mozogni kezdenek. -Ugye tudod, hogy az a lány...- folytatná de nem hagyom hogy befejezze.
-Igen, hogyne tudnám. Az a lány senki, és semmit se jelent számodra bla bla bla. Próbálkozz másnál, ezzel a szöveggel!. -kiabálom dühösen. Kuncogni kezd, ami összezavar. Mellkasom előtt össze fonóm karjaimat, -Mi van? -köpöm a szavakat.
-Semmi, csak tudod az a lány fontos személy az életemben, és sokat jelent nekem. -javít ki, ami belőlem borzalmas érzést vállt ki. Lassan le engedem karjaimat, és enyhén szólva elsüllyedek. -Mivel ő a nővérem. Gemma. -az arcom pírba borul, és erősen kezdek hasonlítani egy paradicsomra. Fejem még inkább lehajtom. Cipőm orrát figyelem azt várva , hogy felszívódjak vagy valami hasonló csoda történjen. Hosszú ujjai állam alá kerülnek, s lassan fölemelik fejem. Zöld szemei csábítanak, ahogy ajka is. -Kis butus. -jegyzi meg, majd kezét derekamra csúsztatja míg másikkal megfogja az egyik kézfejem. S a vállára helyezi. Figyelmesen nézem mozdulatait, majd a szemeit. Lassan elkezdünk jobbra-balra lépegetni. Vagyis, táncolni. Hosszú perceken át csöndben vagyunk, de én megszólalok.
-Nem hallottam még Gemma-ról. -mondom,majd fejem meztelen mellkasának döntöm. Puha bőre szinte cirógatja bőröm, ahogyan a felülethez ér arcom.
-Nem gond, majd fogsz. -elhúzódóm tőle, hogy szemébe tudjak nézni. Ajkain mosoly, szemében csillogás. Ajkaink lassan össze érnek, az éj leple alatt, a hó meleg ölelésében.
