28. Rész

                                   Hii Everybody! Itt is van a 28. Rész.

                               Remélem el nyeri majd a tetszéseteket, és
                          feliratkoztok, komiztok, illetve csatlakoztok a csoporthoz!
                       Jó olvasást!! ♥ ♥ ♥

                                                                                                       D xoxo

Könnyeim megállás nélkül folynak le arcomon. Fejem a falnak döntve zokogok a nagy, üres helyiségben. Miért tettem ezt magammal? Saját magamat szorítottam sarokba. Egy újabb csapást mértem magamra. Térdeim mellkasomhoz húzóm, karjaimmal körül ölelem azokat. Fejem térdemre hajtom, miért kell ilyen kegyetlennek lennie az életnek? Egyszerűen...Nem értem. Velem sosem történnek jó dolgok. Csak is rosszak, és igazságtalanak. Nem elég, hogy itt kell élnem. Még ez is! Gyűlölőm az életet! Fel adva a gondolkodást, kezdek keservesen zokogni. Mást már egyáltalán nem tehettek. Perceken keresztül hallgatom magamat. És rá kell jönnöm arra, hogy milyen szánalmas egy alak vagyok. Szemeim össze szorítom, amint könnyeim szaporában hagyják el arcomat. Hirtelen egy kezet érzek meg a lábamon. A sírás el múlik, fel emelem fejem. Itt van. Itt guggol előttem. Kézfejét fel csúsztatja térdemig, majd arcomra helyezi hosszú,fehér ujjait. Könnybe lábadt íriszekkel nézem Őt, miközben ujjpercei arcomat cirógatják.

-Mit akarsz itt? Ki akarsz nevetni? Csak tessék! -köpöm felé a szavakat, mintha nem is én mondtam volna őket. Bár, ezen már meg sem lepődöm. Kezét el taszítom, könnyeimet letörlöm kezemmel. Meg szakítom a szemkontaktust Vele.

-Emily. -ül mellém. Fejem el fordítom, és próbálom nem el sírni magam. -Figyelj, -kezd bele. Szemem forgatva állok fel és fordulok feléje.

-Mond csak, mit akarsz még tőlem? Mindent meg tettem amire kértél! Most arra kérlek, hogy te hagyj békén engem. -kiabálom rá. Zöldjeit végig rajtam tartja. Percekig kínos csönd telepszik ránk, majd Ő is álló helyzetbe tornázza magát. Elém áll, és a falnak szorít testével. Testünk egybe simul,
fel tekintek Rá pilláim alól. Ujjait karomon futtatja le, lassan. Ujjait enyéimmel fűzi össze. Elmém

/Zene/

-ben vagy két milliárdnyi kérdés fogalmazódik meg. Miért teszi ezt? Ez is egy újabb Harry Styles féle csapda? Vagy, talán most önmaga? Kételyekkel, bizonytalan kérdésekkel van tele az egész elmém. A szívem elhiszi hogy Ő az igazi Harry, de az agyam mást mond. Pulzusom az egekbe ugrik, és tuti hogy szívritmus zavarom van Miatta.  Fürtjei most is rakoncátlanul állnak kobakja tetején. Másik kezével végig simít oldalamon, s megcsókol. Telt ajka mozogni kezd enyémen, pár másodpercbe bele telik míg kapcsolok.

 S viszonozom csókját. Tenyere tarkómra csúszik, és annál fogva tartja meg nyakamat. Még jobban a falnak nyom -már ha ez lehetséges. Ajkaink el szakadnak egymástól. Le néz rám, csillogó, vágyakkal teli szemekkel. Ajka ismét enyémre tapad, ezúttal vadabban. Ágyékát nekem nyomja, én pedig véglegesen a falhoz simulok. Elengedi kezemet, majd a combomnál fogva fel emel. Lábaim automatikusan dereka köré tekerem. Karjaimat nyaka köré fonóm, viszont Ő csípőmet tartva el visz a faltól. Mindeközben csókunk egy pillanatra se szakad meg. Pár perc le forgása alatt, hátamat egy puha anyag érinti ami csak is az ágytakarója lehet. Ajka nyakam ívét kezdi el halmozni csókokkal. Lábam között feküdve , támaszkodik meg. A levegő gyorsan jár ki-és be a tüdőmben. Nem tudom el hinni, hogy néhány másodperc leforgása alatt itt kötöttünk ki. Fejemet és egész testemet be ködösíti 

illata, és Ő maga. Le hunyót szemhéjakkal élvezem, forró ajkai varázsát.

-Mond ki. -suttogja fülembe. Feltárom szemhéjam, és szemöldök ráncolva bámulom a plafont.

-Mit?! -kérdezem gyenge, halk hangon.

-Hallani szeretném...Újra. -sutyorogja.- Azt a szót. -vörösödő, iruló-piruló  fejjel fekszem alatta. S magamban mosolygok, hogy...Hogy ezt tehetem vele. Hallom szívverését, és látom ahogyan mellkasa fel, -és le emelkedik. Folyamatosan.

-Szeretlek... -motyogom. Elmosolyodom, alsó ajkam be harapom. Egyszerűen nem bírom abba hagyni a vigyorgást.

-Még egyszer. -kérleli. Immáron boldogan ismétlem meg újra és újra a szót, melyet ez előtt embernek sosem mondtam ki. Talán még, magamnak se. A szót, mely örömöt tud okozni. Egy olyan rideg, fagyos, kőszívű embernek amilyen valójában Ő  is. A szót, ami miatt, mi emberek szenvedünk. Szenvedünk, örülünk, és terheljük magunkat. Egyetlen egy szó, ami mindent képes megváltoztatni egy személy életében. A szó, ami szíveket, tör és hoz össze. A szó ami most, ért el engem és Őt.