45. Ismeretlen Ismerős

                                 Eyo x.x Mindenek előtt köszönöm a kommenteket,
                              az új feliratkozókat, és a több mint 50,000 megtekintést!!!
                         Remélem tetszeni fog a rész. Jó olvasást Bananasok! ♥♥♥♥

                                          D xoxo




Reggel az ébresztőm zajára ébredek. Amit hamar le kapcsolok, -szerencsére. Szemhéjam felnyitom
s a plafonra meredve gondolkodom. Két és fél hónapja van ott. Ott a kórterem falai közt. Vajon, ha
felébredne megbocsájtana? Ha újra láthatna, rám nézne? Megérintene, ha lehetősége lenne rá?

A karjaimba omlana, vagy üvöltene? Mit tenne? Boldog lenne, esetleg szomorú? Fel kellek az ágyból, majd felvéve a melegítőmet elhagyom a lakást. Az útra lépve kocogni kezdek, egészen az egyik közeli parkba. A gondolatok csak úgy cikáznak bennem. S mind egyetlen egy személyre összpontosít. Emily-re. Fel kell ébrednie! Nem hagyhat engem egyedül. Túl sokáig voltam már úgy,és ő is. Elmémben él a tegnap előtti kép, amikor is ott jártam. Csak feküdt, és lélegzet. De nem mozdult, vagy beszélt. Csak volt. A gépek beszéltek helyette. Pityegtek hol gyorsan, hol lassan. Szemhéjam lehunyom egy pillanatra, amikor is megállok. Képek jelennek meg előttem Róla. Az együtt töltött napjainkról, rólunk. Mindenről amin át mentünk. Kifújom magam, majd helyet foglalok az egyik padon. Amely szintpatikus nekem.  Tekintettem feltérképezi a körülöttem lévő parkot, az embereket, az itteni életet. Ezek az emberek olyan boldogok, s békések. Átlagosak. Tiszta élettel rendelkeznek, nem úgy mint én. Mint a banda. Mint, mi. Hangos sóhaj hagyja el ajkaim, amikor is telefonom csörgése megzavarja gondolatomat. Előhalászom a készüléket, s fogadom Liam hívását. Fülemhez emelem a készüléket, majd megszólalok mély, rekedt hangomon;

-Mondjad. -unottan ejtem ki a szót. Lábfejemet kezdem figyelni, és a mellette lévő kavicsot. Amibe finoman bele rúgok.

-Haver, hihetetlen hírem van. -közli. Hangja izgatottságtól zeng a fülembe, előre dőlök. Könyökeimmel térdeimen támaszkodom meg.  Szemöldök ráncolva meredek a messzi távolba.

-Mi? -térek rá azonnal a tárgyra. Biztosan fontos, és nagy dolog ha Liam izgatott. Felkeltette az érdeklődésem. Kuncogást hallok a túl oldalról, ami összezavar. -Liam? -szólítom meg.

-Ja, ja vagyok. Figyelj, öltözz föl és gyere át. Igyekezz! -evvel bontja a vonalat, én pedig csak döbbenten meredek a képernyőre. Mi. A. Sz@r. Volt. Ez?

Lehet, hogy Emily-vel kapcsolatos? Talán, felébredt? Felébredt, s látni akar?

Gondolataim szárnyra kapnak, s csak úgy pörögnek a kérdések bennem. Amint arra gondolok, hogy él...Boldogabb leszek, jó érzés önt el. Lábaimat szedve, loholok vissza a lakásomba. S amint beérek le vettem cipőmet majd a többi felesleges ruha darabot. Felsprintelek a lépcsőfokokon, egyenesen a hálószobámba. A szekrény előtt állok, valami elfogadható ruhát keresve. Döntésem egy fekete szűk farmerre, egy mintás inge s egy fekete zakóra esik. Amint a megfelelő ruha darabok kerülnek föl rám, magamra öntöm a parfümöm egy részét s útnak indulok. Kulcsi kulcs a kezemben, telefon a zsebemben. A házam gyorsan zárom be, és a kocsimhoz érve szinte már vicsorgok a boldogságtól. Mi lesz  ha meglát? Vagy, ha én meg látom Őt? A gyönyörű arcát, s az azt keretező hosszú barna haját. A mosolya, ha rám mosolyog elalélok.  Azok a nagy arany barna szemek, megspékelve egy kis zölddel. Gyönyörűek. Kézfejeim a kormány kerékre csúsztatom.  Izzad a tenyerem érzem, hogy jó dolog van készülőben. Emily jól van. Tudom. Mosolyogva kanyarodok ki az út testre, majd taposok bele a gázba. Mielőtt Liam-hez mennék, be ugrok az egyik virág boltba vörös rózsáért. Ez a kis kitérő hamar lezajlik, s máris az úti célom felé haladok.

Liam már a kapuban vár, az autójának dőlve. Öltönyt visel, bakanccsal.

Hű de elegáns.

Vajon miért öltözött ki? Leállítom a motort, s vigyorogva mint a vad alma kiszállok járművemből. Oda sétálok legjobb haveromhoz, és egy ölelés keretében üdvözöljük egymást.

-Mi ez a jókedv Styles? -kérdi mosolyogva, boldogan. Viszonozom ezt a mosolyt, s fej ingatással válaszolok. Kuncogni kezd, majd ismét megszólal; -Remek hírem van számodra! -kézfejét a vállamra teszi, komollyá vállunk. Barna íriszeibe meredek, és várom, hogy megerősítse gondolataimat. -Felébredt. -szívem ki hagy egy ütemet, ajkam széle a végtelenségig húzódik. Smaragdzöld íriszeimen keresztül homályosan látok. Könnyezek. Liam hátba vereget, biztatásul. -Most már minden rendben van, kölyök. -küldök felé egy ezer wattos mosolyt, majd lábaimmal az autómhoz gyalogolok. Beülök a volán mögé, beindítom a Range Roverem  s elhajtok. Liam mögöttem jön, egész végig. A rádióból, Ed Sheeran 'Kiss Me' című száma szól, amely csak még jobban boldogít engem. Az anyóson lévő csokorra vetek egy gyors, mégis törékeny pillantást.

Biztosan örülni fog neki. Biztosan! 

A szívem egyre gyorsabban, s gyorsabban ver ahogy megérkezek a kórházhoz. Leállítva a motort,

Emily Ross

mély levegőt veszek. Hangosan fújom ki bent tartott levegőmet. Felébredt! Újra velem lehet, minden tökéletes lesz. Új életet kezdhetek vele, most már nincsenek titkok. Se hazugságok, se semmi ami a kettőnk útjába állhat. Ábrándozásomból egy kopogás rángat ki. Oldalra nézek, ahol is Liam áll -az ajtón kívül.
Mély lélegzetet veszek, s kiszállok a kocsimból. Ujjaim közt a csokrot szorongatom, miközben a kórház belsejébe haladunk. Lépésről-lépésre egyre közelebb kerülök ahhoz a teremhez. Nyelek egyet. A teremhez, ahova berakták 2 és fél hónapja. Lassacskán elérjük a 222-es kórtermet, ahonnan hangos nevetés, s kacaj hallatszik. Megállok az ajtó előtt két méterre. Szedd össze magad Harry! Itt a cél, két méterre. Gyerünk! Ideges sóhaj hagyja el kiéhezett ajkaim, majd elindulok. Lábfejem át billen a küszöb fölött, minden szempár rám szegeződik. Zayn-é, Perrie-é, Liam-é és...Az övé. Halvány mosolyra húzom ajkaim, és közelebb merészkedem az ágyban ülő lányhoz. Ki csak mered rám, mint egy idegenre. Elérve az ágyát, kezébe adom a vörös csokrot, s egy lágy csókot lehelek orcájára. Meglepődve veszem észre, hogy nem viszonozza. Elhajolok tőle, s a szemébe meredve várom a reakcióját.

- Köszönöm.De te ki vagy? -teszi fel legelső kérdését, amelytől az állam a padlót súrolja. Mi? Tekintettem végig siklik a "tömegen", akik szint úgy ledöbbenve figyelik a dolgokat.

-Nem emlékszel rám? -le hajolok, hogy egy magasságban legyek vele. Tartja a szemkontaktust, jó kedvemet hamar átváltja az idegesség. Nem tudja, hogy ki vagyok! Az isten szerelmére, miért nem? Erősen koncentrál az arcomra, majd ajkai elválnak;

-Harold? -kérdi, mire a fejem lehajtom. Lényegében eltalálta, de nem ez a nevem.

-Harry. -javítom ki. Leülök mellé az ágyra, majd fejemmel biccentek egyet az ajtó felé. A banda, ki ballag a helységből kettesben hagyva ezzel minket. Sóhajtva fordítom vissza kobakom, a lány felé. Karjai közt tartja a rózsákat, miközben figyelmét nekem szenteli. Hosszú haja vállára omlik, míg a köpenye gyűrötten takarja testét. Ujjperceit birizgálja, ideges.  -Mond, kicsim tényleg nem emlékszel rám? -fejem kicsit megdöntöm, míg ujjbegyem arcára simul. -A szerelmünkre? -össze kulcsolom ujjainkat, miután kézfejem elemelem arcától. Nagyra nyitja szemeit szavaimra, ami igencsak meg mosolyogtat. Ezt a nagyszerű pillanatot egy kopogás, majd egy ajtó nyitás töri meg. Az orvos belép köreinkbe, és beszélni kezd.

-Á Mr, -kezdi, de tekintettem inkább Emily-nek szentelem. -gondolom tapasztalta, hogy a hölgy nem teljesen emlékszik magára. Illetve másra. Ezt ,a részleges emlékezet  kiesés okozza. -ad magyarázatot a fel nem tett kérdéseimre.

-Kösz. -köpöm ki a szót, majd újra a lányhoz fordulok. Részleges, tehát...tudnia kell, hogy ki vagyok. És tudja is. Kisebb idő elteltével a doki távozik, én pedig megkönnyebbülök. Ha még egy percet itt lett volna, megvertem volna.

-Harold. -szólít meg a lány mosolyogva, majd folytatja; -Miért kaptam? -tekintette a rózsákra vándorol, aranyossága mosolygásra késztet, és nyugalomra. Olyan ártatlan az arca, a lénye.

-Mert...boldoggá teszel. -válaszolom, habozás nélkül.

44. Baleset

Sziasztok! Utolsó részek következnek... :/ 

 Hiszen lassan befejeződik a történet, azaz a Fucking Life.

 Hálás köszönet a több mint 48,000 megtekintésért! 

(Ééés a kommikért! ) Jó olvasást! Ha tetszett a rész, tudod 

 mit kell tenned. Komizni, feliratkozni, és esetleg csatlakozni 

a csoporthoz! Jó Olvasást! :) 

                                                       D xoxo

Dal



" -Akkor is elmegyek...- "

Ridegen tekintek a Borzas hajú férfira. Rózsaszín telt ajkait egy vonallá préseli, gyönyörű smaragdzöld íriszei sötétté válnak. Még mielőtt elsírnám magam elfordítom a fejem az ellenkező

irányba. Remegő ajkaimon a levegőt mélyen szívom be, s ingatag lábaimon elindulok a lépcsőhöz. Hallom lépteit mögülem, ahogyan ideges hangját is, mely nevemet kiáltja. Hosszan hunyom le szemhéjam, próbálom kizárni Őt, a tényeket a világot. El akarok felejteni mindent, mindent. Hogy miért? Mert nem tudom elhinni, hogy ezt tette velem. Az agyam nem képes felfogni a történteket. Az események olyan sűrűek, s gyorsak. A napjaim szinte össze folytak, és nem tudom sehogy se szét szedni őket. Előttem van a kép, amikor felkeltem a szobájában. Ahogy sétáltam le a -most már- ismerős lépcsőn, és az amikor szembe találtam magam vele. A verseny, az idegesítő barátai akik mára már talán az én barátaimmá váltak. Aztán az a trófeás dolog, és ott van Harry véres pólója is. Mi történhetett vele? Mit titkolhat? Miért nem kérdeztem még meg tőle, hogy miért volt olyan? Miért nem kapok válaszokat?! Lux, a keresztlánya. Harry oka arra, hogy itt maradjak. Miközben Ő remekül bánik Vele.

-Emily! -rekedt hangja üti meg fülemet, amivel nem törődöm. De a képek csak peregnek s peregnek előttem. 

A furcsa viselkedése, az agressziója. Az nap este, amikor elájult a kábítószer miatt. Istenem miért gondolok ezekre? Mi történik? Látom magamat, ahogyan tárcsázom Liam számát. Hogy mielőbb segítséget tudjak hívni, Neki. A közelebb kerülés hozzá.. Hozzá s a szerelemhez. Annyi mindent tett már velem. Oly' sok kalandot éltünk át együtt. S az idő múlásával úgy érzem, a lelkünk össze forrt. Mert Ő is ugyan olyan elveszett lélek, mint én. Talán elveszettebb. A szülei haláláról sem beszéltem még vele, annyi kimondatlan szó van még. Amiket ki kellett volna mondanunk hangosan, egymásnak.
De mi nem tettük meg, ezért is került oda a kapcsolatunk ahol most van. A kimondatlan szavak felemésztenek minket belülről. Minket s a kapcsolatunkat... Az egyensúlyom elvesztem, a korlátot elengedem s hamar a földszinten találom magam. A testem több helyen is megütöm, s érzem valami nincs rendben.

-Emily! -üvölti a hang, fejem koppan a hideg járólapon. A ház mintha a feje tetején állna, minden fejjel lefelé van.  Torkom mélyéről egy halk szisszenés szakad fel, s mielőtt gondolkodhatnék a világ elsötétül. 

                                                                                *           *           *
A látásom homályos ,miközben fél méterenként a lámpa fénye tölti ki látóidegeimet. A fejem jobba-balra forgatom. Fehér köpenyes emberkéket fedezzek fel testem körül. Hol vagyok? Kik ezek? Mit csinálhatnak? ~Vetődnek fel bennem a kérdések, ám ekkor minden emlékem vissza tér. A veszekedés, a lépcső, a baleset. Amit csakis magamnak köszönhetek, mert egy két ballábas nő vagyok. Lassan egy szoba szerűségbe tolnak hordágyon (?) az orvosok. S meghallom az ő hangját is ahogy nevem kiabálja.

-Mi baja van!? -ez az utolsó szó amit az ajkaiból hallok. Mély, reszelős husky hangját elmém elraktározza -s meg tartja magának örökre.  Fejem gyengén oldalra fordítom, hogy még egyszer láthassam gyönyörű arcát. Halványan Rá mosolygok, kétségbe esett arcára. Smaragdzöld szemei könnybe lábadnak, testem láttán. S már csak egy végső sípolást hallok, ami talán azt jelenti vége...
                              
                  
Liam Payne;

-Harry, elég! -szólok rá erélyesen, az említett személyre. Aki épp a főorvost fojtogatja, Zayn és én is Harry-t próbáljuk leállítani. Megjegyzem kevés sikerrel. Miután megtudta, hogy Emily komába esett...Kikészült. Szemeiben harag gyúlt s a doktort okolta. -Harry b@zdmeg! -szitkozódom, majd megragadom a felkarját és megrántom. Ennek következtében, teste elmozdul s elengedi a férfit. Harryt tisztes távolságba viszem, majd szembe fordulok vele. -Normális vagy?! Mi a szar, Harry? -üvöltöm, mire a tömeg -kik körénk gyűltek- ránk emeli a tekintetét. A levegőt mindketten gyorsan vesszük, az előbb történt események miatt. Mintha a falnak beszélnék, Harry csakis az orvosra koncentrál. Vérben forgó szemekkel mered a köpenyesre, akit Zayn tart. Nem kellett volna sok, hogy kinyírja.

-Hagyta, hogy megtörténjen. -egyenesedik ki, mély levegőt vesz. Megtörli véres ajkát, -Hagyta, hogy komába essen. -közelebb lép, most már a doktorral szemtől szemben áll -Hagytad, hogy ott maradjon. Te szemétláda. -sziszegi fogai mögül, majd egy bal horog. A pasi a földre esik, mint egy ledobott krumplis zsák. Harry lenéző pillantással illeti, majd elhagyja a társaságot. S a kórházat. Mielőtt észbe kapnék máris Harry után loholok. Lépteimmel gyorsan szelem a hosszabbnál hosszabb folyósokat. Majd, amikor elérek a kijárathoz a lengő ajtót szó szerint ki lököm azt a két tenyeremmel. Barna tekintettem azonnal a Göndört keresi, ki az aszfalton ül s zokog ?! A levegőt mélyen szívom be,  s melléje sétálok. Helyet foglalok közvetlen mellette, és felteszem a legelső kérdésem.

-Mi történt Harry? -hangom halk. A kórház előtt ülünk, s magunk elé meredünk. Letörli utolsó könnyeit, fejét felém fordítja. Könnybe lábadt íriszei véresek, fájdalomtól csillognak.

-Emily...  Tudja Liam. -hangja elcsuklik, szemeim a kétszeresükre nőnek- Tudja, hogy a-a szülei élnek. Itt kezdődött minden...- arcát tenyereibe temeti, teste előre esik kicsit. Sóhajtva teszem kézfejem hátára, melyet párszor megpaskolok. -Veszekedtünk, és ... -fel emeli kobakját, - leesett a lépcsőn. -ez a vég szava. Legalábbis azt hittem, egészen addig amíg ajkai el nem nyílnak; -Fogalmam sincs, hogy mit csinálok ha Emily ... Nem éli túl, de akkor...Végzek a doki családjával Liam. Erre mérget vehetsz. -fenyegetőzésére szemöldök ráncolással válaszolok. Kicsit mérlegelem a dolgokat, de lényegében Harry viselkedése természetes. Én  se vélekednék máshogy, mint Ő. Felegyenesedek, és felhúzom a földről. Egy ölelésben részesítem, a Kölyköt ki úgy tűnik felnőtt. A Kölyköt akit én megismertem, eltűnt. De helyette egy jobb ember lett belőle. Nos, köszönöm Emily!



                                Pár Héttel Később


Egy vörös rózsa csokrot szorongatok ujjaim közt, míg hosszú lábaimmal a folyosót szelem. Smaragdzöld íriszeimmel a 222-es számú kórtermet keresem, amelyben az imádott szerelmem Emily fekszik. A Baleset óta, rádöbbentem arra, hogy Ő volt a legfontosabb az életemben.  S hogy, a hazugságnak hatalmas ára van. Ezért is vagyok ma itt, hogy mindent elmeséljek neki. Még akkor is, ha Ő nem fog megszólalni. Mivel még mindig kómában van. Kézfejem a megfelelő kórterem ajtajának kilincsére fektettem, a fém darabot lassan nyomom le. Belépek a fehér s kék színű helységbe, melyben már két hónapja fekszik a lány, akit szeretek.  Az ajtót becsukom magam mögött, majd az ágyhoz sétálok. A csokrot az éjjeli szekrényre helyezem a többi csokor mellé, amiket már korábban hoztam be. Miután elhelyezem az újabb csokrot, leülök az ágya mellé. Kisméretű ujjait enyéim közé veszem, lágy csókot nyomok kézfejére s össze kulcsolom ujjainkat.

-Annyi mindent nem mondtam el neked. Most már bánom, -nyelek egyet- bánok mindent Emily. Nem ott találtalak ahol mondtam, hanem elraboltalak. Mert te a feladatom voltál. A verseny  s minden már csak úgy történt, az apád tartozása miatt kerültél hozzám. És ha már őszinte  vagyok Lux..Szóval csak nálam nyaralt. Ő volt a csalim. De bébi esküszöm, nem volt tervbe véve a szerelem. De. -elakadnak szavaim, s könnyeim ismét rám törnek- Megtörtént, beléd estem. Úgy hogy nagyon szépen kérlek, kapj el! Kapj el mert beléd bolondultam Emily, kellesz. Könyörgöm, -zokogok. - A banda csak zálogba akart, de én...többre vágytam. S te, te...Megmutattad, hogy hogyan kell egyedül lenni. Megtanítottál újra szeretni. Kislány, olyan sokat adtál nekem. Ébredj fel, hogy vissza adhassam neked mindazt amit adtál. -mély levegőt véve fölegyenesedek. S mesélni kezdek a mai napomról. Szokásom lett, hogy Emily-vel mindent megosztok. És ez ma sincs másképp. És ez addig így lesz amíg fel nem ébred. Bár az idő sürget, de én várok rá. Rá és a szerelmére.

43. Igazság

                                     Sziasztok! Itt egy hosszú rész. Remélem
                                   tetszeni fog nektek. Jó olvasást! A design készülő
                                félben van. Pusszilok és ölelek minden  Olvasót!! ♥♥♥♥ :)

                                                                                                         D xoxo

Dal

Hazudtak... Mindenki tudta az igazat. Mindenki! Csak én nem. Az árva kis Emily.  Én voltam a buta, naiv lány ebben a történetben.  Minden hazugság volt.  Ajkaim megremegnek,  amint rádöbbenek a tényre; Harry hazudott. Kézfejem a szám elé rakom, könnyeim szakadatlan folynak le arcomon. Mint a patak, mely árad.

-Emily shh..- szólal meg Louis mellőlem. Kikapcsolja az övét, karjait körém fonja. Lehajtott fejem felemeli ujjbegyével. -Shhh.- suttogja.  Zokogva borulok tetovált mellkasára, melyet csak egy fekete póló takar. Ujjperceivel hajamat simogatja, nyugtatásképp. Fejem mellkasára hajtja de... Most nem akarok és nem is tudok megnyugodni. Hiszen a szerelmem hazugság volt. Egy álca. Harry összes szava hamis volt. Csak játszott. Játszott velem, velem és az érzéseimmel. A rohadt életbe is! El lököm magamtól Louis-t, s kipattanok az autóból. Tudnom kell az igazságot, a teljes igazságot akarom tudni. És azt csak is Harry tudja.  Durván törlöm le könnyeimet, majd nagy levegőt véve elindulok vissza az úton, Harry lakásához. Annyi minden kavarog bennem. Ő és a mocskos hazugságai, az új információk amiket Louis mondott. Fogalmam sincs, hogy igazat mond e. De... Ha Harry hazudott, akkor...

-Emiy! Nem mehetsz vissza!- kiabál rám Louis. Szemöldök ráncolva állok meg, fejem fölemelem. Lassan megfordulok, tengelyem körül.

-Mi az, hogy nem mehetek vissza?!- kiabálom, nem.. Ordítom. -Ki a fene vagy te, hogy meg mond mit csináljak? És igenis Louis, vissza fogok menni. Mert jogomban áll tudni a teljes igazságot. Az 

igazságot, hogy a szüleim életben vannak e. Hogy, hazudott e nekem. Ezeket tudnom kell!- jelentem ki. Majd hátat fordítva neki, sarkon fordulok. Senki nem szabhatja meg azt, hogy mit csináljak s mit ne. Főleg nem ez a kis p*cs. Gondolat menetemet a testem mellől jövő kocsi zaj töri meg. Louis járműve áll meg mellettem.

-Szállj be. Vissza viszlek. - elfogadom az ajánlatot és úgy teszek ahogy kéri. Idegesen babrálom ujjaimat. Nem érdekel, hogy hogy fog reagálni. Nem fogok megijedni, ha össze tör valamit. Vagy ha, nekem ront. Megérdemlem a választ, mindenre amit kérdezek. Túl sokáig, tűrtem. Mindent el tűrtem.

Az istenért is! Majd nem meghaltam miatta! Bántott, és úgy bánt velem, mint egy kutyával. És..Lehetséges, hogy túl reagálom -bár kétlem- ez így volt.  Könnyeim ismételten elő törnek rejtek helyükről, s szakadatlan folynak le orcámon. Miért tette ezt velem? Miért adott esélyt, ha nem szeretett? Minden csak egy álca lett volna? Egy tervnek a része volt, a mi kapcsolatunk. Valószínűnek tartom, hogy neki semmit se jelentett. De ha nem jelentett neki semmit, miért versenyzett értem? Simám oda adhatott volna Louis-nak az első pillanattól kezdve. Mi értelme van így ennek? Semmi! De most, utána járok a dolgoknak. És ennek az egésznek. Őszintén szólva titkon reménykedem abban, hogy ez az egész csak egy nagy hazugság. De agyam sajnos azt harsogja; "Louis szavai igazak, Harry át vert."

Az autó lelassul, s megáll az ismerős ház előtt. Mély levegőt veszek, majd kikászálódom a járműből. Louist megkérem, hogy maradjon inkább kint. Szerencsémre nem erőszakoskodik, hanem teljesíti kérésem. Ujjaimat tördelem, miközben haladok a zöld füvön. Fejemben ezer s megannyi emlék, és gondolat szállingózik. Lábaimmal gyorsan tüntettem el az ajtó-és köztem lévő távolságot. Mire észbe kapok, már a lépcső fokokat szelem. Óvatosan közelítem meg Harry hálószobájának ajtaját. Kézfejem a kilincsre siklik, benyitok. Körbe kukucskálók, hogy a Kócos  alszik e még. Nagy meglepetésemre nem vette észre, hogy  leléptem. Ami igazán meglep, no mindegy. Belépek a helységbe, a fatákolmányt halkan csukom be magam mögött. Egyetlen egy oka van zajtalanságomnak; Lux. Ha az a gyönyörű, s egyben ártatlan gyermek nem lenne ebben a lakásban most. Biztosra vehetitek, hogy nem így viselkednék.

-Hol voltál? -gondolataimból egy mély, rekedtes hang rángat ki. Figyelmem azonnal az ágyban fekvő férfira irányul. Hátán terül el szinte, királyi ágyában. Kezeit a feje alá helyezi, tekintette engem vizslat. Karjaimat össze fonóm mellkasom előtt, hosszasan fújóm ki a levegőt -majd szívom be azt.

-Előbb nekem lenne pár kérdésem. -szemöldöke az egekbe emelkedik, ülőhelyzetbe tornázza magát. Fejével biccent egyet, hogy menjek oda. De én, fejem ingatom. -Élnek a szüleim? -teszem fel az egyik legfontosabb kérdést. Karjait teste mellé engedi, tekintete fagyos lesz. Állkapcsa megfeszül, szemei zöld helyet, feketében pompáznak. -Tehát igaz. Életben vannak. -válaszolok magamnak, amikor is hosszasabb idő után nem ad nekem választ. Hisz hallgatás, belegyezés nem de? Ki mászik az ágyból, testével felém közelít. Állom rideg tekintetét, amellyel lyukat akar égetni bennem. De, nem tud. A köztünk lévő távolság, gyorsan megszűnik.

-Honnan veszed, hogy tudom hogy a szüleid élnek e? -jobb szemöldökét a plafonig emeli. -Hm? -türelmetlen hangja, hasítja halló járatomat.

-Ne beszélj mellé! Tudod, vagy sem? -szemeim megtelnek könnyekkel, ha arra gondolok Louis igazat mondott. És az előttem álló férfi, mind végig a szemembe hazudott. -Válaszolj! -kiáltom képébe, s csupasz mellkasára csapok kezeimmel. Teste a falhoz szorítja enyémet, és nagyon közel állok ahhoz, hogy sikítsak, ordítsak vagy...valami hasonló.

-Azzal...-suttogja- össze törnélek. -lenyeli a torkában lévő gombócot. Ajkaim elnyílnak, szívem dübörög. Könnyeim ömleni kezdenek,  s mint az eső szüntelen folynak le orcámon az apró cseppek. Zokogásban török ki, kézfejemmel a szám elé kapok. N-Nem...Nem tehette ezt velem. Nem! Lehajtom kobakom, ezt...nem tudom elhinni. Végig tudta, tudta hogy élnek. És egy árva szót sem szólt!

-É-És...A szerelmünk i-is csak h-hazugság volt? -félve emelem Rá íriszeimet. Ujjával letörli könnyeimet, érintésébe bele remegek. Homályosan veszem ki arcát könnyeim miatt, keze tarkómra csúszik. Ajka enyémre gördül, s lassú csókba invitál. Azt hiszem, ez a legfájdalmasabb csókunk.

-Az.. -sutyorogja, két csók között- nem...nem lehet hazugság. -szavai melegséggel töltik meg szívem, de a szüleimről való információ sokkal fontosabb nekem. Mert Ő tudott róluk. Tudott az én családomról. És, egy szót sem szólt. Fejem elfordítom, mielőtt még egy csókot nyomhatna ajkaimra.
-Emily... -hangja elhall. Most először, talán másodszor látom ilyennek. Ilyen, ingatagnak. -Sajnálom... De, nem mondhattam el. Ahogy mást sem. -utolsó mondatát az orra alatt motyogta. Ellököm magamtól testét, tekintettem smaragdjába fúróm.

-Mit nem mondtál el? -idegesen törlöm le könnyeimet, -Ha? -közelebb lépek hozzá, Ő nem moccan. Testünk szinte egybe simul, olyan közel merészkedem hozzá. -Mi az Harry? Elvitte a cica a nyelvedet? Szerencsére Louisét nem vitte el... -jegyzem meg, mire Harry össze szűkült szemekkel mered rám. Hátrálok pár lépést, majd kezembe veszek egy szatyrot. Abba pedig néhány ruha darabot pakolok, csak a fontosakat. Egy-két felső, nadrág, cipő, fehérnemű.

-Mi a fenét művelsz Emily? -felkaromat megragadva fordít szembe magával. A ruhákat tartalmazó szatyor ki esik ujjaim közül. Lábaim a földbe gyökereznek, ujjai elfehéredésig szorítják vékony karomat.

-Elmegyek. -válaszolom egyhangúan. Arcáról a meglepettség tükröződik, de azonnal eltünteti azt a Harry-t akit szerettek.  S agresszívan "leültet" az egyik fotelba. Csuklóimat a karfához szorítja, két oldalt. -Engedj el. -hangom kétségbeesett, tettei megrémítenek. Ahogyan ereje is.

-Nem mész sehova. -mondja nyugodt hangon, de tudom cseppet sem az. Karjaimat rángatni kezdem markában, hogy legalább enyhítsen a fájdalmamon. -Sehova! -kiabálja az arcomba- Sehova Emily! -közelebb hajol, mellkasa folyamatosan emelkedik. Orrlyukai kitágulnak, ideges. -És ha megtudom, hogy még egyszer szóba állsz vele, -szinte ki köpi a 'vele' szót - akkor...-folytatná, de elegem van. Érzem ahogy testemben áramolni kezd az adrenalin, és olyan erő ejt foglyul amelyet még soha ezelőtt nem éreztem.

-Akkor? -emelem fel a hangom, -Akkor mi a fene lesz?! Mit teszel?! El teszel láb alól, és eltitkolod azt is? -üvöltöm képébe. Érzelemmentes arccal fürkész engem, miközben én forrok a dühtől. Melyet Ő váltott ki belőlem. Ő , és a hazugságai.  Az ajtó hirtelen kinyílik, és a kicsi Lux lép be rajta. Arca ijedt, és szomorú. Harry azonnal elenged, s a kislány elé siet. Elfordítom a fejem a másik irányba, könnyeim egy mozdulattal letörlöm.

-Miért veszekedtek? -kérdi édes hangján Lux. A szívem szakad meg, ha ezt az ártatlan gyermeket Harry-vel kell hagynom. Nem tehetsz mást Emily, átvert. Csak...egy feladat voltál, amit elvégzett. Pont úgy, ahogyan a naplóban is olvashattad. -Súgja bensőm.  De a kép, még így sem kerek.

-Mi...Mi nem veszekedtünk, kicsim. -nyugtatja a gyermeket. Szemem sarkából látom ahogyan Lux tekintette engem fürkész.

-De..Emiji' szomojú'. -ajkaimra halvány mosoly kúszik, pöszesége olyan aranyos. Fejem kínzó lassúsággal fordítom feléjük. -Miéjt' szomojú'? -teszi fel kíváncsian a kérdést, hallom Harry sóhaját.

-Mert...Tudod mi felnőttek néha elrontunk dolgokat, -karjaival a kislányt öleli- dolgokat, amikkel mindent tönkre teszünk. -fejét felém fordítja, a szemkontaktust tartja velem- És..bár lehet, hogy elrontjuk de csak is azért tesszük, hogy a másiknak jó legyen. Mert óvni akarjuk. -mindvégig a szemembe nézve mondja, inkább Nekem, mint a kislánynak. Kínosan felnevettek, majd föl állok s hozzájuk sétálok. Leguggolok Lux elé, pont úgy ahogyan Harry. Figyelmét mind ketten nekem szentelik.

-De óvni is csak úgy tudunk valakit, ha őszinték vagyunk hozzá. Mert az őszinteség egy kapcsolat mozgató rúgója. -szúrós pillantással illetem Harry-t. -És tudod mit Lux, picim? Soha ne enged, hogy becsapjanak. Oké ? -mosolygok. Míg a kicsi értetlen fejet vág.

-Ha már őszinteségnél tartunk, akkor had mondjam el azt is, hogy az óvás része az is lehet; hogy nem szólunk annak, akit védeni akarunk. Mert ha megtud egy olyan információt, amelyet nem kellene könnyen meg ütheti a bokáját. -utolsó mondatomat figyelmen kívül hagyja, viszont tovább 'titok-veszekszünk".

-A veszély nem ok arra, hogy valaki ne legyen őszinte. -jegyzem meg szem-forgatva, kiegyenesedem. Lux felé nyújtom kezem, s ő készségesen fogadja el azt. -Ideje aludni. -mondom, aprót bólint. Harry-vel a nyomunkban vissza sétálunk Lux kicsi szobájába. Vissza helyezzük az ágyikójába, majd egy-egy jó éjt puszi után elhagyjuk a helységet. Amint Harry becsukja az ajtót, ajkaim elválnak.

-Akkor is elmegyek. -

42. One Direction

                                   Sziasztok! Itt a 42.Rész. Remélem el nyeri
                               a tetszéseteket! És komiztok, feliratkoztok , illetve
                             csatlakoztok a csoporthoz! Köszönöm szépen a 44.Feliratkozót!!
                     Jó olvasást! ♥♥♥

                                                                                      D xoxo




Louis Tomlinson;

-Hol van? -kérdezem kimért hangon. Az embereim remegve állnak előttem, mint a nyárfalevél. Vajon mitől tartanak?

-M..Mr. Tomlinson Clare-t...-szemöldököm az égig emelkedik. Össze fonóm karjaimat mellkasom előtt, várom a további beszámolót. -Clare-t, Liam Payne csapata kihallgatta. -Tom lehajtja fejét, s a padlót kémleli. Sóhajtok egyet, majd az említett lányhoz lépek. Ki gondolta volna, hogy 'megbukik'  a tervem. Valójában semmit sem értek el azzal, hogy Clare-t megtörték. Csak figyelem elterelésnek küldtem a lányt, persze Clare, és a One Direction ezt máshogy sejti. -Elmehettek, -mondom, s a csapatom elhagyja a helységet. -Clare, -vissza fordul a lány, arcán könnyek folynak le, -te maradj. -le nyeli a torkában lévő gombócot és lassú léptekkel vissza sétál. Szembe fordulok az ijedt nővel, lehajtott fejjel áll előttem. Ideges. Állapítom meg, abból ahogyan az ujjait tördeli.

-L-Louis...É-én mindent meg tettem.-dadogva töri meg a kínzó csöndet. -Z..Zayn majd nem ..l-le vágta a-az ujjam. -zokogja. Karjaimat erőtlen teste köré tekerem, akárcsak egy kígyó az áldozatát, úgy ölelem. Kézfejemmel fejét a mellkasomra döntöm. Könnyei eláztatják fekete pólómat de, ez most nem érdekes.

-Clare, -suttogom fülébe, -segítened kell. -aprót bólint. Miután letörli könnyeit, felpillant rám. Kék szemei csillognak  a szomorúságtól. A fáradságtól szemei táskásak lettek.

-M-Miben? -kérdi, ajkaim ravasz mosolyra húzóm. Majd egy újabb ölelésbe vonom, karjaival át öleli
derekam. Haját simogatom, míg egy csókot hintek feje búbjára. Füle mögé tűrök néhány tincset, s csókokkal borítom be fehér bőrét. Füléhez érve megharapom fülcimpáját.

-Segíts, hogy Emily mellém álljon. -susogóm. Még egy csókot nyomok a füle alatti részre, -Azt akarom, hogy játszd el Emily barátnőjét. Oké bébi? -nem reagál. Kicsit elhúzódom rideg testétől, hogy szemébe tudjak nézni. Könnyes szemekkel tekint fel rám. -Meg tudod csinálni? Képes vagy rá? -ismételten a fülébe sutyorgom a szavaimat. Karjaimmal szorosabban ölelem vékony testét, mire felszisszen. -Képes vagy rá?! Vagy ezt is elcseszed, ahogyan a kapcsolatunkat. -sziszegem fogaim közül.

-L-Louis.-lihegi, el lépek tőle. Majd hátat fordítva a sírdogáló nőnek, a kis asztalomhoz lépek. Amelyen a jó öreg whisky-t tartom. Öntök magamnak a pohárba, s fölkapva a porcelán darabot iszogatni kezdek. Testemmel a lány felé fordulok. Ki még mindig lehajtott fejjel áll előttem. Olyan
szomorú látványt nyújt. De nem tudom sajnálni. Azok után nem, hogy megcsalt. És tönkretette a One Direction-t. Állkapcsom megfeszül a keserű múltra gondolva.

-Clare, -félve felpillant- rád bízhatom ezt a feladatot? -közelebb lépdelek hozzá. Szabad kézfejemmel
megcirógatom állát. -Hm? -aprót bólint. Ajkam halovány mosolyra húzódik, hiába próbálkozik engem már nem kaphat vissza.

-D-De..-utálom ezt a szót- M..Megsebeztem, már n-nem lehetek a-a barátnője. -zokogja. Részben
igaza van. részben pedig nem érdekel. Ő akarta lelőni Emily-t, nem én.

-Old meg, -suttogom fülébe- Bébi. -evvel a földszinten hagyom őt. Had gondolkodjon most. Felérek az emeletre, azon belül is a folyósora. Ahol sok fotó fogad. Főként a bandáról. Oda lépek az egyikhez. Amelyen mind az öten ott vagyunk. Semmi gond nem volt, nem voltak csajok -legalábbis
komolyak nem. Egy éjszakásaink mindig akadtak, de hát kinek nem? Jó volt a banda, sőt család.

Vigyáztunk egymásra, akármi is történt, vagy volt. De, amikor Clare...Félre lépet, ketté szakadt a banda.

Hosszú napunk volt. Harry-t kivéve mindenki küldetésen volt. A lányokat csak nagyon ritkán vittük magunkkal, ezért ők otthon maradtak általában. A kocsiban voltunk még, a házunk -Liam házához- mentünk. Többször felhívtam már a küldetés végre hajtása után Clare-t. Mert folyton ezzel nyaggatott; "Ha élsz,hívj fel!"  -Mosoly kúszik ajkaimra, ez miatt az apró emlék miatt. - Tízperc volt az út a ház, és a hely között ahol voltunk. Lassan megérkeztünk. Én azonnal kiszálltam a járműből, mire Liam megszólalt;

-Ennyire tartasz Clare-től? -kérdezte, nevetve csaptam be a kocsi ajtaját. Majd igyekeztem be az épületbe, hogy minél előbb Clare-el lehessek. Be léptem a bejárati ajtón, a kabátomat felakasztottam. S beljebb mentem. Tekintettem a padlón heverő ruhadarabokra siklott. Amelyek ösvényt alkotva vezettek föl az emeletre.

-Harry-nek vendége van srácok.- kacsintok Zayn-re, aki velem együtt föl sietett az emeletre. A folyóson halk léptekkel közelítettük meg, az említett hálóját. -Bár ne tettük volna-suttogom. Zayn-el az ajtó két oldalán álltunk, egymásra vigyorogtunk. Majd Zayn benyitott. -Szemhéjam lezárul, amint erre a szörnyű emlékre gondolok. Egy könny csepp fut le arcomon. - Amint megpillantottam Clare-t, Harry-vel. Ahogy...szeretkeznek. A szívem ott, akkor abban a pillanatban szét tört. Mint egy porcelán darab, több száz darabra tört. Kézfejeim ökölbe formálódtak. Megindultam Harry-ék felé, Clare már rég kimászott a göndörke alól. Egyenesen hozzá mentem, először egy jobb horgot adtam neki. Ami sikeresen betalált. Természetesen ő is megvédte magát, kaptam tőle és adtam is neki. Kiabáltam vele, Harry-t hibáztattam. -De mára már rá kellett jönnöm arra, hogy az egész Clare hibája volt. Minden. A poharat, mely eddig a kezemben volt. Most a tartalma a falon, a pohár pedig több száz darabra tört össze. Ahogyan a szívem is.

-Mocskos ribanc. -motyogom. Majd utam a szobámba vezet, ahol egyedül lehetek. Telefonomat kezembe véve, egyből a névjegyzék ikonra nyomom ujjbegyem. Emily. Villan fel a név. Ajkaimra mosoly ül ki. Ujjam az 'üzenet küldésre' nyomom, majd gépelni kezdek.

Emily Ross; 

Harry mellkasán fekszem. Míg ujjaim hajával foglalatoskodnak. Az éjjeli asztalon lévő mobil rezzen egyet. Óvatosan lemászom az alvó (?) Harry-ről. Az ágy szélére ülök, kezembe veszem a drága telefont. Feloldom a képernyő zárt, majd megnyitom az új üzenetet.

"Szeretnél többet tudni Harry-ről? Emily? L xx " 

Szemöldök ráncolva nézzek a képernyőre. Louis az? Mit tudhatna Harry-ről? Még egy üzenet. Ez is tőle. Megnyitom az  új üzenetet, s olvasni kezdem.

" Itt várlak a ház előtt, mindent elmondok Harry-ről. Mindent. L xx"  

Szemeim falják az információt. És mielőtt észbe kaphatnék, már a folyóson settenkedem lefelé. Leérek az előszobába, a telefont a rövid nadrágomba csúsztatom. Még mindig Harry inge takarja felső testemet. Miért nem öltöztem át? Egyáltalán miért megyek ki? Miért találkozom azzal a férfival, aki meglőtt? Aki annyi fejfájást okoz a férfinek, akit szeretek. Mindent tudok Harry-ről!

Mindent? Azt se tudod hány éves. 

~Kötegszik  elmém. Még jó hogy tudom! Húszéves. Miután befejezem a vitát saját magammal, amiért tuti mindenki hülyének tartana. Elindulok ki. Louis igazat írt, itt vár a ház előtt. Egy fekete sport kocsival. Kisiettek az udvarból, és villámsebességgel szállok be az autóba. Ahol Louis mosolygó arcával találkozik tekintettem.

-Hello szépségem. -csiripeli. Aprót bólintok köszönés képen, az autó elindul és én azonnal az övemért nyúlók. Amin Louis jót kuncog.

-Mit tudsz Harry-ről? -térek a lényegre. Tenyerem izzad,  ideges vagyok. Talán nem kellett volna eljönnöm. Lehet csapda az egész. El kanyarodunk balra, majd kiérünk a fő útra. Egy pillanatra se veszi le a tekintetét az útról, egészen mostanáig.

-Sok mindent. -válaszolja. Fejét vissza fordítja az út felé. Szemem forgatom, minek jöttem el? Ez az egész csak hazugság.

-Ja, sok mindent. Ez az egész sms-di csak hazugság volt. Te nem tudsz semmit. -oktatom ki, majd figyelmem az ablakon kívülre vándorol. Ez a srác egy vicc. Az autó hirtelen meg áll. A férfi felé fordulok, aki testével felém fordul. Farkas szemet nézzünk egymással.

-Semmit? Akkor honnan tudom, hogy a szüleid életben vannak. -szívem hevesen dübörög a mellkasomban. Szemeim felcsillannak, egyszerre leszek dühös és boldog.

-Ez..ez hazugság! -emelem meg hangom. Szemeim megtelnek könnyekkel. Az én szüleim meghaltak. Már rég nem élnek, de ha élnek. Akkor mégis miért nem tartották velem a kapcsolatot? Ha? Harry.. Harry biztosan elmondta volna, ha tudta volna.

-Nem.. Pont a szüleid miatt vagy itt. Apukád Marshall Ross, sok pénzel tartozik Liam-nek. A One Direction-nak. -szünet- Mivel nem tudta fizetni a drogot, ezért...Zálogba adott. -fejezi be. Szemeimből könnyek folynak le. Hazudott nekem! Harry, Liam mindenki! 

41.

                                   Eyo Bananasok! Hosszú idő óta most van rész!
                             Remélem elnyeri a tetszéseteket, és komiztok, iratkozzatok fel!
                          Jó olvasást! :) ♥♥♥♥♥♥♥♥♥

                                                                                  D xoxo



Emily Ross; 

Reggel sajnos egyedül ébredtem. Harry-ről semmi hír nincs, még egy cetlit se hagyott nekem. A nap nagy részét Lux-al a házban töltöttük,  kint nincs túl jó idő. Az ég fekete színbe öltözik, míg  a szél fúj. A kanapéra telepedek le, az óra a délután kettőt üti.  Vajon hol lehet most?Mit csinálhat ? Kivel van? Talán épp most végez vele Louis? Agyamon ezer s ezer gondolat fut át, s mind csak is Róla szól.  A szívem hevesen ver, már-már ki ugrik helyéről. A levegő gyorsan jár ki-be szervezetembe.
Hol van már Harry? Egyáltalán minek ment el? Igaz, a tegnap nem volt a legeslegszebb napja, az életemnek. De, akkor is! Szeretem Őt! Sóhajtva borulok a kannapé támlájára, szemhéjam lezárul.

Magam előtt látom. Látom ahogyan  rám néz, látom a düht szemeiben. Látom a tegnapi énét. Látom a benne lakozó szörnyet. Könnyeim folyni kezdenek, akaratom ellenére sírásban török ki. Arcom a puha anyagba fúróm, majd Harry ingének gallérjával megtörlöm szemeim. Lábaimat a mellkasomhoz húzóm, fejem térdemre hajtom.

-Szeretlek.-suttogom. Zokogásom hangosabb lesz, talán örökre hagyott itt. Nem csak egy napra, vagy kettőre. Hanem örökre.  Karjaimmal át ölelem lábaimat, s így sírdogálok még egy darabig. Annyi minden jár a fejemben, mert annyi minden történt velem. Harry mellett az életem 360-fokos fordulatot vett. Aminek örülök, mert új dolgokat ismerhettem meg.  Például, a szerelmet. Amelyről megtudtam azt. hogy bonyolult, kiszámíthatatlan és valódi. Létező érzés, nem csak beszélünk róla. Hanem érezzük  is,  Egy ajtó csapódás hangja üti meg fülemet,sírásom abba marad egy pillanatra. Majd lassan le mászom a kannapéról, amikor rá jövők valaki itt van. Kézfejemmel durván törlöm le könnyeimet. Fejem az előszoba irányába fordítom, ahol megpillantom Őt. Azonnal fölpattanok a helyemről, s Felé kezdek rohanni. Gyorsan eltüntettem a köztünk lévő távolságot, s átölelem derekát.

/ /ZeNe/  /

-Hol voltál? -duzzogva kérdezem. Fejem mellkasába fúrom. Könnyeim ismét folyni kezdnek. és az Ő pólóját áztatják. Erős karjai csípőmre siklanak, s annál fogva emel meg. Elengedem derekát, és nyakát ejtem 'foglyul' . Lábaim elemelkednek a talajtól, amelynek következtében megijedek és Harry köré fonóm lábaimat.

-Mi a baj? -bársonyos hangja aggódással telt. Mély levegőt veszek, így próbálom lenyugtatni magam. -Hozzá teszem, kevés sikerrel-. A dagadt, sós könnycseppek szakadatlanul folynak le arcomon. S nem bírom megállítani őket. -Emily, bébi? -ujjpercei gerincemen csúsznak le-s fel. Testem libabőrös, érintése miatt. Mély husky hangja, még mindig cseng fülemben. Kérdése visszhangzik fejemben, és válaszolnék rá, de nem tudok mit. Mert, igazából, nincs baj, csak...Félek, hogy elveszítem.

-N-Ne, h-hagyj. e-el. -zokogom, ujjaim haját szorongatják. A levegőt egyenletlenül veszem, s pulzusom is valahol a fellegekben jár. -H-Harry, szeretlek. -hangom elcsuklik, mind a két kézfejemmel pólóját szorítom.  Karjai s teste is megfeszül, védelmezővé válik.

-Miért hagynálak el? -hangja kicsit szórakozottnak hangzik, ám cseppet  sem az. Kezei lecsúsznak testemen, fenekemen, s a combomon állapodnak meg. Megemel, így lábaimmal a csípőjét fogom közre. Fejem a vállán pihentettem, szemhéjaim lezárulnak férfias illata átjárja szagló járatom, amely beködösíti elmémet. Annyira szerettem ezt a férfias illatot. Pár pillanattal később, hátam találkozik a puha, bőr kannapéval. Fejem hátravettem a kényelmes díványon, s kinyitom szemeimet.  Harry gyönyörű jade zöld íriszeivel találkoznak, az én átlagos barna szemeim. Egyik kézfejem arcát cirógatja, végig a csontvonalán, az állán majd az ajkain. Azokon a rózsaszín, telt ajkakon.

-Nem hagysz el? -kérdem halkan. Arca eltorzul, -valószínűnek tartom, a gondolat miatt. De, azonnal vissza tér a barátságos, nyugodt Harry. Ami egy kissé meg lep. általában összetör valamit ha dühös. Vagy kiabál. és akaratoskodik. Mi lehet vele? Keze megfogja enyémet, s ajkához emeli azt. Csókot lehel rá, majd egyesével az ujjaimra is.

-Miért hagynék el egy ilyen, -hüvelykujj- gyönyörű, -mutatóujj- okos, -középső-ujj-  nyugodt, -gyűrűs ujj -elbűvölő, -kisujj- Nőt? -arcom vörös színre váltott, a bókjai miatt. Ajkaimra levakarhatatlan mosoly (? ) vigyor, ül ki. Fejem elfordítom, így próbálom elrejteni a vigyoromat. -Emily, -suttogja fülembe, -kellesz nekem.  Szükségem van rád. -apró csókokat hagy a fülem alatti részen, míg lehelete csiklandozza bőröm. - Mint, egy vadásznak az áldozatra. Mint a termésnek a vízre, mint a sötétségnek a világosságra.  Mint Nekem, Rád, kislány. - utolsó szavait már a szemembe nézve mondja, ajkára pillantok. S lassan fölemelkedve Hozzá megcsókolom. Lassú, szenvedélyes csókban forrnak össze éhes ajkaink. Nyelve könnyedén csúszik át ajkaim közt, s játszadozik az én nyelvemmel. Csókunkat Lux köhécselése zavarja meg, amely egyenesen mellőlünk jön.

-Harry. -motyogom két csók között, -elég. -bele mosolygok  a csókba. Mohósága szinte már gyerekes. s akármennyire is akarom most Őt, nem lehet. -Hazza. -hajába túrok és megpróbálom annál fogva eltávolítani Őt. -Lát minket. -mondom, de még mindig csókolózunk.

-Nem baj, -morogja, s tovább mozgatja felettibb ügyes ajkait. Még pár másodpercig tart a kis 'csók csatánk', de mivel én nyerek így ez abba marad. -Ezt még folytatjuk. -motyogja orra alatt, lemászik rólam és mellém ül. Megigazítom a rövidnadrágom és az ingem, majd követve Harry példáját föl ülök.

-Undójító', fúj. -Lux fejti ki véleményét ahogy hallom, a csókolózásról. Kuncognom kell aranyos megjelenésén, Harry ölbe veszi a kis gyermeket. Közelebb ülök hozzájuk, hogy halljam a csevegést.

-Undorító? Miért kicsim? -figyelmét teljesen a kislánynak szenteli, karjaival körül öleli a kis testét.
Fejét enyhén lehajtja, így fürtjeivel kitakarja  Lux gyönyörű arcát. Törökülésben ülök melléjük, hogy lássam a csöppség reakcióját.

-Mejt' , -a Göndör ajkára mutat, -össze ér, és...Fúj! -Harry-vel felnevetünk. Kiegyenesedik és a kannapénak dönti hátát, fejével felém fordul. Majd váltunk egy gyors szájra puszit, amire Lux megint csak megjegyzést tesz. A délután további részét együtt töltjük hárman, mint, egy család... Jó érzés tudni azt, hogy nekem is van családom. Ha nem is a vér szerinti, de akkor is van. Ma újabb dolgot tudtam meg Harry-ről, tökéletesen tud főzni. Ami, nagy meglepetés volt számomra. Mondhatni,  kellemes csalódás.


Ui; Bocsánatot kérek a rövid rész miatt. :/ D xoxo

40.

                                   Sziasztok! 40.Részt olvashatjátok! Köszönöm a
                               44. Feliratkozott!! ♥ ♥ Remélem ez a rész is tetszeni fog,
                          és ha így lesz akkor komizzatok,  iratkozzatok fel, vagy csatlakozzatok
                    a csoportba. Jó Olvasást! :) ♥ ♥ ♥

                                                                                              D xoxo





A doki, mint kiderült nő. Aminek kissé örültem. Egy nem túl nagy irodában vagyunk, aminek különösen jó illata van. Általában, a kórházban mindennek fertőtlenítő szaga van. Ami nem igazán
kellemes. Egy fehér fotelban ülök, velem szemben egy fekete íróasztal helyezkedik el mögötte a Doktor nővel. Hátra dőlök a kényelmes díványon, bokámat térdemre illesztem. Egyik karom

végig fektettem a fotel karfáján, míg a másik bokámon pihen meg. Liam már rég elhagyta a helységet. Ezzel magunkra hagyva minket.

-Nos, Mr Styles. -felnéz az asztala mögül, kék szemeit smaragdjaimba fúrja. -Bizonyára tudja, hogy miért van itt. -bólintok egy aprót- Elmondaná, a saját szavaival döntését? -kérdi, egy kisebb sóhaj szökik ki ajkaimon. Tekintettem elveszem a nőről, s a fal mellett húzódó szekrényeket kezdem pásztázni. Ám, ez nem tart sokáig.

-Természetesen. -bólintok, - A dühkitöréseim, ellen tennem kell. Ez, azt hiszem tény. Viszont... Most van egy, olyan dolog az életemben, amely ezt a döntést megköveteli. -válaszomat egyenesen a szemébe nézve mondom. Lenéz a lapjára, majd vissza rám.

-A 'dolog', -csinál macska körmöket a levegőben- a szerelem lenne? -lenyelem a torkomban lévő gombócot.  Itt az ideje a vallomásnak ? A lelkizésnek? Ez lennék én valójában? Egy gyenge, tetovált, idióta punk? Nem, nem, ...Most, Emily-ről van szó, nem Rólam. Bólintásommal jelzem egyetértésemet. -Biztosan fontos személy az életében. -jegyzi meg halkan. Halvány mosoly kúszik ajkaimra, amelyeket a doktor is észre vesz. -Mesélne róla? -szemöldököm az egekbe szökik.

-Miért kéne beszélnem Róla? -teszem fel a -számomra- leglogikusabb kérdést. A szöszit kémlelem, aki engem figyel.

-Nézze, Mr. Styles. A szerelme miatt van itt nem de? -bólintok, válaszom jeléül- Akkor nyilvánvalóan nagyon fontos szerepet tölt be az életében. Azaz, -előre dől, így mellei kilátszódnak fehér blúza alól. Vissza térve a valóvilágba, válaszolok; -Ő a megoldás. -

-Pontosan! Ha beszél róla, azzal feltárja nekem az érzelmeit. Azon keresztül pedig, a düh probléma okát.  -egészíti ki. Biztosra veszem, hogy ez a nő volt az egyetem strébere. Így került ide, ilyen pozícióba. Általában az okostojások -akiket porig aláznak az iskolában- kapják a jó munkákat. Belegondolva a dolgokba, örülök hogy nem lettem ilyen. Ilyen átlagos.  -Szóval, kérem kezdje el. -karjaira támaszkodva várja a mesedélutánt. Ezeket ezért fizetik? -Talán, kételyei vannak a munkámmal kapcsolatban? -homlok és szemöldök ráncolva mered rám.

-Kezdjük el oké? Szarok a munkájára, magával együtt. A munkája az, hogy segítsen. -mondom kissé ingerülten, nem szerettem ha valaki húzza az időt. Jobban bírom a lényegre töröket.
-Körülbelül egy hónapja vagyok belé szerszerelmes. - kezdem mondandom.

-Ne csak a boldog időkről beszéljen, hanem a kezdeti nehézségekről is. Mindenről. Minden apró információ fontos lehet. -mosolyogja. Sóhaj hagyja el ajkaimat. 

"Liam ment elől, mert ő ismerte a helyet. Beléptünk a poklok poklába, s kerestük a lányt. Emily Ross-t. Ahogy megbeszéltük, úgy oszlottunk ketté. Én Liam-el mentem, míg a többiek együtt az az Zayn, Perrie és Niall. Elindultunk a 200-as szoba felé, mivel a lány állítólag abban a szobában élt már kerek négy éve. Pár lépés választ el minket az ajtótól, -a lánytól. A falhoz préselem testem, a pisztolyt izzadt ujjaim közt fogom. Liam-re vetek egy pillantást, bólint. Ami annyit jelent 'nyomás'! Az ajtó elé áll, majd berúgja bakancsával a régi, kopott fadarabot. Szerencsénkre, senki se hallott semmit. Átlépem a küszöböt, a koszos helyiséget egy halk szuszogás töltötte ki.  Amely csakis egy személlyé lehetett, az ágyához lépek. Fegyverem nadrágom hátsó részébe csúsztatom, közelebb lépek a lányhoz. S ahogyan a terv megköveteli, felveszem karjaimba. Nem fog felébredni, a parti drog a szervezetében kellően kiüti egy pár órára. Annyira, amennyire nekünk szükségünk van. Liam felé fordulok, kezében egy táskát, és egy dobozt tart. Kérdőn nézzek rá; -Meg találtad? -bólintásával jelzi válaszát. Megkönnyebbülök azért,  mert a küldetés nem volt hiába való. Kisiettünk a piszkos kis szobából, és a kijárat felé igyekszünk.  A többiek már valószínűleg az autóban várnak, ugyan is sehol sincsenek. Kifele menet, véletlenül bekapcsol a riasztó. Össze nézzünk Liam-el, s gyorsabbra vesszük a tempót. 

                                             *           *           *

-Mit találtál Liam? -lehuppanok mellé a kannapéra, épp a doboz tartalmát vizsgálja. Képek, egy ócska telefon, és néhány levél van benne. A képeken a lány van, a szüleivel. Mr Ross-al, akire most vadászik a Banda. Sokkal tartozik Liam-nek, -milliókkal. A lánya csak is ezért kell nekünk, semmi másért. Csak addig lesz velünk, ameddig az apja ki nem csengeti a tartozást.

-Ő az. Marshall Ross lánya. -a dolgokat vissza pakolja a dobozba. Majd felém nyújtja, kérdőn vizslatom arcát. De, választ nem kapva a kezembe nyomja a kis dobozt.

-A lány nálad lesz, az akció végéig. -evvel föl áll, és elindul az előszoba felé. Azonnal fölpattanok én is, és megragadva karját vissza húzóm.

-Mi a fenét csináljak egy árva kislánnyal? -üvöltöm képébe a kérdést. Mély levegőt vesz, megdörzsöli halántékát és vissza csücsül a díványomra. -Liam, ezt nem gondoltad komolyan. -jegyzem meg, és én is vissza ülök. A dobozkát a dohányzó asztalra dobom.

-Ide figyelj kölyök, -rosszul kezdődik- nem érdekel mit csinálsz vele. A lánynak addig a banda mellett kell lennie, amíg az apja nem fizet. Érted? -aprót bólintok, -Ne bántsd, ennyit kérek. Csak, próbáld meg elviselni, vagy tudom is én. -ismét állásba tornázza magát, -Vigyázz rá, maximum három hónapig lesz itt. Utána meg mehet a rég nem látott szüleihez...-gúnnyal telt hangja, utálatra enged következtetést. Amit, részben meg is értek. Mire észbe kapok, Liam már a házon kívül van. Sóhajtva állok föl,és megyek föl az emeletre. Nem hiszem el, hogy az a hülye Niall pont az én ágyamba fektette azt az árvát. Lassan ballagok föl a lépcsőn, majd végig a végtelenül   hosszú folyóson. Amelynek anno vörös színű szőnyege volt, s a falakat képek borították. Ez a folyosó üres, rideg pont mint én..."

Hangosan fújom ki bent tartott levegőmet, hirtelen felállok a fotelból. És az ajtó felé indulok, -Hova siet Mr Styles? -cselekedeteimet egy női hang állítja meg- Még nem mondott semmit se. -hajamba túrva fordulok a dokihoz.

-Halasszuk el a mai beszélgetést, oké? -ennyivel le is tudom a szöszit, aki zavartan figyel. Lábaim földbe gyökereznek, torkom kiszáradt. Úgy érzem megfulladok. Miért van ez? Miért?!

-Valami gond van, Mr. Styles? -lágyabb hangon szólal meg, s a hang közelebbről jön mint gondolnám. -Az imént úgy tűnt, hosszasan elgondolkozott. -karjait össze fonja mellkasa előtt, az asztalnak támaszkodik. -Min? -teszi fel újabb kérdését. Hangosan lélegzem, s gyorsan. Mintha a gondolataim megtörténtek volna velem, megint.

-A kezdeten. -válaszolom, szembe fordulok vele- Amit csúnyán elbasztam. Nem csak azért, ami vagyok. Hanem azért is; mert elítéltem. Elítéltem azt, akit most szerettek, érti? -hümmög egyet válaszul. -És tudja, mi a legviccesebb az egészben? Hogy, pár hét és elveszítem. -hangom elhalt, riadt, halk. Idegesen túrók dús, göndör hajamba.

-Hogy érti, azt; "Ami vagyok"? Ön említette, így magát. Miért? -feje oldalra billen, sóhajtok egyet. Nem hiszem el, hogy nem látja mi vagyok. Egy szörnyeteg, a legrosszabb rémálom. Teszek pár lépést a doktor nő felé.

-Komolyan nem látja mi vagyok? -előtte állok meg, -Egy bűnözővel van egy irodában, nem tart attól hogy megölöm? Nem tart tőlem? -sziszegem a szavakat. -Egy szörnyeteg vagyok.-vallom be.

-Hogy teljesen őszinte legyek, Ön nem szörny. Fizikailag biztosan nem.-kis humoros- Figyeljen ide, nem tudok félni Öntől. Egyrészt azért nem, mert minden áldott nap találkozom magához hasonló alakokkal. Másrészt pedig tudom, hogy a dühkitörések oka egy olyan emlék, vagy tragédia amelyet az illető nem mond el senkinek. Inkább magában tartja, vagy, vagy máshogy oldja meg. -kezeivel mutogat beszéde közben. Kissé megnyugodtam, bár ökölbe fezsülnek tenyereim.

-Fején találta a szöget. -morgom, elfordulva tőle. -Netalántán, gondolat olvasó? -kérdezem, inkább magamtól mintsem tőle. Kuncogni kezd, vissza ülök a helyemre, vele szembe.

-Az sajnos nem vagyok, de a rutinom már meg van. Most pedig, meséljen Mr...-mondaná tovább, de muszáj közbe vágnom.

-Hagyja a 'Mr'-t, csak Harry. -legyintek, amire egy 'oké' a válasza. -Mire kíváncsi? -fejem hátra döntöm. Kezeimet a fejem alá helyezem, lehunyom szemhéjam.

-Mindenre. Főkként a kezdetekre. -mondja, amire kínosan felnevetek.

-A kezdet, a legnehezebb. De, ha ez kell a gyógyuláshoz, akkor oké. -adom be a derekam. Most először,érzem azt hogy ez fontos. Ez az egész.  Emily, mit műveltél velem? 

39. Változás

                                        Sziasztok! 39. Rész, itt is van! Remélem
                               mindenkinek tetszeni fog, bár előre bocsánatot kérek.
                       Szerintem nem lett olyan hű de jó, de ezt döntsétek el ti!
                    Jó olvasást! Ha esetleg tetszett, akkor tudjátok mit kell tennetek!

                                                                                            D xoxo

Liam Payne;

A telefonom csörgése zökkent ki mese szép álmaimból. Morogva nyúlok a készülékért, amely az éjjeli szekrényemen foglal helyet. Hátamra fordulok, s megragadom a mobilomat. A kijelzőre pillantok, amelyen a 'Harry' felirat villog.

-Mi a fenét akar? -kérdezem magamtól, majd a zöld csíkot végig húzóm a képernyőn és a fülemhez emelem a telefont. -Mi van? -hatalmasat ásítok, nem hiszem el , hogy reggel hétkor már zavarnak. Miért?

-Felkeltettelek? -figyelmen kívül hagyja kérdésem. Nem elég, hogy zavar de még b@sztat is.  Szemem forgatom, sóhajtást halok a vonal másik végéről. -Figyu...Én, öhm.. -keresi a szavakat, mi van vele? -Kéne, egy...kezelés. -motyogja. Nevetésben török ki, még nem hallottam Harry-t így beszélni. Pontosabban, ilyen bizonytalanak nem hallottam még.

-Kezelés? Minek? -halmozom kérdéseimmel, milyen kezelésről lehet szó (?) - Haver, minden oké? -teszem fel kérdésem, még egy hosszú sóhajt kapok válaszul. Majd egy sípolást, bontotta a vonalat. A telefont vissza helyezem az éjjeli szekrényre. Minek hív fel, ha nem tudja el mondani, hogy mi  a baja. Fejem a párnára ejtem, míg testemet elnyeli az ágy. Szemhéjam lezárul, lassan elszenderedek. 

-Lassan már fél órája fekszek mozdulatlanul, mégis éber vagyok.- Ez a baj velem, ha egyszer felkelek, utána már nem tudok vissza aludni. B@zd meg, Styles!  A párnába fúrom arcom, amikor is 

a csengő 'édes' hangja tölti ki a lakást. Szitkozódva mászok ki a meleg takaró alól, s hagyom el 

hálószobámat. Végig sétálok a hosszú folyóson, majd leballagok a lépcsőfokokon az előszobába. Az ajtóhoz lépek, és feltépem azt. Meg sem lepődök a tetovált srácon, aki nem más mint Harry. Ellépek az ajtóból,hogy ő  betudjon jönni. Lábát  át billenti a küszöb felett, a nappaliba megy. Becsapom a nagy fém darabot, lábaim a Göndör után vissznek. A kannapén foglal helyet, lábait a drága dohányzó asztalra helyezi. A fekete bőr fotelembe ülök,kezem az asztalon lévő cigis dobozért nyúl. Kinyitom,majd kiveszek belőle egy szálat. A dobozt Hazza felé nyújtom,  megkínálom őt a káros anyaggal. Fejét csóválja maga elé meredve. Vállat rántok, és a kis dobozkát az asztal közepére dobom. Ajkaim közé veszem a fehér szálat, s meggyújtom azt. Beleszívok, közben hátra dőlök a kényelmesnek nevezhető fotelban. Egyik karommal a karfán támaszkodom, ajkaim közt kiszökik a füst.

-Milyen kezelésről beszéltél? -térek a lényegre, tekintetét rám vezeti. Zöld szemei sötétséggel teltek, megismétlem az előző mozdulataimat. A tüdőmbe jutó nikotin átjárja testem minden egyes részét. Megnyugtat.

-Egy...-ujjaival babrál, -Egy, dühkontroll kezelésről. -feleli. Hangja kissé bizonytalan, szemöldököm az egekbe szökik. Mégis minek kellene dühkontrollra mennie? Oké, bevallom tud 'rossz fiú' lenni. De, valójában nincs semmi gond vele. Éppen feltenném kérdéseimet, mint pl; 'Minek beszélsz ilyen hülyeségetek?' Vagy, 'Ki miatt csinálod?'  amikor is, folytatja; Emily az oka. Nézd, Liam...Nem tudom miért, de szeretnék... -benyálazza alsó ajkát, lábait leveszi az asztalról. Könyökein támaszkodik meg, míg fejét lehajtja.

-Megváltozni? -fejezem be helyette a mondatott, mondhatni kérdezem tőle. Bólint egy aprót. Ajkaimra hatalmas mosoly kúszik, amelyet Harry nem ért. De nem is kell értenie, a mosolyom okát. Elég ha én tudom, hogy miért vigyorgok. Őszintén szólva, az elején butaságnak tartottam azt hogy Harry és Emily együtt. Nevetnem kellett ezen, hiszen Emily ártatlan -akárhogy is nézem. Harry pedig, olyan...Hát, rossz fiú. Nem rossz ember, hanem rossz a stílusa. Két év alatt teljesen megváltozott, nem volt ilyen. Ilyen, rideg. Habár, mostanában olyan...Olyan szerelmes. Talán Emily, majd kimenti Őt ebből az ördögi korszakból. A szülei halála mindent elvitt az igazi Harry Styles-ből. Voltak napok, amikor nem is evett. Nagyon mély ponton volt, s azt kell mondjam. Ő az egyik legerősebb ember akit ismerek. Egyetlen egy célja van; amiről remélem letudom beszélni. Vagy ha nem én, akkor majd Emily. Igen, Emily-nek menni fog.

-Liam? -szólít meg, evvel kizökkentve egem gondolataim közül. -Voltál már szerelmes? -kérdése kuncogást vált ki belőlem. Beleszívok a cigarettámba, és miután letüdőztem kifújom a füstöt ajkaimon.

-Már hogy ne lettem volna. -jelentem ki, azért huszonhat évesen  az ember már át esett egy-két dolgon. És, én a szerelmet is az 'át estem rajta' mappába tenném. A cigi csikket elnyomom az egyik hamutálcába. Bokámat a térdemhez illesztem, majd Harry-t fürkészem. Ki, kérdőn vizslat engem. -Nézd kölyök, a szerelem az egy nagyszerű dolog. Még nekünk, bűnözőknek is. Néha azt hisszük, megtaláltuk. Miközben még javában keressük, s néha megvan de mi nem vesszük észre. Én, a második kategóriába tartozom. Olyan lehetőséget hagytam ki, amely miatt most nincs mellettem senki. Ezt jól tudod. -bólint, -Figyelj, ha szereted, -utalok Emily-re, aprót bólint- ne hagyd el. Ne hagyd, hogy elmenjen. Harcolj érte, vagy egyedül maradsz életed végéig. Érted? Ráadásul, neked még ott van Lux is. -hangom komolyan cseng.

-Miatta ne aggódj amint eljön az ideje, vissza kerül a szüleihez. -feleli, tessék? Pupilláim kitágulnak, majd össze szűkülnek. Hátra dől a kanapémon.

-Ezt hogy érted? Úgy tudtam a szülei, elhunytak. -a vér lüktet a fülemben, s kezdek idegessé válni. Nem szerettem, ha hazudnak nekem. Azt meg főkként nem szerettem, ha az egyik legjobb 'alkalmazottam' teszi.

-Nem hunytak el, csak nyaralnak. A kislányt pedig rám bízták, így Emily-t még könnyebb volt az ujjaim köré csavarni. -válaszolja - Te adtad azt a feladatot, hogy csábítsam el. Nem de? -idegesen bólintok.

-Ez nem volt  a tervben Harry, nézd ha csak szórakozol Emily-vel. Azt ajánlom most hagyd abba, mert a lány heteken belül vissza kerülhet a szüleihez. És ha ez az információ Louis fülébe jut, elveszi tőled. -fejtem ki gondolataimat, Harry nem gondolta át a dolgokat. Túlságosan könnyeden veszi a rábízott feladatait.

-Nem fogom engedni, hogy elvegye. -szűri fogai mögül, a Göndör. Ekkor csatlakozik köreinkhez Perrie is. -Különben is, Emily szeret. -fejem ingatom. Elfogja cseszni.

-Attól mert érzéseket táplál irántad, még elhagyhat! -emelem meg hangomat, felállok s elé lépek -Ajánlom, hogy ne legyen gond. Mert, ha a te kis hülyeséged miatt elveszítjük a lány apját...Nagyon nagy bajban leszel Harold. -íriszei elsötétülnek, de egy bólintással jelzi hogy értette amit mondtam neki.

-Nem értem mit aggódsz. -szólal meg a szőkeség, mindketten rászegezzük tekintettünket. Egy újságot lapozgat, -A drága kis Emily-tek, fülig belé esett ebbe a f@szfejbe. -jelenti ki. Ökölbe feszült kezeimet -amelyeket eddig észre se vettem- vissza engedem testem mellé.

-Az lehet Perrie, de Louis ezzel az aprócska információval tönkre tehet mindent. Pluszba még, tud valamit rólad. -pillantok vállam fölött Harry-re- Amivel állítólag, Emily-t maga mellé tudja állítani. -magam elé meredek, ha Harry nem teszi meg a megfelelő lépéseket a szerelme iránt. Mindent elveszíthet, mindent. -Harry, kérlek viselkedj szerelmeshez méltóan. -farkas szemet nézek vele, miközben beszélek hozzá. -Fél óra múlva indulunk, elviszlek egy orvoshoz. -felállok, és az emeletre sietek. Talán, a Lux-os dolgot nehezen, de el lehet sikálni. -Ha a lány megtudja- Viszont, még mindig érdekelne az, hogy mit tud Harry-ről. Mert ha minden igaz, nekem, mint banda vezérnek mindent tudnom kell róla. És tudok is. De, vajon mi lehet az az aprócska dolog. Ami véget vethet a kis Styles-nak? -És kapcsolatának...- elővéve egy fekete nadrágot, és pólót magamra aggatom a ruhadarabokat. Felveszek egy zoknit, s már kint is vagyok a hálómból. Lesiettek a lépcsőfokokon, majd az előszobába lépdelek. Barna színű bakancsomat felveszem, a konyhapulthoz sétálok. Elveszem a kulcsot, a pénztárcámat a farzsebembe csúsztatom. Biccentek egyet Styles-nak, és már is a garázs lesz az új úti cél. Beülünk a fekete, sötétített ablakú Range Rover-be.

A kulcsot a helyére rakom, elfordítom. Az autó motorja felbőg, s már indulunk is. Természetesen a garázs ajtaját kinyitottuk, mielőtt beszálltunk volna. Lassan ki kanyarodunk az útra, majd egy kis gázt adva a belvárosba vezet utunk. A borzalmas csendet csak a rádióból szóló halk rock zene töri meg.

-Szereted? -kérdem kisebb idő elteltével. Harry hangulatingadozós fajta. Ezért mindig figyelek a szavaimra, nem akarom megbántani. Érzékeny lélek, még ha ezt nem is mutatja ki.

-Liam, ez olyan...Furcsa. -kezdi- Amikor vele vagyok, nem tudom...Nem én vagyok. Mellette nem a 'hírhedt Harry Styles' vagyok. Hanem, egy teljesen más ember, önmagam vagyok. És, -sóhajt- nem tudnék nélküle egy gyereket nevelni. Még így sem, hogy három hónapig bízták rám Lux-t. -akadozva beszél, és olyan szeretetteljesen ejti a szavakat. Kezdem elhinni Perrie-nek, hogy szerelmes. De, ha nem vigyázz elveszítheti.

-Hazza, mi van? Szerelmes vagy. -gúnyolódom, mire a válasza egy "kapd be" . Hajába túr, s feljebb tekeri a rádiót. Nevetek vele együtt, rég láttam ilyennek. Ilyen, boldognak. -Hazza szerelmes! -üvöltöm. A vállamba bokszol.

-Dögölj meg. -mondja, -és akkor mi van ha szerelmes vagyok? -vallja be, vigyorogva fordulok felé. Ő is velem együtt vigyorog, mint két vadalma. Tenyeremet felé tartom, amibe hezitálva, de belecsap.

-Szóval, mióta szereted? -tekerem lejjebb a hangerőt, felé pillantok majd figyelmemet az útnak szentelem. Nem akarok balesetet szenvedni. Hosszú perceken keresztül csöndben ülünk egymás mellett, csak a rádió tölti ki a teret. Ujjaimat a kormány kereken tartom, válaszra várok.

-Egy hónapja. Körülbelül. -gondolkodik, -Ja, egy hónapja. -az ablakon bámészkodik kifele. De, a mosoly még mindig ott ül az arcán. Jobbra kanyarodok, egy magán klinika parkolójába.

-Ebből az egy hónapból, csinálj egy életet. -mondom, felém pillant. Le állítom a motort, -Akarod a csajt nem? -teszem fel az egyik legalapvetőbb kérdésemet. Bólint, -Na hát akkor! Harry, a magunk fajtáknak, ezerévente egyszer adódik ilyen lehetőség. -vállára teszem kézfejemet- Ne enged, hogy elszakítsanak Tőle. -evvel ki szállok a járműből. -Változz ha akarsz, de ne enged el.-miután lezárom a járművemet, az épület bejáratához közeledünk. Egy nagyszerű orvost kértem fel e nemes feladatra. Mondhatom, hogy megtiszteltetés lesz Harry Styles-t kontrollálni. Hatalmas munka, és rengeteg energiájába fog kerülni az illetőnek. De, ha a kölyök boldogságáról van szó. Akkor bármi jöhet, tudom hülyén hangzik. De, próbálom terelni a sorsát. Még akkor is, ha nem vagyok az apja. Tudom, neki is szüksége van egy olyan személyre aki törődik vele.  Emily után, én vagyok ez a személy. S remélem, a Lux-os dolog csak hazugság volt. Nem szeretném, ha Harry ugyanazt a hibát véteni el amelyet én is.

Ui: Bocsánatot szeretnék kérni a rövid, illetve eseménytelen rész miatt. Azért remélem senki se haragszik rám e miatt. Puszi és ölelés. 
                                                                           D xoxo