37.

                                      Sziasztok! Hoztam Nektek egy 37.Részt.
                               Nagyon remélem hogy tetszeni fog nektek, és hogy
                        hagytok magatok után nyomot. Minden Olvasónak Jó Olvasást!

                                                                                       D xoxo


Emily Ross;

Az éjszaka különösen jól telt, a történek után. A "balesetem"-et követte egy műtét, furcsa volt. Ott feküdni, és reménykedni abban; hogy nem halok meg. Sok minden megfordult akkor ott a fejemben. Például; hogy elveszíthetem Őt. A zavaros, aggereszív  szívtiprót. Tudom, sokat ártott. De, annál többet tett értem. Sok mindent adott nekem. Befogadott, -pedig idegen voltam. Bemutatott a barátainak, és valamilyen szinten az Én barátaimmá is váltak. Bár Perrie nem igazán kedvelt, de a jég megtört. Pont mint mindenki mással. A lakásában élhettem, Vele. Vásárolt nekem, kiállt értem.

Harcolt értem...

És éppen ezért tudom Őt oly' annyira szeretni. Vagyis, ezért is. A gyönyörű mosolyáért, a smaragd zöld szemekért. A játékosabb feléért. Mert tudom, neki is van egy olyan oldala, amit eddig csak én láthattam. Csak előttem fedte fel, s ez az ami igazán megfogott benne. Az igazi Harry. Meg akartam ismerni azt aki Ő. Az igazi Harry Styles-t szerettem volna megismerni. A többi ember csak az; erőszakos, banda tagot látja. Mert Ő nem mutat meg többet. Csak is annyit, amennyitől az emberek félni kezdenek. Különlegesnek érzem magam, amiért Én ismerem az igazi Harry Styles-t. Mosolyogva nyitom ki szemeimet, de a mosoly eltűnik. Amikor is hűlt helyét találom a göndör hercegnek. Megdörzsölöm szemeimet, majd felülök az ágyban. Ám felszisszenek, a vállamban lévő éles szúrás alább hagy. Kezemmel a területet simogatom, hogy enyhüljön a fájdalom. Kis idő elteltével észre veszem a virágcsokrot, és a rajta ágaskodó levelet. Reménykedve a
levélért nyúlók. "Emily" van firkantva, a közepére. Óvatosan feltépem a borítékot, s kicsúsztatom a

Harry Styles 

benne levő papiruszt.

"Ne ijedj meg. Nem sokára ismét ölelő karjaim közt lehetsz, Drága.

                                   Csókol Harry" 

Piruló arccal vissza rakom a levelet a borítékba, majd a virág mellé  helyezem. Egy újabb ismeretlen oldala Harry-nek. Egyáltalán volt olyan nő az életében, akinek mást is vet óvszeren kívül? Mert őszintén szólva nem tudom elképzelni Harry-t, mint romantikus barát. Aki tervezgeti a randikat, hogy lenyűgözze szerető barátnőjét.
Ahogy csokorral áll egy kapu előtt, és várja hogy a lány ajtót nyisson. Vicces. Mert soha se tenne ennyit egy nőért sem. Hiszen minek? Ha az összes nőnemű lény a földön, a lába előtt hever? Habár Harry "kicsit" tetovált, és félelmetes azért a nők ragadnak rá. Akárhova megy megbámulják. Hozzá teszem -van mit.

-Nagyon szeret a barátod. -mondja egy női hang. Ezzel kiszakítva engem a kis világomból, ahol csak Harry és Én vagyunk. Fejem az ápolónő felé fordítom, kérdőn nézzek rá. Mondott egyáltalán valamit?

-Tessék? -teszem fel a kérdést. Nem hallottam az előzőt, ezért kényelmetlenül érzem magam. Hogy tudok csak magamra figyelni?! És így elkalandozni? A nő közelebb jön hozzám, majd elismétli előző mondatát;

-A barátod, nagyon szeret. -jegyzi meg halkan. Érzem ahogyan arc színem kezd átváltani, fehérről pirosra. S lassan olyan leszek, mint egy érett paradicsom a kertben. Mosoly kúszik ajkaimra, és lehetetlenség lenne elrejteni -egy ilyen mondat után.

-Uhm..Köszönöm. -szólalok meg késve, nem tudom mit mondhatnék. Erre nagyon -szerintem- semmit se lehet mondani. A nőre pillantok aki éppen kuncog, valószínűleg rajtam.

-Nincs mit. Csak ez az észrevételem. -elfordul, és ismét a munkájával foglalkozik. Be veti az én ágyam melletti fekvőhelyt. Nézem egy ideig, ahogyan rendet rak. Legszívesebben segítenék, de nem tehetem.

-Észrevételed? -tegezem le. Törökülésbe tornázom magam, újra felém fordul. Eltűr egy tincset a hajából, és közelebb jön.

-Igen, tegnap nagyon ideges lehetett, miattad. -meséli, csillogó szemekkel hallgatom- Aggódott érted. És, egész este bent volt nálad. Ráadásul a csokor. -áradozza. Pirulva hallgatom a kis "mesét". Nagyon tetszik, hogy mások szerelmes pár ként tekintenek ránk. Pedig valójában, mi nem alkotunk egy párt.
A mosoly szám-űzetik ajkaimról, s helyét az üresség veszi át. Lehetséges, hogy ez butaság. De, akkor sem vagyunk; barát és barátnő. Csak...Nem tudom, barátság extrákkal? Észre se veszem, hogy amint ezen kezdek el gondolkodni könnyek gyűlnek a szememben. Miért fáj ez nekem ennyire?


-Emily! -sikítja egy gyermek hang. Fejem a hang irányába fordítom, szemeim kikerekednek. Ajkaimra hatalmas mosoly húzódik, amint megpillantom Lux-t Harry karjaiban.

-Lux! Te-jó-ég. -mondom, ahogy karjaim közt foghatom az apró teremtményt. Kis karjai nyakamat fogják közre, míg én kicsiny testét ölelem. Az ápolónő elhagyja a kórtermet egy hatalmas mosollyal az arcán. -Olyan régen találkoztunk. -tudom csak pár napja, de az sok. Főleg egy négyéves gyereknek, na meg nekem is. Egy szóval; örülök hogy újra láthatom a csöppséget.

-Lux, ne fojtsd meg Emily-t. -lép hozzánk a Göndör. Lux le ül elém, tekintette engem fürkész. Figyelmem elveszem egy kicsit az előttem lévő kislányról, és keresztapjához fordulok. Lehajol hozzám, s csókot lehel ajkaimra. Ujjaimmal hajába túrok, s közelebb vonom magamhoz. -Fúj! -szakít félbe minket Lux ellenvetése. Mindketten nevetünk a kicsi megjegyzésén. Szemeimet, ismételten az "ünnep rontóra" terelem.

-Nem sokára te is ezt fogod csinálni. -felelem gúnyosan, nevetve. Amit Lux nem tud hova tenni. Ha nagyobb lesz, megérti majd. Megérti, hogy milyen az ha van melletted valaki. Valaki aki vigyázz rád.

-Soha, senki nem mehet a keresztlányom közelébe. -ül le Harry az említett személy mögé. Az ölébe húzza az ártatlan cukiságot. Tetovált karjait védelmezően fonja Lux köré, ajkait a feje búbjára nyomja. Apró puszit ad neki, amitől mosolyognom kell. Olyan aranyos e gesztusa. Kezeim az ölembe pihentettem, a gondolataim rólunk kezdenek el pörögni. Az életkedvem csökken ez miatt az apró, mégis fájó dolog végett. Miért nem akarja hogy a barátnője legyek? Talán, nem vagyok elég jó hozzá? Erről lenne szó? Hogy, mi ketten nem vagyunk egy szinten? Egy sós könnycsepp gördül le arcomon, de még mielőtt letörölhetném Harry ujjai megteszik. Ujjai állam alá tévednek, s lassan felemelik azt. Ujjbegyei megcirógatják állkapcsom, közben megszólal;

-Minden rendben? -kérdi halkan, aprót bólintok válaszom jeléül. Nem bírom állni tekintetét, ezért elfordítom fejem az ajtó irányába. Hátha jön valaki aki meg ment, aki félbe szakítja Harry kutakodását érzelmeim iránt. -Emily? -szólít, óvatosan felé fordítom fejem. Megbillenti fejét, így haja össze kócolódik feje tetején. Előhalássza telefonját a zsebéből és feloldja azt, majd a kislány kezébe adja azt. Szemei fel csillannak a készülök láttán, nyomkodni kezdi. Feltérképezi a telefon minden egyes miniméterét. Harry elengedi a gyermeket, s hagyja hogy a mobilja lekösse figyelmét. Míg Ő elszökik mögüle, talpra áll. Lábai felém hozzák, előttem áll meg. Keze enyémért nyúl, s elkapja azt. Leül elém, szabad kezével hajamat birizgálja. -Nem szerettem ha titkolózol. -nyomja ajkait kézfejemre. Az érintett terület bizseregni kezd, s bensőm is bele remeg érintésébe.

-Nem titkolózom. -jelentem ki. Nincs itt szó titkokról, csak egy.. egy fajta üres érzésről lenne szó -ha észre venné. -Semmi gond nincs Harry. -szabad kézfejem arcára simítom. Néhányszor megsimítom hibátlan arcát.

-Kérlek Emily, -suttogja a szavakat, -ne hazudj. Nekem soha. - csókot hint kézfejemre, majd ujjaimra egyesével. -Nos, -szólal meg a középső ujjamnál, -beavatnál szépségem?- sóhajtva elhúzóm kézfejem szájától. Nem akarok önző lenni, és semmi ehhez hasonló. Csak...Csak az övé akarok lenni.

-Nincs mibe beavatnom. -motyogom. Tudom, hisztis vagyok. De fáj, fáj a tudat hogy nem szeretne többet. Nem akar többet extráknál. Valószínűleg soha nem is vágyott többre. -Emily. -Harry rekedt hangja zökkent ki a szánalmas gondolataimból. Felemelem kobakom, majd ránézzek. Most kezd elegem lenni belőle.

-Csak bánt hogy nem vagyunk együtt! -vallom be.  Az előttem lévő férfi szemei tágra nyílnak, majd össze szűkülnek. Kínos csönd áll be, az ujjaimat birizgálom. Minek mondtam el? Semmi se fog megváltozni, és nem is kell megváltoznia. Most már nem. Nem leszek a párja szánalomból, és sajnálatból. Tekintette lyukat éget bennem ahogy bámul zöldes szemeivel. -Csak...Rosszul esik, hogy mi...Mi nem alkottunk semmit se... -suttogom. Felemeli fejem, majd eltűri a kóbor tincseket.

-Mi egy családot alkotunk. -mondja szemembe nézve. Íriszeiben az őszinteséget vélem felfedezni, közelebb hajol hozzám. -A családom tagja vagy, kislány. -folytatja, sokkal jobban érzem magam. Mondhatni megkönnyebbültem. -Te alkotod a családom egy részét, -ujjai ajkamon siklanak végig- én pedig a másik részét. Mi, egy egészet alkotunk... - ajka enyémnek nyomódik, s lassú, szenvedélyes csókba olvadunk. Szívem dübörög a mellkasomban szavaitól, melyet elmém egy öröké valóságig megőriz. A nap hátra levő részét együtt töltjük, mivel egy család vagyunk.

36.

                                      Eyo x.x Nagyon szépen köszönöm a 42. Feliratkozott!
                              Sokat jelent, ahogyan a komentjeitek is!! Mindent nagyon nagyon
                           szépen köszönök Bananasok!! :) Jó olvasást, a viszonylag hosszú
                         részhez! Pusszancs ♥♥♥♥♥

                                                                                                            D xoxo

Ötödik kávémat szürcsölgetem, az óra talán már az éjfélt is ütötte. Liam-ket haza kültem, reményeim szerint eltüntetik Clare-t. Vajon bántani fogja Emily-t? Mondjuk, nincs túl sok esélye velem szemben. Egyetlen egy napot kap. Ha nem megy el, azzal aláírja a halálos ítéletét. Kezem ökölbe feszül amint arra a nőszemélyre gondolok. Lehunyom szemhéjamat s végig gondolok mindent. Emily. A lány, aki nővé vált mellettem. Ki nem adta fel velem szemben sose. Kitartó, erős, bátor, okos, kedves gyönyörű. Fejem hátra vetem, ajkam beszívom.

Azok az elfojtott nyögések...

Milyen nagyszerű pillanatok voltak. Ahogy bőr a bőrön gördült, ahogy ajkai elnyíltak. Hazz miken jár a fejed? Lehetséges lenne, hogy szerelmes vagyok? Én? A szívtelen seggfej. Hogy lehetséges ez?

- Mr Styles?- szólítja egy  női hang a nevemet. Felnyitom a szemhéjamat, fejem előre hajtom. -A műtét véget ért. -informál mire testem megfeszül. Fejem zsong, ereim lüktetnek. Feszülten bólintok, hogy folytassa. - A hölgy állapota stabil. Valószínű hogy egy-két hét múlva, teljesen felépül. De, nem ajánlott a házi munka, vagy a váll és a kar megterhelése. Ami kötelező, az a pihenés. - ajánlja. Féloldalas mosolyt eresztek felé, állásba tornázom magam.

- Értem. Mikor vihetem haza? - térek a lényegre. Mély levegőt vesz, majd mappáját hónalja alá csapja.

-Minimum két napig itt marad. Jöjjön, meg mutatom Miss Ross kórtermét.- Bólintásommal jelzem egyet értésemet. Előttem sétál a harmincas éveiben járó nő, de én csakis Emily-re gondolok. Lelkem elmémmel együtt megnyugszik. Nincs életveszélyben, hamarosan olyan lesz mint régen.  

Ó azok a régi szép idők, együtt.

-Itt is volnánk. -értesít a nő, bólintok majd benyitok a sötét helységbe. A szobát halovány fény tölti be. Halkan csugom be magam mögött az ajtót, Emily-hez sétálok. Ágya mellett állok meg, mely körül gépek pityegnek, villognak. Tenyerem arcára simítom, puha, selymes bőrén végig futatom ujjaim. Arccsontjától álla vonaláig húzum hosszú, fehér ujjam. Benyálazom alsó ajkam, majd lehajolok a lány arcához. Nyelvem végig szántja ajkát, lágy csókban részesítem Őt. Tudom, nem fog vissza csókolni -nyugtatokkal a szervezetében hogy is tudna? Elszakadok telt ajkaitól, hajába siklanak ujjperceim. Meg simogatom feje tetejét s csókot lehelek rá. Lehunyom szemhéjam. Ezt még nagyon megbánják. Louis-t tönkre fogom tenni.

Tönkre fogom tenni.

Elhúzódom a lánytól, ki elrabolta szívemet. A lány, aki nő lett mellettem. A nőm lett. Leülök az ágy melletti székre, s merengek. Magam elé bámulva, Emily-re nézve.

Liam Payne;

Be lépek a raktárba mögöttem pedig Zayn, Niall és Perrie sétál -Zayn ujjai közt Clare-t fogja. Perrie feloltja a lámpát, így az egész épületet fény árasztja el. Azért jöttünk a raktárba, hogy vallasuk Clare-t. Aki valószínűleg mindegyikünket felzaklatott. Köztük engem is. Mert tudom,hogy Harry-t a lány jelenléte zavarja. Nagy gondot okozhat vele Louis. És, ezt a bandám,a családom érdekében kötelességem megakadályozni. Amíg agyaltam Zayn egy székhez kötözi Clare-t. Sóhajtok egyet, majd a lány elé lépek. Mindenki feszülten figyel.

-Mit akarsz itt Clare? -kérdezem,- Louis küldött,igaz?- ravasz mosolyra húzóm ajkait- Tönkre szeretnétek tenni Harry-t. -vettem fel elképzelésemet, csak ezért lehet most itt.

-Ó, Liam te egy csöppet se változtál. -csiripeli, - Ugyan olyan okos és fontolt vagy,mint voltál. -hizeleg,- De most tévedtél,- informál, szemeim tágra nyílnak. Várok. -nem csak Harry-t fogjuk tönkre tenni. Hanem titeket is-folytatja magabiztosan, majd hátra döl a nem éppen kényelmes székben. Olyan biztosan mondta mintha már megtörtént volna. Lehajolok Clare elé, kezeimmel térdemen támaszkodom.

-Clare, régóta ismerjük egymást. És jól tudod, hogy mennyire dühös tudok lenni, ha a bandámmal szórakoznak. -oktatom- Nos, mond el hogy mi a terve Louis-nak. Gondolom, a "hű" barátnőjének mindent elmondott. -hangom gúnnyal telt. A lány arca eltorzul, és mosolyogni kezd. 

-Te vagy a banda vezér. Derítsd ki. - vigyorogja. Kiegyenesedek Zayn felé biccentek egyet. El lépek a nőtől, át adva a helyet Zayn-nek. Ő az egyik legfélelmetesebb köztünk. Nem csak a stílusa rossz fiús, de valójában ő is az. Van egy olyan oldala amit jobb nem megismerni. Azt hiszem ez is ilyen lesz most. Zayn a falnál levő asztalhoz lép s egy fogót vesz el róla. Niall-höz lépek.

-Vidd ki Perriet. - bólint. Azon nyomban eltereli a szőkeség figyelmét,kivezeti innen. Zayn hálálkodó pillantással köszöni meg tetemet. Őszintén szólva ezt nem kell meg köszöni. Az amit most Zayn tenni fog, jobb ha nő nem látja. Sosem tetszett amikor egy nőt bántottak, de Clare rossz fát tett a tűzre. Ide tolta a képét két év után és felszakítja a régi sebeket.

-Clare, adok neked tizenöt másodpercet, hogy eláruld a tervet. Utána pedig kapsz ötöt,hogy ígéretet tegyél. Arról, hogy elmész a picsába. Oda ahonnan jöttél. - vázolja az ötletét Zayn. -Ha ez nem sikerül, levágom a kisujjadat, majd a gyűrűst és stb. És stb. A választás a tied, vagy épségben mész el. Vagy megcsonkítva nekem oly mind egy. - árgus szemekkel nézem Zaynt, nem akarunk időt vesztegetni. Nem engedhetjük meg magunknak.

-Azt teszel velem amit akarsz Zayn. Nem árulom el Louist. -feleli a lány.

-Megint?-kérdezi tőle.  A fekete hajú a fogot végig húzza Clare állkapcsán, a nyakán,mellén majd... Megfogja kézfejét azon belül is a kisujját. A fogót kinyitja s a nő kisujját a két penge közé helyezi.
A mellkasa gyorsan emelkedik fel-le. Látszólag nem pánikol, látszólag. -Biztosan ezt akarod Clare? Kár lenne érte. -ekkor elkezdi össze zárni a pengéket, amelyek bele mélyednek a puha bőrbe. A lány száján egy sikoltás szalad ki.

-Hagyd abba! Fáj, hagyd abba! Kérlek!- ordítja Clare. Zayn keserűen felnevet.

-Beszélsz?- kérdezi bájosan Zayn. Az áldozat heves bólogatásba kezd, ajkai elnyílnak.

-Louis... -lihegi- Louis...Elfogja csábítani Emily-t. -hebegi. Várjuk hogy folytassa. -Olyan információja van Harry-ről, amivel Emily-t maga mellé tudja állítani. -könnyek gyűlnek kék szemeiben, nyilvánvalóan az árulása miatt. 

-Mit tud Harry-ről?- kérdezem, fejét ingatja.-Nem bízik bennem annyira, hogy ezt elárulta volna. -szípogja  .-Enged el. -utasítom Zaynt. Értetlenkedve figyel rám;

-Minek? -sóhajtok egyet, és elkezdem eloldozni Clare-t. -Mert haza megy, vagy ahova akar. - miután sikerül kioldozni a kötelet a lány fel áll. Megtörli szemeit, ujját vizslatja.

-Nem vágtam meg. Épp hogy hozzá ért a penge.- mondja Zayn. Niall és
Perrie vissza térnek cigitől bűzlötten. Amit kissé furcsállok, mert úgy tudtam Niall nem dohányzik. Perrie egyből barátjához siet, ölelésbe vonják egymást. Csókban forrnak össze. Clare- t megragadom, s Niall-el együtt kivezetem az autóhoz. A szőke hajú a volán mögé ül míg  a lányt mellé, az anyós ülésre ültettem be. Nem nézve a szőke nőre, beszédbe kezdek.

-Niall, vidd a reptérre Clare-t. Adj neki némi pénzt, és hadd húzón el a picsába. -a lányhoz fordulok- Ha nem tűnsz el most,nem lesz több lehetőséged. Megtalálunk, és valószínűleg kivégezlek. -mosolyt húzok bűnös ajkaimra. -Jó utat. -evvel becsapom a kocsi ajtót és meg várom amíg elindulnak. Vissza sétálok a raktárba, majd a gerle párral a lakásomra vonulunk. 

Harry Styles; 

Szemeim majd leragadnak a fáradtságtól, de tudom, most nem aludhatok el. Most nem szabad. Fel állok a székből, Emily-hez lépek. Megsebzett vállára terelődik tekintettem. Az én hibám. Nem lett volna szabad megtörténnie  ennek. Ha nem ismerne engem ez a lány, most nem lenne ekkora slamasztikában. Annyira ártatlan, védtelen. Egyedül kellett élnie az élete első -majdnem- két évtizedében. De én nem hagyom, hogy a hátra levő idejét egyedül töltse. Vele akarok lenni. S vele is leszek. Ujjperceim végig simítanak arcán, puha ajkán. Hosszú barna hajába túrok, mely selymesen omlik vállára. Kecses alakja ágyba kényszerül miattam. Sóhajtva vissza rogyok a székbe. Ha nem lenne ilyen hírnevem, és ha...Más lennék. Nem lennének ilyen gondjaim. Nem a múltamat akarom megváltoztatni, mert azt már nem tudom. Viszont, a jövőmön tudok javítani. Muszáj lesz, hiszen Lux-t is rám bízták. Csak rám. Istenem! Lux! Telefonom azonnal elő veszem zsebemből, Liam-et tárcsázom. Nevét ki keresem a névjegyzékből, s megnyomva a zöld kis telefont a kijelzőn, fülemhez emelem a készüléket. Csörög párszor, majd Liam mély hangja szól bele;

-Elhagytál valamit Styles? -kérdi szórakozottan, -Talán,  egy szőke hajú kislányt? -folytatja, amivel megnyugtatja sajgó lelkemet. Megkönnyebbülve dőlök hátra a székben, szabad tenyerem a homlokomhoz emelem. Masszírozom halántékom, hogy lehetek ennyire felelőtlen?

-Életmentő vagy Liam. -sóhajtom a szavakat. Kinevet, majd beszélni kezd. Elmeséli a vallatást, és azt miként törték meg Clare-t. Mondanom se kell, leszarom. Tovább mesél, szóba kerül keresztlányom Lux. Liam szavai szerint a kannapén ült, és nézte a tv-t. El képzelem a jelenetet, ahogy a szőke tincsei szemébe hullanak amint megmoccan. Képzelem hogy milyen nagy szemekkel bámulhatta a képernyőt. Meg mosolyogtat a gondolata e dolognak.

-Min mosolyogsz...Harry? -szólal meg egy halk, gyengéd hang. A telefon kiesik ujjaim közül, elnyílt ajkakkal nézek Emily nagy barna szemeibe. Felállok és vigyorral az arcomon, közel hajolok hozzá. Halovány mosoly tündököl barátnőm ajkán. Lehajolva hozzá, csókot nyomok szájára. Óvatosan érintik meg egymást ajkaink, s finom, lassú csókban forrunk össze. Fájdalmasan elszakadok tőle, de nem egyenesedek ki. Zöld szemeimmel arcát fürkészem, valamiféle érzelmet próbálok leolvasni. Boldog. Boldognak tűnik annak ellenére, hogy még két hétig ágyban fog feküdni. Valamilyen hihetetlen oknál fogva, nem bírok le állni a mosolygással. Ami, kissé megijeszt. Nem vagyok "mosoly ember". A banda miatt nem igazán tudtam nevetni, és persze, azóta a nap óta sem... Mélyen szívom be a levegőt. A valóságba csak Emily érintése végett térek vissza. Íriszeimmel hibátlan bőrét fürkészem, ujjait arccsontomon vontatja végig. Furcsa érzés keríti hatalmába testem, libabőr fut végig rajtam. Emily felkönyököl az ágyban, majd ajkai súrolják enyéimet. Kínoz. Nem csókol meg, csak kínoz...  Fülemhez hajol, de amint egy fájdalmas hangot hallat elhúzódom. Arcom át vált aggódóvá, gyengéddé.

-Rendben vagy? -suttogom a szavakat. Aprót bólint válaszul, vissza süpped a párnájára. Fölé tornyosodom, bemászom mellé. Hirtelen nevetni kezd, fejét rázza.

-Te normális vagy? -kérdezi, le vigyorgok rá. -Bárki bejöhet Harry, mit fognak szól...-nem hagyom hogy befejezze mondatát. Mert elcsendesítem ajkaimmal, természetesen csókom nem marad viszonzatlan. Sőt, vadabbá teszi. Nyelve könnyedén tör át ajkaim közt, s hívja gyors táncra enyémet. Hajamba túr kicsinek nevezhető kézfejével, közelebb von magához. Finoman elhúzódom, -ezzel megszakítva aktív csókunkat- értetlenül néz rám. -Pihenned kell. -lerúgom bakancsomat magamról, amely ennek következtében a padlón csattan. Be takarózok a nagy kórházi takaróval, Emily-t a mellkasomra húzóm. Karomat át lendítem   vállán, míg másikkal derekát ölelem. Fejét mellkasomban temeti el, míg ujjaival a pólóm szegélyét fogdossa. -Nem hagyom,hogy bajod essen.- sutyorgom fülébe. Feje tetejére csókot lehelek, s lehunyom szemhéjamat. Szívem gyors ütemet ver, amit biztosra veszem, hogy Emily is hall. Most először alszom együtt nővel, olyan nővel aki...Aki nem kurva, és nem...Nem rossz "kislány". Emily egy ártatlan szépség. S szeretném ha az maradna, de tudom...Mellettem senki se maradhat jó kislány... 

35.Rész

                                         Eyo x.x Hoztam egy 35.Részt. Nagyon
                                      szépen köszönöm a 42.Feliratkozót. Remélem
                                   tetszik majd Nektek ez a rész, és feliratkoztok, komiztok
                                illetve csatlakoztok a facebook csoporthoz :)

                                                                                                 D xoxo



Emily Ross;

Egy kórházi szobában ülök, és erőt gyűjtök. Mihez? A műtéthez. Igen, műtéten kell át esnem, mert a lövedék be fúródott két csontom közé. Hosszan fújóm ki levegőmet, remegő kézfejeimmel eltakarom arcom. Mi lesz ha meghallok a műtét közben? Ha elveszítem Őt?  Itt lesz egyáltalán ha felébredek?
Kérdések százai fordulnak meg elmémben. S a válasz, most az egyszer hidegen hagy a kérdésekkel együtt. Nem akarok mást, csak azt hogy velem legyen. Itt és most. E pillanatban remegő ujjaimra ujjak fonódnak, s enyhén megszorítják enyéimet. Fejem fel emelem pont annyira, hogy megbizonyosodjak arról hogy Ő az. Lassan, egyetlenül veszem a levegőt. Szinte, már nem is lélegzek. Tenyerét arcomra csúsztatja majd, lehajol s megcsókol. Ajka finoman mozdul enyémen, és gyengéd, lassú játékra hívva ajkaim. Ujjperceimmel orcáját érintem meg, elválik tőlem. Ajkaim bele

/Zene/

remegnek e csókba, akárcsak bensőm.

-Minden rendben lesz. -suttogja. Fel tárom szemhéjamat, s mélyen a szemébe nézek. Gyönyörű smaragd zöld íriszei könnyel teltek.
Ujjaim még mindig érintik, selymes, puha, tökéletesen hibátlan bőrét. Szemei aggódásról árulkodnak, de szíve is így érez? Aggódik értem? Ajka újra és újra megérint, s egy ölelésbe olvadva  várok vele. A percek óráknak, sőt napoknak tűnnek. De, ölelése, ajkai kényeztetése mindent szebbé tesz. Így, a várakozást is. Ajkát homlokomra nyomja, karjai szorosan fogják közre derekam. Mintha, nem akarna el engedni. S lehetséges, hogy nem is akar. Fejem mellkasában rejtem el, nem akarok és nem is tudok sírni. Csak, túl akarok lenni a műtéten, hogy utána megint vele lehessek. Vele, a kislánnyal, az idegesítő barátaival. Az életében szeretnék lenni. Az ajtó kicsapódik, és egy kék ruhás ember lép be rajta. Kezein kék kesztyű van, és a fején valami sapka szerű valami.

-Emily, mennünk kell. -jelenti be az orvos. Mire Harry felmordulva elenged, de előtte csókot lehel megrémült ajkaimra.

-Ígérem minden rendben lesz. -motyogja nyakamba. Elhúzódik tőlem, majd egy féloldalas mosollyal az arcán odébb áll, hogy az orvosok át vigyenek a műtőbe. Az ajtóból még vissza nézzek rá, intek egyet. Ő csak áll, zsebre tett kezekkel, könnyes szemekkel. Előre fordulok, és az életem szó szerint a kék ruhások kezébe adom.

Harry Styles;

Hajamba túrok, és ökölbe szorított kezekkel a falnak vágódom. Nekem kellene a műtétet át élnem, nem pedig Emily-nek. Engem akartak lelőni, az én véremet akarták. Csakis kizárólag az enyémet. Milyen barát az ilyen? Hagytam hogy lelőjék.

Hagytam...

-Harry, -szólítja nevemet egy női hang, mely nagyon ismerősen cseng számomra. Mély levegőt veszek, és azzal a lendülettel megfordulok. Testem megfeszül a látott személy miatt. -Szia édes. -mondja bájosan, majd közelebb lép hozzám, körbe sétál. -Megváltoztál. -állapítja meg, szemem forgatom, és a hajánál fogva a falhoz lököm.

-Mit keresel itt. -sziszegem össze szorított fogakkal.Ujjaim szorosan fogják össze a haját, hogy-hogy nem fáj neki?

-Ez kérdés? Téged Harry. -feleli, felhúzott szemöldökkel nézek rá- Szükségem van rád, úgy mint régen neked rám. -cirógatja meg államat, elengedem és két lépést hátrébb lépek.  Föl és alá járkálok pár percig, majd szembe fordulok ismét a lánnyal.

-Nekem soha sem volt szükségem rád Clare. -mondom szemébe nézve, közben egyre közelebb és közelebb lépek hozzá. Míg ő egyre inkább a zöld falnak nyomódik. Pillanatokon belül a falhoz préselem a vékony testet, kezeimmel feje két oldalán támaszkodom meg.

-Igen Harry? Soha? -kérdezi, -Akkor miért vettél el Louis-tól, ha nem kellettem? -kérdéseit leszarva vállnak el ajkaim s egy szép "mesét" mondok a lánynak.

-Figyelj Clare, neked itt már semmi hasznod nincs -nem mintha eddig lett volna. Most ki mész azon az ajtón, -mutatok az említett tárgyra- és soha többet nem jössz vissza. Mert ha igen, esküszöm hogy én foglak lelőni. -elhúzódom a lánytól, ki nem csak hogy nem rémült meg. Meg se rezzent.

-Nem ölnél meg engem soha Harry, -mondja, -mert szeretsz engem. -e pillanatban Liam állít be a helyiségbe, mögötte pedig a csapat többi tagja figyel. Liam beljebb merészkedne, de Clare be csapja az ajtót, hogy csakis én halljam mondandóját. Tekintettem követi a nőét, ki előttem áll meg. -Jól figyelj Styles, mert csak egyszer mondom el. -néz mélyen a szemembe kék szemeivel, -Te az enyém vagy, mindig is az enyém voltál. Nem engedlek el ilyen könnyen. -el lép tőlem, az ajtóhoz  sétál. Kézfejét a kilincsre helyezi, vissza néz rám. -Üzenem a te kis Emily-nek, hogy jobban jár ha feladja. Még mielőtt nagyobb baja is esik, egy kis horzsolásnál. -kitárja az ajtót, de én abban a pillanatban vissza csukom azt. Ha jól értettem, ő lőtte meg Emily-t. A lányt nyakánál fogva fel rakom a falra, és olyan erővel szorítom amilyennel embert még talán soha.

-Te tetted. -morgom.

-Igen, én. Élveztem a látványt, ahogy folyt a vére. -mondja, mire ledobom a földre. Mellé lépek, lábam nyakára teszem oda szorítom. Ekkor az ajtó kicsapódik, Liam, Zayn és Perrie lép be rajta. Bár nem nézzek hátam mögé, tudom ők azok.

-Enged el Harry. -szól rám Liam. De mit sem törődve vele, előrántom pisztolyom s a lányhoz szegezem. Ne szórakozzon már velem ez a mihaszna! Kibiztosítom a fegyvert, mutató ujjam a ravaszra helyezem. Tedd meg Harry!  ~üvölti bensőm. A düh forr ereimben, ez miatt kell Emily-nek szenvednie.

-Harry! -le eresztem a pisztolyt oldalam mellé. Le hajolok a lányhoz, majd hajánál fogva föl húzóm őt. -Adok neked egy napot, hogy eltűnj az országból. Ha nem teszed meg, meg kereslek Clare, és Louis szeme láttára foglak kivégezni. Értettél? Édes. -elengedem, és kisétálok a kórteremből. Utánam jön Zayn, majd idővel Perrie is. Liam bent marad, vallatja Clare-t gondolom. A falnak dőlök, és egy szál cigit előhalászva zsebemből rágyújtok. Nem érdekel a kórház, meg az ostoba szabályaik. Ott dohányzom ahol akarok, akkor amikor akarok.  Kifújóm a füstöt, miután számból kivettem a cigarettát.

-Min gondolkodsz? -kérdezi a fekete hajú. Ismét kifújóm a füstöt, majd magam elé bámulva megszólalok.

-Clare-n. Emily-n. Lux-on. Mi lesz ha Clare előbb végzi ki Emily-t, mint én Clare-t? -kérdezem, válaszra nem várva folytatom- Tomlinson megfenyegetett, hogy elveszi Emily-t. Nem tudom mi lesz, ha tényleg el veszítem. -mondom őszintén. Ennél őszintébben még sosem beszéltem, most az egyszer tartok valamitől. Attól, hogy Emily elhagy. De, miért tenné? Szeret. És Lux-ot is kedveli, -azt hiszem.

-Itt nem lehet dohányozni Mr! -közelít meg minket egy ápoló nő. Meg áll előttünk, és tovább rikácsol. A cigi szálat kiveszem ajkaim közül, a füstöt a nő arcába fújóm. A cigit pedig eloltom tenyerén. -Neked Mr Styles. -mondom, és elsétálok az automatához. Kell valami erős ami életben tart, és ez most a kávé lesz. Valószínű hogy az egész éjszakát a folyóson fogom végig aggódni. A műtétnek jól kell sikerülnie, Emily-nek élnie kell. Sokáig, velem.


Ui: Nagyon sajnálom a rövid részt. Ezért bocsánatot kérek. 

34.

                                     Eyo,itt a 34.Rész  jó olvasást, ha tetszett
                                       komizz, iratkozz fel, csatlakozz!!

                                                                                   D xoxo




Ajkaim nyaka ívével foglalatoskodnak, egy darabig. Majd, kulcscsontján végig haladok nyelvem hegyével. Lejjebb megyek, csókokat helyezzek el mellkasán, izmos hasfalán, egészen V vonaláig. Ezek után fel pillantok Rá. Feje kissé lelóg a kannapéról, haja szét terül a bőrén, illetve a bútordarabon, melyen fekszünk.  Tekintettem tetoválásain időzik el, amelyek teste nagy részét "díszítik". Bár, azt nem merném mondani, hogy a látvány nem tetszik. Mert, tetszik. De, talán túl sok a minta Harry-n. Persze, ez is csak érdekesebbé teszi Őt -ahogyan minden más. Kisebb várakozás, -

/Zene/ 

bámulás- után, vissza mászom Harry felső részéhez. Mellé fekszem, mire feltárja szemhéját s gyönyörű íriszeivel engem fürkész. Egyik hatalmas karját fejem mögé helyezi, amolyan párna ként szolgál fejemnek. Oldalára fordul, majd teljes testével fölém magasodik.
Alsó ajkam beszívóm, s felnézek. Szabad kézfejét orcámra simítja s megcirógatja azt. Nagyokat pislogok, mikor is ajkaink ismét egymáséi lesznek. Nyelve utat tör magának számban, s próbálok meg nem fulladni e furcsa csóktól. Göndör fürtjei közé túrok, és gyengéden meghúzóm egyik puha, selymes tincsét. Felmordul, s lassan elszakad tőlem. Alsó ajkamat benyálazom és felkönyökölök, miután Harry eltűnt felőlem. Érdeklődve figyelem minden egyes mozdulatát, melyet csinál. Hátát figyelem, s azon belül is az izmait, amelyek együtt dolgoznak mozgásával. Pár percen belül megfordul, és egy fényképezőgéppel (?!) a kezében közelít felém. Homlok és szemöldök ráncolva meredek az alsó gatyás férfira, kinek kezében egy fényképezőgép van. Perverz mosoly ül ki arcára, majd felemeli a gépet, és egy kattintás után leereszti a készüléket. Körülbelül a mellkasa aljáig. A gépet nézi s közben mosolyog. Ne azt a jó fajta mosolyt képzeljétek el. Hanem amolyan "hm...Ezt kiteszem a falamra" mosoly. Egy szóval; perverz.

-Csodás. -jelenti ki, percek leforgása után. Pár pillanatig bámulom Őt, ahogyan a kezében lévő kamerát figyeli. Pontosabban azt ahogyan a képemet figyeli. Alsó ajkamba harapok amikor tekintetemmel végig mérem Őt. A tetoválásai, az izmai, a teste...Egyszerűen tökéletes. Ezt az egy szót tudom mondani Rá. Vagy, talán még a szívdöglesztő ami illene hozzá.  Ismét elszakítja íriszeit gépétől, majd rám tekint. Alsó ajkam beszívom, bal térdemet feljebb húzóm a bőr kannapén, fejem enyhén oldalra billentem. Ennek következtében hosszú, barna hajam hátam mögé lóg. Harry újabb és újabb fotót készít. Míg én élvezem annak a tudatát, hogy Ő ezt élvezi.

-Pózolj nekem Emily! -parancsol rám. Mire minden bátorságom összegyűlik bennem, s szinte a testem szabályozza elmémet. Nem pedig fordítva, -úgy ahogy lennie kellene. Egyik fotó követi a másikat -a pózolással szint így. Fogalmam sincs arról hogy mi a fene ütőt belém. Csak azt tudom , hogy Ő így szereti. És, ha Ő ezt akarja, akkor én is ezt akarom. Hasamról hátamra fordulok, majd felülök a díványon. Várok. Figyelek. Hallgatok. A csend mely' körül lengi terünket, nyugtató. Leteszi a -biztosan- drága gépet a dohányzó asztalra, és felém kezd el lépkedni. Meg áll előttem a bútordarab mellett. Halvány mosoly ül ajkain.

Ó, azokon a gyönyörű ajkakon. 

Ismételten fölém kerekedik hatalmas termetével, majd ajka enyémen találja meg foltját. Kisebb csókcsata után, kezei vándorolni kezdenek testem alsó részén, Nőiességemen. Ujjbegyei végig simítanak rajta néhányszor, amire elvált ajkakkal válaszolok. Vissza fekszek a puha bőrre, s lehunyt pillákkal élvezem, apró, kecses kényeztetését.

                                           *         *          *

Karjai derekam köré fonódnak, míg felhevült testünk egybe simulva dől a másikénak. Pulzusom még mindig az egekben, míg szívverésem kezd vissza állni a normálisra. Lélegzet vételeim nagyok, s szaporák.  Meztelen testünket egy csíkos pokróc öleli körbe, mely kissé lecsúszott vállamról. Óvatosan a melegséget adó anyagért nyúlók, s feljebb húzóm testemen/ testünkön azt. A mögöttem fekvő férfi felmordul, majd mocorogni kezd. Amitől kővé dermedek.

-Emily. - motyogja álmában (?!). Hátamon fekve, arcom az arca irányába fordítom s figyelem Őt. Göndör tincsei homlokára hullanak, és az izzadságtól nedves bőrhöz tapadnak. Kézfejemet homlokához érintem, amely tűz forró.

Talán, lázas? Ujjperceimmel eltűrőm tincseit, s csuklómat homlokához nyomom. Most is forró. Lázas. Fel akarok kelni, és felszeretnék öltözni csak hogy karja szorosan fogja közre csípőmet. Kisebb hezitálás után, úgy döntöttem kiszabadulok az Ördög karmai közül. Kezeit az óvatosabbnál is óvatosabban fejtem le testemről, majd miután ez sikerült ki mászok Mellőle. Megkeresgélem ruháimat, és felvéve őket a konyhát tűzöm ki célpontnak. Nem kellett túlságosan sokáig keresgélem, hamar szemet szúrt a tágasnak nevezhető ház rész. Át lépek a boltív alatt, egyenesen az ablakhoz megyek. A táj ragyog, akárcsak a nap. Oly' békés ez a hely. Már értem Harry miért tud itt önmaga lenni. De, nem értem. Ha szereti e számára szent helyet, miért nem lakik itt? Biztos vagyok abban, hogy ezt a helyet Lux is nagyon kedvelné.  Nincs semmi zajt hallató dolog, és ez annyira jó hatással lehet egy emberre. E pillanatban egy óriási puffanás hallatszik, s az előttem lévő hatalmas ablak. Milliárdnyi apró darabra törik, ijedtemben a földre zuhanok. És amikor azt hiszem jól vagyok, és nincs semmi bajom, a bal vállamból ömlik a vér. Ki tágult pupillákkal méregetem a vérző test részemet, de tenni valamit -bármit- nem tudok. A sok, eluralkodik elmémen, és csak ülök. És nézzem ahogy a vér végig csurog testemen. Mi a fene történt?

Meglőttek idióta!

Fejemben két ezer, s meg annyi kérdés fordul meg. Mit tegyek? Álljak fel? Vagy, maradjak így? Itt?!
Az egyik konyha szekrényhez vonszolom sebzett testem, Kitárom a fából készült bútordarab egyik ajtaját, és óriási szerencsémre pont egy törlő rongy van benne. Ki veszem azt, majd a vérző területhez nyomom azt. A rongy se perc alatt át ázik a vörös folyadékkal, melynek következtében azt el dobom. És újat helyezek a sebre.  Kicsit alább hagy a vérzés, de még mindig árad belőlem a vér. A fülem lüktet, és egy fenyegetően rossz érzés kerít hatalmába. Jobb kézfejemmel szorosan tartom a rongyot, hogy el álljon a vérzés. A padlóra tekintek, amely -miattam- vérben úszik. Fejem a bútornak döntöm, most mit tegyek? Hogyan tovább? Egyáltalán, meg tudok mozdulni? Harry még mindig alszik? Harry! Istenem Harry!

-Harry! -kiabálom. Szívverésem az eget verdesi, míg pulzusom a mennyezetig ér. A levegőt nagyon gyorsan veszem, szédülök, a sok vértől. Forog a konyha, állj, miért forogsz?

Ne ájulj el Emily! Nem szabad! 

Mély levegőt veszek, majd lassan és óvatosan megpróbálok talpra állni. Szabad kezemmel meg kapaszkodom a pultban, és felhúzom magam az üvegdarabokból. Nagyot sóhajtok miután, nehezen felállok. Ki nézzek a törött ablakon, két fekete dzsip  parkol a ház előtt. Kik ezek? És mit akarhatnak Harry-től? Mert az tény, hogy Harry miatt vannak itt. Asszem'.

-Emily? -kérdezi egy kétségbeesett hang. Fejem ebben a pillanatban elfordítom, és Harry ijedt tekintetébe ütközöm. Teljes testemmel felé fordulok, -már amennyire lehetséges. -Mi a f@sz? -közelebb jön, majd el veszi a rongyot sebemről és megvizsgálja Ő. Idegölő perceken keresztül méregeti a golyó helyét, illetve a lyukat a kulcs csontom és a lapocka csontom között. A vállövemben. Hosszakat, mélyeket lélegzek. Meghalok? Vagy mi lesz? Kórházban kellene már lennem. Hangosan fújom ki bent tartott levegőmet, miután Harry el lép tőlem. A hűtőhöz siet, és leveszi annak tetejéről az elsősegély dobozt. Vissza igyekszik hozzám, a pultra teszi a dobozt kinyitja azt. Ki vesz belőle egy kis tubust, és egy hosszú fülpiszkálót. A tubusos valaminek letekeri a tetejét, majd a fülpiszkálót bele rakja. És ezt így a pultra helyezi. Leveszi a fekete pólóját, majd a csap alá teszi és vizet enged rá. El zárja a csapot, és ki csavarja az ázót ruha darabot. Miután ezzel meg van, a pólót óvatosan a sebhez helyezi. Felszisszenek, a hideg anyagtól. De, pillanatokon belül lehűti forró bőrömet amely irtó jó érzést kölcsönöz számomra. Le törli enyhén barna bőrömről a vért, majd a fekete anyagot ismét víz alá helyezi. El ismétli az előző mozdulatokat, és visszakerül a hideg póló a sebre.

-Kórházba kell menned. -jelenti ki miután a fülpiszkálóval körbe kente a sebet. El pakolja a "felszerelését" , el mondja hogy hogyan tartsam a pólót hogy ne vérezzek. Majd le guggol és egyik karját térdhajlatomba helyezi, míg a másikkal hátamat támasztja meg. Most amolyan, "menyasszonyi" stílusban elindulunk az ajtóhoz, amin nehézségek árán de kijutunk. Elsétál a fekete szörnyetegig, le tesz az autó mellett. Ki nyitja az anyós ülés felőli ajtót, majd segít beülni. Ám, ekkor valaki fegyvert szegez Harry-re. És ez a valaki nem más, mint Louis Tomlinson.  Arcom fal fehér lesz, nem kell tükör ahhoz hogy tudjam hogy nézek ki. El lépek az autótól és Harry elé állok.

-Nem bánthatod! -kiabálom, mire elneveti magát. Valljuk be, érdekesen nézhet ki az: ahogy egy 160 centiméternyi lány meglőtt vállal egy férfi elé áll. -Hogy megvédhesse-. Louis le ereszti a pisztolyt teste mellé, majd  megszólal:

-Még mindig nem értem Hazz. Miért pont Ő ? -karba  fonja kezeit, és verseny autójának dönti csípőjét. - Hm? Mert Őt könnyen el tudod csábítani? Úgy mint Clare-t? -hergeli. Mély levegőt veszek, és hátam mögé pillantok. Megfeszülve áll mögöttem.

-Szállj be a kocsiba Emily. -mondja Harry, szembe fordulok vele. Tekintetét el nem venné Louis-ról, egy milliárdárt se. -De...- kezdenék bele, le néz rám és így szól:

-Azt mondtam szállj be abba a rohadt autóba. -üvölti vérben forgó szemekkel, amire össze rezzenek. Lehajtott fejjel indulok meg a járműhöz, s szállok be abba. Hihetetlen, miért kell üvöltenie? Ez nagyon sz@rul esik.

-Még mindig nem tudsz viselkedni egy nővel szemben. -mondja Louis. A vissza pillantó tükörből látom, ahogy elindul felém, a Range Rover felé.

-Mit akarsz Tomlinson? -köpi felé a kérdést a göndör. Meg állnak egymással szemben, szemem sarkából látom ahogy Harry ökölbe szorított kezekkel vár.

Harry Styles; 

Kérdésemet figyelmen kívül hagyja, meg nyalja alsó ajkát és biccent egyet a kocsim felé. Emily? Emily-t akarja?  Elő rántom pisztolyom, és a fejéhez teszem.

-Mit szólnál inkább egy golyóhoz? -kérdezem valami undorító vigyorral az arcomon. Halántékához nyomom a fegyvert, majd a ravaszra helyezem mutató ujjam. Ó, ha Emily nem lenne itt. Meg dögölnél Tomlinson.

-El veszem tőled Harry, át fogod élni azt a fájdalmat amit én éltem át Clare-nél. Szenvedni fogsz, miatta. Mert elárul majd, el fog árulni. Nem lesz melletted a te kicsi Emily-d. Garantálom. -a düh leírhatatlanul áramol ereimben, testemben, szívemben, elmémben. Mindenem forr a haragtól. Louis el lép a fegyveremtől, majd hátat fordítva nekem el sétál. Pár méterre tőlem, vissza fordul és felmutatja nekem a középső ujját. Szavai még visszhangoznak fejemben. "El árul majd, el fog árulni. Nem lesz melletted, a te kicsi Emily-d." lehunyom szemhéjam majd a fegyvert le baszva a földre üvöltök egyet. Nem teheti ezt velem! Sem Emily, sem Louis!

-Harry? -vékony, halk, félő hangja eloszlatja haragomat. Le pillantok a megsebzett kislányra, ki nagy barna szemeivel engem vizslat. Bízhatok vajon benne? Kézfejem óvatosan arcához helyezem, s egy tincsét füle mögé tűröm. -Ne hagyj el. -suttogom fülébe, majd át ölelem derekát.

33.

                                  Eyo, Hoztam Nektek egy 33.Részt. Remélem
                        mindenkinek elnyeri a tetszését, és komiztok, feliratkoztok
                    és stb. Jó olvasást!! :) ♥ ♥ ♥ ♥

                                                                                   D xoxo



" Ez a kezdett, mely örökké élni fog itt; legbelül,mélyen a szívemben."  ~Harry Styles 


Az ég még javában sötétségbe burkolózott. Éjjel tizenegy körül járhat az idő, ismételten útnak indulunk. A jármű biztonságos melegében ülve, próbálok gondolkodni. Hogy min? Mindenen. Rajta

, rajtam. Rajtunk. A dolgokon; a múltunkon, mely annyira... Furcsa.  Először Nála ébredek, egy homály fedte nap után. Majd, egy verseny helyszínére kerülök, utána pedig trófea ként jelenek meg egy hét eltöltése után a "Styles hotelban".  Ezeket követi a rémes ebéd, a borzasztó vásárlás a  szőke démonnal, nevén Perrie-vel. És... A verseny, melyet megnyert. Aztán a véletlen csók, amit én adtam. És, a legjobb döntésem, döntése; a maradásom. 
Innentől kezdve pedig a történetünk érdekes, bizarr, meredek fordulatot vett. Voltak nehéz, és még nehezebb napjaim miatta. De lényegében, csak annyit ért el; hogy ne unatkozzak. Mutatott ezt azt, megtanultam festeni és újra mosolyoghattam őszintén, mint régen.  Sóhajtva fordítom fejem Harry irányába, legszívesebben oda bújnék hozzá. Hirtelen gondolatom, cselekedetté alakul s pillanatok alatt Harry vállán pihentettem fejem.  Időnként, kíváncsi vagyok arra; hogy mi is járhat az Ő fejében. Lehunyom szemhéjamat, s lassan mély álomba szenderülök. Nem érdekel hova megyünk, és hogy milyen messze van az otthonomtól. Csak vele lehessek. Kézfejem övére helyezem, össze fonóm ujjainkat. Az út nagy részét csöndben töltjük el, csak a levegővételünk tölti ki az autó terét.

-Ne aludj Emily, mindjárt ott vagyunk. -szakít ki gondolataim közül Harry rekedt és egyben mély hangja. Kinyitom szemeimet, de azonnal vissza csukódnak. Próbálom tartani magam, -kevés sikerrel.
Bár, most is kíváncsiság fúrja oldalam, hiszen egy újabb olyan helyre mehetek el ahol Ő... Önmaga.
Fél óra elteltével, megérkezünk... Hát, fogalmam sincs hova. Kicsatolom övemet, és kinyitva az autó ajtaját kiugrok belőle. Nyújtózkodóm egyet, egy ásítással párosítva. Megvárom míg, Harry is kiszáll és miután lezárja drága "szeme fényét". Mellém érve megragadja kacsómat, s egy faház bejáratához sétálunk. Farmerja zsebéből előhalássza a lakáskulcsot, majd kitárja a két ajtós bejárati ajtót. Átlépem a küszöböt s e pillanatban a villany fénnyel tölti meg a helyet. Hallom amint a fatákolmány ajtaja becsapódik, de ez sem ébreszt fel az álmomból. Mely alatt vagyok, -a ház láttán.

Gyönyörű! 

~Motyogja bensőm. És tényleg az, gyönyörű. Még ahhoz képest is, hogy egy picit kupi van. Tekintetemmel végig járok minden egyes négyzetcentimétert, ez a hely... Tökéletesen illik egy romantikus filmbe.

-Tetszik? -ölel át hátulról két tetovált, és egyben izmos kar. Érintése mosolygást vált ki belőlem, s muszáj lehunynom szemhéjamat egy pillanatra. Hogy le ellenőrizzem nem álmodom e. Mélyen a szívemben tudom hogy nem. Kézfejeimet alkarjára helyezem, s szorosan fogom azokat. Ajka fülem aljához ér, melybe bele borzongok.

-Igen. -suttogom, miközben szembe fordulok vele. Karjaimat nyaka köré tekerem, és felnézek Rá. Mosoly csücsül mocskosan telt ajkain. Amelyeket oly' annyira meg kedveltem e rövid idő eltelte alatt. Lábujj hegyre állva, megcsókolom. Nyelvem akaratosan tör utat szájában, és keresi meg övét; hogy táncra hívja. Természetesen csókom viszonozza, karjaival megemel. És érzem amint lábam a levegőben lóg, megpördül velem és pár lépés után alatta találom magam. Ajka nyakam ívét veszi "kezelésbe" melynek hatására kuncogni kezdek. Lábaimmal derekát ölelem át, míg teste fölém emelkedik.

-Mi ilyen sietős Harry? -kérdezem szórakozott hangon. Kicsit elhúzódik tőlem, pont annyira hogy a szemembe tudjon nézni.  Íriszeimmel zöld szemeibe bámulok, a mosoly levakarhatatlan arcáról. Ujjaimmal haját veszem birtokba. Tekintette lyukat éget bennem, ahogyan rám néz smaragdjaival. Nem válaszolva kérdésemre, megvillantja fehér fogsorát majd vissza tér nyakamhoz. Hátra vetem fejem a fekete bőr kannapén s hagyom, had végezze dolgát. Hosszú barna hajam szét terül hátam alatt, szívverésem felgyorsul csókjai sokaságának köszönhetően. Tenyerét levonszolja oldalamon,
combom külső részét cirógatják ujjai. Mellkasom folytonosan fel-s le emelkedik, a levegő gyorsan jár ki-be szervezetemben. Lehunyt pillákkal élvezem forró, ajkának kényeztetését. Ágyéka nekem nyomódik, melynek következtében ajkaim szét nyílnak, s egy halk sóhaj szökik ki rajta. Kuncogást halok fülem mellől, feltárom szemhéjam. Elengedem nyakát, abba hagyom haja kínzását és eltolom magamtól. Felvont szemöldökkel fürkészi arcomat.

-Baj van? -kérdezi finoman, kézfejét arcomra simítja nemlegesen megrázóm fejemet. -Akkor? -hangosan fújóm ki bent tartott levegőmet. -Semmi. -motyogom ajkaira. Pólója nyakába akasztom ujjamat, miután látom; nem biztos szavaimban. Ajkaink ismételten egymásét keresik, majd forró s hosszú csókban forrnak össze. Ujjbegyeit pólóm anyaga alá helyezi, kissé hidegnek érzem érintését. De, pillanatok alatt tűzforróvá válnak ujjai. Ki gombolja nadrágomat, és lehúzza a sliccemet. Elszakadok Harry-től, és aggódva tűröm további cselekedeteit. Ujjpercei ajkamon siklanak végig, s egy apró csók után levarázsolja rólam farmernadrágomat. Félre hajítja a ruhadarabot, majd újra én kerülök figyelmébe. Vissza helyezkedik fölém, és csókjait most már lentebb is szórja testem felületén. Kezemet övére helyezem, és ügyetlenül de megpróbálom kicsatolni azt. Mosolya szélesebb lesz amint látja, kudarcba fulladt cselekedeteimet.

-Ezt bízd rám. -kacsint egyet. Le mászik a díványról, és állásba tornászva magát kicsatolja övét. Fekete szűk farmerja, lecsúszik róla és az is az én nadrágom közelében köt ki. Fekete pólójának is hasonló sorsa van. Előttem áll, egy száll bokszerben. Tetoválásai így sokkalta jobban mutatnak. Két madár a mellkasa két oldalán, aztán az oldalán egy sárkány tekeredik felfele egészen a nyakáig. Egy csók nyoma, a bokszerének vonala felett. Elindul a kannapé felé, s vissza mászik. Ajkamba harapva, nézek rá. Úgy néz ki így...Mint egy...Mint egy angyal. Mire vár? Talán arra, hogy...Én is lépjek valamit? Erőt véve magamon, lenyúlok a pólóm szegélyéhez s feljebb húzva azt le vettem magamról.
Le ejtem a vékony anyagot a dívány mellé, tekintette égeti mellkasom s testem. Megint elfoglalja helyét fölöttem. Végig fekszünk a kannapén, -ezzel elfoglalva azt. Majd, ajkaink vad és egyben kecses táncot járnak egymással. Miközben csípője enyémnek feszül, s érzem Őt. Ott. Ujjai le-fel vándorolnak testemen, miközben egyre kevesebb lesz a takaró anyag rajtunk. Fogai közé veszi, a fülem alatti kis részt s szívni kezdi azt. Körmeimet óvatosan bőrébe mélyesztem, és enyhén megkarmolom felületét. Kézfeje hasamon pihen, miközben másik kezével csípőm egy részét fogja markába. Nyakam végeztével lejjebb halad testemen, s mellkasom érdekesnek bizonyul számára. -Állapítom meg az időzése után. Mutató ujját végig simítja nőiességemen, melynek hatására felébredek. Kezét lelököm, és eltolom magamtól teljes egészében Őt. Leszedi testét rólam, és a ülő helyzetbe tornázza magát.

-Ha nem szeretnéd, mondjad. -közli rekedt hangon. Én is felülök, ez...Ezt nem engedhetem meg neki, nem? Hisz, aligha ismerem.

Persze Emily...Aligha mi?! 

-Nem erről van szó. -motyogom hosszú, idegölő, percek elteltével. Félve vetek rá egy pillantást. Most is olyan. Angyalos. Ilyen szó nincs is. "Angyalos".

-Csak? -ül közelebb hozzám. Melynek következtében, odébb húzódom. Soha, nem voltam ez  a fajta lány. Akkor, most miért vagyok olyan? Olyan, mocskos. Úgy érzem magam, mintha be piszkítottam volna testemet lelkemmel együtt. Pedig, semmi sem történt. Még...

-Harry, -sóhajtom- ez..Én. -érdeklődve figyeli, s várja válaszom. De, amit mondani akarok, az. Az lehet megsérti Őt, és akkor mindent elölről kell kezdenünk. Lehetséges hogy sértődékeny lélek? Nem szeretném, sem vissza utasítani, sem megbántani Őt. Szeretem, ezért nem tudok ártani neki. De hazugsággal se akarom tömni a fejét, amelyekkel a többi nő is szédíti. Kezét combomra teszi, s enyhén megszorítja azt,

-Sz@rok a szexre. -feleli, -Csak maradj velem. -kéri mire mosoly ül ki arcomra. Tappancsára helyezem kézfejem, s összefűzöm ujjainkat. Eközben, vissza lököm a kannapéra. S vissza adom neki a kényeztetést, melyet Tőle kaptam. Kuncogása még jobban beindítja fantáziámat, és gondolataim hamar valósággá alakulnak át.

32. Romantic Night

                                    Hello, Köszönöm a 40.Feliratkozót, és a
                                 rengeteg komentet.Jó olvasást, ha tetszett iratkozz fel,
                           komiz, vagy csatlakozz a csoporthoz :) ♥ ♥  ♥ ♥

                                                                                       D xoxo




Össze fűzött ujjakkal sétálunk a Temze partjánál. Mosolyomat lehajtott fejemmel próbálom eltakarni, de hogy minek azt már nem tudom. Talán, idegesítően sokat mosolygok. Habár, ez amit én csinálok inkább a vicsorgásra hasonlít. Tekintettemmel a cipőm orrát vizsgálom, elmémben kétezernyi kérdés

fogalmazódik meg egyszerre. S nem tudom melyik az, a kérdés amelyre tudnám a választ. Harry a folyó melletti korláthoz vezet, és Én szó nélkül követem Őt. Akárcsak egy farkas, a falka vezért. A fekete korláthoz érünk elengedem Harry nagy kézfejét, majd tenyeremmel  a vasrudat fogom meg. Figyelmemet a folyó foglalja le, fülemmel hallgatom a halk -szinte suttogó- hangot, melyet a Temze hallat. Vad, mégis oly' szelíd. Keserű, ám de van benne valami ami édessé teszi. Szemhéjam lehunyom, s élvezem a sötét éjszakát Vele.  Karjai derekam köré fonódnak, állát vállamon tartja. Mentolos lehelete csiklandozza bőrömet, Piercingje időnként hozzá simul bőrömhöz, melynek hatására libabőrös leszek.
-Nem volt még előttem senkid, ugye? -sutyorogja fülembe, ezzel megtörve a csendet kettőnk között. Megfordulok karjai közt, s felnézek rá.
-Senkim. -mondom halkan. Ajkaira mosoly húzódik, melynek következtében én is elmosolyodom. Smaragd zöld íriszeibe bámulok, és közben...A múltunkon gondolkodom, mely annyira zavaros, és kalandokkal teli. Melyben, megismertem Őt, és a furcsa, pimasz barátait. Illetve a veszélyt -rajta keresztül. Arcomat mellkasába temetem, s mélyen szívom be egzotikus illatát. Olyan jó így lenni, nyugodtan, kettesben vele. Hosszú ideig maradunk itt a Temze partján, de utána utunk tovább vezet minket. Miután beülünk a fekete Range Rover -nek nevezett szörnyetegbe, London sötét utcáit rójuk.
Szemeimmel a fényes kiírásokat figyelem, amelyek az alattuk lévő klubok nevei. Sok fiatal nőt pillantok meg, kik gyanútlanul mennek be ezekre a "biztonságosnak tartott" helyekre. Annak reményében, hogy rátalálnak életük nagy szerelmére. Vagy, csak táncolni szeretnének segg részegen, a náluk is részegebbekkel. Magamban fejemet rázóm, hogy tudnak ilyen nyugodtan be lépni a pokolba? Mert  a klubok, valójában azok. Szórakozóhelynek álcázott poklok. A hely, amelybe annyi fiatal akar menni, és van. A hely, ahol több száz ember tűnik el, nyomtalanul. S ezek a fiatalok, csak úgy mit sem sejtve mennek "bulizni". Mert amit csinálnak az nekik bulizás; lerészegednek, másnap reggel pedig egy Isten se tudja milyen ember mellett ébrednek fel. Chh, szart sem érő emberek egytől egyig. Hangosan fújóm ki a levegőm, néha, jó lenne olyan nem gondolni a másnapra. Csak élni a mának.

Jó lenne Emily, jó lenne... 

-Harry? -szólítom meg, -Uhm... Hova megyünk?  -teszem fel, kérdésemet. Teljes testtel felé fordulva, várok. Beszélni szeretnék vele, úgy.. Nagyjából mindenről. Az elmúlt napok eseménnyel teliek voltak, túlságosan.

-Egy olyan helyre, ahol önmagam lehetek Emily. -válaszolja szemembe nézve. Tessék?! Ahol önmaga lehet? Akkor ezek szerint, az előző két hónapban, én csak azt a Harry-t láttam; akit mutatni szeretett volna? És hol van az igazi Harry Styles? Az eddig ismert; bunkó, rejtélyes, agresszív, makacs, érzelem mentes, drogos,  kemény, hideg szívű Harry, nem Ő volt? Ha az nem Ő volt, akkor kicsoda Harry Styles igazából? Elmém száguld a kérdések autópályáján, s a válaszok. Lehagynak engem, teljesen össze zavarodottan ülök az ülésben. A most -úgy érzem- ismeretlen férfi mellett.
Vajon, jobb mint ahogyan gondoltam eleinte? Kedves? Esetleg romantikus?

Emily, Harry Styles-ről beszélünk. Nem egy tündérmeséről...

~Morogja bensőm. Jogtalanul, mindenki megérdemli hogy megismerjük nem? Még akkor is ha, sejtelmes, és ha veszélyes akkor is! Főleg hogyha...Szeretjük azt a személyt. Ölembe bámulok, s közben próbálom kitalálni azt, hogy hova tartunk éppen. Mi lehet az a hely, ahol Ő önmaga tud lenni? Már alig várom hogy láthassam, azt a helyet. Tekintettem Harry-re vezetem, tappancsaival a kormány kereket fogja, s koncentrál az útra. Lassan egy órája hogy elindultunk Londonból, ,mert mostanra egy teljesen másik városba értünk át. Ha jól láttam a táblát; Holmes Chapel -ben vagyunk.
Mi lehet itt, amit annyira szerethet Harry, hogy önmaga lesz? Kíváncsiságom felülkerekedik rajtam, és már nem is akarom tudni milyen Harry valójában. Hanem, a helyet szeretném látni amely magává teszi Őt. Szemhéjam lezárul, s érzem amint álomba merülök hogy mindjárt itt vagyunk.


                        Harry Styles 


Át hajtva a város határon, egyből jobb kedvre derültem. Az étteremben látottak , nagyon megrendítettek. Tartottam bizonyos dolgoktól, de attól hogy elhagy. Attól nem, mert tudom nem tudná meg tenni. Szeret engem. Ami, furcsa. Mert a híres és nevezetes Harry Styles-t élőlény

Emily Ross 

önszántából nem szereti. De, furcsa módon a munkám megkedvelt. Emily Ross, az árva kislány. A szülei miatt kellett elhozni abból a redvás árvaházból. Persze, ő mindezt másként tudja. Jobb is, ha megtudja miért van itt. Biztosan meg akarja majd keresni a rég nem látott szüleit, kik anno berakták a pokolba. Nyomorult szülők. Nem érdemlik meg a gyermeküket. Lemondtak róla, most pedig, hogy gazdagok vissza szeretnék kapni. Ha nem jött volna  képbe a One Direction akkor. ez megtörténhetett volna. Csak hogy, Liam-nek van egy kis gonja Emily apjával. Mr.Ross-al.  Éveken keresztül szállította neki a drogot, most nem régiben megmondta. Hogy nem tud fizetni, a lánya. Nálunk van, amolyan letétben egy ideig. Legalábbis a terv ez volt.  De, mint tudjuk a legtöbb terv, -mint ahogy ez is- tönkre megy. Káromra, kedvelem a lányt. Ami nagy hiba, ebben a szakmában. Ha, Louis -az ellenségem- elveszi az a banda, és lehetséges, hogy az Én vesztemet is jelentené. Liam, viszont...Nem tűrné el, ha baja esne a bandának. Amelybe Emily-t is bele akarja rakni. Ez olyan, mintha egy ötéves nyalókát nyalogató lánynak, a kezébe adnék egy gépfegyvert. Nem jönne össze. S nem is akarom hogy össze jöjjön. Gondolataim elől elmenekülve, leállítom a Rover-em motorját és kiszállok a volán mögül. Hosszú lábaimat egymás után karodva térek át Emily oldalára. Kinyitom autóm ajtaját, s az alvó lányhoz lépek. Ki el szenderült mellettem. Hm, ilyen se volt még, hogy egy nő elaludjon mellettem. Tenyerem arcára simítom, s végig simítok puha bőrén. Ujjbegyeimet ajkán vonszolom el, míg nem mocorogni kezd, felébred. Nagyokat pislog rám, majd egy nyújtózkodás után, kimászik a járműből. Előttem áll meg, alacsony termetének köszönhetően le kell néznem rá. Kacsóját megragadva, kezdem el húzni a rét és a folyó találkozásához. Amelynél, már annyiszor lenyugodtam illetve melynél igazán magam voltam. Apró tenyere elveszik enyémben, s tudom ez pont így van jól. Szaporán szedi lábait, hogy lépést tudjon tartani velem. Mosolyommal az arcomon fordulok előre. Előre a helyhez, ahova eddig mindig egyedül mentem. A helyhez, amely látta az igazi énemet. Az igazi Harry Styles-t. Hajamba túrok, eközben elérünk a folyó torkolathoz. Megállok, szinte kővé dermedek. Évek óta nem jöttem ide. Amikor leléptem hazulról, azóta nem láthattam e -számomra- szent helyet. Annyi emlék fűz ehhez a kis részhez. Ezekhez a fákhoz, s a réthez. Lehunyom szemhéjam, és mélyen szívom be ezt a sz@r, oxigént. Hogy kerültem ide megint? Ismét itt állok, ahol anno először csókolóztam. Ahova mindig elmenekültem, hogyha úgy éreztem baj van. Ahol azon az estén aludtam, mikor szüleim...Elmentek...Most pedig, csak azért vagyok itt. Hogy lenyugtassam rohadó lelkemet.

-Harry...- vékony ujjak veszik birtokba arcomat. Letörli könnyeim, melyeket az emlékek idéztek elő belőlem. Még senki se látott így...Ilyen sebezhetően. Kicseszettül fáj a szívem, a retkes emlékeim miatt. A fiatalságom miatt, a vétkeim miatt. És, ami igazán fáj az az; hogy sose leszek senkinek se elég jó. Se a Nővéremnek, se a Bandának...Se Emily-nek. Mindig is ez voltam; egy rakás szerencsétlenség. Balszerencse vagyok, magamra és másokra nézve is. Szeretnék boldogan élni, de nem megy. Sosem ment, soha senki nem segített. Senkit se érdekelt, se a lelki se a fizikai állapotom.
Ez az oka annak, hogy ilyen elbaszott seggfej lettem. Mindent elbasztam, és... -Harry. -szólít meg ismét a hang, melyet oly' nagyon szerettek. Össze szedve minden erőmet, kinyitom szemeimet és lepillantok Rá. Aggódó barna íriszekre talál tekintettem. Kézfejével arcomat simogatja nyugtatóan.
Egy fél oldalas mosolyt mutatok, amitől remélhetőleg lenyugszik Ő is. -Harry. -motyogja, vékony karjait csípőm köré tekeri. Gyönyörű arcát erős mellkasomnak dönti. -Szeretnék veled maradni, örökké. -suttogja a sötét éjben. Az égre bámulva ismét lehunyom szemeimet, majd nagy levegőt véve kinyitom azt.

-Hey, -húzódok el, - semmi baj sincs. -mondom. Felnéz rám pillái alól, ujjpercemmel végig simítok arccsontján. Majd biccentek egyet, az egyik fa felé. Karomat válla fölött vettem át, miközben egyik kezével ölel. Elsétálunk, a közeli fatörzshöz. Le ülök, hátam az öreg kéregnek döntöm s hagyom hogy felhúzott térdeim közé üljön le. Hátát mellkasomnak dönti, karjaim közé zárom Őt.

-Ne aggódj, Emily. -csókol halántékon. -Jól vagyok...Jobban leszek, ha velem maradsz. -vallom be, felém fordítja tökéletes orcáját.  -Az elmúlt két hónapot pokollá tettem Neked. Enged meg, hogy jóvá tegyem. -ajkába harap, s bólint szavaimra. Halovány mosolyommal, hajolok le hozzá s csókolom szájon. Vágyom egy személyre, aki meg ment engem. Emily pedig...Ez a személy.

-Már jóvá tetted, Harry. -suttogja, tenyerei közé veszi arcom -De, azért szeretném megismerni az igazi Harry-t. -mondja szemembe nézve, -Megismerhettem ugye? -bólintok, ajka újra enyémet érinti.
S csókban forrunk össze, a sötétségben. A sötét éj a tanúja, kettőnknek. A kezdetnek.

A szerelmünk kezdetének...

31. Sincere Words

                                      Eyo ;) Mindenkinek, aki ide téved! Itt van a
                                  várva várt, vagy várva nem várt :D 31.Rész. Nos,
                              ha tetszett, iratkozz fel, csatlakozz, illetve komiz.
                           Jó olvasást!!  ♥ ♥ ♥

                                                                                               D xoxo




Ujjaimat finoman a sajgó részre teszem. Nem tudtam, hogy ilyen erős. ~Mondom magamban. Louis helyet foglal, ejt felém egy szelíd mosolyt. Haloványan én is elmosolyodom, arca láttán. Ám, örömöm nem tart túl sokáig. Harry, ismét markába veszi felkarom s elrángat az asztaltól. Hosszú léptekkel közelíti meg a kijáratot, Louis fel áll és megpróbál utánam -utánunk- jönni. De, Zayn és Liam vissza tartja. Előre szegezem fejem, és megpróbálok lépést tartani Vele. A teremben lévő emberek, ránk emelik tekintetüket s a mi kis színjátékunkat figyelik.Ki érve az éttermen kívülre, hirtelen meg állok, és kihúzom karomat csuklója  fogságából.

-Mi ez az egész Harry? Miért kell felhajtást csinálnod mindenhol? -állok meg előtte, s halmozom el kérdéseimmel. Testével felém fordul, rezzenés telen arccal néz rám amitől a vér is megfagy bennem. De, dühöm át veszi felettem az irányítást; és gondolkodás nélkül kiabálni kezdek Vele;
 -Ez csak egy vacsora volt... -akadok ki, -Miért nem tudod egy kicsit, -mutatom a mutató és hüvelyk ujjammal azt a bizonyos "kicsit"  -tiszteletben tartani a magán életemet? Vagy, nekem nem lehet mert én árva vagyok? Tudok a kicseszett naplódról, és arról hogy csak egy feladat vagyok neked! Mindent tudok Harry! Mindent! -üvöltöm képébe. Most, telt be az a bizonyos pohár. Elegem van belőle! Belőle, és a hülyeségeiből a parancsolgatásából! Pulzusom az egekbe szökött, a kiabálásom miatt és levegőért kapkodva nézzek zöld szemeibe. Ugyan úgy, bámul rám. Talán, még pislogni se pislogott.
Hogy a fenében tud, egy ilyen hangos kiabálás után így maradni? És semmit se reagál rá. Levegőt vesz, majd benyálazza alsó ajkát s megszólal;

-Több vagy egy feladatnál. -lép elém. Össze fonóm karjaimat mellem alatt, farkas szemet nézve
egymással várom a további mondandóját. -Emily, -kézfejét két oldalt a testem mellett, az üvegnek nyomja. Ezzel el érve azt, hogy Közé és az ajtó közé kerüljek. Fejem a hideg üvegnek nyomom,
-kis tér reményében. Smaragdzöld szemeit enyéimbe mélyeszti, s e tettével eléri azt hogy teljes mértékben Rá szenteljem figyelmem. És, hogy csak Rá koncentráljak.

Harry Stlyes

Manipulálni akar.

-Akármit is akarsz mondani, nem érdekel. -mondom, -Nem érdekelnek a hazugságaid. -a levegőt mélyen szívom be, majd fújom ki.

Szemei össze szűkülnek, s hamar kiderül hogy szavaimmal feldühítettem. Öklét az üveg ajtóba veri, ami apró darabokra törik szét  hátam mögött. El lépve tőlem, megfordul és idegesen lépked jobbra-balra. Keze mellyel előbbi hülyeségét csinálta vérben úszik. És ahogy mozog, úgy hullanak a földre a vércseppek. Érdekes módon, meg se rezzentem az előbbitől. Már hozzászoktam, az ilyen és ehhez hasonló dühkitöréseihez.

-Mikor hazudtam neked Emily? -fordul felém, íriszei kétségbe esetten keresik enyéimet. Ökölbe szorított kezekkel áll előttem, megfeszített állkapoccsal. -Nem hazudtam egyszer sem. -felém kezd el sétálni, s lassan elér hozzám. Arcát enyémbe fúrja, felnézzek Rá. Tekintette őszinte séget sugároz, na de a szavai azok? Igazak? Vagy, ez is csak egy csapda? Könnyen elkövethettem újra, és újra a hibát. Hiszek neki. De, ezúttal nem fogok. Nem.

-És? Mi van akkor, ha nem hazudtál? A tényen, hogy egy parancsolgató punk idióta vagy nem változtat. -valószínűleg nem erre számított, mert pupillái a kétszeresére nőttek. -Orvoshoz kellene fordulnod, kezeltetned kell ezeket a hangulat ingadozásokat. -mondom neki mire hátrébb áll. Ismét elfordul tőlem, és az aszfaltot pásztázva csöndben áll. Mit akar még tőlem? Tudja jól, mit érzek iránta. Akkor minek ez a cirkusz? Miért kell ezt csinálnia? Semmi értelmét nem látom, talán mert nincs is. Louis kedves, de ennyi. Csak... Egy srác, nem ismerem. Pont úgy, ahogyan Harry-t sem.

-Mond csak, -zökkent ki Harry rekedt hangja gondolataimból, -te tényleg nem veszed észre? -felém fordul, -Te tényleg nem veszed észre, hogy miért teszem mind ezt? -közelíteni kezd, miről beszél? -Nem  veszed észre, Emily? -újra Harry és az ajtó maradványok közé szorulok. Szemei égetnek, s lassan elporhadok tőlük. -Szeretlek...- suttogja, lábaim gyökeret eresztenek. Nem tudok meg moccanni, a hirtelen örömtől, a csalódástól, és Tőle. Csalódtam magamban, nem féltékeny?

-Tessék?! -kérdezem, halkan. Úgy hogy senki se hallja meg, soha. Nagyokat pislogok, még nem fogtam fel mit is mondott. Halvány, majd vadalma szerű mosolyra húzza rózsaszín ajkait. Melyektől nekem is mosolyognom kell, érzem a késztetést rá.

-Szeretlek, -mondja ki ismét, - és... szükségem van rád. -szívem a torkomban dobog, Nem tudom elhinni, hogy ez az egész...Valójában EZÉRT volt. Miatta, miattam...Miattunk...  Hosszas szemezés és mosolygás után, lehajol hozzám és megcsókol. Telt ajka enyémmel táncol, míg karjaimmal körül ölelem nagy, tetovált nyakát. Piercingje, kicsit zavar de próbálom figyelmen kívül hagyni a fém darabot ajkában.

-N..Nekem is, rád. -szakadunk el, felpillantok pilláim alól rá. Mosolyog, s ennek következtében fehér, hófehér fogsora megmutatkozik. Lehet egy embernek ilyen fehér foga? -Tudom. -csókol hajamba, egyik kézfejével derekamat tartja. Ekkor jut eszembe, hogy az...Vérben ázik. Elkapom csuklóját, és szemügyre veszem sérülését. Néhány helyen, eléggé mélyre hatolt az üveg. Bár, ezt így most a tömőérdeknyi vértől lehetetlen megmondani.

-Nem olyan nagy gond. -utal a véres mancsára. Rá emelem tekintettem.

-Ez neked nem nagy gond? -tartom fel csuklójánál fogva tenyerét, és az arca előtt meg lóbálom azt. -Harry. -rosszallóan nézzek rá. Figyelmem továbbra, is csak a keze tudja lekötni. Miért kell mindig ostobaságokat tennie? Legalább tehetne olyat, amivel nem tesz kárt magában.

-Menjünk haza, oké? -vált témát, amit most helyeslek. Ujjainkat össze füzi s a fekete Range Rover 
vesszük az irányt. Valamikor, bocsánatot kell kérnem Louis-tól. A közjátékért, és a ma estérért. Tudom, nem ezt akarta ki hozni a mai éjszakából. De, nem is olyan iszonyatos nagy gond az, hogy így alakult -szerintem. Elérünk a fekete szörnyeteghez, az anyósülés felőli részre sétálunk majd ki nyitja az ajtót. És beülök a kényelmes, bőr ülésbe.  Becsapja az ajtót, átkocog a saját oldalára és beül a volán mögé. Hátra dőlök az ülésemben, s Őt fürkészem. Ujjaimat hajába rejtem el, a között a rengeteg selymes, barna hajszál között. Rám pillant, és egy ezer wattos mosollyal ajándékoz meg. Melynek köszönhetően láthatom gödröcskéit, amik ragyogóan kisfiúvá varázsolják Őt. Fejévvel biccent egyet, célozgatva arra, hogy üljek oda...  Egyik lábaim óvatosan át helyezem, a váltó és a sebváltó fölött, és az Ő combja mellé rakom a vádlim. Ugyan ezt a másikkal is megcsinálom, és se perc alatt az ölébe kerülök, Vele szembe. Tappancsait csípőm két oldalán tartja, kézfejeimmel vállát fogom.

-Miért tetted ezt? -kérdezem, s e mondatommal az étteremben történtekre utalok. A veszekedésre, és a "kis" jelenetre. Ujjbegyeim nyaka ívén siklanak fel-s le, míg válaszára várok. Elbűvölő szemei engem vizslatnak, az én íriszeim viszont arcán ragadnak.

-Louis miatt. -böki ki, hosszú percek múltán. Keze arcomra simul, érintése bizsergést idéz elő bennem. De ezt most félre dobva, várok. -Tudom, hogy... Ő jobb mint Én. És, félek ha vele barátkozol elveszítelek. Emily, tényleg szeretlek. -mondja szemembe nézve, mire mondata végére csak mosolygok mint a tejbe tök. Lehajolok hozzá, és ajkát birtokba veszem. Nyelve könnyedén csúszik át a számba, s hagyjuk hogy hosszú harcokat vívjanak meg egymással. Hajába túrok, és élvezem csókját. A férfinak, ki elrabolt engem s a szívemet.